Tegyen egy próbát, biztos talál az érdeklődésének megfelelőt

Egy ütközetet vagy csatát sose lehet egyedül megvívni, és megnyerni. De vannak olyan hősök, akik bátorságukkal, leleményességükkel és példamutató áldozatvállalásukkal eldönthetnek egy csatát. Ilyen volt a vészterhes 1442-es év tavaszán az Erdélybe betörő török csapatokkal megvívó Hunyadi seregének egyik vitéze Kemény Simon is.

A szebeni csata 1442. március 25.

„Hadd jöjjön csak Jankó vajda, legalább nagyobb lesz a midiadalunk!”(Mezid bég)

Az előzmények:

Az 1440-es években az észak-balkáni hadszíntér, és vele Magyarország déli határa folyamatos török támadások alatt állt. A hadakozásban csak az ősz és a tél beállta hozott némi szünetet, de amint tavaszodott és az idő jobbra fordult ismételten megindultak a török portyázó seregek. Az 1442-es év márciusában a Mezid bég vezette oszmán sereg megkezdte a gyülekezést Bulgáriában. A hadjárat célja a fosztogatás volt és nem a hódítás, következtethetünk erre abból, hogy a török haderő jórészt könnyű fegyverzetű gyors mozgású harcosokból állt, akiknek a létszámát harmincezer főre teszik a korabeli források. Magyarországon ekkor még mindig polgárháború dúlt és a főurak két részre tömörültek. Az egyik párt az özvegy Erzsébet királynét és fiát V. Lászlót támogatta, a másik pedig az I Ulászló néven magyar királlyá koronázott lengyel III. Wladyslawot.

Nándorfehérvár, az ország kulcsa még romokban hevert. Folytak az újjáépítési munkálatok, Erdély még mindig nem heverte ki az 1439 évi Budai Nagy Antal féle parasztfelkelés, a Felvidéken a husziták tartották megszállva a bányavárosainkat, amikor a jégcsapok olvadásával már készülődött az újabb török támadás, de az iránya akkor még ismeretlen volt.

Hunyadi János nándorfehérvári főkapitány és erdélyi társvajda (Újlaki Miklóssal közösen) amint meggyőződött róla, hogy a török célpont ezúttal nem Nádor Alba lesz rögvest Gyulafehérvárra sietett. Itt Lépes György püspökkel a harc mellett döntöttek, és megütköztek a már a tartományt dúló török sereggel Marosszentimre falu közelében. Katasztrofális vereséget szenvedtek.(március 18.) Hunyadi éppen hogy túlélte a csatát, de Lépes püspök fejét lándzsára tűzték a pogányok és így vitték Mezid bég elé, aki ekkor a számunkra kedvező hibát vétett. Nem a vajdát kezdte üldözni, és nem Gyulafehérvárat kezdte ostromolni, hanem a sokkal nagyon zsákmánnyal kecsegtető Szeben városát. Sötét és vészterhes órája volt ez egész Erdélynek és a magyarságnak. De a legnagyobb bűn a kétségbeesés! Voltak emberek, akik még ekkor sem adták fel. Hunyadi vajda élve az ősi pogánynak mondott magyar szokással az egész tartományban körbe hordoztatta a véres kardot. Ez pedig megmutatta az utat a vereségtől a győzelemig. Fokozatosan kezdtek érkezni az emberek Gyulafehérvár alá. Nem csak székely és szász katonák, de oláh és magyar parasztok is, akik újra fegyvert kaptak a kezükbe. Hunyadi serege elfogadható méretűre duzzadt, így nem maradt más hátra, mint előre és újra meg kellett ütközni az immár elbizakodott, és még mindig túlerőben lévő muzulmán sereggel.

Az ütközet:

Mezid bég dicsvágya az egekbe szökött. Nem elégedvén meg a kezdeti sikerrel, és a nagy zsákmánnyal, de még Hunyadi fejét is tálcán akarta vinni ura Murád szultán elé, ezért Szeben ostromára csak minimális erőt hátrahagyván elindult, hogy megütközzön a magyar sereggel. Kihirdetvén előző nap a katonái között, hogy nagy jutalomra számíthat az, aki a Hadak Villámát megöli és a fejét lándzsára tűzi.(Hunjadi gelijor, Ordular Yildirim = Jön Hunyadi, a Hadak Villáma. Hunyadi ekkor már inkább keltett rémületet és félelmet a hírnevével, mint a kardjával. Ny.Gy.) Ezért parancsba adta, hogy aki csak teheti, az Hunyadi ellen vívjon, és megadta azt is, miről lehet őt felismerni.

Kémek útján a magyar tábor is értesült erről és egy Kemény (egyes források szerint Kamonyai) Simon nevű harcos, aki igen hasonlított a Jankula vajdára, önként jelentkezett, hogy páncélt cserél a jámbor vezérrel. Hunyadi beleegyezett és egy ötszáz főből álló erős kíséretet adott Simon mellé, ő maga pedig a páncélos lovasságával tartalékba húzódott. Így is indult a csata. A törökök rendezetlenül, nekitámadtak a magyar seregnek, és mindenki a hollós zászló felé igyekezett. Kemény Simon és testőrsége derekasan harcoltak, de a túlerő legyőzte őket. A bátor katonát lefejezték a pogányok, akik ekkor olyan üdvrivalgásban törtek ki, hogy szinte a környező hegyek is beleremegtek. Ám ekkor vezényelt rohamot Jankó vajda a lovassága élén, úgy hogy mind a törökök, mind az ő szolgái lássák, ki vezeti a támadást. Ez volt a csata döntő pillanata. A muszlimok megzavarodtak, és menekülni kezdtek. Ekkor már gonosz dzsinnek hitték a vajdát, aki halálából is feltámad, hiszen a szemük láttára vették fejét az imént. Nehezítette a törökök helyzetét, hogy a táborukban a szebeni polgárok kiszabadították a foglyokat és azok pedig mindennel, ami a kezükbe akadt hátba támadták őket.  Innentől a harc gyakorlatilag mészárlássá fajult, amiben Mezid bég és a fia is halálnak halálával halt.

Végveszélyben győz az erény! Így összegezhetnénk 1442 tavaszát Szeben közelében. Egy ezer sebből vérző ország korszakos hőse az, aki még a vesztes csata után se adja fel. Harcba szólítja Erdély népét az ősi szokások szerint, és győzelmet arat. Akinek a fejét Edirnébe (Drinápoly az akkori szultáni székhely) szánták, az küldi a betolakodó fejét az öreg csauszával Budára a király elé, hogy legyen, aki elmesélje a történteket. Az egyén alárendelése a közösségért. Kemény Simon kiváló katona hírében állott. De tudta, hogy nem ő a fontos, hanem Hunyadi, Erdély és az ország. Ezeket maga elé helyezte és ezekkel a szavakkal cserélt páncélt, fegyvert és paripát a vajdával: „ha meg kell halnom is a mi jámbor urunkért és az ország s hazánk mellett örömest meghalok.” Példája ez az ütközet a kitartásnak, az önfeláldozásnak és a leleménynek. Közös erővel sikerült az ellenséget legyőzni, úgy hogy még azok is hadba indultak, akiket az uraik az 1439-es év után karddal aprítottak. Gondoljunk csak bele mit érezhetett Hunyadi a marosszentiváni vereség után, amikor kinézett a teljes összeomlás közepén a gyulafehérvári torony ablakán és látta lángolni a magyar falvakat!? És mit érezhetett akkor, amikor pár nappal később a diadal után nézett ki ugyanonnan és épp útnak indították a tíz ló vontatta szekeret, ami a királynak szánt ajándékokkal volt tele és ennek tetején ott táncolt a török fővezér Mezid feje!?

Forrás:

Thuróczy János Krónikája XXXVII. fejezet Hunyadi János úr erdélyi hadjáratáról és csatájáról.

Tarján M. Tamás: 1442. március 25. Hunyadi János legyőzi a törököket Szebennél /Rubicon

Ny.Gy.