I. Ulászló a trónon
A Jagelló uralkodót a magyar közgondolkozás nem feltétlenül ismeri. Magyarország trónján is mindössze négy évet ült, 1440-től 1444-ig. Trónra kerülése sem zajlott problémamentesen. Egyes főurak Ulászlót, míg a bárói liga másik csoportja Habsburg Albert utószülött fiát, V. Lászlót látta volna szívesen a trónon. Végül a trónviszályos időszakból, melynek csaták is a következményei voltak a két tábor között, Ulászló került ki győztesen. Hozzá kell tenni azonban, hogy Ulászló hírneve jóval csekélyebb volt, mint az éppen felemelkedő Hunyadi Jánosnak. Hunyadi kiváló hadvezér volt, nem véletlenül érdemelte ki a törökverő becenevet. Ulászló már annál kevésbé. Erre utal a teljes kudarcba fulladó várnai ütközet.
A várnai csata
1444-ben a várnai „fennsíkon”, egymással szemben állt a magyar és a török haderő. Bár a magyarok fölényben voltak abból a szempontból, hogy a hadszíntér kedvezhetett volna nekik, azonban egy súlyos hibát vétettek. Nem dombról lefelé, hanem felfelé indították el a lovasrohamukat. A csata elég gyorsan káoszba fulladt, elég nagy veszteségeket szenvedett mindkét oldal. A körülbelül 15 ezer fős + pápai sereggel ellátott magyar seregből 11-12 ezren, míg az 50 ezres török seregből durván 20 ezren veszíthették életüket.
Ulászló halála
Ennél is érdekesebb azonban Ulászló szerepe a csatában. Mikor a király meglátta, hogy a szultán sátra körül szerény az őrség, és ott tartózkodik a szultán is, bátor lépésre szánta el magát. Egy kislétszámú kontingenssel nekitámadt a szultán sátrának, abban bízva, hogy esetleg sikerül a török uralkodót elfogniuk, s így befejezhetik a csatát, avagy azt megfordíthatják. A király azonban elszámolta magát, míg ő hősiesen bátor tettnek gondolta ezt a cselekedetet, a lova már kevésbé, aki ledobta a királyt a hátáról. Ekkor a janicsárok közbeléptek, és az „átkoslelkű” uralkodót „Jankó” és katonái szeme láttára lefejezték, és jól látható helyre kitűzték fejét elrettentésképpen. Bár Ulászló halála mondhatni a körülményekből és forrásokból kiolvasva elég egyértelműnek tűnik, már a 15. században kialakultak mondák a túlélésével kapcsolatban. Az egyik ilyen mondakört, Stanislaw Sroka kutatta fel, a krakkói egyetem középkorásza, aki három mítoszt írt le. Az egyik ilyen szerint az uralkodó nemcsak, hogy túlélte a csatát, de Madeirára szökött, ahol szerzetesi fogadalmat tett, majd azt megszegve gyermeke született, Kolumbusz Kristóf néven. Hozzá kell tenni, hogy ezt a történetet a magyar történetírás is ismeri. A másik történet szerint Ulászlót nem helyben temették el, hanem Ak Yazala Baba türbéjében, Obrochiste falu közvetlen közelében, ahol a bulgár régészek terve, hogy megleljék az uralkodó holttestét. Az Alvó Lovagok nevű szórakoztató jellegű irodalom pedig arról tesz említést, hogy Ulászlót leütötték a csatában, 15 évig távol volt, majd pedig visszatért Lengyelországba, hogy ismét uralkodjék. A Poznań-i lakosság azonban resten volt, és hamar rájöttek, hogy áluralkodóval van dolguk. A bűnöst végül pellengérre állították, és megvesszőzték.
Az imént felsorolt forrásokból feltűnik tehát, hogy már ebben a korszakban igen elterjedt volt az, hogy a király esetlegesen túlélhette a csatát. De mivel a török források elég egyértelműen fogalmaznak azzal kapcsolatban, hol is fejezték le a királyt, így a jövő régészeinek feltétlenül szükséges jobban megvizsgálni a várnai csatamezőt, és a szultán sátrának közvetlen környezetét, egy lefejezett férfit keresve.
Felhasznált irodalmak:
Jerzy Snopek (szerk.) (1988): Alvó Lovagok. Lengyel regék és mondák, Budapest
Sroka, A. Stanisław. The Secrets of Władysław III. of Varna (Władisław Warneńczyk) the King of Poland and Hungary. Kézirat.
Thúry József (1893). Török történetírók. I. kötet. Budapest
Thuróczy János (2001): A magyarok krónikája. Ford: Kristó Gyula. Osiris Kiadó, Budapest