Az emberiség történelmét békés időszakok, és háborúk szabdalták. Népek, nemzetek, ideológiák mentek ki a síkra a saját igazukért, vagy pusztán a fennmaradásukért. De még a fegyvernél, és a háborúknál is pusztítóbbak voltak azok a járványok, amik az emberi fajt tizedelték az évezredek alatt. A következő írás nem a történelem eget rengető személyiségeiről szól, hanem az őket elpusztító vírusokról. Az első részben általánosan a nagy járványokról, és dögvészekről esik majd szó, – kihegyezve a lényeget a XIV. századi fekete halálra, – a másodikban pedig a magyar vonatkozású kórokról.
Háborúk, dögvészek és járványok. I. rész
A történelmünket legalább, de talán nagyobb súllyal befolyásolták a járványok, és a megbetegedések, mint a háborúk. Egészen az I. Világháború végéig a járványokban elhullottak száma, mindig tetézte a harci cselekményben elesettek számát.
Az első hullám: a Justinianus-i pestis.
A középkorra a járványok teljesen rányomták a bélyegüket. Amíg előtte az általános higiéniai feltételek, és a táplálkozási szokások kielégítőek voltak, ezek a Római Birodalommal együtt hullottak szét. Az első jól dokumentált pestis 541-ben kezdődött, és közel hatvan éven keresztül befolyásolta az akkor ismert világ eseményeit. Egyiptomból indult, és Konstantinápolynál letanyázott, ahol naponta tízezer áldozatot szedett. Ezt is a patkánybolhák terjesztették, így ragadt át az emberre. Ebben az időszakban háborúk, éhínségek, és földrengések nehezítették a betegségek mellett az akkor élők mindennapjait. Egy betegség se befolyásolta a három nagy lefolyási hullámában gazdaságilag, és demográfiailag tényezőinket, mint ez a járvány.
A második hullám: a fekete halál.
Hiedelmek, látomások mindig megelőztek egy-egy nagy járványt. A magyar vonatkozásokat most kihagyva az egyik leginkább figyelemre méltóbb a spanyol babona.
A Santa Compania
Előhírnökei mindig voltak a halálnak. Spanyolországban a tömeges ragályok, és betegségek előtt mindig megjelent a Santa Compagnia. Ez a csoport, – ami Szent Társaságot jelent- egy különös lényekből, esetleg halottakból álló, – nyolcfős társaság. Az arcukat még sose látta senki, aki találkozott velük, mert fehér csuklyában járnak . A hátborzongató csapat a járványok és a halál hírnöke. A vezetőjük mindig egy nagy fakeresztet visz, a többiek pedig egy égő gyertyával a kezükben mennek utána. A temetőből indulnak, és a falukon végigsétálva, ahová bevilágítanak a gyertyájukkal, ott annál a háznál hamarosan haláleset lesz.
Házi patkány-vándorpatkány
Sok embernek a patkány egyet jelent a középkori pestissel. Ez annyiban igaz, hogy a patkányon élősködő bolhák terjesztették a kórt, ami a patkánypopulációban is legalább akkora kárt okozott, mint az emberében. A fekete halál következtében az európai házi patkányok helyét a mozgékonyabb, fürgébb és szaporább vándorpatkányok vették át.
Kaffa kikötője. A Krím-félszigeten Genova, és Velence katonai, és kereskedelmi támaszpontja a XIV. században. 1345-ben a keresztény- muzulmán konfliktusból, ostrom lett. A támadó mongol haderőből már annyi ember pusztult el, hogy nem lehetett tovább folytatni a hadműveleteket. A mongol fejedelem a visszavonulás előtt azonban ördögi tervet eszelt ki. Történelmi távlatokban nézve pedig a leghatékonyabbat. Az elhullott már oszlásnak induló katonáit a rendelkezésre álló ostromgépekből belövette az erődbe. Halom szám álltak ott a pestises tetemek. A dögvész aratni kezdett. A világ első olyan biológiai támadása volt ez, ami szinte világméretű járványt indított el. A genovaiak megkezdték az evakuálást, mivel több ezer polgáruk tartózkodott a falakon belül. De az emberekkel a halál is felszállt a hajókra, hogy elinduljon Európa felé…
Konstantinápoly, Messina, Genova, Velence. A dög mindenhova belopózott, ahol a hajók megálltak, és megállhattak. Ekkora a pestisvírus már mutálódott. A Justinianus-i pestissel ellentétben megszakadta a pestisvírus – bolha – patkány – ember láncolat, és a baktérium már cseppfertőzéssel is terjedt. A tombolása a kezdetét vette az egész kontinensen, aminek, a lakosságának csaknem a hetven százaléka áldozatul esett. Zsúfolt városok, összezárt emberek. A kor viszonyainak megfelelően kereskedők, kézművesek, polgárok éltek ekkoriban az ilyen nagyobb, néhol a félmilliót is meghaladó közösségekben. Általánosan bubónak kezdték nevezni. Ez a mirigyeket támadta meg, és 7-10 napon belül állt be a halál. A semmiből jött. A nyirokcsomók megdagadtak. Főleg az ágyékon, és hónaljban, és a nyakon. A harmadik napon láz, hasmenés, hányás, és vérzés követi a ragályt. Főleg az orron, és az újvégeken fekete foltok jelentek meg, mert a kisebb erek eltömődtek. Ekkora a duzzanatok kifakadtak, majd hamarosan beállt a halál. A járvány futótűzként kezdett terjedni 1347-től, és nem volt, ami megállítsa. Az orvostudomány gyerekcipőben járt, a tisztasági állapotok katasztrofálisak voltak Európa nagyvárosaiban. Nem voltak fedett csatornarendszerek, nem volt vagy csak elvétve tiszta víz. Az emberek sokszor együtt aludtak a haszonállataikkal, és csak egy váltás ruhára tellett neki. Az ekkori keresztény kontinens a görögök „ép testben ép lélek” felfogását állította szembe a hittel. A lélek tisztasága volt a fontos, a többi nem igazán számított. Arra ott voltak az illatos vizek, amik elfedték a szagokat.
Izabella szürke
Még a fekete halál után jó száz évvel is voltak roppant érdekes tisztálkodási szokások, nem csak a köznépnél, hanem a királyi udvarokban is. A kasztíliai örökösödési háborúk idején I. Izabella (az ő támogatásával indulhatott útnak egy bizonyos Kolumbusz) megfogadta, hogy Granada bevételéig nem fog se fürdeni, sem pedig inget váltani. 1474-ben koronázták meg, és a fogadalom valószínűleg ebből az időből datálódik. Granadát pedig csak 1492-ben sikerült elfoglalniuk. A többit a kedves olvasó fantáziájára bízom…
A kitörő és pusztító járványokat mindig Isten büntetésének tartották az emberek. Hol bűnbakokat kerestek, hol magukat tették felelőssé a csapás miatt. Felelősöket mindig könnyebb kijelölni. Így volt ez a fekete halál idején is, amikor az életmódjukból kifolyólag a zsidókat kiáltották ki bűnösöknek a dögvész megjelenéséért, és terjedéséért. A vándorló, kereskedő, sokszor úton lévő zsidók ugyanúgy terjeszthették a kórt, mint az itáliai kereskedőhajók legénysége, és az elszaporodó patkányok. Az inkvizíció közel 10.000 esetben hozott ez időben, a kínzások által kicsikart vallomások alapján halálos ítéletet. Sokszor a legsúlyosabb vád az volt, hogy kutakat mérgeztek meg oszló tetemekkel.
Történetünk érdekessége, hogy ekkor az 1347-51-es időszakban jelentős magyar katonai erő tartózkodott a legfertőzöttebb részen Itália déli részén. Nagy Lajos királyunk nápolyi bosszúhadjáratát vezette, amikor kitört a ragály. A részletekről itt olvashatnak bővebben:
http://tortenelmiportre.blog.hu/2016/02/11/nagy_lajos_elso_napolyi_hadjarata_1347-1348_i_resz
A halál utazott, és tombolt egészen az 1350-es esztendőig. Elérte a kontinens legtávolabbi helyeit, nyomában csak oszló tetemek és a förtelmes bűz maradt. Európa lakosságának a közel hatvan százalékát pusztította el, ez egyes források szerint húszmillió áldozatot jelent. Ilyen mértékű elhullás, még egy háborúban sem volt addig. A dögvész következményeinek tudható be az élelmiszerhiány, az általános állapotok még rosszabbra fordulása, a közbiztonság teljes hiánya, és a Nyugat-Európai mesék alapjai, amiben az erdőben élő magányos boszorkányok oda tévedt gyerekeket esznek. A vírus ezután újra mutálódott, átalakult. Kifejlődött belőle a tüdőpestis, majd más pusztító ragályok. Egészen a XIX. századig szinte rendszeresen 15-20 évente felütötte a fejét, majd átadta a helyét a sokkal pusztítóbb betegségeknek.
A pestis doktor
Egy részlet Boccaccio-tól az a „fekete halál” idején uralkodó állapotokról: „Sokan mások a házukban haltak meg, és csak abból lehetett tudni, hogy már nem élnek, mert a szomszédaik érezték oszló tetemük szagát. Holttestek hevertek minden sarkon. (…) A holttesteket kicipelték a házakból, és az ajtó elé fektették, és minden reggelre rengeteg halott gyűlt össze.”
A pestisdoktorok inkább hatósági emberek voltak, mint igazi orvosok. Magas szárú bőr cipőben, bőr nadrágban, hosszú nehéz bőrkabátban jártak, széles karimájú kalapot hordtak. Vastag kesztyűt viseltek, és az egész ruházatot illatos fűszerek olajával itatták át, mint a zsálya, rozmaring, és a kakukkfű és a levendula. Az arcukat egy madárcsőrt utánzó maszk takarta, és e ruházat viselése, – a mellett, hogy hasonlított egy szkafanderhez- nyáron például óriási állóképességet igényelt. Általános tanácsokkal látták el a már fertőzött egyéneket. Hogyan lehet enyhíteni a szenvedéseiken, hogyan lehet majd a későbbiekben gyorsan és jól temetni. Számba vették az áldozatokat, és segítették a helyi hatóságokat a nyilvántartásban. Pestisdoktor valaki csak a járvány végeztével lehetett, amit túlélt. Ilyen doktor volt a történelem egyik ismert alakja Nostradamus is a XVI. századi Franciaországban. Ő nyilván tudta előre, hogy nem fogja elkapni a ragályt, és nem ebben fog meghalni…
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Szent Korona Rádió /A hadak útján c. műsor 16. adása. Háborúk és járványok.
Prof. Dr. Budai József: Járványok a történelemben.
Következik: Járványok a magyar történelemben.
Írta: Nyitray György