Tegyen egy próbát, biztos talál az érdeklődésének megfelelőt

Idén nyáron III. alkalommal történt meg a szerkesztőségi találkozónk, aminek a színhelye a Zemplénben volt. A találkozó alatt azon felül, hogy megvitattuk az elmúlt egy év történéseit, és az oldal jövőjéről tárgyaltunk, ellátogattunk Háromhutára ahol, ha minden a tervek szerint halad, meg fog nyílni egy hadimúzeum. Tulajdonosa, Verbovszki Dániel szívélyesen fogadott, s körbevezetett bennünket a kicsiny múzeumban. Felkértem egy interjúra, amit megosztok a kedves olvasókkal is.

A Zempléni-hegység szívében található Háromhuta község, (Újhuta, Középhuta és Óhuta), amelynek történelme az 1698-as évre nyúlik vissza, amikor is II. Rákóczi Ferenc fejedelem megalapította az első üveghutát, azaz üveggyárat a településen. A XX. század folyamán az üveggyártást felváltotta a faipar, a falu fejlődését és sorsát azonban megpecsételte az 1947/48-as „csehszlovák-magyar” lakosságcsere, aminek során a lakosság ¾-e „települt” át a mai Szlovákia területére. Ennek ellenére a ma alig 130 lelkes faluban nem állt meg az élet, sőt az a lehetőségeihez képest folyamatosan fejlődik. Ennek egy szép példája Verbovszki Dániel 2020-ban indított projektje, amelynek során egy régi parasztházat vásárolt meg feleségével, hogy felújítsa, majd hadimúzeumot alakítson ki benne.

A ház állapota a megvásárláskor, és a felújítás előtti állapota.

A néhai kis parasztházból, ami 1880/90 körül épült, mára egy gyönyörűen renovált múzeum lett. Úgy értesültem, hogy sok munka volt vele, de a látvány önmagáért beszél. Mi volt az az inspiráció, hogy felújítsák, és múzeumot alakítsanak ki belőle?

A ház megvásárlásával majd felújításával kettős célunk volt. Az egyik, hogy megmentsünk egy népi építészeti szempontból értékes, helyi védettségű lakóházat, a másik pedig, hogy helyet biztosítsunk az elmúlt évek során összegyűjtött háborús „relikviáknak.” Utóbbiak többnyire helyi vagy környékbeli kötődésűek, így kiállításukkal elsősorban az itt élt, „egyszerű” magyar bakáknak szeretnénk emléket állítani.

A ház falainak helyreállítása zajlik.

Az idő előrehaladtával számtalan tárgyi emléket sikerült összegyűjteniük, értelemszerűen ezek nem mindegyike kerül majd kiállításra. Melyek azok a hadtörténeti ereklyék, népi eszközök, amelyekre a legbüszkébbek, amik a kiállítás ékköveinek számítanak majd?

Ami a népi eszközöket és használati tárgyakat illeti, az egy külön gyűjtemény, aminek elhelyezése még várat magára. Ezekből csupán a hadimúzeum pitvarába (konyha) kerül majd kiállításra most néhány darab, mert ezt a helyiséget eredeti funkciójában szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek. A hadigyűjteményből kiállított darabokról a megnyitóig nem szeretnék részleteket elárulni, de annyit elmondhatok, hogy több érdekes és bizonyos szinten egyedülálló tárgyat is láthatnak majd az érdeklődők.  Néhány tárgyat egyébként is nehéz lenne megnevezni, mert a legtöbbhöz vagy kötődünk valahogyan, vagy egy történet kapcsolódik hozzá. Ilyen például egy falubeli őrmester korabeli egyenruhája, hogy csak egyet említsek ezek közül.

Az elkészült épület a berendezés elkezdése előtt.

A múzeum névadója az Ön ükapja volt.  Az I. világháborúban szerzett érdemeiért I. és II. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel, valamint Károly-csapatkereszttel tüntették ki, 1941-ben vitézzé avatták, majd Háromhuta község bírója volt a II. világháború végéig. A falu köztiszteletben álló tagjaként mi történt vele és családjával 1945 után, mit lehet még róla tudni?

Egyszerű falusi ember volt, így 1945 után is folytatta megszokott életét, földműveléssel, állattartással és fuvarozással foglalkozott. Nem tudunk arról, hogy korábbi érdemei miatt esetleg „ellenségként” kezelte vagy megfigyelte volna az akkori rendszer, de kitüntetéseivel és vitézi címével értelemszerűen nem volt ildomos büszkélkednie. Sajnos öt gyermeke közül csak kettő élte meg a felnőttkort, a dédnagymamám Mária, és a testvére Dezső. Közülük is csak dédnagymamám alapított családot, mert „Dezső bácsi” miután megsérült, majd hadifogságba került a II. világháborúban, élete hátralévő részében pszichiátriai problémákkal küzdött. Üknagyapám, akit a falubeliek csak „Károly bácsiként” emlegetnek, 1975-ben, 86 évesen hunyt el. Családtagjaival és az első világháborúban elhunyt öccsével együtt a középhutai temetőben alussza örök álmát.

Zajlik a berendezés.

A múzeum várhatóan ősszel nyílik majd meg, ha minden a tervek szerint alakul. Jelenleg a kiállítás berendezése zajlik. Érdemes követni a facebook oldalukat, ahol további információkat tudhatunk meg:

Vitéz Csupka Károly Hadimúzeum – Háromhuta

Nagyon szépen köszönöm az együttműködését, a türelmét és az idejét. Verbovszki Dánielnek a jövőt illetően sikerekben és eredményekben gazdag munkát kívánok!