Jan Jiskra z Brandýsa – A Felvidék ura

„Giskra, századunknak ez a nem kis dicsősége volt az, ki egymagában vagy legalább igen kevesekkel védelmezte meg László ügyét. […] Ez a fekete Giskra volt az, ki fegyverével megoltalmazta László részét.”

Aeneas Sylvius Piccolominitől, a későbbi II. Pius pápától való idézet jól bemutatja, hogy Erzsébet királyné miért hívta az országba a condottieret, hogy védelmezze fia, V. László örökségét, mint „Domini Ladislai Hungarie regis supremus capitaneus”, azaz „László magyar király főkapitánya”.

forrás: wikipedia.org

A morva származású zsoldosvezér (1400 körül – 1463/1468/1469/1470 [ahány forrás, annyi adat a halálát illetően]), aki harcolt Hunyadi János ellen, később Mátyásnak fogadott hűséget. Jan Jiskra / Giskra János a XV. századi Magyarország egyik meghatározó hadvezére. 1440-től 1462-ig irányítása alatt tartotta a Felvidéket. Hunyadi János „zavaros időknek” nevezte ezt a korszakot. Meglátása helytálló volt, ugyanis Albert király halála (1439) és Mátyás kiegyezése Jiskrával (1462) tartó idő alatt a kortársak is nehezen tudták az eseményeket nyomon követni. Nem összetévesztendő Zsizska Jánossal (Jan Žižka), róla korábban lehetett az oldalon olvasni.

Brandýs-i Jan Jiskra morva nemes és magyar báró címere. Fotó: Jozef Klinda

Ifjú kora

Jiskra a köznemes Brandýs család elszegényedett morva ágának a leszármazottja volt. Születési helye és ideje bizonytalan.1400 körül született Všechovice vagy Děrné településén – a két település között kb. 40 km a távolság, mindkettő a mai Csehország keleti részén találhatóak. Bizonyíték híján, de feltételezések szerint egykoron harcolt a korábban említett Jan Žižka, és Holý (Kopasz) Prokop huszitavezérek mellett – vagy inkább ellen? -, akiktől elsajátította a huszita harcmodort. Ami bizonyos, hogy az 1430-as években Jiskra velencei szolgálatba szegődött, harcolt a törökök ellen. Néhány éves külföldi szolgálat után Luxemburgi Zsigmond fogadta fel 1437-ben, úgyszintén a török ellen. Feltételezés szerint tagja lehetett annak a 12 csónakból álló társaságnak, akiket Zsigmond azért küldött 1437-ben Belgrádba, hogy azt megvédjék. Ez év december 9-én elhunyt Zsigmond király, halála után Jiskra folytatta szolgálatait lánya, Erzsébet és férje, Habsburg Albert mellett.

Jiskra személyéről egy velencei követ, Piccolomini (a későbbi II. Pius pápa) írja róla:

„Termetére nézve közép magasságú, feketés bőrű, piros képű volt. A fényűzést szereti, a pénznek nincs előtte értéke. De éppen e miatt gyakran van pénzzavarban s többször szorul kölcsönökre. Katonáit szereti, megbecsüli, utolsó falatját is megosztja velük, s gyakran pénze nem lévén, ruháit és egyéb javait osztogatta ki közöttük. Az Albert iránti hűség fűzte az özvegyéhez is.”

Pius pápa leírása szerint Felső-Magyarország királyi adminisztrátora. Fotó: Jozef Klinda

Az özvegy támasza és a trónörökös védelmezője

1439. október 27-én Albert meghalt, hátra hagyva a várandós Erzsébetet. A bárók két táborra szakadtak: a legnagyobb csoport az öröklés elvére hivatkozva Albert leendő utóda mellett állt, míg a másik részük – főleg Magyarország északkeleti felében élő nemesek – Lengyelország és annak ifjú uralkodója, Jagelló Ulászló mellett álltak ki. Arra hivatkoztak, hogy az országnak egy erős királyra van szüksége, aki képes felvenni a harcot a török veszedelemmel szemben.

1440 januárjában küldöttség érkezett Krakkóba, hogy meghívják Ulászlót a koronázáshoz. Február 20-ról 21-re eső éjszakáján azonban Erzsébet elrabolta a Szent Koronát egy vánkosba rejtve Visegrádból Komáromba. Február 22-én a királynőt és az aznap megszületett V. Lászlót is kimenekítették.

A Szent Korona elrablása. In: Vasárnapi Újság

Ransano így jegyezte fel: „Erzsébet királyné, Zsigmond császár lánya, fiút szült Alberttól, és Lászlónak nevezte el, majd szokás szerint fejére tette a királyi koronát, és alig pár nappal később a gyermeket elküldte Frigyes császárhoz, hogy ő nevelje a magyar királyság igazi örökösét.”

Állítólag Jiskra vésette a kassai templom falába az alábbi feliratot:  „Az Úr ezernégyszáznegyvenedik esztendejében Szt. Péter apostol Kathedrája ünnepén hajnal felé Komárom várában, a legfenségesebb királyi nemzedékből, azaz Albert római császártól, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország stb. királyától és Erzsébet úrnőtől, ugyanezen országok királynéjától, Zsigmond római császár egykori győzhetetlen fejedelemnek leányától született a dicsőséges fejedelem László úr, valóságos király az ezen királyságok és hercegségek örököse. Ugyanezen év pünkösd napján a magyar szent koronával Székesfehérváron minden ünnepélyességgel törvényesen megkoronáztatott.”

A királyné udvarhölgye, Kottaner Jánosné emlékiratában olvashatjuk, hogy „A király nem akart tovább várakozni, sietett a Szent Koronához, mielőtt egy másik jönne, mintha mondta volna neki valaki, hogy a lengyel király leselkedik az ő atyai örökségére. […] Isten akarta, hogy Magyarország szent koronáját az igazi örökös király, László viselje, és ne a lengyel király.”

Május 15-én Székesfehérváron az esztergomi érsek a Szent Koronával koronázta meg a síró csecsemőt – a Szent Korona III. Frigyes császár kezébe került végül, amit majd csak Mátyás vásárol vissza. A Szent Korona elzálogosítása révén tett szert Erzsébet olyan jövedelemre, amiből Cseh- és Morvaországból zsoldosokat tudott felbérelni. Július 17-én ugyanott megkoronázták I. Ulászlót, – bár őt nem a Szent Koronával – szinte ugyanazokkal a résztvevőkkel, akik két hónappal korábban is részt vettek a ceremónián.

A török fenyegetés és a trón körüli bizonytalanság volt az oka, hogy sokan Ulászló mellé álltak. Viszont a Szent Korona eltulajdonítása komoly felháborodást keltett, ami azt eredményezte, hogy sokan elpártoltak a királynétól.

Az elkövetkező évekre jellemzőek voltak a fegyveres konfliktusai a két rivális tábor között. Az özveggyé lett Erzsébet királyné elutasította I. Ulászló kezét és a magyar főnemesség ellenében fia, Utószülött László érdekeinek védelmében szolgálatába fogadta Brandýs Jiskra Jánost, aki rendületlenül hűséges maradt, annak ellenére, hogy mások könnyedén oldalt váltottak.

Bonfini ekképp vélekedik róla: „Erzsébet királyné ugyanis Albert király halála után Zólyom királyi városát és tartozékait eladományozta a Brandysiak nemes nemzetségéből született cseh Giskrának, e vállalkozó szellemű, bátor, folytonos hadakozásban edződött máskülönben azonban kelleténél mohóbb, rablásra hajlandó férfinak.”

Jiskra a zólyomi királyi kastélyban. Fotó: Jozef Klinda

Hűségéért és szolgálatáért cserébe Erzsébet 1440-ben Sáros vármegye főispánjának nevezte ki Jiskrát, – aki így is nevezte magát állandóan: „Jan Giskra von Brandis Groff zum Saross” – „Johannes Giskra de Brandis Comes de Saaros”. Érdekeségképp megemlítendő, hogy Szepes ispánját maga nevezte ki. 1442. január 28-án a királyné kinevezte Zólyom vármegye élére, később a bányavárosok, Kassa és Körmöcbánya főkapitányává tette meg, főhadiszállásként Kassán rendezkedett be. A királyi és bányavárosok által is támogatva kiterjesztette a hatalmát a Szepességig és Zólyomig, ezzel is bebiztosítva a királyné és fia, László számára a Felvidéket.

Anyagi alapot biztosított mindez, az elsősorban külföldi zsoldosainak fenntartására, akiket egyrészt az elfoglalt területeken kisajátított királyi jövedelmekből – a bányákból, kamarahasznából, harmincadokból és városi adókból, továbbá az ország két legnagyobb pénzverő kamarája, a körmöcbányai és a kassai is a fennhatósága alá tartozott – másrészt a városi polgárság kölcsöneiből fedezett, ők a rendekkel szemben, oltalmazójuknak tekintették és jelentős anyagi áldozatot is vállaltak érte. Fontos megjegyezni, hogy a felvidéki bányavárosokban döntő többségében német lakosság élt, akik a királyné hívei voltak, semmint Ulászlóé. Ezért is támogatták a Habsburg oldalt, semmint a Jagellót.

A Zólyomban székelő Jiskra Petr Aksamittal, a Testvériség vezetőjével hatalmában tartotta Selmecbányát, Besztercebányát, Újbányát, Nagyszombatot, Nyitrát, Kassát, Lőcsét, Bártfát, Körmöcbányát, Selmecbányát, Eperjest, Késmárkot, Losoncot és Szécsényt, egyszóval a cseh, illetve morva határvidéktől egészen a Homonnáig terjedő területet. 

Giskra János sárosi ispán, kassai, szepesi és körmöci kapitány pecsétje. In: varmuzeum.omeka.hu

Bonfini szerint csak „Azokat gyötörte kemény támadásokkal, akikről úgy tudta, hogy az ellenpárton állnak.”

A főbb kereskedelmi és bányászati központokat a markában tartotta, hatalmas territoriális katonai hatalmat épített fel a XV. század derekán az észak-nyugati országrészben, így vált a Felvidék urává, szinte önálló államot hozott létre.

A Felvidék ura

„Sokszor megverte a Kassa környékére behatoló polyákokat, csúf vereséggel és kudarcokkal sújtotta az ellenpárton álló magyarokat” írja Bonfini.

„1441-ben Giskra a magyar lengyel hadat octóberben megverte Kassa alatt, Késmárkot, Rosnyót elfoglalta; kik 1442-ben Talafuz hadnagyuk alatt a hazatérő lengyel csapatokat Egerben megtámadták, e várost kifosztották, de Kassa felé irányzott útjokban Rozgonyi által zsákmányuktól megfosztattak s maga Talafuz is elfogatott; majd Erzsébet halálával Giskra és társai Fridiikhez állottak, s az ezzel létrejött béke után Giskra Rozgonyival 1443. sept. 1-én fegyverszünetre lépett.” Gyárfás (1877)

Zsoldosai többször lecsaptak az őket támadó főurak birtokaira, egykorú történelmi kútfők tanúsága szerint Budáig is eljutottak s egyik legvakmerőbb vezére, Talafús, akit mi magyarok Arany János költeményéből, az Egri leányból Telef néven ismerünk, merész éjszakai rajtaütéssel Egert is megtámadta sikertelenül.

1442. december 19-én elhunyt Erzsébet királyné. Kapva az alkalmon, szinte valamennyi előkelő átpártolt a lengyelekhez, kivéve Jiskra, aki védte László ügyét Magyarországon. 1443-ban Rozgonyi Simon egri püspök és Szécsényi László Nógrád vármegye főispánja megtámadták Jiskra losonci erődjét, de kudarcot vallottak. 1443. szeptember elsején békét kötöttek tizenhárom hónapra. 1444. áprilisában Jiskra és a hatalmában lévő városok egyaránt híven kitartottak V. László mellett. Az évben megrendezett országgyűlés balul sült el, Jiskra kénytelen volt elmenekülni álruhában egészen Győrig. Ugyanebben az évben Bécsben is megfordult, ahol tiszteletét tette a III. Frigyes császár udvarában élő V. Lászlónál.

Bonfinitől tudjuk, hogy „Gyakran mentek közülük előkelők a császárhoz, akik tiszteletadás ürügyével a gyermek meglátogatása végett keresték fel az udvarát, legtöbbször az a György [!], akinek Giskra volt a vezetékneve, és aki nem sokkal később súlyos csapással megfuttatta Corvinus Jánost.”

„Amikor meghallotta [ti. V. László] a sok szolgáltatást, amelyet Jiskra végzett a nevében, a kiskirály felvett hat krajcárt, és ünnepélyesen átadta a kapitányának. Jiskra ezt követően az érméket aranyra szereltette, és a nyakában hordta élete végéig.”

1444. november 10-én életét vesztette Ulászló király a várnai csatában. Ulászló táborában akadt 300 cseh katona is, akiket állítólag Jiskra adott a király mellé. Mivel nem tudtak a király hollétéről, újult erővel lángolt fel a polgárháború. 1445. áprilisában összehívott országgyűlés hét kapitányságra osztották fel az országot azzal a céllal, hogy fenntartsák a rendet az országban, amíg nem derül fény Ulászló hollétéről. E kapitányok között volt Jiskra és Hunyadi János is.  1445. májusától Jiskra betöltötte a Felvidék főkapitánya címet. Az ő megbízatásuk kizárólag katonai jellegű volt, jelesül az engedély nélkül épült erősségek lerombolását kellett ellenőrizniük. Amennyiben birtokosaik erre nem voltak hajlandók, fegyverrel kellett őket erre kényszeríteniük.

Amikor az 1446. év elején az országgyűlés tudomására jutott, hogy Ulászló meghalt – addig úgy hitték, hogy még él – elismerték V. Lászlót jogos uralkodónak. 1447-ben törvény mondta ki, miszerint a korábbi főkapitányi tisztségeket eltörlik. Az új király még kiskorú volt, nagybátyja, III. Habsburg Frigyes gyámsága alatt állt, akinek az udvarában tartózkodott, erre való tekintettel kinevezték Hunyadi Jánost Magyarország kormányzójává.

Jiskra fittyet hányt a kimondott törvényre, ő továbbra is igényt tartott a korábbi kinevezésére, sőt mi több, megtartotta a főkapitányi címet és a vele járó hatalmat egyaránt. Hunyadi szemben állt V. Lászlóval és a mögötte álló Habsburg támogatottsággal, ez adott alapot Jiskrának arra, hogy ne egyezkedjen Hunyadival, hanem továbbra is megőrizze regionális hatalmát.

László király főkapitánya

Jiskra rendíthetetlen hűséggel viseltetett V. László iránt, és mindvégig László király főkapitányának nevezte magát, akinek a nevében persona regia szerepet töltött be. A tartományát, ami felett rendelkezett, nem volt hajlandó senki másnak átadni, csak a leendő királynak. Időközben az ország neheztelt embereire, ugyanis zsoldosai saját szakállukra a Szepességben és Sáros vármegyében garázdálkodtak, akiknek a rendszeres fizetését nem fedezték a Felvidéken befolyt jövedelmek. Az 1449. évi pünkösdi országgyűlés elhatározta, hogy a portyázókkal le kell számolni.

Hosszú évtizedeken keresztül kemény harcot folytatott a magyar főurak, köztük elsősorban Hunyadi János és később fiai ellen.

A rendek választotta Ulászló lengyel királlyal szemben továbbra is Erzsébet és a kis V. László híve maradt. László király nevére arany- és ezüstpénzeket veretett, hadmozdulataival megszakította Ulászló összeköttetését Lengyelországgal.

Gyöngyössy Márton megállapítja, hogy „Giskra verdéiben jelentős mennyiségű ezüstpénz készült V. László nevére, míg az aranyforintok tekintetében teljes a bizonytalanság, holott az alsó-magyarországi bányavidéken komoly aranybányászat volt. Kérdéses, hogy ez az arany hova került.”

Jiskrának szüksége volt hatalmát megerősítenie, hogy bebiztosítsa magát várakat és erődöket emeltetett az általa ellenőrzött területen. Ilyenek voltak a murányi, szepsi, krasznahorkai, losonci erődök. Az erődök őrségét bár csekély számú, de kipróbált harcosok alkották, akik sikeresen ellenálltak a délről jövő támadásoknak.

Jozef Klinda felhívja a figyelmet az alábbi tényekre, és a félreértések elkerülése érdekében muszáj tisztázni, hogy Jiskra nem volt huszita, – és feltehetően már az ő zsoldosai sem. Az utolsó husziták 1435. májusában hagyták el a Felvidéket, és az utolsó huszitát 1437. szeptember 9-én végezték ki Prágában. Ha Jiskra valóban huszita lett volna, azt nem tűrték volna meg sem a rendek, sem az uralkodó, nemhogy kinevezik főkapitánynak, vagy azt, hogy részt vegyen a magyar országgyűlésen. Jiskra katolikus condottiere volt. Zsigmond, Albert, Erzsébet, majd László lehívebb vitéze.

Jiskra serege

Jiskra serege egytől-egyig zsoldosokból állott, akik ismerték és alkalmazták a huszita harcmodort. Seregét túlnyomórészt csehek és lengyelek alkották, de voltak köztük magyarok és németek, illetve elenyésző mértékben lehettek tótok és rutének is. Jiskra kezében ez a zsoldoshad egy fegyelmezett és verhetetlen haderővé vált.

A hazánkba betelepülők katonai szempontból különböztek Žižka harcosaitól. Žižka serege összetételét tekintve túlnyomórészt gyalogosokból, és elenyésző mennyiségű lovasból állott. Feltett szándéka volt, hogy minél több harcosa sajátítsa el a lovagi harcmodort.  Tóth Zoltántól citálom az észrevételét: „A zsoldos, ki egyedül vagy néhányadmagával külföldre ment s ott szolgálatot vállalt, csak abban az esetben számíthatott szíves fogadtatásra, ha kora hadiismereteinek teljes birtokában volt. Míg a kézilőfegyverek technikája meglehetős magas fejlettségig nem jutott, a lovag fölénye a gyalogossal szemben nem lehetett kérdéses. A beköltöző cseh zsoldos tehát harczmódjában, felszerelésében lovag, vagy legalább lovag is volt”.

Csehországban – a XV. századi Közép-Európában az egyik legjelentősebb zsoldosadó országban – továbbra is a sok gyalogos, kevés lovas volt a jellemző, és a magyar zsoldba fogadottak aránya is hasonló volt, addig a Felvidékre települők minden bizonnyal lovasok lehettek. A lovasság volt még ekkortájt a csatadöntő fegyvernem. Szekérváraik kis mennyiségben voltak jelen velük hadi vállalkozásaik alkalmával. Jiskra és később Hunyadi Mátyás is alkalmazta a szekérvárat, de csak esetenként. Tóth Zoltán a következőket állapítja meg a szekerekkel kapcsolatban: „Magyarországra települve a cseh zsoldosok már nem voltak úgy hozzánőve, mint néhány évtizeddel előbb a szabadságukat vívó husziták. […] Ezek a zsoldosok már nem voltak gyalogosok, legalább is nagy részükben nem. […] Žižkának a szekérvár jelentett mindent, Mátyásnak már csak egy hasznos eszköz volt.”

Később, amikor Mátyás király toborozta a fekete sereget, – többek között Jiskra harcosaiból – értelemszerűen voltak gyalogosok, de a zsoldossereg gerincét a lovasság tette ki.

Hunyadi János és Jan Jiskra harca

A rendekkel való ellentéte alapvetően oda vezethető vissza, hogy ő rendelkezett az ország jelentős jövedelmeivel, köztük a legjelentősebb nemesfémbányákkal. Ezt tetézte a főúri és nemesi birtokok megszállása, ellenszegülve az 1446. évi országgyűlés határozatának, ezekről sem kívánt lemondani. Akkor szakadt el a cérna, amikor a kivált, már nem az ő szolgálatában tevékenykedő néhai zsoldosai, a bratik, Petr Aksamit vezetésével fosztogatni és rabolni kezdtek. 1446-ban három évre törvényesen meghosszabbították a lefoglalt királyi jövedelmekhez való jogát, cserébe a zsoldosok rendszeres fizetését és az elfoglalt várak visszaadását kívánták. Mondanunk sem kell, nem tudott eleget tenni a feltételeknek, ami fegyveres konfliktusokhoz vezettek egészen 1452-ig, V. László kiszabadulásáig tartottak.

Több sikertelen csetepaté után Jiskra ellen személyesen Hunyadi János vonult harcba. Négy hadjáratot indított ellene – 1447; 1449; 1451 és 1452 – mindegyik ugyanúgy végződött, nem sikerült végleg elűznie Jiskrát a felvidéki erősségei közül, csupán részsikereket tudott felmutatni ellene. Nem kis fejtörést okozott neki.

 A harc eredményeként 1450. március 28-án Mezőkövesden Hunyadi és Jiskra jelenlétében tartott béketárgyaláson az alábbiakban egyeztek meg: Kassa, Lőcse, Eperjes, Bártfa, Körmöcbánya, Selmecbánya és Zólyom Jiskra birtokában maradt, több cseh csapat pedig kisebb-nagyobb pénzösszeg fejében elhagyta az országot. Hogy a békét még jobban megszilárdítsa, Hunyadi özvegy húgát Jiskrának ígérte feleségül, de nem lett belőle semmi. Később eljegyezte a szerb despota Brankovics György, Mara nevű lányát, aki egyben Murád szultán özvegye is volt, de ez is eredménytelen maradt.

A békekötés ellenére azonban Jiskra mégsem ismerte el a kormányzó hatalmát, magát továbbra is László főkapitányának nevezte, pénzt veretett és kiváltságokat osztogatott. Újabb zsoldosokat hívott az országba, Losoncon rendezett be. Az 1440-es évek elején sikerrel elfoglalta Füleket, Gácsot, Rimaszombatot, Derencsényt, Serkevárát – Jiskra legnagyobb alkotása Gács várának építése – de ami most érdekes nekünk, az a Losoncz melletti Királydombon emelkedő Szent István kolostort fa- és földművekkel megerősített erőd.

A hatalmában lévő Szepsi várának elfoglalását követő vérengzés után, ahol Hunyadi János az erőd elfogott védőit megcsonkíttatta, illetve kivégeztette, Jiskra hadai többízben indultak délnek megtorló portyázásokra. Még ugyanebben az évben, 1451-ben Hunyadi János nagy sereggel a losonci erőd ellen indult, itt kívánt leszámolni velük. Jiskra tárgyalásokat ajánlott neki, de Hunyadi elutasította és folytatta a hadjáratot.

Hunyadi nem vállalkozott arra, hogy ostrommal vegye be a várait, megelégedett azzal, hogy az ellenfele földjeit pusztította, és egy-egy faerődöt elfoglalt, ilyen volt például Losoncnál is.

A losonci csata, ami egy meghatározó ütközet a két nagy hadvezér életében, annak részletezésébe egy külön cikk keretén belül fogom közölni, de az ütközet eredményéről annyit, hogy 1451. szeptember 7-én a többszörös túlerőt sikeresen legyőzte Jiskra.

Mátyás szolgálatában

1455 körül Cillei Ulrik felbérelte Jiskrát és zsoldosait hatalma megerősítése érdekében. 1456 januárjában Jiskra részt vett azon a budai országgyűlésen, amely a törökök ellen régóta tervezett, hadjárat megindítását elhatározta. Bár ő nem vett részt, de méltó ellenfele, Hunyadi János 1456. augusztus 11-én meghalt, ezáltal a Habsburg-ellenes frakció vezetése fiára, Lászlóra szállt. Hunyadi László és nagybátyja, Szilágyi Mihály célja lelepleződött Cillei Ulrik meggyilkolásával és V. László király elfogásával, főben járó bűnt, felségárulást követtek el. 1457 március 14-én Jiskrának szerepe volt Hunyadi Mátyás és Hunyadi László elfogatásában és az utóbbi kivégzését követő zavargások elcsendesítésében – de nem vett részt a kivégzésen. 1458. január 1-én, amikor Mátyás trónra jutott, eleinte Podĕbrad György cseh kormányzó közbenjárására meghódolt neki, de márciusban fellázadt, s szabadon parancsolt a hatalmában levő várakban, zsoldosai újból elkezdték potyázásukat. Podĕbrad György érdeke volt, hogy újdonsült vejének hatalma megszilárduljon, ezért megvonta támogatását Jiskrának.

Kázmér lengyel királyt bíztatta a magyar trón elfoglalására, sőt személyesen is közbenjárt érdekében a német lovagrend főembereinél, hogy a lovagrend szolgálatában hadakozó csehektől sem kell tartania, ha ő (Giskra) megnyerésükre indul”. 1458-tól – Mátyás hatalomra kerülése óta – egészen 1462-ig több hadjáratot indított az ifjú király a felvidéki zsoldosok ellen. Bár Jiskra vezéreit megverték, várait elfoglalták, de nem sikerült megtörni őket.

A Mátyás és Frigyes császár közt folyó háború hozta el a végső döntést Jiskra számára, hogy kinek az oldalára kell állni. 1461. március 10-én még III. Frigyesnek fogadott hűséget, mint magyar királynak.

Ekkor Jiskra még a császár hívének és tanácsosaként számított, ekképp írt róla Beheim Mihály kortárs költő:

„Er (Giskra) ist rat und ach diener gleich

vnsers hern kaiser Fridereich.

vnd waz ach dienstmanne

Plasslaw der edlen kunges gut.”

A költemény szabad fordítása:

„Ő (Giskra) okos és hű szolgád,

Éppen úgy, mint a mi Urunk, Frigyes császár,

és akár Plasslaw, a nemes királyi vagyon szolgája is.”

Időközben az V. Lászlót és a Hunyadi családot támogató csoportok kiegyeztek. 1462. április 3-án Mátyás és Frigyes békés megegyezésre jutott, még az országgyűlés előtt. Mátyás májusban Vácra hívta egyezkedésre Jiskrát. Jiskra felismerte, hogy számára egyetlen járható út létezik, mégpedig, ha hűséget esküszik Mátyásnak, megalapozva ezzel a király csehekből, lengyelekből, németekből álló, jórészt a cseh korona országaiból származó zsoldosseregét.

Május első napjaiban a Grazból Budára érkezett Lando Jeromos krétai érsek, pápai követ ezt írta:„nunc in hoc oppido Vaciensi cum hostibus nostris parcium superiorum infestatoribus, valde arduos . . . habemus tractatus.” Vagyis: „Most ebben a váci városban igen nehéz tárgyalásokat folytatunk a mi felső részeink ellenségeivel, akik rendkívül ellenségesek.”

Kiolvasható a sorok között, hogy kezdetben nehézségek támadtak, azonban május 12-én Thomasi velencei követ a dózsénak már azt jelentette, hogy Jiskra meghódolt a magyar királynak.

A május 14-i váci egyezség értelmében Mátyás Jiskrát kegyeibe fogadta, megtarthatta főkapitányi címét, a még kezén lévő felvidéki várakat Mátyás 25.000 aranyért megváltotta, kinevezte a Maros-vidéki Arad és Zaránd vármegyék királyi főispánjává. Mindezen felül Maros menti birtokokat, Lippa és Solymos várával is szolgálati zálogbirtok gyanánt, élethossziglan szólóan a kezére adta, amelynek fejében a következőkben:

„Se ad servicia nostre maiestatis applicuit et amodo deinceps nobis et sacre corone regni nostri, quodusque vixerit, semper fideliter et sincere servire promisit”. Ennek jelentése ennyit tesz: „Nem csak a mi felségünk szolgálatára jelentkezett, hanem mostantól kezdve nekünk és szent koronájának, a mi királyságunknak, ameddig él, mindig hűségesen és őszintén szolgálni ígérte.”

Ezen felül 150 lovas tartására évente ezer forintot adott. Ennek fejében örökös szolgálatot fogadott különösen a török ellen.

Ezt követően Jiskra Gúthi Ország Jánosnak, a nádor öccsének lányát, Juditot vette el feleségül, ezzel megerősítette helyét a magyar főúri világban – korábban egy másik főúri nőt vett el a Rozgonyi nemzetségből.

Mátyás híres zsoldosai

A fekete sereget belőlük hozta létre Mátyás és a Délvidéken szolgált tovább harcostársaival. Hűségesen követte Mátyást hadjárataiban. Bár egyes cseh csapatok ellen még 1466-ig is harcolni kellett, főleg északkeleten, de azok jelentéktelen csetepatéknak számítottak.

Pár szó erejéig a Fekete sereg létszámát illetően. Mivel a krónikások adatait fenntartásokkal kell kezelni, ezért a legelfogadottabb becslés szerint a magyar király udvari katonasága ritkán haladhatta meg az ötezer főt, amelybe beleértendők az uralkodó által alkalmazott zsoldosok is. Létszámuk legfeljebb Mátyás király uralkodásának utolsó esztendeire érhette el a 8-10 ezer főt.

Megjegyzés: Mátyás idejében ismereteink szerint a zsoldosokat senki sem hívta fekete seregnek. Ez az elnevezés, csak két évvel Mátyás halála után, 1492-ben keletkezett egy bécsi oklevélben.

Jiskra és Drakula találkozása

Jiskra neve a történelem során akkor bukkan fel utoljára, amikor a hírhedt havasalföldi vajdát, Drakulát foglyul ejtette. Mielőtt nagyon előre szaladnánk, pár mondatban érdemes a rettegett vajdáról szót ejtenünk, csak annyit, ami a jelenlegi témánkhoz tartozik. 1456-tól állt Havasalföld élén, hatalomra kerülését részben Hunyadi Jánosnak köszönhette, bár az első időkben nem számított Mátyás megbízható szövetségesének, ugyanis közte és a török szultán között lavírozott.

Eleinte Vladnak többet számított a magyar szövetség a török ellenében, akinek megtagadta az adófizetést, visszaverte az ellene küldött hadakat. II. Hódító Mehmed szultán haragja elől elmenekült Magyarország területére, pontosabban Szászföldre/Királyföldre. Később biztosította a szultánt, hogy Erdélyt török kézre fogja jutattni. A köpönyegforgató taktikája hamar lelepleződött, a szultánnak írt levele Mátyás kezébe került.

1462 novemberében III. Vlad Ţepeş / Karóbahúzó Vlad fogságba esett. Drakulát Jan Jiskra fogta el Mátyás király nevében. Raboskodása inkább egyfajta házi őrizet, mintsem keserves rabság volt. Rabsága helyszínével kapcsolatban különböző álláspontok is szóba jöttek már úgy, mint Visegrád és Vác is, de Bonfini leírása alapján Budán tartózkodott, ami közelebb áll a valósághoz – a korábban említett helyszíneken a király kíséretében látogathatott el. Van említés nándorfehérvári őrizetről is, bár valószínűsége kérdéses.  1476-ban, 14 év fogság után Mátyás támogatásával visszatérhetett vajdaságába, ahol rövid életű volt pályafutása, ugyanis az év végére ellenfele, III. Basarab Havasalföld vajdája, – aki ekkor török, de korábban feltehetően magyar támogatást is élvezet – visszaszerezte a hatalmat, elfogta és kivégeztette Vladot.

Összegzés

Albert király halála után két király köré, Ulászló és V. László csoportosult a nemesség. A két párt közötti viszály polgárháborút eredményezett, Hunyadi találóan „zavaros időknek” nevezte el. Az egyszerű csehországi köznemesből főkapitány és főispán lett. Erzsébet királyné halála után egyedül nézett szembe a magyarok és lengyelek seregeivel, s kis csapatával nem csak legyőzte őket, de képes volt megtartani a rá bízott területeket.

Ügyesen vezette zsoldosait és még rafináltabban intézte politikai sakkhúzásait, mások szorongatott helyzetét kihasználva a maga javára. A helyzet ahogy kívánta hol Kázmérnak, hol Frigyesnek ajánlotta fel a szolgálatait. A losonci csatával vált híressé, ennek ékes bizonyítéka az a felirat a Jasovská barlangban, amit 1452-ben véstek fel.

Jiskra rendíthetetlen hűséggel szolgálta V. Lászlót, később Mátyást is. Mindvégig makacsul kitartott a legitim uralkodó ügye mellett. Tóth Zoltán így jellemezte: „adott szavához rendületlenebb és odaadóbb hűséggel tudott ragaszkodni, mint legtöbben magyar kortársai közül.” Hatalma a keze alatt levő zsoldosokon, vagyona a gazdag felvidéki városok alapult. Jiskra sikerrel védelmezte Felső-Magyarországot, ahonnét több alkalommal is próbálták elűzni Hunyadi csapatai, de mindhiába.

1440 és 1462 közötti időszakban gyakorolta az uralkodói jogok nagy részét a Felvidéken. Az 1462-1463 körül megalakult Fekete sereg javarészt a megmaradt cseh zsoldosokból állott, ő és emberei is csatlakoztak ehhez a kompániához. Kevesen mondhatják el magukról, hogy a későbbi törökverő Hunyadit a csatatéren megverte a túlerő ellenére, és hogy Drakula grófot is foglyul ejtette.

Külön köszönetet szeretnék mondani Dr. Jozef Klindának, aki a megkeresésemre nemcsak segítőkész volt, de felhívta a figyelmem a fentebb bemutatott állításokra. 2018-ban megjelent Ján Jiskra z Brandýsa a Bitka pri Lučenci, vagyis Brandejzi Giskra János és a losonci csata c. összefoglaló könyve.

Felhasznált források:

Antonio Bonfini: Mátyás király. In: Tíz könyv a magyar történetből. Fordította: Geréb László. Magyar Helikon. 1959.

Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította: Kulcsár Péter. Balassi Kiadó. Bp. 1995.

Babos László: A pelikán városában. In: Fáklya, 1956 (6. évf. 3. szám)

Belitzky János (1972): Nógrád megye története I. 896 – 1849. Kiadja a Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Salgótarján

Bleyer Jakab (1902): Beheim Mihály élete és művei a magyar történelem szempontjából. In: Századok. XXXVI. évfolyam. Bp.

B. Szabó János (2023): Hunyadi hadserege és hadvezetése. In: BBC History XIII. évf. 3. szám. Kocsis kiadó. Bp.

Draskóczy István (2000): A tizenötödik század története. Magyar századok. Pannonica Kiadó. Bp.

Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András (1998): Magyarország története 1301-1526. Osiris kiadó. Bp.

Fedeles Tamás (2018): Fegyverek, seregek, háborúk Kézikönyv a középkori magyar hadtörténetről. In: Történelmi Szemle. LX. évfolyam 1. szám. MTA

Fenyvesi László (1990): Katonahistóriák Mátyás király korából. Tankönyvkiadó Vállalt. Bp.

Font Márta – Fedeles Tamás – Kiss Gergely (2007): Magyarország kormányzati rendszere (1000-1526). PTE. Pécs

František Oslanský (1996): The role of John Jiskra in the history of Slovakia. In: Human Affairs 6. Institute of Historical Studies, Slovak Academy of Sciences. Bratislava

Gyárfás István (1877): A fekete sereg. In: Századok folyóirat

Gyöngyössy Márton (2016): Főúri pénzverési jogosultak a 15. századi Magyarországon. In: Századok. 150 évfolyam. 2. szám. Akadémiai Kiadó. Bp.

Horváth Richárd (2010): Hunyadi Mátyás és Havasalföld. In: Világtörténet. 3-4 szám.

Huszár Imre (1890): Mátyás király fekete serege. In: Hadtörténelmi Közlemények. 3. kötet. Bp.

Jakub Úradnik (2014): Husiti a Jan Jiskra z Brandýsa v dejinách stredného Slovenska. Diplomamunka

Kubinyi András (2007): Hunyadi Mátyás, a személyiség és a király. In: Aetas 22. évf. 3. szám.

Kulcsár Péter (szerk.) (1981): A Hunyadiak kora. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp.

Kottaner Jánosné emlékirata

Locsványi Gyula (1886): Adalékok a magyar-lengyel érintkezés történetéhez. In: Századok XX. évf.

Martyn Rady (2011): Jiskra, Hussitism and Slovakia. In:Eva Doležalova – Jaroslav Pánek: Confession and Nation in the Era of Reformations: Central Europe in Comparative Perspective. Prague

Mályusz Elemér (1957): A magyar rendi állam Hunyadi korában. In: Századok. 91. évfolyam 1-4 szám. Akadémiai Kiadó. Bp.

Nagy Iván (1907): Nógrádvármegye története az 1544-ik évig. Balassagyarmat

Nagy Levente (2021): A király, a zsarnok és a propaganda. Mátyás király és a 15. századi Drakula-történetek. Szépirodalmi Figyelő. Bp.

Paul Pulitzer (1989): The raven and the ring the life and times of Janos Hunyadi. For king and crown. In: Hungarian Heritage Review. 18. évf., 1-9. szám.

Péterfi Bence (2016): A fekete sereg, Mátyás király sziléziai zsoldosai. In: Rubicon 27. évfolyam. 4. szám

P. Kőnig Kelemen (1931): Cseh világ Szécsényben. In: Hatszázéves ferences élet Szécsényben 1332-1932. Kapisztrán nyomda, Vác

Puntigán József (2018): A losonci csata újraértelmezve.

Tarján M. Tamás: Hunyadi Jánost kormányzónak választják.

Teke Zsuzsa (1980): Hunyadi János és kora. Gondolat. Bp.

Teke Zsuzsa (1990): Mátyás, a győzhetetlen király. Helikon. Bp.

Tihanyi Ernő (1962): Mátyás király és Giskra váci tanácskozása. In: Pest Megyei Hírlap. 6. évfolyam. 101-125. szám.

Tóth Zoltán (1918): A huszita szekérvár a magyar hadviselésben. In: Hadtörténelmi Közlemények 19. évf. 1. szám

Tóth Zoltán (1925): Mátyás király idegen zsoldosserege. Stádium. Bp.

Tóth-Szabó Pál (1917): A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Hornyászky Viktor Cs. és Kir. Udvari könyvesnyomdája. Bp.

Tóth-Szabó Pál (1903): Giskra, különös tekintettel Abaujmegyére. MTA, Bp.

Tragor Ignác (szerk.) (1923): Váci érdekességek. Váci könyvek 9. Kiadja a Váci múzeum-egyesület.

W. Salgó Ágnes (2002): Drakula vajda tetteinek krónikája egy ősnyomtatvány lapjain. Országos Széchenyi Könyvtár – Digitális gyűjtemény. Bp.

Wick Béla (1941): Kassa története és műemlékei.

Leave a comment

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2024. Minden jog fenntartva