John Riley

Az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó között 1846–1848-ban vívott háború igen meghatározó volt a két állam kapcsolatában, s máig ható módon befolyásolta nem csupán a kétoldalú viszonyukat, hanem a két ország történetét is. Ennek a háborúnak volt az egyik szereplője az ír származású John Riley, aki életét is képes lett volna feláldozni egy olyan országért, amelynek nem is volt a szülöttje.

Mexikó – USA viszony alakulása

A korábbi spanyol gyarmat alig pár évtizeddel az USA harca után indította el a saját küzdelmét a független Mexikó megteremtése érdekében. Közel egy évtizedes harcok után 1821-ben hozta meg ez az eredményt, Spanyolország kénytelen volt elismerni a független Mexikó létrejöttét. Egy évvel később császárság lett az országból, ami viszont csak kemény hét hónapig tartott, aztán Agustín de Iturbide császárt elzavarták, és áttértek a köztársaságra. 1824-ben egy az amerikaihoz hasonló igen haladó szemű alkotmányt fogadtak el, ami papíron jól mutatott, de a gyakorlatban szinte egy politikus sem tartotta be. Amikor pedig Santa Anna tábornok elnök lett, fel is függesztette az alkotmányt.

Mexikó maga volt a zűrzavar és a káosz földje ebben az időszakban, amit jól bizonyítanak az alábbi tények: 1824-1848 között 250 fegyveres lázadás tört ki, 31 alkalommal változott az elnök személye, s közülük 21 az 1841-1848 közötti rövid időszakban kísérelte meg a kormányzást.

Mexikó Santa Anna elnök idején szenvedte el az első komoly katonai-politikai vereséget a kicsiny függetlenségre vágyó Texastól. Még az elnök is fogságba került, és szabadságáért cserébe elismerte a vereséget és Texas önállóságát, de hazatérve már a kormány azt nem hagyta jóvá. 1836-ban Texas kérte felvételét az USA-ba, de ekkor még Jackson elnök kerek perec nemet mondott, aminek egyaránt voltak bel-és külpolitikai okai. Tisztában voltak vele, hogy Texas felvétele háborút okozhat a két fél között. Mexikóval szemben az USA a függetlensége elnyerése után villámléptékű terjeszkedésbe fogott. Ennek első lépéseként a napóleoni háborúk idején megvásárolta Louisianát, a telepesek pedig nyugat felé haladva egyre közeledtek a Csendes-óceán irányába. Ebben a terjeszkedésben viszont Mexikó jelentette a legnagyobb akadályt, mert az egykori spanyol gyarmat Oregonig kézben tartotta az amerikai kontinens nyugati partját. A két ország viszonya akkor kezdett változni, amikor 1844-ben James K. Polk lett az USA elnöke, aki a minden áron való terjeszkedés híve volt, és ennek tudható be az is, hogy 1845. december 29-én Texas felvételt nyert az Unióba. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy a határok kérdése nem volt teljesen tiszta, így egy háború szinte elkerülhetetlennek tűnt. Az USA az események békés rendezésére tett még egy kísérletet, amikor is 1845 novemberében Mexikóba küldték tárgyalni John Slidellt. A washingtoni kormányzat kétmillió dollárt ajánlott a Texas kapcsán vitatott területekért cserébe, de ugyanakkor ajánlatot tettek Kalifornia és Új-Mexikó megvételére is, 11 millió dollár értékben. A mexikóiak számára az ajánlat meglepetés volt, de ezen felül többet nem is jelentett. Politikai öngyilkossággal ért volna fel, ha elfogadják. Az 1844-46 között egymást váltó három kormány nem is volt hajlandó foglalkozni semmiféle ajánlattal, még a követet sem voltak hajlandóak fogadni. Az ajánlat kitudódott, és óriási felháborodást váltott ki az országban. A nemzeti identitás az egekbe szökött, az újságok arról cikkeztek, hogyha mégis elfogadják az ajánlatot abból forradalom lesz az országban. Ekkora már Polk elnök eldöntötte, hogy háború révén szerzi meg a szóban forgó területeket. Mindössze egy provokációra, egy háborús ürügyre volt szükség, amit az elnök el is rendelt.  Zachary Taylor tábornok vezetésével kétezer fős sereget küldött a vitatott határvidékre, hogy ezzel provokálja a mexikóiakat. Azok felszólították a terület elhagyására a katonákat, de mivel azok figyet hánytak a kérésre 1846. április 25-én összecsapás zajlott le a mexikóiak és az amerikaik között. A végeredmény 16 amerikai halott és sebesült lett, amit követően az elnök május 11-én arra hivatkozva, hogy „amerikai földön amerikai vért ontottak”, a Kongresszus hozzájárulását kérte a háború megindításához Mexikó ellen. Az már csak egy érdekes kitérő, hogy egy fiatal képviselőt, egy bizonyos Abraham Lincolnt, igen érdekelt ez az ügy, és pontos részleteket kért az elnöktől a támadás kapcsán. A válasz csak mismásolás volt, amit a képviselő sejtését igazolta, hogy a támadás nem amerikai földön történt, így a háború igazi kirobbantója nem Mexikó volt. A kongresszus megadta az elnöknek a felhatalmazást egy 50 ezer fős sereg toborzására, és 10 millió dollárt pedig a háború költségeire, így már minden készen állt a támadásra.

John Riley

Az ír származású Riley Írországban született, valamikor 1805 körül, az eredeti neve pedig Seán Raghailligh volt. Közel 5 évig szolgált az angol hadseregben, ahol katonai tapasztalatokat szerzett, és egészen az őrmesteri rangig jutott el. Abban az időszakban volt éppen katona, amikor az ír nemzet történelme egyik legnagyobb sorscsapását szenvedte el, amely a nagy burgonyavész néven vonult be a történelembe. 1845 és 1852 között közel egymillió ír halt éhen, aminek oka a szegényebb rétegek legfontosabb táplálékaként termesztett burgonyát elpusztító gomba volt, ami mint azóta kiderült, éppen Mexikóból került az Ír-szigetre. Az éhínség egyik következménye volt a népeség drasztikus csökkenése mellett a kivándorlás felerősödése. Az írek addig is nagy számban vándoroltak ki az Újvilágba, az éhínség következtében azonban további százezrek kényszerültek a lakóhelyük elhagyására. A legtöbben az USA-ba érkeztek, aminek oka a nyelv mellett gazdasági volt, a fejlődő, terjeszkedő ország sok lehetőséget kínált. Arra viszont sokan nem gondoltak, hogy a vallásuk miatt hátrányban lesznek, a katolikus írek a protestáns lakók számára „idegenek” voltak, akikben nem bíztak, így munkát is sokkal nehezebben kaptak az ír bevándorlók. Az íreket lustának és tudatlannak tartották, míg a katolikusokat bolondoknak. Sok fiatal férfi számára így szinte más mód nem lévén, a hadsereg maradt az egyedüli megoldás, ha nem akartak az új hazájukban is éhen halni. Ezzel csak az volt a baj, hogy még a seregben is lenézték az íreket, így a nehéz körülmények miatt az újoncok nem nagy kedvel szolgáltak.

A hadseregben az íreket alacsonyabb rendű katonáknak tekintették, és piszkos munkákat adtak leginkább nekik. Az előléptetés esélye gyakorlatilag nulla volt, és a katolikus vallás gyakorlására sem volt lehetőségük. Kénytelenek voltak részt venni protestáns miséken, amelyeken sokszor a katolicizmust becsmérelték a hadsereg lelkészei. Az ír katonák büntetések szabálysértések tekintetében is sokkal súlyosabbakat kaptak, mint a társaik. Riley is a bevándorlók között volt, és korábbi katonai tapasztalatai alapján egyenes út vezetett neki is az amerikai hadseregbe. Michiganbe költözött, ahol az 5. amerikai gyalogezred egyik altisztje lett 1845-ben. Alig egy évvel később a mexikói határra vezényelték, ahol egyre inkább érződött a háború előszele. A mexikói tábornokok halottak az ír katonák helyzetéről, és ezt kihasználva ösztönözni kezdték azokat a dezertálásra. Földet, pénzt, állampolgárságot ajánlottak azoknak, akik elhagyják az amerikai hadsereget. A röplapok kézről kézre jártak az írek között, akiknek igen vonzó volt a lehetőség. Mexikó a hazájukhoz hasonlóan egy szegény, de katolikus ország volt, ami további csábító tényezőnek bizonyult. Riley is azok között volt, akikre nagy hatással voltak ezek a röplapok, ezért egyik társával együtt 1846 áprilisában kilépett az amerikai hadseregből, és több társával együtt Mexikóba ment. ahol hadnagyi rangot kapott, és egy 48 írből álló egység parancsnoka lett.

A háború

Az események 1846 májusában kezdtek felpörögni. A texasi határon a mexikói erők ostrom alá vették Matamoros erődjét, amit 160 órán keresztül tüzérségi tűz alatt tartottak a támadó mexikóiak. Az alig 500 fős helyőrség állta a sarat, az erőd kitartott. Zachary Taylor amerikai tábornok 2.400 emberével az erőd felmentésére indult, aminek a hatására a mexikói erők azzal a felhagytak és észak felé vonultak, hogy megütközzenek a felmentő sereggel. A vagy másfélszer nagyobb mexikói erő Mariano Arista tábornok vezetésével a Palo Alto-i csatában szállt szembe az amerikaiakkal 1846 május 8-án. Az ütközet viszont mexikói vereséggel zárult, aminek legfőbb oka a sokkal jobb amerikai tüzérség tevékenységében keresendő. Másnap a Resaca de la Palma-i csatában Zachary Taylor újabb győzelmet aratott, amivel gyakorlatilag megnyílt az út Mexikó belseje felé.

A csata egyik hatása az volt, hogy a mexikói seregbe szolgáló íreket egy egysége kezdték szervezni, ami a Szent Patrik zászlóalj nevet kapta, Írország védőszentje után. Az egységbe az írek mellett katolikus németek, és más külföldiek kerültek, akik vállalták a harcot Mexikóért. A zászlóalja saját zászlót készített magának, amely zöld alapon egy ír hárfát ábrázolt, azzal a felirattal, hogy „Erin go Bragh” azaz Írország örökre.

Mivel az írek és a többi külföldi is sokkal képzettebbnek számított, mint az átlag mexikói, a kb. 200 fős egységet tüzérségnek szervezték meg és ellátták annak megfelelő felszereléssel. Az egység parancsnoka John Riley lett.

A zászlóalj első éles bevetésére nem kellett sokat várni, 1846 szeptemberében Taylor tábornok kb. 6 ezer fős erejével Monterrey városához érkezett, amelyet nagyjából hasonló erejű mexikói erő védett. A megerődített várost Pedro Ampudia tábornok csapatai tartották, köztük a Szent Patrik zászlóalj, amely a város szívében foglalt állást az ágyúival. A város ostrom három napig tartott 1846 szeptember 21-24 között, amelyben John Riley a rá bízott katonákkal derekasan küzdött. A zászlóalja több amerikai támadást is visszavert. Amikor a vereség, és a város eleste már elkerülhetetlennek látszott, az ír zászlóalj fedezte az ágyúival a visszavonulást. Nem rajtuk múlt, hogy a város elesett, a katonák megtettek mindent, amit csak tudtak, ami emberileg lehetséges volt. Az egység derekas helytállása után egyre több ír és külföldi jelezte, hogy ebben az egységben szeretne szolgálni, így a létszám hamarosan elérte a 700 főt.

Az események egy másik ágon is folytak, ugyanis az országból korábban kiutasított Santa Anna tábornok és korábbi elnök a száműzetését Kubában töltve már 1846 elején titkos tárgyalásokat folytatott az amerikaiakkal. Azt ajánlotta fel, hogy amennyiben őt újra hatalomra segítik, akkor 30 millió dollár ellenében átadja az USA számára a korábban megvásárolni szándékozott területeket. A tárgyalások folyamán még egy komplett tervet is átadott, amiben Mexikó legyőzésének stratégiáját vázolta. Amikor kitört a háború, gyakorlatilag az ő tervét kezdték az amerikai tábornokok végrehajtani, és mondani se kell, hogy bevált. Santa Anna viszont két vasat is a tűzbe tartott, így felajánlotta a szolgálatát Mexikónak is, azt hangsúlyozva, hogy ő csak meg akarja védeni a hazáját, esze ágában sincs újra elnöknek lenni. Gómez Farías elnök eléggé gyanútlan és jóhiszemű volt, s elfogadta az ajánlatot és engedélyezte a hazatérését. 1846 augusztusában Santa Anna megjelent a fővárosban ahol generalisszimusszá nevezték ki.

1847. február 23-án a Santa Anna, remélve, hogy megsemmisíti Taylor megszállási seregeit, megtámadta az amerikaiakat a Saltillo-tól délre fekvő Buena Vistánál. A csatában a Szent Patrik zászlóalj a főút mentén, egy fennsíkon, a fő mexikói támadási irányba került bevetésre. John Riley és katonái tüzérségi párbajt vívtak az amerikaiakkal, ami során több ellenséges ágyút is sikerült elhallgattatni. Taylor tábornoknak sok borsot törtek az orra alá, így az 1. lovassági ezredet küldték támadásra a zászlóalj ellen, de Riley emberei visszaverték a támadást. Hiába volt a mexikói sereg háromszor nagyobb, ez is kevésnek bizonyult, a jobb kiképzés és fegyverek megtették a hatást. A két napig dúló öldöklő küzdelemben az írek újfent jól szerepeltek. Amikor a mexikói vereség küszöbön állt, segítettek fedezni a visszavonulást. Számos katona elnyerte a becsületkereszt kitüntetést a csata során, köztük Riley is, akit kapitányi rangra emeltek. A következő tíz hónap alatt így az amerikai hadsereg ellenőrzése alá vonta Mexikó északi részét Texastól kezdve egészen San Diegóig és San Franciscóig. A vereségek nyomán a belpolitikai válság tört ki Mexikóban. Az elnök az egyház vagyonának zárolásával próbált annyagi forrást szerezni, ami óriási elégedetlenséget váltott ki és az elnök leváltásához vezetett. Santa Anna ekkor mind a saját országának, mint az amerikaiaknak tett ígéretét megszegve megragadta a hatalmat és 1847. március 21-én magát (már kilencedik alkalommal) elnökké nyilvánította.

Eközben Winfield Scott tábornok 1847. március 9-én több mint tízezer fős seregével partra szállt Veracruznál. A mexikóiak Juan Morales tábornokkal, alig három és fél ezren hősiesen védték az ostrom alá fogott várost, de végül 1847. március 29-én megadásra kényszerültek.  Ezek után Scott nyugat felé vonult tovább és három héttel később Cerro Gordónál vereséget mért Santa Anna seregére is, ahol a már Szent Patrik idegenlégióra átkeresztelt egység immár sokadszor derekasan helytállt, de megint nem rajtuk múlt a csata sorsa. Az amerikai sereg négyszáz katonát vesztett, a mexikói közel ezret, s háromezren fogságba estek.

Winfield Scott 1847. május elsején elfoglalta Mexikó második legnagyobb városát, a nyolcvanezres Pueblát. Innen közel három hónap múlva indult csak tovább. Meg kellett várnia az utánpótlást mind katonákban, mind ellátmányban. Seregéből több ezren kerültek kórházba, nem csupán a harc közben szerzett sebesülés, hanem különböző járványok következtében is. Scott 1847 augusztusában indította útnak csapatait a főváros felé. Miután benyomult a Mexikó-völgybe, Mexikóváros ellenállását több ütközetben törte meg. Ezek egyike volt a Churubusco-i csata 1847. augusztus 20-án, amikor is a Szent Patrik egy fontos híd mögött egy kolostor védelmét kapta feladatul további más egységekkel.

Az amerikaiak órákon át támadták a hidat és az azt védő erőket. Az írek ágyúi átforrósodtak, de ennek ellenére folytatták a küzdelmet, ágyú és kartácstűzzel rendre utat vágtak a támadók hullámaiban. Amikor már a helyzetük tarthatatlanná vált, visszavonultak a kolostorba, ott folytatva a harcot. Amikor a velük lévő többi mexikóiak harci kedve eltűnt, azok fehér zászlót tűztek ki a kolostorra, amit az írek levettek. Ezt még kétszer megismételték, egészen addig harcolva, amíg el nem fogyott minden lőszerük. Akik nem estek el azok fogságba kerültek, és igen kevesen tudtak elmenekülni. Riley is az elfogott 85 túlélő közé tartozott. 1847. szeptember 10-13. között az elfogottak közül 50 embert elítéltek és felakasztottak. A zászlóalja vezetője Riley, hiába volt az egység legmagasabb elfogott tisztje, egészen másféle büntetésben részesült. Jogi szempontból is eléggé kacifántos volt az ő helyzete, ugyanis még pont a háború kitörése előtt hagyta ott az USA hadseregét, így maximum hadifogolynak lehetett tekinteni, de ez nem nagyon érdekelte az amerikai tiszteket. Riley fejét leborotválták, 50 korbácsütést mértek rá, amit követően mintegy mellékbüntetésként egy izzó D betűt (D, mint dezertőr) formázó vassal égettek billogot az arcára. Mivel az azt végző katona rosszul végezte a dolgát, és a betű fordítva sikerült, újra el kellett végezni a műveletet.

1847. szeptember 13-án a Mexikóváros védelmét ellátó Chapultepec erődhöz vitték az utolsó 30 ír foglyot, akiknek végig kellett nézni az erőd elleni támadást. Amikor pedig 9.30 körül az erőd egyetlen amerikai roham után elesett, és megjelent az amerikai zászló, kiadták a parancsot. Mind a 30 foglyot felakasztották, és még az sem érdekelte az amerikai tiszteket, hogy volt olyan fogoly, akinek egy sérülés miatt mindkét lábát korábban amputálni kellett. A kivégzést elrendelő William Harney ezredeset nem hatotta meg az egysége orvosának a fenntartása, ő eldöntötte, hogy 30 embert akar lógni látni, és ebből nem adott alább. Riley mindezt végig kellett, hogy nézze.

Ezt követően a háború végéig börtönbe került, több hónapig tartott így a szenvedése.  Azokat az íreket, akiket nem lógtak fel, a háború ideje alatt börtönbe tartottak. Pár túlélő újra alapította az egységet, ami körülbelül egy éven át létezett még. Közülük sokan Mexikóban maradtak és családot alapítottak. Azokat, akik maradtak, a mexikói kormány nyugdíjakkal és a földekkel jutalmazta, néhányan pedig visszatértek Írországba.  A háború után Riley belekeveredett a mexikói hatalmi harcokba, és rövid időre börtönbe vetették egy felkelésben való részvétel gyanúja miatt, de aztán elengedték. Egyesek szerint 1850-ben halt meg, mások szerint csak egyszerűen felment a hegyekbe élni, és ott halt meg valamikor.

A háború a szeptember 13-i csata után már szinte el is dőlt. Az amerikai sereg bevonult a fővárosba, ami után még Santa Anna tett még egy kísérletet a háború megfordítására, de októberben ismételten vereséget szenvedett. Le is mondott az elnöki címről ennek a hatására. 1847 őszén az amerikai csapatok a főváros és a Csendes-óceán közti területeket is elfoglalta, felszámolva a maradék ellenállást. A háború lezárásakor az Egyesült Államok képviseletében Nicholas P. Trist találkozott a mexikói ideiglenes kormány megbízottaival Villa de Guadalupe Hidalgóban. A békeszerződést 1848. február 2-án írták itt alá. Ennek értelmében Mexikó elismerte a Rio Grandét Texas déli határaként, s átadta a Texastól a Csendes-óceánig terjedő területeket. Cserébe az Egyesült Államok 5 millió dollárt fizetett. Amikor Polk elnök a Szenátust a Guadalupe Hidalgó-i szerződés elfogadására kérte, egy tucat szenátor ellene szavazott. Ők kevesellték a megszerzett területet és egész Mexikót szerették volna annektálni.  A szerződés nyomán az Amerikai Egyesült Államok nyugaton és délen elérte mai határát. Csupán egy keskeny földsáv, a Gila folyótól délre eső rész hiányzott még. A ma Arizona és Új-Mexikó államhoz tartozó közel hetvenhétezer négyzetkilométernyi területet 1853-ban, az úgynevezett Gadsdenvétel révén szerezte meg az USA Mexikótól tízmillió dollárért.

Az amerikaiak szemében Riley egy egyszerű áruló volt, aki megkapta méltó büntetését. A mexikóiak számára azonban Riley egy hős: egy képzett katona, aki követte lelkiismeretét és csatlakozott hozzájuk, mert úgy gondolta, hogy ez a helyes dolog. A Szent Patrik-zászlóalj mai napig nagy hírnévnek örvend a mexikói történelemben: utcák, emléktáblák, postabélyegeket őrzik az emlékét. Annyi bizonyos még, hogy Riley egy nagyon bátor ember volt, aki szembe mert szállni egy a véleménye szerint agresszív hatalommal, és tette mindezt nem a vagyonért, nem a dicsőségért, hanem mert egyszerűen ezt kívánta a tisztesség.

Felhasznált irodalom:

Anderle Ádám (2010): Latin-Amerika ​története, JATEPress Kiadó, Szeged

https://historynewsnetwork.org/article/123121

https://www.smithsonianmag.com/history/mexican-american-war-irish-immigrants-deserted-us-army-fight-against-america-180971713/

https://www.thoughtco.com/biography-of-john-riley-2136191

https://www.thoughtco.com/the-saint-patricks-battalion-2136187

Kökény Andrea: Az 1846-1848-as amerikai-mexikói háború és megítélése, Világtörténet folyóirat, 2018/1

Lynn V. Foster (1999): Mexikó ​története, Pannonica Kiadó

Semsey Viktória (2008): Spanyolország és Latin-Amerika 19-20. századi rövid története, L’Harmattan Kiadó, Budapest

Vadász Sándor (szerk.) (2011): 19. ​századi egyetemes történelem – 1789–1914, Osiris Kiadó, Budapest

Leave a comment

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2024. Minden jog fenntartva