A középkorban nem szokatlan a népnek az a fajta babonássága, hogy az uralkodó esetlegesen túlélhet egy csatát. Ahogy korábban írtam egy cikket Ulászlóról, hogy már a korszakban kialakult arról a monda, hogy túlélte a várnai csatát, mely szájról-szájra járt, úgy igaz ez II. Lajosra is.
II. Lajos mondhatni fiatal uralkodó volt. 1506-ban született, 1516-ban koronázták, tehát a mohácsi csatakor legfeljebb 20 éves lehetett. Lajos, korának egy igen művelt, kiváló hadvezére volt (itt szeretném azonban leszögezni, hogy a király döntése volt a mohácsi offenzíva, mivel Szapolyai Szeged környékén állomásozott, hiszen ezt a régiót kellett tartania, mivel még egyáltalán nem volt biztos, merre is indul a török haderő), diplomáciailag is tekintélyes uralkodójának számított. Egy olyan királyról beszélünk, aki úszhatott, ami jelentős tény a mohácsi csatáról kialakult mítoszok sorába véve.
Bár a mohácsi csatáról rendkívül sok jó videó, tanulmány született, én nem a csatával szeretnék foglalkozni, sem annak időpontjával, ami most éppen elég nagy vihart kavar, hogy mikor is lehetett a csata napra pontosan.
Ami talán jelentősebb az a király halála. A király haláláról megannyi érdekes információ, ránk maradt töredék tanúskodik. Az egyik ilyen jelentés Antonio Giovanni da Burgio pápai követ levele Jacopo Sadoleto pápai titkárnak. Ebben Giovanni arról ír, hogy a király túl is élhette a csatát, de meg is fulladhatott, mondván “a csata napja óta már egy hét telt el, s Őfelségéről még mindig nem hallani semmit.” Ennél is furcsább, hogy VIII. Henrik udvartartása előbb tudta meg, hogy a király elhalálozott, mint a magyar udvartartás, melynek élén ekkor a király özvegye állt, Habsburg Mária királyné.
A királyné parancsára Győr várkapitányának parancsnoka, Sárffy Ferenc, és Czettrich Ulrich királyi kamarás indult a király holttestének felkutatására. Czettrich azért is különleges személy a történetben, mivel ő volt, aki utoljára élve láthatta a királyt, és azon a helyen kezdik keresni majd, ahol látta is.
Mikor az ominózus helyszínre értek, valaki, vagy valakik elhantolhatták a holttestet, melyről a földet gyorsan letakarítják, ekkor felordít Czettrich, hogy az uralkodó biztosan akit megtaláltak, mivel: „Odasiettünk valamennyien, s Czettrich rögtön elkezdte a földet lekaparni … Czettrich megragadta a holttest jobb lábát, gondosan lemosta kétkalapnyi vízzel, s ekkor felfedezte azt a jegyet, mely őfelsége jobb lábán volt … felismertük azokról a jegyekről, melyek őfelsége fogain voltak … sohasem láttam emberi holttestet, mely ennyire épen megmaradt volna.”
A jó kérdés, hogy mik voltak ezek a bizonyos jegyek, s honnét ismerhette fel ezt egy udvari kamarás? Érdekesebb talán a test romlatlanságára utaló jel. Ha valóban Augusztus hónapban halálozott el, úgy aligha lehetett a holttest érintetlen. Sárffy levele a legújabb történeti kutatások szerint 1526. október 19-én kelt.
A holttest érintetlenségére igyekszik Szerémi György (aki nem mellesleg a mohácsi fennsíkon is ott volt) a Levél Magyarország Romlásáról című munkájában választ adni, mivel szerinte az uralkodót meggyilkolták. A gyilkosság apropója, egy birtokper, melynek a károsultja Szepesi György (Szapolyai rokona). Mikor az uralkodó összeveszik Szepesivel, a feldühödött nemes kardot rántott, és hidegvérrel megölte a királyt. Ekkor lépett a színre a király hadvezére, Tomori Pál, aki a dulakodásra beérkezvén a halott királyt látta, valamint a körülötte lévő vérben úszó nemeseket. Mivel a király hithű szolgálója volt, ezért ő is kardot rántott, és meggyilkolta a király gyilkosait. De itt a történet még mindig nem ér véget, mivel a káoszra megérkeztek a király emberei is, akik azt látták, hogy Tomori megölt mindenkit, amire ők megölték Tomori Pált.
Bár a történet 1545 körül keletkezett, jól mutatja, hogy mennyire nem bíztak a kortársak a király természetes halálában. Az bizonyos, hogy Tomori nem lehetett jelen a tömeggyilkosságkor, mivel a szulejmáni naplók (amik szintén ugyanarra a napra, 1526. augusztus 29-re teszik – megjegyzés: erről most tényleg érdekes vita van kibontakozóban, hogy valóban ezen a napon lehetett-e a csata) megemlítik, hogy Tomorit nemcsak, hogy kivégezték a török hadak, de karóba húzták a fejét. Megvizsgálva az is kiderül, hogy a csata után a szultán engedte a keresztényeknek, hogy a holtakat eltemethessék.
Van azonban itt még pár résztvevő, akiket érdemes megemlíteni. A király holttestének megtalálásakor megemlítik a források, hogy gyakorlatilag meztelen volt. Páncélzata, kardja, de a gyűrűi nem; a folyómederben voltak valamerre elásva. Ebből következtetnek egyesek arra, hogy a jobbágyok ölhették meg a királyt, melynek nem igazán ismerhetjük indíttatásait. Az bizonyos, hogy Lajosból nem kívántak szentet csinálni.
Erről tanúskodik az a szívmedál, amit az uralkodón találtak, és a másik fele Mária királyné tulajdonában volt. A szívamulettet, miután visszaadták a királynőnek, Németalföldre visszatértekor beolvasztatott, tehát aligha kívánta a fiatalon elhunyt uralkodót szenté avattatni.
Mik a tények? A kutatók abban egyetértenek, hogy a holttest aligha lehetett az uralkodóé, ha valóban romlatlan lenne: „A Czettritzék által fellelt halott férfi véleményük szerint-amennyiben Sárffy szavai megfelelnek a valóságnak- nem 1526. augusztus 29-én, hanem a megtalálását [október közepét] megelőzően legfeljebb néhány nappal vesztette életét” … „Véleményünk szerint egyszerűen nem II. Lajos holttestét találták meg és későbbiek során Szapolyai János által Székesfehérváron eltemetett tetem nem is volt a királyé!”. Tehát kérdéses erősen, hogy kit is temethetett el Szapolyai. Leginkább arról lehet szó, hogy Szapolyai csak síremléket állíttatott az elhunyt uralkodónak, semmint hogy ténylegesen eltemettesse ismét Lajos királyt.
Mi a véleményetek? Kommentben jelezzétek!
Források:
„Nekünk mégis Mohács kell”: Antonio Giovanni da Burgio pápai követ levele Jacopo Sadoleto pápai titkárnak Pozsony, 1526. szeptember 7.
„Nekünk mégis Mohács kell”: Sárffy Ferenc győri várparancsnok jelentése II. Lajos holtteste megtalálásáról Brodarics István kancellárnak és szerémi püspöknek Győr, 1526. október 1.
Botlik Richárd: 1526. október 19. (Adalékok Sárffy Ferenc győri várparancsnok jelentéséhez): Századok, 136 (2002) 1.szám
„Nekünk mégis Mohács kell”: Szerémi György: Levél Magyarország romlásáról 1545 körül.
„Nekünk mégis Mohács kell”: Farkas Gábor Farkas: II. Lajos király temetései
Kolozsvári Grandpierre Endre: Lajos király három halála és négy temetése: történelmi oknyomozás. Bp, 1989.
Thúry József. Török történetírók. I. kötet. Budapest.
https://24.hu/kultura/2015/11/11/valoban-elarulta-hazajat-az-utolso-magyar-kiraly/
Németh István
2020.08.31. at 21:53Sziasztok!
Nagyon jók a cikkeitek!
Nekem Lajos meggyilkolása nem is tűnik annyira konteónak.
Későn kerül elő, hol voltak azok akiknek rá kellett volna vigyázni? Évszázadokkal korábban is fulladt császár vízbe mikor sereget vezetett, hát még egy vesztett káoszba fulladt csata után, miért ne? (Akár egy vadkan is megkergíthette a lovát, ha valaki arra hajtott véletlen egyet…)
A középkor gyakorlatilag a vége felé következik. Ekkora már jobban vigyáztak a csatákban a fővezérekre mint mondjuk Crécy-ben VI. Fülöpre, Gyakorlatilag elképzelhetetlen volt egy olyan halálba rohanás mint Ulászlóé, vagy hogy egy király egy vesztett helyzetben ne erős kísérettel biztonságban hagyhassa el a csata teret. (IV Béla is meg tudott lépni, pedig tőle még mást vártak el) vagy ne lett volna egy ember aki gyakorlatilag a hátsójában lohol.
Az, hogy kinek lehetett az érdeke? Katalin vajda? Ha rá lehetne húzni teljes biztonsággal a szándékos távol maradást, akkor akár ő. Jól jött neki mindenképpen, “nálam a megmaradt hadsereg, a jó haverok elrendezték Lajost, és volt már az országnak nem királyi vérből királya, nemzeti király”
A Habsburgok? Mária már ágyazott az öröklésnek, továbbá a Habsburg párti urak is gyorsan cselekedtek Pozsonyban, de nem hinném, hogy Ferdinánd ennyire sietett volna. Az mindenesetre az biztos, hogy mind Ő, mind pedig Katalin nyert vele…(romokat). Talán megérne egy mélyebb kutatást, egy harmadik szereplő megtalálása.