Az ókor egyik legnagyobb hadvezéreként Hannibál jó tizenöt évet járkált fel-alá a Római Köztársaság területén, lángoló falvakkal világítva meg a sötét éjszakákat a minden árnyékban punokat látó kedves polgároknak. Igazi, klasszikus Punisherként viselkedett, vagyis revansot vett az I. pun háború okozta igazságtalanságokért.

I.e. 3. században két hatalom emelkedett ki a fejetlenség és anarchia kínzó mételyéből, az itáliai félszigeten tevékenykedő Róma és a Mediterráneum nyugati részét uraló Karthágó. Hamar világossá vált, hogy kettejük közül csak egy maradhat, igazat adva a két dudás nem fér meg egy csárdában elvnek. Az ellenségeskedés és hatalmi mánia a Szicília birtoklásáért folyó első pun háborúban (i.e. 264-241) csúcsosodott ki, római győzelemmel. A békeszerződés értelmében Róma megkaparintotta Szicíliát, Szardíniát és Korzikát, valamint megmondta, hogy Hispánia is az ő érdekszférájába tartozik, szóval le lehet szállni róla. Szerencsére ezt ők sem gondolták komolyan.

Ekkoriban Hamilcar Barcas volt a legdicsőbb hadvezér, aki a békeszerződést nem kívánta megszegni, tehát békén hagyta a római területté vált szigeteket és óvó tekintetét inkább nyugatra, Hispánia partjaira vetette. Az elkövetkezendő évek alatt szépen felfejlesztette a félsziget tengerparti részeit, megalapítva Új-Karthágót azzal a nem titkolt céllal, hogy innen vezeti majd a mindent elsöprő bosszúhadjáratot a nyápic tógások ellen. Hamilcar i.e. 228-ban halt meg. A vezérségben a sógora követte, aki hét évig volt Karthágó első embere, mielőtt meggyilkolták. Itt került a 26 éves Hannibál a képbe, mivel a hadsereg abszolút őt támogatta.

punisherhannibal.jpg

Hannibál már 9 éves kora óta kísérte apját mindenféle háborúba, kellő tapasztalatot gyűjtve. Az öreg csak egy kritériumot fogalmazott meg, ami az volt, hogy szent esküvel kellett fogadni, hogy Róma örök ellensége lesz. Az is lett, egész életét a bosszúnak szentelte.

Első lépésként röpke két év alatt behódoltatta a későbbi spanyolhon azon részét, ami a Tagus és az Ebro folyó között helyezkedett el, majd gyorsan megostromolta és bevette a római fennhatóság alatt álló Saguntum városát. A rómaiak teljesen megrökönyödtek ezen az arcátlanságon (akik boldogan éldegéltek azzal a tudattal, hogy biztos csak az általuk uralt Szicílián keresztül támadhatják meg őket, és különben is, ők hamarabb szétvernék Karthágót) , és azonnal Hannibál átadását követelték. A kedvenc pun vezérünk azonban nem tett eleget ennek a kérésnek, csak jól az arcukba röhögött és megkezdte a történelem egyik legvakmerőbb menetét végig az Ibériai-félsziget keleti partvidékén, át a Pireneusokon és a Rhônén, mintegy 35 000 kipróbált emberrel és 40 harci elefánttal.

Hannibál i.e. 218. tavaszán hagyta el Karthaginát, de előtte gondos felderítést végzett mind a terepről, mind az ott lakó, békésnek egyáltalán nem nevezhető gall törzsekről, akik legalább annyira utálták Rómát, mint Frodó a Boszorkányurat.

Az átkelés alatt az embereinek a harmadát elvesztette, de hála a helyi törzseknek, hamar 40 000 főre egészült ki ez a szám. Kiérve az akkorra már ezerszer is átkozott hegyekből a punok egyből a rómaiakra vetették magukat, szétverve Scipió seregét a Trebia folyónál, 218 decemberében. Ezt követően sorozatos győzelmeket aratott, arra kényszerítve a gyűlölt ellenséget, hogy a félsziget közepe felé hátráljon. A köztársaságiaknak már annyira tele volt a nadrágjuk, hogy gyorsan diktátort választottak, hátha az kihúzza őket a csávából. Nem húzta.

I.e. 216. augusztusában Canne mellett az egész római sereget meggyalázta, ezzel elérve pályafutása csúcsára. Hihetetlen taktikai érzékének hála sikerült bekerítenie a teljes ellenséges sereget. Az eredmény 25 000 halott és 10 000 fogoly.

Egyetlen mázlijuk volt csupán a tógásoknak, mégpedig az, hogy Hannibál utánpótlási vonalai a végletekig megnyúltak, ráadásul több törzset sem bírt hívni a buliba. Az a terve sem vált be, hogy a meggyengült Rómából majd szépen kiszakadnak a városállamok, mivel csak Capua nyilvánította ki függetlenségét. Külső államokat azért sikerült szövetségbe hívnia. Dacára annak, hogy már Hellász is lángokban állt, Róma kitartott.

Az igazi fordulatot Karthagina, és az Ibériai-félsziget eleste hozta meg. Hasdrubal, Hannibál testvére mintegy 40 000 emberrel kívánt újfent átkelni az Alpokon, csak ezúttal a rómaiak értesültek a támadásról, ezért gyorsan átcsoportosították a megmaradt erőiket, és szétverték az erősítésnek szánt sereget.  A szerencsétlen fővezér úgy tudta meg a hírt, hogy az öccsének a fejét behajították a táborába. Nyilvánvalóvá vált, hogy a fő utánpótlási útvonala megsemmisült.

Minden zsenialitása, és egész Itália rettegésben tartása sem volt elég ahhoz, hogy ellensúlyozza a római flotta erőfölényét. Utánpótlástól elzárva a napjai megvoltak számlálva. Ráadásul i.e. 203-ban Scipió már javában folytatta Karthágó ostromát, megadásra szólítva fel a punokat. Hannibál azonban felszívta magát és imádott városa megmentésére sietett. I.e. 202-ben  került sor a sorsdöntő csatára, Zámánál. A nagy vezér ezúttal emberére akadt, nem sikerült győznie. Serege megsemmisülése után Hannibál elmenekült.

A következő évben megkötötték a békét. Karthágó Afrikán kívül nem vívhatott háborút, ráadásul azt is csak úgy, ha azt a Rómaiak jóvá hagyják. A békét követően Hannibál nem sokkal visszatért, és úgy döntött, hogy kipróbálja magát a politika világában. Hamarosan Karthágó egyik vezető embere lett. Megreformálta az államot és irányítása alatt újra virágzásnak indult a városállam még úgy is, hogy fizették a hatalmas adót a legyőzőiknek.  A “letaszított” régi nemesi réteg gyűlölködve figyelte a tevékenységét, ezért i.e. 196-ban kitaláltak egy jó sztorit a rómaiaknak, hogy Hannibál a szíriai III. Antiokhosszal szövetkezik, hogy újfent háborúba kezdjen.

Ekkor valami olyasmit mondhatott, hogy “Elmehettek ti a picsába” és tényleg elment a szír király udvarába, ahol egyből kapott egy jópofa kis titulust és tényleg meggyőzte Antiokhoszt a támadásról. Mondani sem kell, hogy egyedül esélytelen volt ez a kis vállalkozás. Miután leverték őket, Hannibál Anatóliába menekült, ahol i.e. 183-ban inkább megmérgezte magát, mintsem a rómaiak keze közé kerüljön.

Hannibál Barcas egyike volt azon embereknek, akik igazán értették azt, hogy mi is a meglepetés ereje, valamint hogy hogyan kell több éven keresztül vereség nélkül lealázni Római Birodalmat, mielőtt az gazdasági ereje révén végül legyőzi az embert.

Forrás:
http://realhistoryww.com/world_history/ancient/Misc/Canaan/Hannibal.htm
http://history-world.org/hannibal.htm

13 hozzászólás

doki'81 · december 9, 2014 - 2:21 du.

Hiba: ‘”át a Pireneusokon és a Rajnán” – a Rajna a közelben sincs az ő útvonalához képest, helyette a Rhône van a mai Franciaország déli részén.

Gregoory · december 9, 2014 - 4:27 du.

@doki’81: Javítva, köszönöm.

abc · december 9, 2014 - 9:21 du.

Olasz félszigeten 🙂

Itália vagy Appennin félsziget lesz az.

Gregoory · december 9, 2014 - 9:35 du.

@abc: Ez is javítva. Köszi 🙂

kugi · december 9, 2014 - 9:37 du.

Jó kis összefoglaló!

bereg · december 9, 2014 - 10:21 du.

“A letaszított régi nemesi réteg gyűlölködve figyelték” – inkább figyelte.

burakefendi · december 9, 2014 - 10:57 du.

van olyan elképzelés a történészek között, hogy hannibál a “punisher” csak a scipiók köreihez tartozó polübiosz történetíró kreálmánya, mert egy középszrű hadvezért legyőzni nem akkora tett, mint egy kiemelkedőt. ezt abból is gondolják, hogy hannibál lényegében évekig elképzelés nélkül bóklászott fel-alá itáliában, képtelen volt kihasználni a helyzetben levő lehetőségeket

gtri · december 10, 2014 - 1:23 de.

Karthágó vereségéhez tudtommal két dolog is erősen hozzájárult:

Forrás:
Kertész István – A hódító Róma

“Az első mulasztás abban rejlik, hogy sohasem próbálták asszimilálni a körülöttük élő afrikai népességet. Karthágót ezért mindvégig gyűlölt és idegen elnyomónak tekinteték a mellette élő népek, amelyek csak a kedvező alkalmat lesték a bosszúra…A bölcsebb magatartás előnyeire viszont Róma háborúinak elemzésénél mutattunk rá. Róma Itálián belül nem alattvalókat, hanem szövetségeseket szerzett, akikkel igyekezett megosztani a hódítások gyümölcseit. Ezáltal erőtartalékai is megnőttek, a lázadás esélyei viszont minimálisra csökkentek.
A karthágóiak másik mulasztását abban kell látnunk, hogy nem találták meg a szilárd és következetes államvezetés módját. Rómában ezt biztosította az arisztokrácia már ismertetett folyamatos politikai irányítása. Karthágóban viszont a politikai csoportosulások közötti pillanatnyi erőviszonyok határozták meg az államvezetés irányvonalát. És mivel ezek a csoportosulások éppen a legalapvetőbb kérdésben álltak szemben egymással (Afrikában hódítsanak-e vagy a tengerentúlon), ezért az egység éppen a legsúlyosabb konfliktusok idején bomlott meg.”

És ezután a szerző leír egy példát, hogy egy Hanno nevű karthágói vezér Hamilkar Barkasz (Hannibal apja) elleni intrikája hogyan okozott zsoldoslázadást Karthágóban.

Róma nagyon okos politikát folytatot, szinte erődrendszerként védte a várost a szövetséges városok gyűrűje Itálián belül. Karthágó esetében ez szövetségi kör Afrikán belül nagyon hiányzott.
—————
A zamai vereségnél pedig van egy olyan momentum, ami az én szememben nagyon ellenszenvessé teszi Hannibalt. Voltam ugyanis katona és ha velem csinálta volna ezt egy felettesem egy ütközetben, akkor nagyon “nehezteltem volna”. 🙂

Hannibal 80 elefántot állított az első vonalba, ezután kb. 12 000 zsoldos képezte a második vonalat, az ezutáni vonalban szintén kb. 12 000 embere volt, főleg karthágói polgárok és libüéiek. Leghátul (kb. 200 méterre a karthágói polgárok és libüéiek vonalától) állt a karthágói had legértékesebb része, az itáliából hazatért veteránok hadserege.

“Avégett, hogy a római gyalogságot szétzúzza, éspedig minél gyorsabban, mielőtt még a lovascsata eldőlne, két fontosabb meggondolás lebegett a szeme előtt. Első elképzelése az volt, hogy az elefántok támadásával alaposan meggyengíti a római manipulusok harci erejét. Ha ez megtörtént, akkor pedig szakaszosan veti be a megzavart római gyalogosok ellen saját gyalogságának két, előre állított vonalát. A zsoldosoknak tulajdonképpen az áldozat szerepét szánta. Terve szerint a zsoldosoknak, akár saját felmorzsolódásuk árán is, minél súlyosabb veszteséget kellett okozniuk az ellenséges gyalogságban…
.
.
.
Az ütközet második szakaszában a lényegében érintetlen római nehézgyalogság (saját megjegyzés: az első szakaszban a rómaiak sikeresen kivédték az elefántrohamot) öszecsapott a punok zsoldosaival. A zsoldosok kezdetben fölényt harcoltak ki…(de idővel) a zsoldosok lankadni kezdtek. A küzdelmet így sem adták fel, hiszen arra vártak, hogy a mögöttük álló karthágói különítmény a segítségükre siet. Ezek azonban nem mozdultak. A zsoldosok ekkor döbbentek rá, hogy őket eleve feláldozták, hősi halálra ítélték. A felismerés okozta vak düh gazdáik ellen fordította őket. Hátat mutatva a rómaiaknak dühösen támadtak a karthágóiakra…”

Még egy megjegyzés: Hannibal Cannae-i győzelme nagyon is mesteri volt (a könyv ezt is részletesen elemzi), de ez a zamai “feláldozósdi” nem számolt az emberi lélekkel, az elárultság kiváltotta düh erejével. Ez is(!) hozzájárult a zamai vereséghez. Ha tényleg így történt a dolog, akkor nagyon is megértem a zsoldosokat.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) · december 10, 2014 - 8:02 de.

@burakefendi:
“hannibál lényegében évekig elképzelés nélkül bóklászott fel-alá itáliában, képtelen volt kihasználni a helyzetben levő lehetőségeket “

Ahogy később pl. Spartacus is…

És ugye a mondás nem véletlen: “Vincere scis Hannibal, victoria uti nescis.”

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) · december 10, 2014 - 8:03 de.

“Az öreg csak egy kritériumot fogalmazott meg, ami az volt, hogy szent esküvel kellett fogadni, hogy Róma örök ellensége lesz.”

Mondjuk simán belefér, hogy ezt is csak a rómaiak találták ki, és ebből egy szó sem igaz 🙂

pacagánycsök · december 10, 2014 - 1:40 du.

megjegyezném, hogy itt 2 Publius Cornelius Scipiorol van szo – apa es fia. Az utobbi az zamai gyozo, Africanus.

Fodri · december 10, 2014 - 9:24 du.

Remek bejegyzés! 🙂

fátum · december 15, 2014 - 11:57 du.

“…a fejetlenség és anarchia kínzó mételyéből…” vagy úgy is vehetjük, hogy a viszonylagos békében, egymást tisztelve élő népek közül kettő gondolta úgy, hogy joga és elég ereje van a többieket eltiporni, uralma alá hajtani.

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.