Geronimo
Geronimo története egy klasszikus bosszúálló kaland, amelybe minden jóérzésű, konzervatív értékrendet valló férfi belevágna, ha egy nap arra térne haza, hogy a családját lemészárolta egy mexikói század. Olyan vehemenciával vetette bele magát a fehér populáció irtásába, hogy ő lett „Az Apache”, az indián lét minden vagányságát megtestesítő avatárja, tehát menő volt, bátor, harcias, kegyetlen de mégis bölcs és könyörületes vezető.
Geronimo 1829-ben született Goyatle (magyarul Ásítót jelent, ami valljuk be, nem épp a legmenőbb név a világon) néven a mai Új-Mexikó területén az apacsok csirikahua törzsében. Akkoriban ezt a területet éppen „civilizálttá” akarták tenni mind a mexikóiak, mind az amerikaiak, ergo elűzni/megölni az indiánokat és elfoglalni a földjeiket. Ha a kiművelt keresztény szomszédok nem lettek volna elegendők, még ott voltak a navahók és komancsok. Azért az apacsok is megérték a pénzüket, akiknél bevett szokás volt, hogy rajtaütést vezessenek mexikói területekre. Tizenhét éves korára már maga Goyaalé is vezetett négy ilyen vállalkozást. A kölcsönös jó viszony révén a mexikói kormány vérdíjat tűzött ki az indiánok fejére, szám szerint 25$-t egy gyerek skalpjáért.
Felnőve, Ásító megházasodott. A frigyből született három gyereke. Érezve a felelősség súlyát, úgy döntött hogy tisztességesebb megbízhatóbb munka után néz, vagyis kereskedőnek állt. Azonban egyik ilyen árubeszerző útról hazatérve megrökönyödve vette tudomásul, hogy a törzsén rajtaütöttek a mexikóiak, és lemészárolták a szeretteit.
Ősi apacs szokás szerint elégette a családjához köthető tárgyakat, majd miután letörölte az egyetlen legördülő könnycseppet az arcáról megesküdött, hogy minden telepest lemészárol, mélyen a tűzbe révedt. Miközben a lángokat bámulta, (állítása szerint) egy szellem szólt hozzá, aki megígérte neki, hogy a nyílvesszőit mindig célba juttatja, míg az ellenség tüzétől megvédi.
Mexikó hamarosan rájött, hogy rossz emberbe kötött bele. Goyaalé a szellemtől kapott információval felvértezve gyors megkereste a környező apacs törzseket, akik örömmel csatlakoztak egy jópofa bosszú hadjárathoz. Az így egyesített apacs sereg egészen egy Arispe nevezetű erődig menetelt. A helyőrség eléggé megijedt a vérre szomjazó, harci festéssel bőven ellátott indiánoktól, akik rekedtre ordították magukat a harci kiáltásoktól. Gyorsan ki is küldtek 8 katonát, tetőtől talpig fehér zászlóban, hogy próbáljanak tárgyalni valamit. Nem sikerült. A nyolc szerencsétlent ott helyben legyilkolták és megskalpolták, pusztán a poén kedvéért.
A következő reggelre a védők összeszedték a bátorságukat, hogy nyolc századnyi erővel kimerészkedjenek és megütközzenek az apacsokkal. A mexikóiak voltak annyira pofátlanok, hogy a kiküldött századok között volt az is, ami a csirakava törzs lemészárlásban részt vett. Ez olyan szinten felhergelte az indiánokat, hogy Goyatle vezetésével egyből nekirontottak az ellenségnek, mit sem törődve a rájuk zúduló sortűzzel. A csatamező hamarosan a spanyolul beszélők jajgatásaival és rimánkodásával volt tele, ahogy kétségbeesve próbálták meggyőzni ezt a rézbőrű őrültet, hogy ne sújtson le többet azzal az egyetlen vadászkésével, amivel harcba indult. Az apacsok nem bizonyultak megértőnek, mivel a sereg nagy részét lemészárolták. A csatát követően kezdték el Goyatlét Geronimonak nevezni (A mexikóiak valószínűleg félrehallották. A másik verzió szerint a haldokló katonák Szent Jeromoshoz imádkoztak, és innen kezdték átvenni). A törzs, látva hogy Geronimo milyen elszántsággal harcolt, felkérte, hogy ő vezesse a hadjáratot, aminek készséggel eleget tett. Ennek ellenére nem vált törzsfőnökké, hanem spirituális vezető lett, gyógyító tudománya révén.
1858-1868 között több tucat portyát vezetett délre, ami legtöbbször kimerült helyőrségek eliminálásában, utánpótlások elkobzásában és a telepesek molesztálásában.
Az 1850-es évek végére az USA által jelentett fenyegetés is egyre nyomasztóbb lett, hála annak, hogy aranyat találtak az apacs földek délnyugati részén. A nemesfém miatt a telepes jelenlét megerősödött, ezáltal folyamatossá váltak a konfliktusok az indiánok és az amerikaiak között. Az apacsok bőszen folytatták a portyázásokat, de szép lassan alulmaradtak az indián mércéhez képest kifogyhatatlan készletekkel és emberanyaggal rendelkező Egyesült Államok ellenében, ezért békét kötöttek.
1872-ben a csirikahua törzs maradékának kijelöltek egy rezervátumot, amibe még beletartoztak a saját területeik. Nehezen,de elfogadták ezt a döntést. A bili akkor borult ki, amikor 1875-ben több apacs törzsnek egy területet jelöltek ki Arizona állam San Carlos területén. Geronimonak nem jött be az új hely/börtön és úgy döntött, hogy a harcosaival elhagyja a rezervátumot és folytatja azt, amihez ért. A telepesek kicsinálását. Az apacsokat, jó terepismeretük révén szinte lehetetlen volt elkapni és visszatuszkolni a kijelölt szálláskörzetükbe.
Stílusát jól tükrözi az 1879-ben vívott fehér-hegyi csata. Az Ásító ötven lovasával összetűzésbe került két századnyi mexikói lovassal. Az indiánok látva, hogy a bajszosoknak több puskája van, fedezékbe húzódtak. A keresztények (mint egy jó westernben) lőttek mindenre. A fedezékben lévő apacsokat nem hatotta meg. A végeredmény az lett, hogy az ellenség kifogyott a lőszerből, a rézbőrűek meg abban a pillanatban előrohantak a fedezékeikből és belerobbantak a mexikói arcvonalba, legyilkolva minden bajszos, ponchós úriembert.
Geronimo utolsó hadjáratára 1886-ban került sor, amelyben mindössze 35 bátor harcost vezetett az örök dicsőség rögös útvesztőin, közel 5 000 amerikai és 3 000 mexikói katona ellenében. Ekkorra már az apacsok nagy része beletörődött a rezervátumokba és a legjobb harcosukat sokan csak egy megkeseredett, makacs indiánnak látták, aki nem tud haladni a korral. Végül a hosszas hajsza után, szeptember 4-én Miles tábornok sarokba szorította, ezáltal rábírva az utolsó, nagy hírnévnek örvendő ellenálló indián vezetőt a fegyverletételre.
A következő huszonhét évet Geronimo fogságban majd rezervátumban töltötte, ahol áttért a keresztény hitre és még Roosevelt amerikai elnökkel is próbált egyezkedni, hogy népe visszatérhessen ősei földjére.
1909. februárjában halt meg. Halálos ágyán mondta, hogy ” Soha nem kellett volna megadnom magam. Addig kellett volna harcolnom, míg csak én maradtam volna „. Igazi badass.
Geronimo egész életében szenvedélyesen gyűlölte a mexikóiakat és minden alkalmat megragadott, hogy kevesebb legyen belőlük a világon. A fegyverletételével és halálával egy korszak zárult le az Egyesül Államok és Mexikó történetében. Bátorsága, személyes példamutatása és a reménytelen helyzetekben is küzdeni akarása a legdicsőbb indián vezetők közé emeli.
Forrás:
http://www.biography.com/people/geronimo-9309607#final-years
http://www.history.com/topics/native-american-history/geronimo
20 Comments
Nem Goyaalé, hanem Goyatle volt a neve, és csirikahua volt, olyan nincs, hogy csirikavai.
A navahók pedig az apacsok legközelebbi rokonai (sokak szerint egy nép), nagyjából egy a nyelvük is, csak az apacsok gyorsabban beszélik. Ezt egy öreg navahótól hallottam Arizonában.
Ha nem tudsz magyarul (írni láthatóan nem tudsz, pocsék a helyesírásod), akkor legalább angolul írj rendesen: nem 25$, hanem $25. Bár nem tudom, miért fizettek volna a mexikóiak amerikai dollárban, és nem pesóban.
Csak nem egy angolból lopott és szarul lefordított cikk ez az iromány?
„megrökönyödve vette tudomásul” – nem tudom, mi lehetett itt az eredeti angol, de ez magyarul óriási faszság.
„majd miután letörölte az egyetlen legördülő könnycseppet az arcáról” – na, itt kezdtem el röhögni. Ez a firkálmány valami rettenet szar. És a stílus is pocsék. Jópofizó tahóság.
„ezdték el Goyaalét Geronimonak nevezni (a mexikóiak valószínűleg félrehallották)” – akkor elég szar fülük lehetett, mert a Goyaalé (valójában Goyatle) kiejtése gojálé (gojatli), a Geronimóé (ragozáskor idegen nevek végén is nyúlik az o a magyarban ó-vá) meg angolul dzseronimou, spanyolul heronímo. Szóval el van ez baszva, koma.
„Ennek ellenére nem vált törzsfőnökké” – hát nem sokat tudsz az apacsok törzsi szervezetéről az elég jól látszik. Mondjuk úgy, semmit.
„legyilkolva minden bajszos, ponchós úriembert” – katonák poncsóban? Éééérdekes.
„5 000 amerikai (a hadseregük negyede)” – ez viccnek is gyenge. Az amerikai hadsereg ekkor legalább 200 ezres volt.
„rábírva az utolsó ellenálló indián vezetőt a fegyverletételre” – lófaszt az utolsót, Az Arizona-Új-Mexikó résztől nyugatabbra még 20 évvel később is voltak indián ellenállási harcok, csak nem voltak ilyen nagy nevű főnökök/vezetők.
„hogy nem fogja fegyver fogni” – hogy mi a lófaszt csinálni?
„mit sem törődve a rájuk zúduló sortűztől” – talán sortűzzel, már ha magyarul akartál írni
„látva hogy jelentős különbség van tűzerő között” – hogy mi?
Te hol tanulja magyar? Kérni vissza pénz, tanfolyam lenni szar, nem sikeresnek lenni neki bele.
szervezetéről, az
utolsót. Az
„Te hol tanulja magyar? Kérni vissza pénz, tanfolyam lenni szar, nem sikeresnek lenni neki bele. „
😀
nem ertem ezt a nagy jopofizast. Geronimo tortenete meglehetosen szomoru. Meg a halala utan is.
Ehhez kepest ez az iras teljesen olyba tunik, mintha poenbol gyilkolasztak volna egymast.
Ez szánalmasra sikeredett.
„Azért az apacsok is megérték a pénzüket, …”
Meg biza, tudod, ők voltak otthon. Próbáld meg ebből az aspektusból szemlélni.
@Mr. Közbiztonság Szilárd: Köszi! Így nem nekem kell leírnom mindent, amit te már ilyen jól felgöngyölítettél.
Műlaza szarság az egész iromány.
@Mr. Közbiztonság Szilárd:
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))
@Hefe:
„nem ertem ezt a nagy jopofizast. „
Ez a blog stílusa. Célja. Programja.
Amivel nem is lenne gond, de a maga szöveg megformálása…
@Mr. Közbiztonság Szilárd:
„”hogy nem fogja fegyver fogni” – hogy mi a lófaszt csinálni?”
Azt akarta mondani, hogy Geronimót nem fogja majd a golyó. Vagyis sebezhetetlen lesz.
Az a helyzet, hogy nálad sokkal többre tartják Geronimot – jártam a sírjánál, igazán megható volt látni, hogy milyen becsben tartott kegyhellyé vált – főképp a motorosok körében. ( Fort Still, Oklahoma)
Link: commons.wikimedia.org/wiki/File:Geronimo%27s_grave_taken_in_2005.jpg
A szerző védelmében: az általa citált adatok megegyeznek a wikipédián leírtakkal.
Ilyenkor a semmiből felbukkan egy rakás szépirodalmár, aki mellesleg Geronimo szakértő is egyben. 😀
@cenzuratroll bosszanto:
Az egész bejegyzésben az apacsokat hoztam ki „jófiúknak”.
@Madnezz:
„Ilyenkor a semmiből felbukkan egy rakás szépirodalmár”
Az a baj, hogy a nyelvhelyességben elkövetett hibákat már egy általános iskolai fogalmazásban is kiszúrta volna egy tanár… Mármint egy rendes tanár, mert el tudom képzelni, hogy ma már ez a dolog sem egyértelmű, hogy egy általános iskolai magyar nyelv- és irodalomtanár ért ezekhez :((
@Mr. Közbiztonság Szilárd:
1: A Goyaalét és a csirikavát a Rubicon írta, (amit fel is tüntettem forrásként) de mellette több helyen is megtalálható. Arról meg végképp nem tehetek, hogy épp nincsen egy öreg navahó ismerősöm.
2: Valószínűleg azért lett dollár írva peso helyett, mert az angol nyelvű, ezzel a témával foglalkozó honlapok zömében amerikaiak és ezzel az adattal többet tudnak kezdeni. Gyanítom a magyarok közül is többen tudják a forint-dollár árfolyamot, mint a pesóét.
3: „megrökönyödve vette tudomásul” Mi ezzel a gond?
4: A stílusról hadd ne kezdjünk már el vitatkozni.
5: A Geronimo név eredetére szinte mindenhol két verziót írtak. Az egyik, amit én is kiraktam. A másik, hogy a haldokló katonák Szent Jeromoshoz imádkoztak és innen kezdték átvenni.
6: Szinte mindenhol ki volt hangsúlyozva, hogy nem hagyományos értelemben volt törzsfőnök. Való igaz, hogy az apacsok törzsi szervezetébe nem ástam bele magam, mivel nem is erről szólt ez a bejegyzés.
7: „legyilkolva minden bajszos, ponchós úriembert” Sztereotípia. Nem hittem hogy valaki komolyan gondolja majd, hogy ténylegesen ponchóban mentek harcolni a mexikói katonák… A románok szőröstalpú mivoltát már meg sem merem említeni.
8: A teljes hadsereg létszámát tényleg elbasztam.
A többi észrevételeddel egyetértek és ki is javítottam. Az az egy nem világos, hogy miért kellett ilyen stílusban írnod? Minden javaslatot szívesen fogadok, ez az eddigi bejegyzéseknél is lejöhetett volna.
Tanulás/munka mellett nyilván nincs időm több hetes kutatómunkát végezni. Ennek okán ha tízből tíz honlap ugyanazt írja, több nyelven, akkor azt naivan igaznak gondolom.
Ha bármi más észrevételed van (akár pontatlanság, akár helyesírás), írd meg nyugodtan.
Csak az tud hibázni, aki csinál is valamit…
@Hefe: +1
Ez a stílus nem jópofa, hanem vicceskedő.
Viszont azon az időskori képen nagyon látszik, mennyire karizmatikus ember lehetett.
@Mr. Közbiztonság Szilárd: A te stílusod sem jobb, nagyokos. Nem mindenki olyan profi, hogy navaho indiánokkal jár teadélutánra, így kenje-vágja az indián történelmet és társadalmi ismereteket. Én sem vagyok ilyen, nekem érdekes volt, még ha nem is szépirodalmi stílusban íródott.
érdekes poszt volt, köszi érte.
@Mekk Meister:
„nekem érdekes volt, még ha nem is szépirodalmi stílusban íródott.”
Nem arról van szó, hogy nem szépirodalmi, hanem arról, hogy magyartalanságok stb. vannak benne.
@Hoppácska:
Amióta láttam szakdolgozatban nagybetűvel írt tulajdonnevet kisbetűre javítani, azóta nem igazán bízom a tanárokban. Nem „nemecsek” volt.
Szerb Antal – ha mond valamit ez a név – találta ki az úgynevezett szellemtörténeti stílust, amelynek lényege, hogy a legnehezebb témákat is meg lehet közelíteni könnyedén, olvasmányosan. Amit te csinálsz, kedves posztoló, azt stílustörésnek hívják. Ehhez a témához egyszerűen nem illik ez a félgügyögés. Azért nem, mert amikor ilyeneket írsz, hogy „majd miután letörölte az egyetlen legördülő könnycseppet az arcáról megesküdött”, semmivel sem tudod bizonyítani, hogy valóban megtörtént – tehát ez nem könnyed stílus, hanem hiteltelen és nyegle, következésképpen az egész dolgozatod hitelét aláássa. A helyesírás pedig azért fontos, mert ha vállalkozol arra, hogy – hited szerint – érdekességet osztasz meg másokkal, akkor kötelességed, hogy a kommunikáció szabályait betartsd – márpedig az egyik alapszabály, hogy a kommunikációs eszközöket, ezen belül az írott nyelvet, megfelelően használod. Ha erre nem vagy képes, ugyancsak hiteltelenné válsz. Persze jogod van posztolni, amit csak akarsz, de akkor ne csodálkozz, ha olyanok mutatnak rá a gyengeségeidre, akik esetleg tényleg értenek az íráshoz. És ha posztolsz, nincs jogod effélét leírni: „4: A stílusról hadd ne kezdjünk már el vitatkozni.” Mert ha vetted a bátorságot, hogy leírj egy „a” betűt, akkor el kell fogadnod, hogy véleményeznek. Ha ez sem megy, ne írj egyáltalán.