Az ókor egyik legnagyobb hadvezéreként Hannibál jó tizenöt évet járkált fel-alá a Római Köztársaság területén, lángoló falvakkal világítva meg a sötét éjszakákat a minden árnyékban punokat látó kedves polgároknak. Igazi, klasszikus Punisherként viselkedett, vagyis revansot vett az I. pun háború okozta igazságtalanságokért.
I.e. 3. században két hatalom emelkedett ki a fejetlenség és anarchia kínzó mételyéből, az itáliai félszigeten tevékenykedő Róma és a Mediterráneum nyugati részét uraló Karthágó. Hamar világossá vált, hogy kettejük közül csak egy maradhat, igazat adva a két dudás nem fér meg egy csárdában elvnek. Az ellenségeskedés és hatalmi mánia a Szicília birtoklásáért folyó első pun háborúban (i.e. 264-241) csúcsosodott ki, római győzelemmel. A békeszerződés értelmében Róma megkaparintotta Szicíliát, Szardíniát és Korzikát, valamint megmondta, hogy Hispánia is az ő érdekszférájába tartozik, szóval le lehet szállni róla. Szerencsére ezt ők sem gondolták komolyan.
Ekkoriban Hamilcar Barcas volt a legdicsőbb hadvezér, aki a békeszerződést nem kívánta megszegni, tehát békén hagyta a római területté vált szigeteket és óvó tekintetét inkább nyugatra, Hispánia partjaira vetette. Az elkövetkezendő évek alatt szépen felfejlesztette a félsziget tengerparti részeit, megalapítva Új-Karthágót azzal a nem titkolt céllal, hogy innen vezeti majd a mindent elsöprő bosszúhadjáratot a nyápic tógások ellen. Hamilcar i.e. 228-ban halt meg. A vezérségben a sógora követte, aki hét évig volt Karthágó első embere, mielőtt meggyilkolták. Itt került a 26 éves Hannibál a képbe, mivel a hadsereg abszolút őt támogatta.
Hannibál már 9 éves kora óta kísérte apját mindenféle háborúba, kellő tapasztalatot gyűjtve. Az öreg csak egy kritériumot fogalmazott meg, ami az volt, hogy szent esküvel kellett fogadni, hogy Róma örök ellensége lesz. Az is lett, egész életét a bosszúnak szentelte.
Első lépésként röpke két év alatt behódoltatta a későbbi spanyolhon azon részét, ami a Tagus és az Ebro folyó között helyezkedett el, majd gyorsan megostromolta és bevette a római fennhatóság alatt álló Saguntum városát. A rómaiak teljesen megrökönyödtek ezen az arcátlanságon (akik boldogan éldegéltek azzal a tudattal, hogy biztos csak az általuk uralt Szicílián keresztül támadhatják meg őket, és különben is, ők hamarabb szétvernék Karthágót) , és azonnal Hannibál átadását követelték. A kedvenc pun vezérünk azonban nem tett eleget ennek a kérésnek, csak jól az arcukba röhögött és megkezdte a történelem egyik legvakmerőbb menetét végig az Ibériai-félsziget keleti partvidékén, át a Pireneusokon és a Rhônén, mintegy 35 000 kipróbált emberrel és 40 harci elefánttal.
Hannibál i.e. 218. tavaszán hagyta el Karthaginát, de előtte gondos felderítést végzett mind a terepről, mind az ott lakó, békésnek egyáltalán nem nevezhető gall törzsekről, akik legalább annyira utálták Rómát, mint Frodó a Boszorkányurat.
Az átkelés alatt az embereinek a harmadát elvesztette, de hála a helyi törzseknek, hamar 40 000 főre egészült ki ez a szám. Kiérve az akkorra már ezerszer is átkozott hegyekből a punok egyből a rómaiakra vetették magukat, szétverve Scipió seregét a Trebia folyónál, 218 decemberében. Ezt követően sorozatos győzelmeket aratott, arra kényszerítve a gyűlölt ellenséget, hogy a félsziget közepe felé hátráljon. A köztársaságiaknak már annyira tele volt a nadrágjuk, hogy gyorsan diktátort választottak, hátha az kihúzza őket a csávából. Nem húzta.
I.e. 216. augusztusában Canne mellett az egész római sereget meggyalázta, ezzel elérve pályafutása csúcsára. Hihetetlen taktikai érzékének hála sikerült bekerítenie a teljes ellenséges sereget. Az eredmény 25 000 halott és 10 000 fogoly.
Egyetlen mázlijuk volt csupán a tógásoknak, mégpedig az, hogy Hannibál utánpótlási vonalai a végletekig megnyúltak, ráadásul több törzset sem bírt hívni a buliba. Az a terve sem vált be, hogy a meggyengült Rómából majd szépen kiszakadnak a városállamok, mivel csak Capua nyilvánította ki függetlenségét. Külső államokat azért sikerült szövetségbe hívnia. Dacára annak, hogy már Hellász is lángokban állt, Róma kitartott.
Az igazi fordulatot Karthagina, és az Ibériai-félsziget eleste hozta meg. Hasdrubal, Hannibál testvére mintegy 40 000 emberrel kívánt újfent átkelni az Alpokon, csak ezúttal a rómaiak értesültek a támadásról, ezért gyorsan átcsoportosították a megmaradt erőiket, és szétverték az erősítésnek szánt sereget. A szerencsétlen fővezér úgy tudta meg a hírt, hogy az öccsének a fejét behajították a táborába. Nyilvánvalóvá vált, hogy a fő utánpótlási útvonala megsemmisült.
Minden zsenialitása, és egész Itália rettegésben tartása sem volt elég ahhoz, hogy ellensúlyozza a római flotta erőfölényét. Utánpótlástól elzárva a napjai megvoltak számlálva. Ráadásul i.e. 203-ban Scipió már javában folytatta Karthágó ostromát, megadásra szólítva fel a punokat. Hannibál azonban felszívta magát és imádott városa megmentésére sietett. I.e. 202-ben került sor a sorsdöntő csatára, Zámánál. A nagy vezér ezúttal emberére akadt, nem sikerült győznie. Serege megsemmisülése után Hannibál elmenekült.
A következő évben megkötötték a békét. Karthágó Afrikán kívül nem vívhatott háborút, ráadásul azt is csak úgy, ha azt a Rómaiak jóvá hagyják. A békét követően Hannibál nem sokkal visszatért, és úgy döntött, hogy kipróbálja magát a politika világában. Hamarosan Karthágó egyik vezető embere lett. Megreformálta az államot és irányítása alatt újra virágzásnak indult a városállam még úgy is, hogy fizették a hatalmas adót a legyőzőiknek. A “letaszított” régi nemesi réteg gyűlölködve figyelte a tevékenységét, ezért i.e. 196-ban kitaláltak egy jó sztorit a rómaiaknak, hogy Hannibál a szíriai III. Antiokhosszal szövetkezik, hogy újfent háborúba kezdjen.
Ekkor valami olyasmit mondhatott, hogy “Elmehettek ti a picsába” és tényleg elment a szír király udvarába, ahol egyből kapott egy jópofa kis titulust és tényleg meggyőzte Antiokhoszt a támadásról. Mondani sem kell, hogy egyedül esélytelen volt ez a kis vállalkozás. Miután leverték őket, Hannibál Anatóliába menekült, ahol i.e. 183-ban inkább megmérgezte magát, mintsem a rómaiak keze közé kerüljön.
Hannibál Barcas egyike volt azon embereknek, akik igazán értették azt, hogy mi is a meglepetés ereje, valamint hogy hogyan kell több éven keresztül vereség nélkül lealázni Római Birodalmat, mielőtt az gazdasági ereje révén végül legyőzi az embert.