Legyen szó bármilyen csatáról, vagy akár forradalomról, ahhoz azért illik valamilyen formábban fittnek lenni, és az sem árt, ha tele van a has. Egyesek szerint I. Napóleonhoz kötődik az a mondás, miszerint „a katona lehet halott, de jóllakottnak kell lennie”, vagy máshol azt olvashatjuk, hogy „a hadsereg a hasával menetel”. Mi is ettek a katonák a 19. század közepén? Mennyire voltak fittek a márciusi ifjak, amikor 1848 március idusában elindultak forradalmat csinálni?

Ebben az időben a táplálkozásra a legnagyobb hatással a társadalmi csoportba való tartozás volt, ami szoros összefüggésben volt a pénztárca tartalmával is. A nemesek mellett a nagyobb településeken élő értelmiségiek, és polgárok számára volt a legtöbb lehetőség a sokoldalúbb, vagy mai szemmel nézve egészségesebb étkezésre. A márciusban az eseményeket elindító fiatalok többsége egyetemista, író, újságíró volt, nagy részük egyedülálló, mai szóhasználattal „szingli”, akik tekintve, hogy nagy részük férfi volt, vendéglőkbe, kávéházakba jártak étkezni.

Petőfiről tudjuk az egyik kedvence volt a gulyás és a túrós csusza, ami mellett főleg kávén élt. Jókai Mór annyiban volt szerencsés, hogy pont a forradalom kapcsán ismerte meg Laborfalvi Rózát, aki nemcsak tudott főzni, hanem szeretett is, aminek köszönhetően a francia konyha remekei kerültek az asztalra. Jókai kedvencei közé tartozott a kapros-túrós lepényt, de a mindene a füstölt bableves volt malackörömmel. Kossuth Lajos megelégedett a gyümölcsökkel, de egy kis lekváros fánkkal többször is sikerült elcsábítani, míg Vörösmarty Mihálynak a malacsült és a töltött káposzta volt az alap, ha a teli hasról és a fittségről volt szó.

A szabadságharc kitörése után a honvédsereg fegyverrel való ellátása mellett a teli has biztosítása is fontos feladatnak bizonyult. Elsőként 12 fős „főzési osztályokat” hoztak létre, magyarán egy tucat katona kiválasztott egy szerencsést, hogy az „főzzön” a többiekre. Minden honvédnak napi szinten járt kb. 1 kg kenyér (ez barna kenyeret jelentett, amely rozs-tönkölybúza keverékből készült), és a főzési osztályok mindegyike napi négy font húst (kb. 2 kg) főzhetett meg a 12 embernek, akik szerencsés esetben valami főzelékfélét vagy tésztát is kaphattak a kenyér és a hús mellé. Mivel minden pénzbe került már akkor is, a katonáknak bizony fizetni kellett heti szinten a szakácsnak, aki abból gazdálkodva próbált beszerezni minden hozzávalót. Minden nyersanyagot a helyi lakosoktól vásároltak, akik bizony csak pénz ellenében adtak bármit is, senki nem akart, meg nem is tudott volna jótékonykodni egy egész sereggel.

Tudunk olyan esetről, amikor a vacsora okozott majdnem katasztrófát. Történt, hogy 1848. december közepén a szerblakta Jarkovácon valósággal tejben-vajban (de leginkább borban) fürösztötték a bevonuló honvédeket, akik pukkadásig jóllaktak. Ám csakhamar bebizonyosodott, hogy – gróf Leiningen–Westerburg Károly szavaival élve – „a rác akkor a legbarátságosabb, mikor áruláson jár az esze”. Az éjszaka folyamán a szerbek megrohanták a falut és a támadókhoz a helyi lakosok is nagy buzgalommal csatlakoztak. Az álmukból felriadó honvédek azonban nem ijedtek meg, hanem derekasan küzdöttek, és visszaverték a szerbeket.

Nagyobb egységek, seregek élelmezése már sokkal bonyolultabb volt, ezért is kerültet élelmezési biztosok a sereghez. 1848 őszén már maga Kossuth Lajos is személyesen intézkedett a hadsereg élelmezésével kapcsolatban. Mivel több tízezer fő együttes élelmezésére korábban évtizedek óta nem volt szükség, szinte minden tiszt kezdő volt ezen a téren, így nem is ment azonnal, idő kellett mire egy hatékony rendszer kialakult. Ennek volt köszönhető, hogy a szabadságharc ideje alatt egy hadsereg, egy katona sem éhezett.  A Honvédelmi Bizottmány szigorú rendeletekben utasította a polgári és a katonai hatóságokat a kenyér, a hús, és más élelmiszerek, plusz a takarmány és a fuvar díjának készpénzben való megfizetésére. Visszaélés és hanyagság persze így is előfordult időként, a szigorú rendeletek ellenére is. A katonai helyzet rosszabbra fordulásával viszont együtt járt az árak emelkedés is, ami megnehezítette az ellátást. Főleg, hogy 1848 őszétől kezdve emelkedtek a honvédoknak járó zsold és kenyér, hús mennyiség, amit a Honvédelmi Bizottmány is rögzített 1849 tavaszán. A „terepen” lévő seregeknek ekkor már ingyen dohány és bor is dukált, de ez beszállásolás esetén nem járt, akkor a szállásadónak kellett gondoskodni a harapnivalóról, amiért cserébe viszont pénzt kapott. Egy korabeli forrásban olvasható a honvédoknak járó járandóság pontos leírása. E szerint „egy embernek naponkint egy adag kenyér, fél font hús (tiszteknek egy font), hat lat (kb. 10 dkg) szalonna, egy itce (0,848 l) bor, vagy egynyolcad itce pálinka” Az alkohol nem a hangulatjavítás miatt került a repertoárba, hanem amiatt, hogy a tiszta víz hiánya miatt biztonságosabb volt ezek fogyasztása.

A dicsőséges tavaszi hadjárat során 1849-ben az isaszegi csata után történt, hogy a 9. (kassai) honvédzászlóalj igen éhes legényei az elfoglalt falu egyik égő házának a pincéjében egy egész hordó savanyú káposztát találtak, amit az utcára kigurítva el is fogyasztottak jóízűen. A következő nap ugyanitt a 3. (szegedi) honvédzászlóalj honvédjei meglátogatták a gödöllői Grassalkovich–palota feldúlt vadasparkját, aminek az ott élő szarvasok és őzek látták a kárát, ugyanis hamarosan pörköltalapanyag lett belőlük.

1849 nyarára már nehézségeke ütközött az ellátás. Kevés volt a készlet, egyre csak emelkedtek az árak, ami miatt egyes katonák már erőszakkal próbáltak élelmet szerezni önmaguk részére. A gondokon úgy próbáltak segíteni, hogy legalább két napra elegendő kenyérmennyiséget is vittek magukkal a csapatok, a húst pedig a saját lábán hajtották szintén a csapatokkal, így reggelente frissen vágtak mindig a konyha részére. Ezen a nyáron nem volt elég munkáskéz a gabona betakarítására, és az ország területének nagy része is elveszett, ami miatt megjelent az éhezés, és egyes betegségek, köztük a kolera.

A honvédek amíg csak tehették, kitartottak a szabadság ügy mellett, a lakosság is inkább nekik adták az ennivalójukat, így próbálva támogatni az utolsó percig a nemzet ügyét. Leiningen-Westerburg Károly egyik idézete, jól szemlélteti az élelmezés és kitartás közötti kapcsolatot: „kitűnő volt akkor a legtöbb zászlóalj kitartása, és jó, bár kissé makrancos a szelleme. Szívesen, jókedvvel tűrték a fáradalmakat, és meg voltak elégedve, ha egy kis szalonnát és pálinkát (és persze kenyeret) kaptak.”

Ha érdekel a történelem, és sokat olvasol, vagy sokat ülsz a gép előtt, nos akkor is figyelj arra, hogy formában maradj.  Szedd össze magad, mire „csatába” indulsz. Ehhez a forradalmárok kedvenc ételei, vagy a szabadságharc katonáinak az étkei helyett javasoljuk a https://www.namaximum.hu/ -t. Legyen szó immunerősítésről, vagy izületvédelemről, vagy csak szeretnél egészségesen rostban gazdagon táplálkozni, az oldalon mindenre találsz megoldást.