Ha a Szuperinfóban az alábbi hirdetés állna: Jelentkezőket keresünk a mérhetetlen mennyiségű arany elszállítására, valószínűleg az egész ország jelentkezne. Viszont ha hozzátennénk azt is, hogy ehhez részt kell venni egy 600 főből álló expedícióban, ami egy teljesen ismeretlen terület szívébe vezet, melyet több tízezer ellenséges bennszülött harcos véd, hát… valószínűleg megcsappanna a jelentkezők létszáma. Hernan Cortez azonban nem csak, hogy jelentkezett erre a kalandra, hanem ő maga szervezte azt. Olyan tetteket hajtott végre, amelyek miatt messze kiemelkedik még az igazán vagány srácok csapatából is.

Hernan Cortez de Monroy y Pizarro 1485-ben a kasztíliai Extremadurában, Medellínben született egy kisnemesi család sarjaként. Annak ellenére, hogy igazi katonacsalád szülötte volt, a kis Cortez sokat betegeskedett. A szülei komolyan vették a taníttatását. 14 évesen a salamancai egyetemre ment jogot tanulni, de hamar kibukott. Ekkorra már mindenki az Újvilágról és az ott ólálkodó csodákról beszélt és valljuk be, az ilyen történetek hamar megragadják egy tinédzser fantáziáját. 

A mesék hatására úgy döntött, hogy elszökik az egyik újdonsült gyarmatra, Hispaniolába (mai Haiti) és kalandornak áll. Magával az indulással azonban voltak problémák. Az első próbálkozásnál a kanossága lett a veszte (tudniillik Corteznek három szenvedélye volt; a harc, a nők és a szerencsejáték). Az éppen aktuális barátnőjétől szeretett volna elbúcsúzni, aki történetesen a család házának második emeletén lakott. Épp mászott is fel az emeletre, úgy, ahogy illik, de sajnálatos módon beszakadt alatta a fal. Mire kimászott a hajó már elment. A második próbálkozás azonban sikerrel járt, 1504-ben hagyta el az Öreg Kontinenst.

Hispaniolában egyből földet akartak neki adni, és mivel tanult ember is volt, felvették a kormányzó titkárának. Először el sem akarta fogadni az ajánlatot, hiszen, ahogy mondta: “azért jöttem, hogy harcoljak, nem azért, hogy földet túrjak, mint valami paraszt”. Azért nagy nehezen csak rádumálták. A jó hispaniolai levegő révén javult az egészségi állapota és belefogott a katonáskodásba is. A terület maradékának meghódításában már aktívan részt vett. A rövid hadjárat alatt mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Cortez jó vezető, intelligens, de kegyetlen harcos. Ezen tulajdonságai tetszettek meg Diego Velazqueznek, aki kiválasztotta az 1511-es kubai expedícióra.

Az expedíción 3 hajó vett részt, 300 emberrel. Az akcióban Cortez az írnok szerepét töltötte be. Kubát viszonylag hamar meghódították, de rengeteget kegyetlenkedtek. Az ottani törzsfőnök élve elégetése mellett egyéb nyalánkságok is sorra kerültek, ami megalapozta a konkvisztádorok jó hírét. A frissen szerzett területen gyors megalapították Santiagót, amelynek Cortez lett a kormányzója.

Kuba meghódítása után egyre-másra küldték ki az expedíciókat a környékre és a sziget belsejébe is. Jöttek is sorra a hírek, hogy nyugaton még az eddigieknél is menőbb ország fekszik, amelyben még kerti törpék is aranyból vannak. Pusztán ez a hír elég volt, hogy seregek induljanak el az ismeretlenbe. Velazquez, Cortez főnöke meg is bízta hősünket, hogy induljon útnak egy 600 katonából álló, 16 lóból és 11 ágyúból álló különítmény élén a feltehetően több tízezerre tehető bennszülött harcos ellen. Velazquez később meggondolta magát, de Cortezt ekkor már nem lehetett eltántorítani.

Miután megérkezett a kontinensre, megalapította Veracruz városát, szétszedette a hajókat és megmondta az embereinek, hogy innen egy út van csak: előre! Ezen nagyszerű mondat után el is kezdődött a szerencsesorozata. Szinte rögtön rálelt egy pár éve ott nyaraló (hajótörést szenvedett) papra, Jerónimo de Aguilarra, valamint egy helyi nőre, aki később a szeretője is lett. A pap és a nő egyaránt beszélte a helyiek nyelvét és boldogan áskálódtak a helyiek ellen.

A sereg menetbe kapcsolása után az azték főváros Tenochtitlán felé vették az irányt. Pár napon belül dühös tömeg állta útjukat az aztékok vazallusaiként élő törzsek személyében. Mondani sem kell, szétverték az addig rendes acél fegyvereket, lovakat és puskaport nem látó őslakókat. A legyőzöttekkel a tolmácsok révén elbeszélgetett, és kiderült, hogy a környező népek mind gyűlölik az aztékokat és igazából segítenének Corteznek, ha hagyja. Hagyta.

Tenochtitlánt 1519-ben érték el és harc nélkül elfoglalták. Ehhez persze kellett egy II. Montezuma nevezetű uralkodó, aki a gyengekezűsége mellett végtelenül vallásos is volt. Minden egyes döntéshozatala előtt különböző égi jeleket keresett, amik megmondták volna a helyes választ. Itt jött be megint Cortez szerencséje. A jövendölések miatt Montezuma azt hitte a spanyolokról, hogy az istenük követei; fehér bőrű, nagy szakállú, isteni hatalommal rendelkező úriemberek. Az “úriemberek” foglyul is ejtették a naiv uralkodót, csak úgy a biztonság kedvéért. 

Közben odahaza is történtek dolgok. Velazquez, mivel semmibe vették és még eredményt nem látott, le akarta váltatni Cortezt. Utána is küldött egy 900 fős sereget, hogy váltassák le. Cortez kénytelen volt megosztani az erőit. A városban csak 120 főt hagyott, hogy felügyeljék a 200 000-et, miközben ő a maradék 2-300 emberével elindult, hogy megütközzön a legalább háromszoros túlerővel. Annak ellenére, hogy tippmixen senki nem rakott volna rá, nyert. A túlélőknek felajánlotta, hogy csatlakozhatnak hozzá, ezzel mérhetetlen gazdagságra adva lehetőséget. Egyébként pont jókor jöttek, mert már kellett az erősítés és az ellátmányban sem dúskáltak.

Az új emberekkel és munícióval felvértezve tért vissza Tenochtitlánba, de a dolgok addigra már végérvényesen elfajultak. Az ott maradt 120 fő élére kinevezett Pedro de Alvarado jó ötletnek tartotta, hogy (Cortez parancsa ellenére) halomra gyilkolják az azték nemességet. Miután Cortez megérkezett, beizzították Montezumát, hogy csitítsa le a népet. Nem sikerült neki. A sajátjai ölték meg, miközben a hódítók beszorultak a központi palotába.

1520. július 20-án következett be  ” A Szomorúság Éjszakája” (, ami az otthagyott javak után kapta a nevét). Montezuma halála után a spanyolok úgy döntöttek, hogy ideje lelépni. Elterelésként beajánlottak egy hét tűzszünetet, valamint azt, hogyha hagyják őket elmenni, itt hagynak minden kincset. Miközben az aztékok gondolkodtak, addig a spanyolok fogtak annyi kincset, amennyit csak bírtak, és megpróbáltak kereket oldani. Az akciót segítette, hogy igazi, jó felhőszakadás volt, ami jelentősen lecsökkentette a látóhatárt. Maga Tenochtitlán, kialakítását tekintve egy tó közepén feküdt. A várost 8 híd kötötte össze a szárazfölddel, amelyek közül az őslakosok négyet használhatatlanná tettek. A sötétben sompolygó spanyoloknak majdnem sikerült is lelépniük, csakhogy egy pap és egy vízért igyekvő asszony is észrevette őket, akik riasztották a katonákat. Az egész város felbolydult, mint a Gyűrű Szövetségében Mória, miután az ostoba Tuk lelökte a vödröt. Percek múlva a spanyolok már az életükért küzdöttek. Az aranytól leterhelt európaiak sorra estek el. Sokan közülük a zsákmány súlya miatt a tóban lelték a halálukat. A spanyolok beszámolói szerint az őslakók olyan vehemenciával küzdöttek, hogy a spanyol katonák szerint a mórok és a franciák kismiskák ezekhez képest. Többször csak pár jól irányzott repesz ágyúlövéstől menekültek meg. Miután kiértek a szárazföldre, Cortez és a megmaradt pár lovasával visszakergette az üldözőket, ezzel véget vetve az órákon át tartó azték Sólyom Végveszélybennek. Corteznek az 1100 emberéből 600 meghalt, míg az összes ágyú odaveszett a pogány ördögök útvesztőjében.  A Szomorúság Éjszakája nem szegte Cortez kedvét a további expedícióktól, sőt! Bosszút esküdött.

1521-ben sikerült újra visszavenni a várost, amihez az is közre játszott, hogy a lakosság közel fele belehalt az Európából behozott himlőbe. Így is jó három hónapos ostrom árán sikerült csak bevenni a büszke települést. Az ostromlók 86 lovasból, 118 számszeríjászból/lövészből, 700 nehézgyalogosból és 20 000 Tlaxcala törzsbéli harcosból állt. A sikert követően szinte a teljes lakosságot lemészárolták.

Cortez, miután Spanyolországban ő lett a szupersztár, 1521 és 1528 között az általa alapított Új-Spanyolország kormányzója lett. Parancsára számos expedíció indult meg a kontinensen, valamint rengeteg települést alapított és építtetett újjá. Tenochtitlán helyén létrehozta Mexikóvárost. Az építések mellett szívügyének tartotta a katolicizmus terjesztését.

A sikerei miatt rengeteg irigye volt, akik folyamatosan áskálódtak ellene a koronánál. 1528-ban tért vissza Európába, hogy üzleteljen a spanyol uralkodóval, de az üzlet helyett kapott egy nemesi címet és Új-Spanyolország legkiválóbb területét. A két “ajándékért” cserébe lemondatták a kormányzói titulusáról. Egy átlagos embert ez elkedvtelenítene, de őt csak inspirálta. Mindenáron hatalmat akart. Egyre-másra indította az expedíciókat, felfedezve Kaliforniát is. A felfedezésen kívül harcolt még az 1541-es algír-spanyol háborúban is.

Cortez 1547-ben halt meg, mellhártyagyulladásban. A végrendeletében bőven hagyott pénzt az Új-Spanyolországban tevékenykedő papoknak és gyógyítóknak. Cortez öröksége nem csak az anyagi javakban merült ki. Megalapozta a későbbi konkvisztádoroknak a sikereket. Mindannyian az ő általa is életre keltett “oszd meg és uralkodj” elvet követték, a helyi népek ellenségeskedéseit kihasználva, mint pl: Pizzaro Peruban, Alvarado Közép-Amerikában és még sorolhatnánk.

Forrás:
http://www.aztec-history.com/hernan-cortez-biography.html
http://www.history.com/topics/exploration/hernan-cortes
http://latinamericanhistory.about.com/od/theconquistadors/a/cortesbio.htm
http://badassoftheweek.com/index.cgi?id=584245310466

23 hozzászólás

kugi · február 23, 2015 - 12:30 du.

Vajon élete végén az öldöklések, kegyetlenkedések miatt szólalt meg a lelkiismerete, és ezért támogatta a papokat? Vagy az egyházban is az ellenség (lelki) legyőzésének eszközét látta?

Gregoory · február 23, 2015 - 12:58 du.

@kugi: Már a kezdetektől próbált térítgetni. Nem hiszem, hogy saját maga megnyugtatására tette.

ymel · február 24, 2015 - 3:26 de.

Én nem sztárolnám ezt az embert a helyedben. Egy mocskos, “előrasszista” véglény volt a legrosszabb fajtából.

Aëtius · február 24, 2015 - 6:49 de.

Ez az izé egy vallási fanatikus tömeggyilkos volt nem “faszagyerek”. Egymagában megtestesítette azt ami igazából szégyellnivaló az európai kultúrában. További faszagyerek jelöltek: Tomás de Torquemada vagy Girolamo Savonarola….

staropramen · február 24, 2015 - 8:14 de.

Tisztára mint ha a VV7 agysebészeinek és asztrofizikusainak írták volna le röviden Mexikó meghódítását.
Javaslok a még gyengébbeknek egy képregény változatot.

staropramen · február 24, 2015 - 8:15 de.

Könyvajánló:
Passuth László.
Esőisten siratja Mexikót

molnibalage · február 24, 2015 - 9:43 de.

Skacok a történelem során a faszagyerekség nagyon sokáig azt jelentette, hogy mekkora sereggel mentnél gyakni és az esélyek ellenére hogyan jöttél ki belőle…

Ezen felül az aztékok is legalább annyiar vérengző vadálatok voltak, mint a fehér ember, csak divat ma az indián romantika. Azok is háborúztak és irtották egymást rendesen a fehér ember érkezése előtt is. A difi az volt, hogy a fehér ember aljassága és fanatizmusa még számukra is meglepő volt és a technikai különbséggel nyakonöntve láthatjuk az eredményt.

Azt viszont soha nem értettem, hogy hogyhogy csak a fehér emberről terjedtek olyan betegségek az indiánokra, amik ellen védtelenek voltak. Fordítdva ez miért nem történt meg? Vagy csak erről nem ír senki, mert belerondítana egy kialakult képbe?

tjunior · február 24, 2015 - 9:49 de.

Nem mintha az Aztékokat sajnálni kellene, fordított esetben Spanyolországból egy füstölgő romhalmazt, meg kivágott szívekből emelt piramisokat hagytak volna. Hagyjuk ezt a nemes vadember romantikát

Void Bunkoid · február 24, 2015 - 9:50 de.

A sok fanyalgónak annyi, hogy igen, nem volt különösebben jó ember, hiszen fanatikus volt, no meg elpusztított egy teljes civilizációt, kiirtva vele a civilizációt alkotó népet is.

A faszagyereksége abban rejlik, hogy mindezt annyi emberrel csinálta, mintha te most mezei hülyegyerekként berugtatnál az Üllői útra, és egyedül agyonvernéd az egész Fradi B-közepet 🙂

Void Bunkoid · február 24, 2015 - 9:54 de.

@molnibalage: “csak a fehér emberről terjedtek olyan betegségek az indiánokra, amik ellen védtelenek voltak. Fordítdva ez miért nem történt meg?”

Az kérem most történik, ma már fordítva menő, a mi kis flóraszepttel fertőtlenített világunkba idejönnek látogatni a mindenféle afroamcsik, és ajándékozgatják az ebolát, meg a hantavírust 🙂

csak néha benézek ha marhaságot látok · február 24, 2015 - 10:06 de.

@molnibalage: a szifilisz ugye az amerikai őslakosoktól jön. eleinte nem volt az olyan csendes kis évtizedekig tartó fertőzés mint manapság, hanem pár hónap alatt elvitte az embert, csak időközben hozzászoktunk.

Terézágyú · február 24, 2015 - 11:22 de.

@molnibalage:
“Azt viszont soha nem értettem, hogy hogyhogy csak a fehér emberről terjedtek olyan betegségek az indiánokra, amik ellen védtelenek voltak. Fordítdva ez miért nem történt meg? Vagy csak erről nem ír senki, mert belerondítana egy kialakult képbe? “

Kérem szépen egyszerű a helyzet.

1. Igenis kaptunk mi is betegséget tőlük: ez volt a szifilisz (bár manapság sokan úgy vélik, mégse Amerikából jött ez a dolog)…

2. Az a helyzet, hogy a fehér ember ellenállóbb volt, mint az amerikai. Abból az okból kifolyólag, hogy a fehéreknek (eurázsiaknak na) sokkal több ragályos betegségük volt korábban, amiben sokan meghaltak ugyan, de a megmaradók valamelyes védettséget is szereztek. Tehát ha voltak is az indiánok között fertőző betegségek, az a fehérek számára nem volt jelentős – viszont a fehérek vitték magukkal az összes eurázsiai fertőző betegséget….

Na most kérdés, az, hogy miért volt több betegsége az eurázsiai embernek? Jared Diamond szerint ennek az az oka, hogy háziállata is több volt. Köztudomású, hogy az igazán jelentős háziállatok mind-mind Eurázsiából származnak: az indiánoknak nem volt se lovuk, se tehenük stb.
A betegségek viszont nagy valószínűséggel az állatokról mennek át az emberbe: mindannyian tudjuk, hogy az aids stb. az egy majomfajtáról – nos van egy elmélet, hogy szinte az összes nagy fertőző betegség az állatokról, a háziasított állatokról ment át az emberbe. Az eurázsiai emberbe. Az indiánok elszigetelten éltek, háziállatok nélkül (még a maják és az inkák sem ismerték egymást, pedig azért annyira nincsenek messze egymástól), úgyhogy hiába volt a majáknak valami kerékféléjük, ha nem voltak nagytestű állataik akik húztak volna egy esetleges kocsit…

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) · február 24, 2015 - 11:23 de.

@Void Bunkoid: Izé… Az a 20000 tlaxcala meg nyilván dísz volt, nem?
Ha valakiben az a téves kép élne, hogy Cortez hódította meg az Azték birodalmat az olvassa át mire mentek magukban. Lásd “Szomorú éjszaka”.

Terézágyú · február 24, 2015 - 11:32 de.

Mellesleg Jared Diamond még olyan okosságokat is ír a könyvében (Háborúk, járványok, technikák), hogy egyszerűen az indiánoknak fogggalmuk nem volt arról, hogy kik ezek a fehérek, és mit akarnak tőlük.

Az indiánok egész életükben a maguk kis világában éltek, a fehérek számukra marslakók voltak…

A fehérek/európaiak viszont óriási tapasztalatokkal rendelkeztek abból a szempontból is, hogy mi történik akkor, akkor, amikor két ismeretlen nép találkozik. Mik a lehetőségek, mit lehet tenni az erősebbel, mit lehet tenni a gyengébbel, a civilizálatlanabbal… Milyen trükkök, módszerek vannak.
Cortez tuti olvasta pl. Julius Caesar művét Gallia meghódításáról stb.

Montezumáéknak fogalmuk se volt, hogy ezek mit akarnak… na jó, aranyat, de ha kapnak, akkor elmennek és kész – gondolhatták….

Sol Durka · február 24, 2015 - 4:27 du.

Nagy a baj, ha valaki egy szadista tömeggyilkost a történelem faszagyerekének minősít!

molnibalage · február 25, 2015 - 12:53 de.

@Sol Durka: Látom nem vágod, hogy miért került a blogra… Pedig próbálták többen is magyarázni…

ymel · február 25, 2015 - 3:43 de.

@molnibalage: nincs itt indiánromantika – a fehér ember ment Ausztráliába, Afrikába, Ázsiába, a Holdra mindenhova. És összességében taplóbbnak bizonyult, mint jó fejnek vagy “fasza gyereknek”. Ez egy intelligánciával megspékelt lerabló-kifosztó kultúra, amelynek legfőbb bűne az, amit az okos görögök hübrisz-véteknek neveztek. Szóval igencsak szaros palacsinta ez.

molnibalage · február 25, 2015 - 12:35 du.

@ymel: Micsoda képmutató duma…

Void Bunkoid · február 25, 2015 - 2:07 du.

@Arrius (ex-Nathan D’Xantine): persze, hogy kellett a húszezer rebellis, aztékokkal a tökük is kivan indián, de ne feledd, Tenochtitlánban és “agglomerációjában” több mint százezren laktak (ma ez a reális becslés), még így is ötszörös túlerőben lehettek.

Cortez sikere leginkább gyorsaságának és pofátlanságának/kegyetlenségének köszönhető, amivel eleinte simán megtartotta a fehér ember “isteni” nimbuszát.

Aztán persze amikor az indiánok rájöttek, hogy az “istenekből” is csak piros lé folyik, ha belerakják a kést, sőt mi több egyszerű földi halandóként meghalnak, na akkor jöttek rá, hogy ezek is csak emberek, annak viszont pimasz és elviselhetetlen alakok, és jól elzavarták-legyilkolászták őket 🙂

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) · február 25, 2015 - 3:05 du.

@Void Bunkoid: Ok. A “20.000” más forrásokban 40.000…

Cortez és minden más hasonló gyarmatosító “sikere” azon alapszik, hogy létükre “helyi igény” mutatkozott. Armesto prof. könyvében (Millennium: A History of Our Last Thousand Years (1995)) leírja, hogy látták Cortez esetét az indiánok: Mellékalak a tlaxcala dicsőség tablóján.
Hogy a dologból spanyol hódítás lett, abban Corteznél sokkal nagyobb szerepet kapott a fentebb említett himlő.

A bekerített városban lévő mintegy 150.000 “civil” lakos csak rontott az ostromlottak helyzetén.

A gyorsaság/pofátlanság/kegyetlenség tétel mellé odakívánkozik a leleményesség és elszántság is. Megjegyezvén, hogy pl kegyetlenség skálán az aztékok se voltak kezdők…

krferi · március 1, 2015 - 9:53 du.

@molnibalage: ez nem képmutatás. neked az ilyen állatokra áll fel, másnak meg nem.

molnibalage · március 5, 2015 - 11:50 du.

@krferi: Szuperbalfasz komment a javából…

Rorgosh · március 8, 2015 - 10:54 du.

Cortez sikerei több okra vezethetőek vissza.
Kezdjük mindjárt a himlőjárvánnyal, ami nem csak megcsappantotta a helyi őslakosság lélekszámát, de nyilván morálisan is megtörte az áldozatokat. Az adott korban mindkát fél vallási alapon fogta fel a járványokat, és az egyiknél a himlő alig vitt el néhány embert, a másik oldalon tarolt. Vagyis az istenek haragszanak, ami nyilván megosztottságot teremtett mind a köznép, mind az elit körein belül.

Eltérő harceljárások:
Az azték – ahogy az az egész mezoamerikai civilizációs kör – erősen korlátozta az erőszakot az összecsapások során, inkább a foglyokat áldozták fel. Nos, a spanyoloknak nem voltak ilyen fenntartásai, ők inkább a csatamezőn pusztítottak és azon kívül korlátoztak. Mindemellett Cortez a fejlett európai harceljárásokat használja, az aztékok -hatékony írásrendszer hiányában – azonban olyan harceljárásokat, amelyek már Homérosz idején is elavultak voltak a vén kontinensen.

Eltérő politikai felfogás:
Az aztékok – a szükséges tapasztalatok hiányában – óvatosak voltak a kezdeti találkozáskor. Nem azért mert Montezuma pipotya volt (konkrétan aladdig épp ő volt a “legtökösebb” azték uralkodó, rövid uralkodása alatt két súlyos lázadást is kellő brutalitással levert), hanem egyrészt kulturális okok miatt, másrészt azért, mert azt azték birodalom akkor épp északnyugatról is nyomás alatt állt, vélhetően nem akartak kétfrontos háborút vívni. Cortez ezzel szemben egyértelműen agresszív, kezdeményező módon lép fel, kihasználja a kínálkozó alkalmat, részben épp a korabeli európai hadviselési és politizálási szokások nyomdokában.

Technológiai fölény
Szar dolog olyan ellenfél ellen küzdeni, akit szinte meg sem lehet sebezni. A spanyolok technológiailag úgy négy és félezer évvel voltak az aztékok előtt, ez behozhatatlannak bizonyult. Az azték fegyverek csak különös szerencsével okozhattak sérülést, halált a spanyoloknak, fordítva viszont másképp volt. Ráadásul a távolba ható fegyverek tekintetében a spanyolok még lőtáv fölényban is voltak, gyanús, hogy ezzel kellően éltek is a harcmezőn….

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.