Tegyen egy próbát, biztos talál az érdeklődésének megfelelőt

Erwin Rommel neve egybecseng az olyan jelzőkkel, mint a bátorság, vagányság, katonai géniusz és még sorolhatnánk. Benne találjuk meg a jó tábornokok esszenciáját, aki mindig az embereivel törődik és sose adja fel a harcot még a legreménytelenebb helyzetekben sem. Még akkor sem ha éppen kifogy a harckocsiból az üzemanyag…

Erwin Rommel 1881. november 15-én született a württembergi Heidenheimben, egy középosztálybeli család sarjaként. A középiskolai tanulmányai után egyből a danzigi kadétiskolába vette az irányt, majd az avatását követően egy hegyivadász alakulathoz került. Már innen is láthatjuk, hogy az ifjú Erwin milyen keménykötésű gyerek lehetett. Az első világháborút szakaszparancsnokként kezdte a francia fronton. Itt pár hónap háborúzás után csinált egy vagányságot (elfogyott a lőszere, ennek ellenére rárontott három franciára, akiket le is gyűrt), amelynek következtében megsérült. 1915 januárjában tért vissza az alegységéhez, ahol már várta az első osztályú vaskereszt.

A francia fronton kívül harcolt még az Alpokban, de még a Kárpátok vonulatain is. Az olasz határnál többször is kitűnt újszerű elgondolásaival és bátorságával. A caporettói csata alatt az embereivel 150 olasz tisztet és 9000 katonát sikerült foglyul ejteniük, valamint 81 ágyút tudtak zsákmányolni. Az említett csata, valamint az isonzói példamutatása miatt 27 évesen megkapja a Pour le Mérite-et, amelyet még senki nem érdemelt ki ilyen fiatalon.

A háború végeztével is seregben maradt, oktatóként. Különböző szakutasításokat gyártott és összegezte mindazt tudást, melyet a világháború véráztatta mezőin szerzett.  A 30′-as évek alatt jó viszonyba került Hitlerrel, akit őszintén csodált, révén annak, hogy a Führer nemes egyszerűséggel leszarta a versaillesi békeszerződést, és minden erejét arra fordította, hogy visszaszerezze Németország dicsőségét. Ennek a barátságnak révén Rommel Hitler testőrségének a parancsnokává vált, miközben 1937-ben már ezredesi rendfokozatban szolgálta a német hazát. Mindezek ellenére Erwin egyáltalán nem vallotta a náci tanokat.

Lengyelország lerohanása alatt olyannyira prímán teljesített, hogy Hitler egy egész páncélos hadosztályt adományozott neki, szám szerint a 7.-et. Ezek a srácok olyan jól teljesítettek, hogy a Blitzkrieg alatt túl gyorsan haladtak (Megesett, hogy 150 kilométert is mentek. A sebességet kombinálta az újszerű elgondolásaival, bátor manővereivel, amelyek révén rendre az ellenséget meglepte), messze lehagyva minden szövetséges egységet. Sokszor maga a vezérkar sem tudta, hogy most akkor hol a fenében is van Rommel (azon kívül, hogy mindig az emberei élén), ezért hamar elterjedt a Szellemhadosztály név, a parancsnokát meg egyenesen az Apokalipszis egyik lovasának titulálták. Volt hogy ő maga szakította meg az összeköttetést a vezérkarral, mert véleménye szerint marhára nem értettek a páncélos hadviseléshez és amúgyis csak zavarnák a hülyeségeikkel.

A hat hetes franciaországi kiruccanás során az egysége közel 100 000 francia foglyot ejtett, valamint 450 harckocsit zsákmányoltak, miközben ők csak 42-őt veszítettek. Az eredményei elismeréséül altábornaggyá léptették elő, valamint megkapta a Lovagkeresztet is.

Miután az olaszok is megakarták mutatni, hogy mennyire faszagyerekek, gyors nekiugrottak ők is a franciáknak, a görögöknek de még a briteknek is. A probléma csak az volt, hogy valamiért jó ötletnek gondolták betámadni a Maginot-vonal déli szakaszát(Ligne Maginot Alpine), amiről természetesen lepattantak. A britek és a görögök is kitettek magukért, elég rendesen elverve az olaszokat. Mussolini persze rohant is a Führerhez, hogy “Apu, bántanak”, mire Hitler csak csóválta a fejét, de biztosította a kis minyonját, hogy rendbe teszi a dolgokat. Így került Rommel, mint Adolf kedvenc tábornoka, az Afrika Korps élére 1941. februárjában.

Az egyedüli probléma az volt, hogy hivatalosan Erwin az olaszok alá volt beosztva. Az altábornagy percek alatt felmérte a helyzetet és átvette az irányítást, látva hogy az olaszok igazi antikatonák és csak hátráltatnák őt és embereit.

Rommel a védelemben lévő német-olasz erőknek gyorsan ellentámadást vezényelt, ami teljesen meglepte a briteket, csak úgy, mint a 88mm-es légvédelmi ágyú páncélosok elleni használata (amelyeket sokszor ő maga helyezett le egyesével). Hamarosan már mindenki csak “Sivatagi rókaként” emlegeti. Annyira menővé kezdett válni még a briteknél is, hogy külön propagandában húzták le az érdemeit, nehogy a katonák bálványozzák. Már csak azért is tehették volna ezt, mert a hadvezéri sikerei mellett emberséges volt, jól bánt a foglyokkal. Nem osztotta Hitler afféle nézeteit, hogy minden elfogott kommandóst, zsidót és egyéb szörnyű teremtményt végezzenek ki ott helyben, annak ellenére, hogy a britek még egy SAS szakasszal merényletet is próbáltak ellene. A terv ott bukott meg, hogy nem számoltak Rommel azon tulajdonságával, hogy általában a csapatai között volt, nem pedig a kényelmes szálláshelyén.

 Az Afrika Korpsnak, (hála a parancsnok leleményességének és a grandiózus manővereknek) sikerült kompenzálnia a britek számbeli fölényét és jelentős térnyerésbe kezdtek, ami az angolokat arra késztette, hogy az eddigi vezér Wavell helyére Auchinlecket ültették.   A németek valósággal falták a kilométereket Afrika száraz, homokos földjén, azonban Tobruknál visszaverték őket. Rommel hamar stabilizálta a helyzetet és januárban újra támadásba lendült. Június 21-én Tobruk a kezére kerül. Jutalmul Hitler vezértábornaggyá léptette elő, amit Erwin csak annyival kommentált, hogy inkább adott volna még egy hadosztályt.

A szövetségesek ekkorra már elég rendesen bepánikoltak, hogy a német hadvezetés páncélos lovagját lehetetlen megállítani. Végső elkeseredésükben Auchinlecket is leváltották, helyére Montgomery került, aki nem jött üres kézzel. 300 Sherman harckocsit, valamint rengeteg ellátmányt sikerült szereznie. Ezzel már nem bírtak mit kezdeni a németek, hiszen az ő utánpótlásaik zömét a britek rendre elsüllyesztették. Ha ez nem lett volna még elég, az angolok feltörték a német kódolást, így tudva minden egyes tervezett hadmozdulatról. Mindezek következtében El-Alameinnél akasztották meg először komolyan Rommel seregét. Üzemanyag és lőszer híján védelemre rendezkedett be, majd ezt követően egy rövid betegszabadságra távozott Németországba.

Az angolok rögtön kihasználták Rommel hiányát és támadást indítottak a német vonalak ellen. Erwin azonnal visszatért Afrikába és bizonyára rögtön tudatta minden egyes katonájával, hogy újra ő a főnök, ami legalább megtízszerezte a németek harci kedvét és valósággal úgy küzdöttek tőle, mintha magát az Istencsászárt szolgálnák. A személyes jelenléte ellenére El-Alameinnél veszítettek.

Hitler, aki imádta a végsőkig kitartás és a hazaszeretet ilyen formán megnyilvánulását, arra utasította Rommelt, hogy az utolsó emberig, az utolsó lőszerig harcoljanak. A vezértábornagy ezt merő hülyeségnek titulálta. Egyszerűen figyelmen kívül hagyta ezt a kis apró információmorzsát és visszavonult. Tette ezt tökéletesen megszervezve, megtervezve 2500 km-en keresztül, mialatt mesterien kitért támadások elől, sőt még zaklatta is a brit erőket.

Tunéziát végül sikerült elérnie, ahol megvívta a számára utolsó afrikai páncélos csatát a Kasserine-hágónál. Ezt követően visszarendelték Németországba, ahol még folyamatosan rágta a Führer fülét, hogy újra a katonái közt lehessen.

1943. május 13-án a sok dicsőséget megélt, méltán rettegett Afrika Korps megadta magát a szövetséges haderőnek. Rommel számára lassan kezdett világossá válni, hogy ezt a háborút nem nyerhetik meg, Hitler meg egy kicsit zakkant vagy legalábbis nem ért a hadvezetéshez, ráadásul az ő szemében cserbenhagyta az Afrika Korpsot

Az afrikai kalandot követően Franciaországba vezényelték a B-hadseregcsoport élére. Szilárd meggyőződése volt, hogy az ellenség Normandiában fog partra szállni, ezért minden lehetséges eszközzel a partszakasz megerősítésére törekedett.  Igaza lett. A partraszállás ideje alatt azonban nem tartózkodott a fronton, mert éppen felesége születésnapját ünnepelte szűk családi körben a hátországban.  Innentől kezdve nem alakultak számára jól a dolgok.

1944. július 17-én a kocsiját brit vadászgépek támadták meg, súlyosan megsebesítve a vezértábornagyot. Rá három napra pedig bombamerénylet történt Hitler ellen. A nyomozásnál felmerült Rommel neve is (valószínűleg elutasította a részvételt, de hallgatólagosan támogatta a dolgot).

Erwin azonban túl menő volt ahhoz, hogy egyszerűen kivégezzék. Majdnem akkora hírnévnek és támogatásnak örvendett a nép körében, mint maga a Führer, így a szolid öngyilkosságot választhatta. Október 14-én halt meg, hivatalosan a repülőtámadás okozta fejsérülés miatt.

Rommel halálával egy nagyszerű katonával lett kevesebb a világ. Eszmerendszere révén tökéletesen beleillett egy középkori lovag képébe, azzal az elhanyagolható különbséggel, hogy ló helyett harckocsin szeretett közlekedni. Természete és az új harcászati eljárásokra való nyitottsága méltó példaképpé teszi bármely ma élő parancsnok számára.

Forrás:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1891_november_15_erwin_rommel_szuletese/

http://tortenelemklub.com/ii-vilaghaboru/erdekessegek/227-a-legendas-afrika-korps-es-erwin-rommel

http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/biography/Rommel.html

http://www.biography.com/people/erwin-rommel-39971#field-marshal-and-defeat-near-el-alamein