„Élt azután Karaton, Hunnok seregét ki vezérli;

Már Theodosus cár rossz szemmel nézte követjét.

Tíz és két évig a csatát – békét soh’se látott”

Előzmények

Csalódnia kell annak, aki dicső hadjáratokról és uralkodói személyéről remélt több információhoz jutni. Sajnos, a világtörténelem egyik olyan személyéről lesz szó, akiről körülbelül két, legfeljebb három mondat maradt fenn korabeli kútfők tollából. Merész vállalkozásnak ígérkezik, de mint ki fog derülni az a néhány sor mennyire lehámozható és mire lehet következtetni belőle.

A konstantinápolyi kormányzat és a hunok között az első szerződéskötés már Arcadius uralkodása idején történt – i.sz. 400 -, amikor Gainas gót vezért és csapatát Uldinék legyőzik és fejét Arcadiusnak küldik. Ezért Uldin ajándékokban részesült és ezt követően békeszerződés kötetett a rómaiak és a hunok közt. A szövetségesi viszonyba változást hozott az i.sz. 408-ban Arcadius császár halála. Gyengeség jeleként értelmezhették Uldinék Bizánc részéről azt, hogy egy hétéves gyereket ültettek a trónra. Ezt az előjelet kihasználva a hunok megtámadták az al-dunai határt védő erődöket és betörtek a birodalom területére.

Uldin rokonának, pontosabban testvérének említik Karatont. Neve akkor kerül a krónikások tudtára és vetik papírra, amikor őt, mint a hunok királyát i.sz. 412-ben Olympidoros keletrómai követ a Fekete-tengeren áthajózva valahol a délorosz sztyeppéken keresett fel a Don torkolata közelében. Nevét török eredetűnek tartják: qaraton, mint ’fekete köpenyes’. Ennyit tudunk biztosan a hivatalos történetírás alapján. Vegyük sorra a fellelhető irodalmakat, amikben szerepel a neve.

Szakirodalmak közt kutakodva

Egy külföldi szakirodalom már a fentebb említetteknél több információval szolgál. Felvezetésként azzal hozakodik elő, hogy a sztyeppei birodalmi rendszer dualista alapokon nyugszik, pontosabban két szárnyra bontható: egy bal és egy jobb, vagyis egy keleti és egy nyugati végűre, mindegyik élén egy-egy fejedelem áll. Példaként felhozza a Xiongnu – ázsiai hun – és a Rouran – ázsiai avar, vagy zsuan-zsuan – királyságokat, amikre jellemző volt úgy, mint az európai Hun Birodalomra. Rögtön ezután rátér arra, hogy Donatus volt a nyugati végek ura, míg a keleti rész Karaton irányítása alatt volt. Aztán ismétlő jelleggel hozza fel a kettős uralkodás példájaként a következőt is: Rua/Rugila uralta a keletet, addig testvére Oktár, a nyugaton parancsolt, mint az utolsó római hadvezérnek, Aetius szövetségeseként.

Egy hazai szerző alapos munkát végzett a tekintetben, hogy számtalan irodalmat felsorakoztat kutatása során, de most kiemelem azon kutatók gondolatait, amelyek érintenek bennünket. Németh Gyula és Váczy Péter 1940-ben megjelent Attila és hunjai címet viselő könyvben azt olvashatjuk: „Uldin csupán regulus – alkirály -, a nyugati hun szárny vezére, s talán nem is tartozott az uralkodó dinasztiához. Karatonról már biztosan tudjuk, hogy az egész hun törzsszövetség élén állott. Nevét egyedül Olympiodoros jegyezte fel a 412 körüli eseményekkel kapcsolatban.”

Edward Thompson A hunok című könyve 1948-ban jelent meg és említ „egy Donatus nevű hun királyt, akit Karaton követett az uralkodásban”. Követként való meghatározása is felmerült lehetséges opcióként, ami Olympiodoros leírásában töredékekben maradt fenn. Később elemezni fogjuk a követ leírását, most vegyük sorra a szerzők gondolatait

Padányi Viktor Dentu-Magyaria c. könyvében a nevek elemzésének segítségével arra a feltételezésre jut, hogy „esetleg Charaton, azaz Kara tanhu és Richa (Rua/Roga) ugyanaz a személy”. Erre a gondolatra is vissza fogunk a későbbiekben térni.

Az egyik legkorábbinak tekinthető szakirodalmunk azt írja, hogy a hun hatalom törzsterületét a Volga és az Aral-tó közén, a Donon túl kell keresnünk. I.sz. 412 körül azonban, mikor Olympiodoros követségbe ment a hunokhoz, akiknek a nagyfejedelme, Karaton, már az egykori keleti gót hazában, a Fekete-tenger északi partvidékén székelt. Karatont egyértelműen a keleti hunok fejedelmének tekinti, míg uralkodótársát nyugaton Uldint.

Ki kell emelni, hogy mind az ázsiai, mind az európai hun birodalom egységét tekintve egy főfejedelem kezében összpontosult a hatalom, neki alárendelve egy bal oldali és egy jobb oldali bölcs király – tuqi wang – irányításával, más szavakkal kifejezve a birodalom fel van osztva egy keleti és egy nyugati részre. Balambér nagyfejedelem halálát – i.sz. 382 – követő belső viszály rendezése után mennyire tudták helyreállítani a régi rendet, írásos feljegyzés híján aligha kapunk érdemi választ kapni. A hazai és külföldi kutatók is arra a ténymegállapításra jutottak, hogy az ezt követő időszakra birodalmukra a dualista, vagyis kettős berendezkedés jellemezte, ebből következik, hogy nem választottak főfejedelmet/nagykirályt, akinek a kezében összpontosult volna mindkét birodalomrész sorsa. Első alkalommal Rua egyeduralmakor kerül sor – i.sz. 432 -, aki létrehozza a törzsszövetséget, illetve legközelebb Bleda/Buda halála után, i.sz. 445-ben kerül sor, amikor Attila átveszi a hatalmat, egyesíti a birodalmat, és határait kiterjeszti.

Ha nem számítjuk ide Uldint, mint főfejedelmet, akiről úgyszintén keveset tudunk, akkor kiszámolva 63 éven keresztül, központosítás nélkül, nagyobb törzsszövetségekbe voltak tömörülve a hunok. Rua egyeduralmát alapul véve mindössze 50 éven keresztül volt két részre szakadva az egykor egybefüggő birodalom, amelyet két uralkodó kormányzott mindvégig: Uldin – Karaton; Oktár – Rua; illetve Attila – Bleda. Felmerül a kérdés, hogy Mundzuk, – magyarul Bendegúz -, aki Oktár és Rua fivére, hogyan kapcsolódik be az uralkodói folyamatba?

Töredékek Olympiodoros útjáról

Thébai Olympiodorosról nagyon kevés adat maradt fenn. Egyiptomi származású történetíró, aki Bizáncban találta meg számításait, de ami bennünket érdekel, az nem más, mint útja Karatonhoz, mint követ.

Egy érdekes feljegyzésre lehet bukkanni a kelet római követ útjával kapcsolatban. Azt leszámítva, hogy a tengeri utazás mennyire nem volt ínyére Olympiodorosnak, említést tesz Donatus hun fejedelem haláláról, akit „megtévesztettek egy esküre hivatkozva és jogtalanul halálra ítéletek”. Ezt követően „a felháborodott Karatont csillapítani próbálták a császár ajándékai révén”. Még egy apró megjegyzés van, mégpedig: „Karaton feltehetően Donatusnak volt az utóda.”

Próbáljuk értelmezni az elhangzottakat. Donatust kivégzik a rómaiak, mert nem tartott be egy megállapodást, amire Karaton haragját megpróbálják a bizánci császár ajándékaival kiengesztelni. Annyi bizonyos, hogy Donatus hun származású lehetett – a neve ellenére, ami nem kimondottan hun eredetre vallana -, mert haláláért Karaton erősen vádolja az ekkor trónon levő II. Theodosius császárt. Ne feledjük, a követjárást megelőzően csatározott egymással a két nagyhatalom!

Amit biztosan tudunk, hogy Karatont abban az évben választották meg főfejedelemnek/nagykirálynak, vagyis i.sz. 412-ben, amikor a követjárás megtörtént. A követjárás után nem töltötte ki haragját társuralkodójának halálhírének hallatára, és megkímélte a Bizánci Birodalmat, nem vett revansot a sérelmen. Az okot, hogy meg kellett halnia Donatusnak nem derül ki – ahogy személyét illetően sem derül ki több.

Amire következtetni lehet az nem más, mint hogy Bizánc függőségi, alárendelt viszonyba került a Hun Birodalomnak. Hogy bebiztosítsa a Keletrómai Birodalom a határait a hunok nyugati terjeszkedésével szemben, azt éves adóval tudta elérni, de inkább kiváltani. Ruga, Bleda és Attila idejében is bevett gyakorlatnak számított adózásra bírni Bizáncot, nem kizárt, hogy a forrástöredékben ne erre utalnának. Ismerve a követjárás okát nem tűnik lehetetlennek, hogy Bizánc megelégelve az évek óta tartó vérontást, le akarta zárni a háborút, és elvállalta az éves adózást a béke reményében. A bizánci boszorkánykonyhától nem áll messze a szépítés, ahogy az adót ajándéknak tűntetik fel, mintha egyenlő erőviszonyú felek tárgyaltak volna.

Az már más kérdés, hogy Karaton miért nem tett semmit a gyilkosság megtorlásáért, de ennyi idő távlatában források hiányában felesleges is lenne találgatásokba bocsátkozni. Ami ismét fontos ténymegállapítás, hogy Karaton Donatus utódaként folytatta uralkodását. Az nem derül ki, hogy rokoni kapcsolat állt-e fenn köztük, vagy csak utalás a hatalom folytonosságáról, ebből a nyúlfarknyi szövegből nehéz rekonstruálni bármit is. Ne feledjük, hogy elvileg Uldin fia, Mundzuk vette át a hatalmat Karaton mellett.

A név etimológiája

Az ismert hun nevek kéttagúak, emlékezzünk Mundzuk nevének értelmezésére. Szemügyre vesszük, hogyan és miképp lehetséges visszabontani Karaton nevét. Egy kis nyelvészeti kitérő következik!

A legfelfogadottabb értelmezés miszerint, hogy a Karaton feketeruhást jelent, de hogy fejtették ezt meg, nézzük is meg. Vámbéry Ármin orientalista a következőképpen fordította le: Kara/Chara szó gyökerét az altáji xara-qara szóval azonosította, ami „fekete” és „nagy; északi” jelentéssel bír. A másik felét a –ton  szót egy szaka – ázsiai szkíta – jövevényszónak tekint, ami a türk, és török thauna > taun > tōn, „ruházat, köpeny” szóval lehet lefordítani. Úgy értelmezte Pritsak, hogy a név a Qara-ton, mint a feketeruhás, fekete köpenyes jelentés mögött szándékosan egy rejtélyes kifejezés áll, szerinte a hunok lovak iránt érzett tiszteletével áll összefüggésben.

Egy gondolat…

A török nyelvben elbise, a mongolban хувцас (khuvtsas) írják a ruha, ruházat szót. Ucsiraltu szerint, a hun nyelv nem törökös, hanem a török hunos, vagyis magyarra fordítva a hun nyelv a mai török és mongol nyelvek gyökerének, proto-nyelvének számítana. Ha belegondolunk, hogy a hun, mint nép vagy akár, mint nyelv előbb létezett, mint a török vagy a mongol, akkor érthető is a magyarázat. Ezt megerősíti Namszrajn Szer-Odzsav állítása is, aki valószínűnek tartja, hogy léteznie kellett egy közös ősnyelvnek, amelyből gyökerezik a türk, és a mongol nyelv.

Láthattuk, hogy lett megfejtve és két részre bontva az ismert név. Olvastuk, hogy milyen jelentéseket hordoznak önmagukban. Az első fele „feketét” jelent, de ha utánajárunk annak a ténynek, hogy az ázsiai népek körében az égtájak színekkel vannak jelölve, akkor más értelmezéssel is bírhat. Történetesen az észak színe a fekete. F. Altheim-nek volt egy gondolata, miszerint a „Qara-tun” „fekete népet” jelölne, utalva az égtájra, ahonnét származnának.

Ha továbbvisszük ezt a gondolatot, hogy a fekete nem is annyira színt, hanem égtáj szerinti származást jelölne, akkor rögtön „északi”, „északról jött” értelmezést nyerne, ami alapján, ha nem is sikerült teljesen megfejteni, de legalább az igazsághoz kicsit közelebb próbálhatunk kerülni. Karaton, vagyis az északi, vagy az északról jött ember. Ez így önmagában nem személynevet, inkább jelzővel ellátott köznévnek hangzik.

… és egy elmélet

Az uralkodónevek általában ragadványnevek, amik kiemelik a viselőjének valamilyen személybeli tulajdonságát, mint II. Vak Béla, vagy származását úgy, mint IV. Kun László. Lehetne sorolni a listát, de döntő többségében a hercegek, mielőtt elkezdődne regnálásuk, előtte felvesznek egy uralkodói nevet – ez ismeretes egyházi személyeknél, különösen a pápáknál.

Na már most, mint fentebb utalás szintjén említést tettem rá, hogy a Karaton név, mint a gyakorlatban használható személynévként aligha állná meg helyét, ezért azt az elméletet, miszerint Karaton nem lehetne más, mint Mundzuk, aki történetesen a fekete égtájról, a fekete hunoktól, vagyis az északiaktól származik, egyesíti az északi törzseket az akkoriban Szkítiának nevezett régióban, viszonylag elfogadható magyarázat lenne.

Ismerünk hasonló esetet, mikor egy népről van szó, de az idő folyamán két részre bomlik. Vehetjük a fekete (északi) hunokat és testvérnépüket a fehér (nyugati) hunokat, de az is biztos ismerősen cseng az olvasó számára, ha azt mondom, hogy fekete és fehér magyarok. Ez is csak az égtájbeli elhelyezkedésre adna magyarázatot, semmi egyébre.

Megjegyezném, hogy nagyon óvatosan merem ezt kijelenteni, mert erre az elméletre még nem sikerült bizonyítékot találni, de ha feltételezzük, hogy Mundzuk, miután fejedelemmé választották felvette volna a Kharaton/Karaton nevet, akkor világossá válna rögtön, hogy valóban Uldin leszármazottai voltak közvetlenül halálát követően a trónon.

Padányi fentebb idézet szövege alapján, miszerint Kara-tanhu megegyezne Rugával megkérdőjelezendő, de ha úgy értelmezzük, hogy a Fekete-danhu vagy Fekete-sanjü, rögtön új értelmet nyer e gondolat és alátámasztani látszik a fentebb is végigvitt gondolatot. Az északi fejedelem, ezt a jelentést venné fel.

Összegzés

Remélem idővel sikerül rekonstruálni Karaton nevét és bízom benne, hogy egy ez idáig elfeledett, de előkerülő jegyzet is napvilágot lát majd, ami perdöntő bizonyítékként betöltené az ő életével kapcsolatos tátongó űrt. Láthatóvá vált, hogy kutatnivaló terén nem akad hiány. Az elmondottakkal kapcsolatban, ha az okfejtés bizonyítást nyerne, akkor kijelenthetjük, hogy a Himnuszunkban említett Bendegúz, vagyis Mundzuk, az északi fejedelem, aki Karaton néven uralkodott i.sz 412-422 között.

Bibliográfia:

1980 / 7. szám A hunok nyomában (Beszélgetés Szer-Odzsav-val, a történelemtudományok doktorával. Az interjút készítette: Szoboszlai Ilona) In: https://library.hungaricana.hu/en/view/Forras_1980/?query=hunok&pg=660&layout=s

Bóna István – Cseh János – Nagy Margit – Tomka Péter – Tóth Ágnes (1993): Hunok ​– gepidák – langobardok, JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, Szeged

E. A. Thompson (2003): A hunok. Szukits Kiadó. Szeged.

Friedrich Klára (2009): Roga hun király. Magánkiadás. Bp.

Hóman Bálint munkái In: Arcanum adatbázis kft., 2003.

Katus László (2001): A középkor története. Pannonica Kiadó. Bp.

Kim, Hyun Jin (2013): The Huns, Rome and the Birth of Europe. Cambridge University Press

Maenchen-Helfen, Otto J. (1973): The World of the Huns: Studies in Their History and Culture. University of California Press.

Padányi Viktor (2017): Dentu-Magyaria. Püski Kiadó. Bp.

Pritsak, Omeljan (1982). The Hunnic Language of the Attila Clan. Cambridge Massachusetts: Harvard Ukrainian Research Institute.

Prohászka Péter (2011): Észrevételek Pannónia I és Valeria késő római és kora népvándorlás kori aranyérem forgalmához. In: Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. Szeged.

Prohászka Péter (2014): Nyugat- és keletrómai V. századi aranypénzek a Kárpát-medencéből. In: Gulyás Katalin (szerk.): Tisicum – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. Szolnok

Ucsiraltu (2008): A hun nyelv szavai. Napkút Kiadó. Bp.

Váczy Péter: A középkor története.  In: Hóman Bálint – Szekfű Gyula – Kerényi Károly (1935-1937): Egyetemes Történet. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Bp.