A török elleni küzdelmek oroszlánrészét Hunyadi János vállalta magára, azonban az 1456-os nándorfehévári diadalt egyedül még ő sem lett volna képes kivívni. Segítségére egy olyan művelt és a végletekig elkötelezett férfi jött, akit a pápa a legjobb emberének tartott, miközben a keresztény világban igazi szupersztárnak számított. Ez a férfi Kapisztrán János, akit érdemei elismeréseként később szentté is avattak.

Kapisztrán János 1386. június 24-én Dél-Itáliában, Capestranóban született egy német származású nemesi család sarjaként. A gyerekkora hamar véget ért, ami részben annak volt köszönhető, hogy a szeme láttára égették fel az apja várát, aki főállásban zsoldoskapitány volt. A megkomolyodását követően elküldték Perugiába jogot tanulni, ahol a tehetségével hamar szembesültek. A végzést követően Nápoly legfőbb bíróságának elnökeként kapott állást, azonban itt nem állt meg. Nem sokkal később Perugia bírája, majd kormányzója lett. Mint tudjuk, egy kormányzónak kormányzóné is dukál, így hát eljegyzett egy nápolyi grófkisasszonyt.

Az idilli képbe, mint mindig, a háború rondított bele. Két város között kitört konfliktusban nemes ember révén ő is aktívan részt vett, csakhogy elfogták. Mivel volt vér a pucájában, a mi Jánosunk megkísérelte a szökést, de az kudarcba fulladt. Nem tudhatjuk, hogy a szökés volt ennyire durva, vagy az olasz élet, esetleg a háború viselte meg, de a szökés utáni börtönlátogatása során megtért. Teljesen hátat fordított az eddigi életvitelének, még a jegyesével is szakított, (aki biztos nem repesett az örömtől) és 1416. október 4-én belépett a Ferences Rendbe.

Tehetsége révén a Rend tárt karokkal fogadta, csak egy kis vezeklést szabtak ki rá. János amint ezt letudta, rögtön munkához is látott, elég jó eredményekkel. Ahol csak megfordult, megreformált mindent, mivel ekkoriban a katolikus egyház nem volt éppen a csúcsponton. 1378-tól számított nyugati egyházszakadást a konstanzi zsinat (1414-1418) ugyan felszámolta,  de még mindig jellemző volt az Öreg Kontinensen, hogy mindenféle prédikátorok eretnek tanokkal lázították a munkában megfáradt becsületes jobbágyokat, akiket még a földesuraik sem hagytak békén. Mi sem természetesebb, hogy egy ilyen közegben Európa lángba borul.

A helyzetre Kapisztrán János talált megoldást a vándorprédikátorság intézményével. János rájött arra, hogy nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani! Tehát hiába mondja valaki a legszebb prédikációt, ha közben arra gondol, milyen jó is lesz utána kártyázni a haverokkal.

Természetesen betartotta az általa kitalált elveket (azt már mondani sem kell, hogy mezítláb járt, általában a földön aludt, meg egyéb hasonló dolgokat is művelt), aminek mentén nagyon népszerű lett. Közel negyven éven át prédikált, naponta legalább egyszer. Volt, hogy egy prédikáció három órán át is tartott. Igazi „híresség” lett és ahol megjelent, jelentős eseményszámba ment. A templomok általában be se bírták fogadni az őt meghallgatni kívánó embereket, így többnyire tereken tartotta prédikációit. A tömegtől pedig sokszor fegyveres testőrök védték, nehogy a törékeny papot összenyomják a hívek.

A „kóborláson” kívül megrendelésre is megjelent. Számtalan eset volt, hogy városok, sőt még uralkodók is meghívták az udvarukba. Persze utasításra is útnak indult 12 testvérrel (ők látták el az írnok-tolmács szerepkört, mivel Jánosunk mindig latinul beszélt). Ilyen eset volt az is, amikor 1442-ben IV. Jenő pápa megbízásából bejárta Burgundiát és Flandriát. 1451-ben a huszitizmus tanaitól megrészegült Közép-Európába utazott és próbált teríteni, sokszor röpiratokkal. Ha ez sem segített, akkor inkvizítorként is fellépett, többek között Ferrarában, Velencében de még Szicíliában is, igazi sokoldalú ember révén.

Azt hihetnénk, hogy a prédikáció mellett már nem is maradt másra ideje a mi Kapisztránunknak. Hát pedig volt! 19 könyvet írt és ha épp nem két fejezet írása között volt, éppen csodákat tett. Csak egy párizsi kódex szerint közel kétezer gyógyulást sorol fel a csodatétel helyével, dátumával és a tanúk adataival. Egy átlag embert ennyi hírnév és gyógyítás biztos beképzeltté tett volna, de nem úgy hősünket! Minden gyógyulást az akkor már szentté avatott barátja, Sziénai Bernardin javára írt.

Kapisztránt 1452-ben hívták Magyarországra. Hamar felismerte, hogy milyen fontos szerep jutott az országnak a török veszedelem megfékezésében. Gyorsan el is kezdett levelet küldözgetni mindenkinek, aki csak számít, tehát a burgund hercegnek, a pápának és a német-római császárnak, hogy nyújtsanak segítséget. A magyar határt 1455-ben lépte át a pápa parancsával, miszerint hirdesse a török elleni hadjáratot. Hunyadival hamar szót értett, de sajnálatos véletlenek miatt egyfolytában elkerülték egymást.

1456 február 15-én kapta meg a pápától küldött keresztet és vele együtt a megbízást, hogy keresztes háborút hirdessen. Márciusban össze is hívták az országgyűlést, ahogy illik, csakhogy a rendek, jó szokásukhoz híven magasról tojtak a hívó szóra, ezért csak áprilisban kezdtek el szedelőzködni, amikor már híre ment a török közeledtének. A helyzet súlyos volt, de János nem tétlenkedett. Április 15-én indult Budáról, hogy országszerte meghirdesse a háborút és hogy sereget gyűjtsön. Július másodikán már 22 000 ember követi, rá 10 napra pedig már 60 000. A tekintélyes méretűre duzzadt haderővel rögtön csatlakozott is Hunyadihoz, hogy megvédjék Nándorfehérvár büszke várát.

A török hajózár miatt hiába gyűlt össze a felmentő sereg, semmit nem tudtak tenni a védők megsegítéséért. Szerencsére a magyar és rác hajósok egy elég véres ütközetben áttörték a blokádot, így kellő mennyiségű embert és ellátmányt tudtak vinni a meggyötört várba. A török Szeád-ed Din így emlékszik meg az áttörésről: „A Száva és a Duna vérfolyammá vált, a zöld mező tulipánszínt öltött. A hajókon tomboló vérözönben küzdő bátrak a folyó vizén átúszva jutottak szárazra a várnál.” Látható, hogy nem egy békés sakkpartival döntötték el, hogy ki is uralja a Dunát.

Tehát Hunyadi sikeresen bejutott a várba. A nagyobb tömeg, a keresztes sereg a zimonyi táborban várakozik, a Száva túloldalán. Az eddigi sikereken felbuzdulva a kereszteseket alig lehetett féken tartani. Folyamatosan provokálják a törököket. A délután közepe táján Kapisztrán észrevette, hogy sorra szöknek át a katonák a folyón, hogy minél hamarabb összecsaphassanak az oszmánokkal. Egy diszkrét káromkodást követően utánuk is iramodott, nehogy a meggondolatlanságuk veszélybe sodorja az eddigi eredményeket. De hiába integetett és ordibált nekik, hogy „Hő te!”, ekkorra már mindegy volt. A sereg maradék része csak azt látta, hogy a vezér megindult egymagában, amit ők nem hagyhatnak. Percek alatt igazi csata bontakozott ki. János erre csak beletörőden felsóhajtott, megvonta a vállát, kivonta a kedvenc pallosát, majd ezt mondta: „Ki a kezdetet adta, a befejezést is meg fogja adni!„ . Valahogy úgy lehet elképzelni a jelenetet, mint ahogy Aragorn a fekete kapunál elkezdett rohanni az ork csürhe ellen (csak ez a verzió picit lassabb, tekintettel Kapisztrán korára).

A keresztesek valósággal átszáguldottak a meglepett török balszárnyon, elfoglalva az ágyúikat is. A kialakult helyzetet jellemzi, hogy a szultán az őt védő testőreit küldi, hogy visszakergessék a keresztes lobogó alatt menetelő tömeget. Ekkor azonban Hunyadi is kitört a várból, végleg eldöntve a csata kimenetelét. A törökök még háromszor tettek kísérletet a támadás megállítására. Kapisztránt többször is próbálták visszarángatni az első sorokból, de ő a csatától és a kiontott török vértől megrészegülten csak lerázta magáról a kezeket és ezt mondta: „Aki fél, meneküljön, én negyven évig szomjaztam, vártam és kerestem ezt az alkalmat!„. Ha ez nem menő, akkor semmi.

A roham során sorra hullottak el a török századok, még a fényességes padisah elit csapata, a janicsárok sem bírták sokáig. A szultán is beszerzett egy sérülést, mielőtt a megmaradt emberei kivonszolták a csatatérről. Az ostrom totális magyar diadallal végződött.

Másnap jelentik Kapisztránnak, hogy a pogány sereg elmenekült. Az örömhírt szabályosan megkönnyezte és így kiáltott fel: „Ez az a nap, melyet az Úr adott nékünk, örvendjünk és vigadjunk rajta!„. Sokáig sajnos senki sem tudott vigadni. A győzelmet követően nem sokkal Hunyadi meghalt, míg ő maga is betegeskedett az újlaki kolostorban, tudván, hogy ő sem húzhatja már sokáig. Halálos ágyán így kesergett:  „Jaj nekem, mert hosszúra nyúlik zarándokságom ideje és megfosztattam minden reménytől… Miért tagadta meg tőlem Isten azt, hogy érte meghalhassak? Annyiszor voltam háborúban, a hitetlenek között kitéve a halálnak, és megmenekültem, s most tétlenül az ágyban, az ellenség kardcsapása nélkül halok meg!” Végül október 23-án, pestisben halt meg.  1690-ben avatták szentté.

Forrás:

http://www.ktp.hu/kalendar/kapisztran-szent-janos-aldozopap-tabori-lelkeszek-vedoszentje-oktober-23

http://szentekelete.hupont.hu/15/kapisztran-szent-janos

http://www.katolikus.hu/szentek/1023.html