Gróf Benyovszky Móricz

Annak ellenére, hogy soha nem tartoztunk a nagy gyarmatosító nemzetek közé, mégis létezett egy igazi magyar kalandor, akinek kedvenc elfoglaltsága volt orosz börtönökből szabadulni, beutazni a világot, ugyanakkor mindig talált időt egy jó kis háborúzáshoz, valamint egy addig kevésbé ismert sziget, Madagaszkár birtokba vételéhez is.

Benyovszky Móric 1746-ban született Verbón, nemesi család sarjaként. Gyerekkora hamar eltelt, mivel már korán a bécsi hadiiskolába küldték a szülei. No nem azért, hogy megszabaduljanak tőle. A kedves papa is lovas tábornok volt. A tanulmányaiban az egyetlen bökkenő az volt, hogy közben kitört a hétéves háború, ahol aktívan részt is kellett vennie, hadnagyként. A hadakozás alatt otthon is történt egy s más: meghalt az édesapja. A rokonok persze egyből kihasználta a „trónörökös” távollétét és rátették karmos, ocsmány mancsukat a kis Móricz örökségére, aki ezt érthető módon nem tolerálta.

Amint ideje engedte, toborzott egy kisebb fajta sereget és elkergette a jogtalan tulajdonosokat. Pechjére a császári udvarban elég jól feküdtek rokonok, így sikerült előadniuk, hogy igazából az örökös nem is az örökös, hanem egy lázadó főúr. A végeredmény az lett, hogy Mária Terézia a száműzetés mellett teljes birtokvesztésre ítélte, ami egész hátralévő életét meghatározta.

A magyar nemesség után nagybátyja révén szerencsét próbált a lengyel nemesség soraiban is. Egész jól beilleszkedett, még meg is nősült. A nyugodt életet azonban nem neki találták ki. A helyiek ármánykodása révén belekeveredett az orosz befolyás ellen szerveződött Bari Konföderációba, amely miatt 1767-ben háború robbant ki. Gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy az éppen feltörekvő Oroszország ellen nem ajánlatos háborút vívni.

A vereség után orosz hadifogságba került, ahonnan egyszer sikeresen megszökött, de újra elkapták. Fogsága alatt először „bemutatták” neki Pétervár és Moszkva szépségeit, majd a többi fogolytársával egyetemben útnak indították Kamcsatkára, gyalog.

Annak ellenére, mennyire nyomorúságos bánásmódra számíthatott, műveltségével hamar elnyerte a kamcsatkai kormányzó bizalmát. Gyakran hívta sakkozni, de még azt is engedte, hogy Móricz saját iskolát nyisson, ahol többek között az ő fiát is tanította.

A börtönidillt csak Benyovszky menni akarása és a bekövetkezendő tél szakította meg (ki gondolná, hogy az ember nem akar megöregedni Szibéria legtávolabbi csücskében…). 1771. április 26-án rajtaütöttek az őrökön, akik közül sokakat megöltek a parancsnokkal együtt. Ekkor fogalmazták meg a híres Bolserecki kiáltványt, amelyben semmissé nyilvánították büntetésüket, arra hivatkozva, hogy II. Katalin cár helyett Pavel Petrovics a jogos uralkodó. (A kiáltvány később terjedni kezdett, és hamarosan, az 1825-ös dekabrista mozgalomnál is visszaköszönt) A felkelés után rögtön zsákmányoltak egy hajót, amit Móricz sikeresen elvezetett, révén hogy a Lengyelországi tartózkodása alatt a hajózás is az egyik hobbijává vált. Bármennyire lelkes is lehetett, a navigáció nem volt az erőssége. Amerika felé indultak el, de végül Japánban értek partot, majd Tajvan mesés vidékén kötöttek ki, ahol a helyiek felajánlották a királyi címet Benyovszkynak, ha segít elűzni a kínaiakat. Nem élt a lehetőséggel. A következő állomás Makaó volt. A portugál gyarmaton eladták az eddig használt hajót, és a szökevények közül mindenki ment a saját feje után.

Móricz a közeli francia gyarmatra utazott, ahol ígéretet kapott arra, hogy elviszik Európába, de csak Mauritiusig jutott. Az ottani francia kormányzó meglátta Benyovszkyban a lehetőséget, és rávette, hogy tartson vele az expedíciói során. Kalandvágyó ember révén gondolkodás nélkül belement. Az expedíciók teljesen magával ragadták, így hát elment Párizsba, hogy meggyőzze a francia királyt XV. Lajost, hogy őfelségének mennyire szüksége van egy Madagaszkár nevű szigetre. Az uralkodó végül is beleegyezett, megbízva Móriczot egy kereskedelmi telep létrehozásával.

1774 elején megalapította az erődöt, amit jótevője után, Louisbourgnak nevezett el. A település elkészülte után a sziget belsejének felfedezésére indult, mivel addig az európaiak csak a partvidéket ismerték. A sziget belsejében élt a malgas törzs, akiknek tagjai Benyovszkyban vélték felfedezni őseik szellemeinek reinkarnálódását, aminek eredményeként 1776 augusztusában fejedelmükké választották.

Az őslakókkal való jó viszony miatt maga a mauritiusi kormányzó kezdett áskálódni ellene, aminek következtében (és Móricz rendre túlzó jelentése miatt, miszerint így-úgy virágzik a telep) a francia udvar bizalma megrendült a kalandos életű magyarban. Ennek tisztázásaként 1777-ben Párizsba utazott, de nem sikerült neki. Támogatás híján még gyors elment Bécsbe, ahol nagyban vívták a bajor örökösödési háborút, és úgy döntött, hogyha már ott van, akkor beszáll a buliba. Szolgálataiért 1778. április 3-án kapta meg a grófi címet Mária Teréziától. Felbuzdulva az elismerésen, gyors elkezdett tanácsokat osztogatni az udvarnak, hogy korszerűsítsék Fiumét és építsenek egy horvátországi csatornát, összekötve a Dunát a tengerrel. A javaslatok mellett felajánlotta a Habsburgoknak Madagaszkárt is. Pechjére az osztrákok csak kiröhögték terveit. Ennek ellenére Móricz egy percig nem keseredett el.

Miután Európa elutasította őt, a frissen megalakult Amerikai Egyesült Államok felé vette az irányt, ami javában vívta az angolok elleni függetlenségi háborúját. Hamar barátságot kötött Benjamin Franklinnel, de még az ő segítségével sem volt képes támogatókat szerezni.

Hosszú évek bolyongása következett. Mindenkihez benézett, hátha hajlandóak anyagi segítségnyújtást adni a lelki támogatás mellett. Végül 1784-ben egy baltimore-i kereskedőtársaság látott némi fantáziát Madagaszkárban, ezért egy felfegyverzett hajót bocsátott rendelkezésére. A következő év áprilisában érték el a szigetet, ahol a bennszülöttek kitörő lelkesedéssel fogadták királyukat. A malgasok segítségével hamarosan elfoglalta a francia telepeket, így biztosítva a hatalmát a királysága felett.

A franciák nem nyugodtak bele ebbe az arcátlanságba. 1786 tavaszán megindították a csapataikat. Noha az első támadásokat sikeresen visszaverte, a franciák egyre csak jöttek, mígnem május 24-én, Louisbourgban sikerült meglepniük a királyt és maroknyi kíséretét. Hű alattvalói az első lövésre kereket oldottak, így hát Móricznak is menekülnie kellett. Ekkor következett be a vég. Halálos lövést kapott. A grófot a róla elnevezett erőd mellett temették el, sírját a mai napig nem találták meg.

Forrás:
http://mult-kor.hu/20140523_magyar_grof_madagaszkar_tronjan
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1786_majus_23_grof_benyovszky_moric_halala
http://alfahir.hu/madagaszkar_magyar_kiralya

3 Comments

Leave a comment

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2024. Minden jog fenntartva