Tegyen egy próbát, biztos talál az érdeklődésének megfelelőt

Oroszországban mindig történik valami. Így volt ez Pugacsov idejében is, aki személyesen gondoskodott arról, hogy az orosz nemesek ne unatkozzanak. Az elhunyt III. Péternek adta ki magát, kirobbantva egy jó kis parasztháborút, amelybe majdnem beletört II. (Nagy) Katalin foga!

Jemeljan Ivanovics Pugacsov 1742-ben született, Zimovejszkajában egy doni kozák családban. Már az, hogy kozáknak született eleve predesztinálta a tökösségét, de ha csak egy szimpla kozák lett volna, nem kerülne ki az oldalra. Hősünk 17 évesen lépett be az orosz hadseregbe, amelynek tagjaként megjárta a hétéves háborút, valamint hadakozott a lengyelek és a törökök ellen is. Bő 11 év háborúskodás után elege lett az egészből, ezért megszökött. Az első útja azonban nem a kocsmába vezetett! Egy két évig tartó zarándoklásba kezdett, amely során a régi orosz vallást tanulmányozta.

Az apátiájából az 1772-es uráli kozák lázadás leverése hozta ki. Jaick városába ment, de hamar elfogták katonaszökevény volta miatt. A helyi börtönben nem maradt sokáig. Oroszország szemétlerakójába, Szibériába száműztek. Valószínűleg eléggé felbaszhatták az agyát, mert a szökést követően (mert természetesen rögtön lelépett) szinte egyből trónkövetelőként lépett fel.

Az akkor már jó 10 éve elhunyt (a feleségének, Katalinnak a szeretője ölte meg) III. Péternek adta ki magát, ami alapesetben nem tűnhet furának, hiszen rengeteg imposztor volt akkoriban. Péter ugyan csak fél évig uralkodott, de az épp regnáló Katalin annyival gázabb volt, hogy a nép szabályosan visszasírta a cárt. Annak ellenére, hogy mindenhol Pétereket láttak, az uralkodása alatt nem csípték őt sem. Ráadásul, a mi Petink nem volt egy szellemi sasmadár a gyenge felépítése és gyerekes gondolkodása mellett. Ezzel szemben Pugacsov erős, jó eszű, tökös kozák ember volt, tehát pont olyan, ahogy az átlag alattvaló a cárokat elképzeli.

Szóval, rövid idő alatt elterjedt, hogy Péternek igazából sikerült elmenekülnie és éppen a Yaik-folyó mentén élő kozákoknál talált menedéket. Pugacsov, amint látta, hogy mennyien támogatják, kiadott egy kiáltványt (Benyovszky mintájára) 1773. szept. 17-én ,valamint bejelentette a jobbágyság eltörlését. No ezzel aztán végképp népszerű lett. Az oroszoknál ugyanis a jobbágyokat úgy kezelték, mint az állatokat (vagy még úgy se). Kényszermunkáztatták őket, simán eladták vagy éppen elszakították a családjuktól. Egy jó állapotú tinédzser lányért tíz rubelt is elkérhettek. Csak viszonyításképp, egy menő agár kb. 100 rubelbe került.

Ezzel a gaz bánásmóddal szemben az ál-Péter igazi megváltónak tűnt. Megígért mindent, szó szerint. Vallásszabadságot kínált, kevesebb adót, a kozákoknak szabad földhasználatot és jó fizetést, valamint ingyen sót. A nép meg úgy volt vele, hogy ilyen nagylelkű csakis egy uralkodó lehet. A jó fizetésre már a kozákok is felkapták a fejüket. Akkoriban ugyanis ők is lázadoztak a maguk módján, mert Katalin sorra vette el a privilégiumaikat. Így hát csatlakoztak Pugacsovhoz.

Katalin először nem is vette komolyan ezt a kis csipet-csapatot a maga 25 000 főjével. Az erről alkotott nézete akkor változott meg, amikor a lázadók elfoglalták a Volga egyik jelentős kereskedelmi központját, Orenburgot, majd Szamarát. Ekkor, az adóztató némber ráküldte a seregét Pugacsovékra, de azok miszlikbe aprították azt.

Folyamatos adok-kapok alakult ki. Ha szét is verték az öreg Pugacsovot, pár hét alatt újjászervezte magát. Hamarosan már 40 000 embernek parancsolt, így a cárnő lassan tényleg kezdett pánikba esni. Mivel jelentős haladást egyik fél sem ért el, elkezdődtek a kegyetlenkedések. Ahol Katalin csapatai győztek, ott gyakran egész falvakat mészároltak le. Persze a felkelőket sem kell félteni. Egész véletlenül sorra kaptak lángra a nemesek otthonai.

Pugacsov számára a végső csata a szareptai volt. Totális vereséget szenvedett, de ez nem kedvetlenítette el egy percre sem, annál inkább az alvezéreit. A vereségre még rájött az, hogy ekkor már 50 000 rubeles vérdíj volt Pugacsov fején, ami amnesztiával is párosult.  A tallérok fényes csillogásának hatására a leghűbb emberei árulták el szeptember 8-án.

Hősünket 1775 január 10-én nyilvánosan lefejeztették, majd felnégyelték és a város négy különböző pontjára vitték, csak azért, hogy másnap összeszedve elégethessék. A halála és a lázadás leverése után Katalin még az emlékét is ki akarta irtani. Átneveztette a Jaik folyót Uralnak, Jaick városát pedig Uralszknak. Pugacsov szülővárosának is lecserélte a nevét, Potemkinszkajára.

Pugacsov halálával nem ültek le a balhék. Sőt! 1775 és 1861 között több mint 500 parasztlázadás volt, igaz, nagyságilag egy sem közelítette meg a “Péter” félét.

Forrás:

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=9011

http://www.historyinthemargins.com/2011/11/06/the-peasants-are-revolting/

http://www.unm.edu/~ybosin/documents/pugachev.pdf

http://russiapedia.rt.com/prominent-russians/politics-and-society/emelyan-pugachev/