Nagyon sok olyan esetet ismerünk amikor egy-egy kisebb állam, királyság, és annak vezetője nem kapott sok történelmi figyelmet, csupán azért, mert túl kicsi volt, túl csekély szerepet játszott az események alakulásába. Ez igaz az ókori két nagy szuperhatalom Róma és Karthágó küzdelmére is, melyben egy sor más állam is részt vett valamelyik fél oldalán. Ekkor élt Masszinissza numida király is, aki még a legrosszabb pillanatokban is magabiztosan élte az életét, nem félt semmilyen harctól, még akkor sem amikor a Földközi-tenger két legnagyobb hatalmának harcában kellett oldalt választani. Az idő pedig őt igazolta, ugyanis az ő aktív közreműködése nyomán dőlt el a Földközi-tenger nyugati részének sorsa.

Masszinissza elképzelt ábrázolása

Története Afrika száraz homokjában kezdődik, ahol a numida nép gyermekeként látott napvilágot . A numidák két nagy törzsi királyságába tömörülve éltek. A két hasonló nevű törzs közül a masszülioszok voltak a kisebbek, ők jelentették a keleti államot, míg a maszaiszülioszok törzse takarta a nyugati királyságot. Kereskedelmi, gazdasági, politikai érdekeik azt kívánták, hogy mindkét állam Karthágó szövetségese legyen, más lehetőségük nem is volt arra, hogy megőrizzék papíron meglévő függetlenségüket. Az i.e. 238 körül született Masszinissza Karthágóban nevelkedett, apja Gala a kisebb törzs királya volt, nagybátyja pedig Hannibál egyik unokahúgát vette feleségül. A másik királyság vezetője Szüphax is jó kapcsolatot ápolt Karthágóval, ami második pun háború kitörésekor jól is jött a punoknak, hiszen hadseregük nagy részben zsoldosokból állt, amiben kulcsszerepet játszottak a numida könnyűlovasok.  A numidák tulajdonképpen egy nomád nép voltak, akik ettől függetlenül rendelkeztek királyi palotákkal, városokkal, de a maga a kultúra egy lovas nomád népé volt. A numida gyerekek fiatal koruktól kezdve lovagolnia és harcolni tanultak. A lovat nyereg nélkül ülték meg, úgy hogy csak egy hosszú kötelet használtak a lovak irányítására. Mindössze egy kis páncéllal rendelkeztek, meg egy rövid tőr vagy kard, amihez hajítódárda társult. Lovaglótudásuk, fegyvereik biztos használata olyan mértékben ellensúlyozta a nehézfegyverek hiányát, hogy gyakorlatilag nehézlovasokkal is felvették a küzdelmet eredményesen.

Észak afrikai katonák az i.e. 1-2 században

A fiatal Masszinissza egy lovas egység parancsnoka lett, és ilyen minőségben került Hispániába ahol i.e.212-206 között Karthágó oldalán harcolt a rómaiak ellen. Ezekben az években egyre tapasztaltabb vezérré érett, aki kitűnt személyes bátorságával is. Lovas csapata élén egy sor hadműveletben vett részt, amelyek során egysége jellegénél fogva felderítő, zavaró, üldöző szerepben száguldott végig fél Hispánián. Publius Cornelius Scipió a rómaiak hadvezérének sok fejtörést és álmatlan éjszakát okoztak a könnyűlovasok, akik szüntelen zaklatták éjjel-nappal a római csapatokat. A római katonák kénytelek voltak végig a megerősített táboraikban maradni, nem volt biztonságos azokat elhagyni, sem vízért sem tüzelőfáért, mert kész életveszély volt kimozdulni a táborból. I.e. 207-ben Hispániában az Ilipa melletti lezajlott csata tette fel az i-re a pontot, Scipió itt alapozta meg hírnevét, és döntötte el a Barkidákkal folyó küzdelmet a félszigeten. A csatabába mindkét fél szinte minden erejét felvonultatta. Abban a legtöbb ókori szerző egyetért, hogy a karthágói sereg volt a nagyobb, 50-75 ezer közötti, míg a római sereg kb. 50-55 ezer fő körüli lehetett. A csata előtti nap Masszinissza lovasai élén támadást kísérelt meg a római tábor ellen, de Scipio kiváló tanítványnak bizonyult, tanult az előző évek keserű tapasztalatai nyomán felkészült erre, saját lovasságát elrejtette egy domb takarásába. Amikor a numidák a római tábort kezdték támadni, hirtelen az oldalukban megjelentek a római lovasok, így a támadókból lettek hamarosan az üldözöttek. A kis csatározás érzékeny veszteséget okozott a karthágói sereg lovasságának, de annál nagyobb volt morális hatása.

A rómaiak által elfogottak között volt egy fiatal fiú, akin látszódott, hogy előkelő származású, így Scipió elé vezették. Ott kiderült, hogy Massivának hívják, anyai nagyapja pedig Gala numida király, Masszinissza édesapja. Mióta megérkezett Hispániába egyszer sem engedték harcolni, de aznap amikor elfogták titokban fegyvert és lovat szerzett, s azokkal indult a csatába. Az ütközet forgatagában a lova megbotlott, és így tudták elfogni a rómaiak. Titus Livius római történetíró szerint a római hadvezérnek megtetszett a fiúcska, és megkérdezte tőle, hogy van-e kedve visszamenni az övéihez.

Scipió felszabadítja előkelő foglyát, Massivát

Mivel a válasz igen volt, Scipió egy aranygyűrűvel, bíborsávos tunikával, és egy sor aprósággal, na meg egy új lóval megajándékozva visszaengedte a sajátjaihoz. Annyi év távlatból már nehéz megmondani, hogy pontosan így történt e minden, és amennyiben így volt, mi célból tette Scipio. Ha megtörtént annak oka nem a szimpátia volt, hanem a politika. A karthágói sereg fontos részét képezték a könnyűlovasok, akik bár hűségesek voltak Karthágóhoz, egyértelmű volt, hogy a hadiszerencse változásával ez a hűség már megbontható. Karthágó hátországában a két numida királyság Róma számára már ekkor is kiemelt jelentőségű volt, egy Afrikai partraszálláshoz szükséges volt pár szövetségesre. Másnap a rómaiak igen korán keltek, gyors reggeli után felállt a teljes sereg és megkezdte az előnyomulást a karthágói tábor és sereg irányába. A karthágóiaknak ez túl gyors tempó volt, így reggeli nélkül kellett gyorsan csatarendbe állítani Haszdrubal hadvezérnek a saját csapatait. Nem volt sok idő tökölni, mert a római előcsatározók már az állásaik előtt álltak, és megkezdték a küzdelmet. Scipió egyszerűen fogta Hannibál cannaei taktikáját és lemásolta azt, félhold alakzatban felállítva légióit, annyi különbséggel, hogy a félhold alakja ezúttal fordított volt. A rómaiak a szárnyaikat megerősítették, itt volt a nehézgyalogság java, és ezzel szemben a centrumban helyezték el a könnyűgyalogosokat és a lovasságot. A karthágói sereg nem volt képes válaszolni erre a taktikai felállásra, saját szárnyaikat nem tudták már megerősíteni, mindössze az elefántjaik bevetésével próbálták a támadó római szárnyakat megállítani, sikertelenül.

Ilipa-i ütközet

Az éhség, fáradtság, az elefántok sikertelen támadása megtette a hatását, a karthágói sereg gyakorlatilag összeomlott. A létszám hiába volt nagyobb, mint ellenfeleiké, ha annak jó része kiképzetlen, tapasztalatlan újonc volt. Az ókori szerzők szerint közel 50 ezer ember halt meg, sebesült meg  vagy esett fogságba Haszdrubal seregéből. Az, hogy nem lett a vereség még ennél nagyobb ,az időjárásnak volt köszönhető, mert egy akkora felhőszakadás tört ki hirtelen, hogy nem volt lehetőség a további üldözésre. Ezen a napon gyakorlatilag eldőlt Hispánia sorsa. A Barkida család elvesztette legfontosabb hátországát, Hannibál egyedül maradt Itáliában.Pontos dátumot nem lehet tudni, de az bizonyos, hogy Masszinissza valamikor Ilipa után  titokban közeledni kezdett a rómaiakhoz,  tárgyalni kezdett Scipióval. Masszinissza szemszögéből nézve a kisebbik numida állam trónörökösének számított, de nem az egyetlennek. Célja között szerepelt a két numida állam egyesítése, amely egyértelműen nem lett volna ínyére a punoknak, így leginkább Róma számíthatott ez ügyben szövetségesnek, mert Karthágóval szemben egy másik ellensúly létrehozása illeszkedett a római „oszd meg és uralkodj” politikába. A karthágói helyzet hispániai romlása előre vetítette, hogy a háború Itália mellett előbb utóbb Afrikába is át fog helyeződni, ezért Masszinissza a lehetőségre várt, hogy Róma megjelenjen Karthágó partjainál, és akkor eljöhet majd az ő ideje. Odahaza apja halála után Oezalkesz került trónra, de pár éves uralkodás után váratlanul meghalt, ami trónviszályt zúdított az országra. A küzdelem győztese Mazaetullus lett, aki régensként lett a kisebbik numida állam vezetője, és ilyen minőségben Karthágó szövetségese. Masszinissza a hazai hírek hallatán otthagyta Hispániát és hazatért hazájába. Mazaetullus megpróbált szembeszállni vele, de rajtaveszett, és hamarosan jobb létre szenderült Masszinissza parancsára, akiből így király lett.

Numida királyságok Észak-Afrikában

 De nem élvezhette sokáig a hatalmat, mert Szüphax, a másik numida király ezt nem nézte jó szemmel, amihez jött a karthágói kormányzat bizalmatlansága, mert nem maradt teljesen titokban a fiatal numida király és a rómaiak közeledése. Szüphax így saját erőivel némi karthágói segítséggel elűzte a trónról fiatal kollégáját, amivel a történelemben először a két királyság egy koronás fő alatt egyesült. A két fél között lezajlott csatát Masszinissza elvesztette, és alig négy lovassal tudott csak elmenekülni, akikkel együtt a környező hegyekbe húzódott. Amint ennek híre ment több család is követte, akik szekérre rakva minden vagyonukat, a jószágukat magukkal hajtva csatlakoztak a bujkálókhoz.  Masszinissza becsületére legyen mondva nem volt egy gyáva férfiú, folytatta a harcot, csak más eszközökkel. Rajtaütésekből, rablótámadásokból tartotta fent magát és embereit. Főképpen a gazdagabb karthágói területekre csaptak be, amivel nagy rémületet keltettek a környék lakosságában. Még arra is gondjuk volt, hogy a rablott holmit levigyék a tengerpartra ahol eladták karthágói kereskedőknek. Ez már kiütötte a biztosítékot a karthágói vezetésnél is, ezért kérték Szüphaxot, hogy számolja fel a „rablókat”. A király az egyik vezérét küldte 4 ezer gyalogossal és 2 ezer lovassal, meg azzal a paranccsal, hogy élve vagy halva, de kerítsék kézre Masszinisszát. A sereg megtalálta a bujkálók táborát, rajtuk is ütött, és szétverte azt. Masszinissza éppen, hogy de ki tudott törni a gyűrűből. De nem volt biztonságban még így sem. Livius szerint 500 gyalogos és 1000 lovas katona eredt a nyomába, és beszorította egy szűk völgybe, amelynek mindkét kijáratát elzárták. Masszinissza innen is kitört vagy 50 lovassal, de az üldözők nem adták fel, így újra utolérték. A kibontakozó csetepaté során Masszinissza megsérült, de négy lovassal még ebből a gyűrűből is kivágta magát. Egy folyóhoz értek a menekülők, ami meg is volt áradva, így erős sodrást kellett leküzdeni ahhoz, hogy átkeljenek a másik oldalra. Két lovast elsodort a vad folyó, de másik kettővel együtt a sebesült Masszinissza elérte a biztonságot. Az üldözők azzal a hírrel tértek haza, hogy meghalt, de ez nem volt igaz. Pár napos bujkálás, és sebei begyógyulása után a fiatal trónkövetelő újra útra kelt, hogy folytassa harcát a királyságáért. Sikerült pár tucat lovast maga köré gyűjteni akikkel újrakezdte a küzdelmet. Pár héten belül már 6.000 gyalogos és vagy 4.000 lovaskatona jelentette a haderejét, akikkel együtt Szüphax területeinek a zaklatása is könnyen megoldható volt. Ezzel elérte azt, hogy komolyan vegyék, így Szüphax személyesen indult ellene. Seregét két részre bontotta. Vermina nevű fia egy kisebb sereggel kapta azt a parancsot, hogy kerüljön a Masszinissza hátába, míg a főerő szemből támadott. A kibontakozó ütközet sokáig döntetlennek bizonyult. Masszinissza oldalán ott volt az elmúlt évek tapasztalatai, a terep nyújtotta előnyök, míg ellenfelei oldalán pedig a túlerő. Végül a túlerő győzött, és az ebben már rutinos Masszinissza alig 200 lovasával ki tudott törni a bekerítésből. Vermina az üldözésére indult, ami közben többeket levágtak, így alig 60 lovasa maradt mikorra le tudta rázni a sarkában loholó ellenségeit. Nem maradt más választása, mint újfent a hegyekbe való bujkálás. De már közel volt a „segítség”…

Numida belháború a sivatagban…

Az időközben Hispániából visszatért Haszdrubal a punok egyik legbefolyásosabb vezetőjeként feleségül adta leányát Szüphaxhoz, így még szorosabbra vonva a szövetségi kapcsolatot. Livius szerint Szüphax sem volt sokkal különb Massziniszánál, titokban ő is tárgyalt a rómaiakkal, csak Haszdrubal ajánlata és segítsége térítette vissza Karthágó pártjára. De ettől függetlenül 205-204 telén Szüphax diplomácia úton próbálta elejét venni egy római inváziónak Afrikában. Kapcsolatba lépett Scipióval, s közölte, hogy akkor marad a rómaiak barátja ha azok nem szállnak partra Afrikában, és ez esetben ő vállalja a közvetítő szerepet a két nagyhatalom között. Scipiót ez egyáltalán nem hatotta meg, folytatta az előkészületeket és 204 nyarán 35 ezer fős sereggel hajóra szállt Afrika felé véve az irányt. Utika városának közelében seregével együtt Afrika földjére lépett a római tábornok. Helyzete első látásra nem volt túl kedvező, mert a karthágóiak papíron jóval több embert tudtak mozgósítani, és a numidák közül is mindössze vagy pár tucat lovas jelent meg a római tábornál Masszinissza vezetésével, akinek sem országa, sem hatalma nem volt.

A második pun háború csatái

Scipió Utika városától nem messze egy félszigeten vert tábort, amelyet jól megerősített. Karthágóban Haszdrubal és Szüphax összevonta seregeiket és Scipió táborához vonult, de megelégedett a földnyelv lezárásával, támadásra nem is gondoltak. Szüphax megpróbált közvetítőként fellépni, és meg is kezdődtek a tárgyalások a két fél között. A karthágóiak javaslata nagyon egyszerű volt, egy olyan béke mellett voltak, amely elismeri a fennálló helyzetet, azaz Hispánia római uralmát, amelyért cserébe a rómaiak hazatértét kérték volna. Scipió belement a tárgyalásokba, időhúzásnak tökéletesen megfelelt számára a dolog, de esze ágában sem volt békét kötni. Be akarta fejezni a háborút, de egy döntő győzelemmel. Amíg egész télen folytak a tárgyalások addig otthonról kapott apránként erősítést, és a numidák száma is gyarapodott Masszinissza jóvoltából, és ami a legfontosabbnak bizonyult, hogy a numidák jóvoltából naprakész információkat szereztek a rómaiak az ellenfeleikről. 203 kora tavaszán aztán eljött a cselekvés ideje. Masszinissza Scipió egyik alvezérével közösen rajtaütésszerű támadást hajtott végre Szüphax tábora ellen, miközben Scipió Haszdrubal táborára rontott rá. A siker átütő volt. Nyitva állt az út az ország belseje felé. Haszdrubal azonnal hazatért, hogy egy új sereget toborozzon, ami egy hónap alatt sikerült is neki. Egy kb. 30 ezres sereggel indult kiköszörülni a csorbát. Az ún. Nagy Mezőkön találkozott újra a két hadvezér. A csata döntő mozzanata az volt, amikor Masszinissza lovasai egyesülve a római lovasokkal legyőzték Haszdrubal és Szüphax lovasságát. Hiába harcoltak az utolsó leheletükig a karthágói centrumban a keltibér zsoldosok, az hiábavalónak bizonyult. Mindössze annyi haszna volt, hogy saját lovasságuk és a vezérkar így el tudott menekülni. Haszdrubal Karthágóba húzódott vissza, míg Szüphax a saját országába, ahol összeszedte maradék hűséges embereit és bevette magát Cirta városába. Ide is követte Masszinissza az embereivel és némi római támogatással. Szüphax tisztában volt helyzetével, ezért mindent egy lapra tett fel, csatát vállalt fővárosa falai előtt. A csatában a lova levetette magáról, ami a serege maradékának is elvitte a morálját, így vereség lett a próbálkozás vége. Szüphax fogoly lett. Masszinissza visszaszerezte királyságát, de ekkor még megelégedett a sajátjával, Szüphax királysága megmaradt az utódai számára. A legenda szerint Szüphax gyönyörű felesége megdobogtatta Masszinissza szívét, aki beleszeretett a karthágói asszonyba, így nem hagyta, hogy fogoly legyen a szépséges királynőből. A bimbózó kapcsolat hamarosan házassággal végződött. Azt nem tudni mennyi volt benne az érzelem, és mennyi a politika, hiszen abban a korban mindkettő esetre bőven volt példa.

Középkori ábrázolás Sophonisba királynő segítségkéréséről Masszinisszától

Masszinissza házassága igen rövid életűnek bizonyult, mert Scipió nem bízott az asszonyban, és azt követelte, hogy adják ki Róma számára. Masszinissza számára eljött a döntés ideje, az érzelmei és a politikai helyzet függvényében döntenie kellett, hogy mi legyen. Egy köztes megoldás született. Közölték, hogy átadnák Rómának, de erre nem volt már lehetőségük az asszony halála miatt. Ugyanis a férj egy üvegcse mérget küldött feleségének, aki megértette, hogy mit kell tennie, melyik lehetőséggel szenved kevesebbet, így bevette a mérget, önkezével vetett véget az életének. Ezzel Masszinissza is tiszta maradt, nem csorbult a Róma iránti szövetségi helyzete.

Sophonisba halála

I.e. 202 tavaszán a két nagyhatalom között már hosszú évek óta zajló háború a végkifejlet felé kezdett közeledni. Mindkét szemben álló hadvezér elhagyta táborát. Hannibál nyugat felé indult, míg Scipió Tuniszból kiindulva haladt dél felé a Medjerda völgyében. A két kiindulási pont között szinte félúton találkozott a két sereg Zama térségében. Masszinissza szinte az utolsó pillanatban érkezett meg római szövetségeseihez csatlakozni. A magával hozott sereg 4.000 lovasból és 6.000 gyalogosból állt, és mondani se kell, hogy a lovasság volt az, amire leginkább szüksége volt a rómaiaknak. A római sereg mérete kisebb volt, kb. 35 ezer gyalogost, és 7-8 ezer lovast takart. Hannibál kb. 45 ezer gyalogost, de csak vagy 4.000 főnyi lovast tudott mozgósítani, amihez még jött 80 harci elefánt. A karthágói seregben vegyesen voltak újoncok, és itáliai tapasztalt veteránok, de hiányzott az összetartozás érzése, hiszen nagy része zsoldos katona volt, akiket a pénz mellett a veteránok esetén Hannibál személyes varázsa tartott egyben. Ez volt a híres pun hadvezér első olyan csatája, ahol a lovassági fölény nem az ő oldalán volt, és ez befolyásolta stratégiáját is. Ezzel szemben a római légiók egységes felszerelt, kiképzett, már hosszú ideje együttműködő alakulatok voltak, amelyek igen magas morállal is rendelkeztek a korábbi évek sorozatos hispániai győzelmei miatt. Mindkét hadvezér minden stratégiai, taktikai tudását latba véve készült a sorsdöntő összecsapásra, amely a Földközi-tenger uralmáért vívott második pun háború végét hivatott eldönteni. Hannibál a lovasságának kisebb volta miatt védekező szerepre volt kénytelen kárhoztatni saját lovasságát, ami azt a feladatot kapta, hogy védelmezze a szárnyakat az ellenséges lovassággal szemben. A korábbi évekkel ellentétben a gyalogságra hárult a csatadöntő szerep ezúttal. Ezt úgy kívánta megtámogatni Hannibál, hogy a harci elefántokat állította a gyalogság elé, és három nagyobb egységbe rendezték a katonákat. Az első vonalba kerültek a friss sorozású zsoldosok, a másodikba a karthágói-líbiai katonák, míg a harmadikat alkották Hannibál itáliai veteránjai. Így szakaszosan bevetve akarta folyamatosan gyengíteni a római arcvonalat, amit aztán harmadik vonal elit katonáinak kellett volna végérvényesen szétzúzni, így elérni a győzelmet. Maga a terv tükrözte Hannibál minden tudását, tapasztalatát, és lehet, hogy működött is volna, ha a másik oldalon nem a legjobbnak bizonyult „római tanítványa” Scipió állt volna szemben Masszinissziával az oldalán. A zamai csata Hannibál tervének megfelelően kezdődött. Lovassága el tudta vonni Scipió lovasságának a figyelmét a saját gyalogságról. Masszinissza saját lovasságával minden erőt latba véve harcolt becsülettel, ami nem lehetett könnyű, hiszen részben saját honfitársai ellen is kellett harcolnia, mert Hannibál lovasságának jelentős része ugyanolyan numida származású volt, mint ő. Hannibál terve akkor kezdett összeomlani, amikor az elefántok támadása semmilyen hatást nem tudott elérni. Scipió igen szellősen állította fel manipulusait, amik között nagy térközök maradtak ki, és ezekbe a szinte utcaszerű résekbe „terelték” be az elefántokat, amelyeket aztán két oldalról is közrefogva már könnyű volt elintézni.

I.e. 202, a zamai csata elefántrohama

Az elefántroham kifulladása után a gyalogság első vonala lendült támadásba, de a szinte sértetlen római vonalakról lepattant a támadásuk. A zsoldosok hátrálni kezdtek a rómaiak nyomása miatt. Ekkor követte el Hannibál azt a hibát, ami a vereségbe került. Látva az első sor tehetetlenségét, nem küldte erősítés gyanánt ütközetbe a második vonalat, hanem várt. Lehet fel akarta áldozni a legkevésbé értékes katonáit, hogy minél jobban kifárassza a római légiósokat. Ha ez volt is a célja, nem vette számításba, hogy a zsoldosok is emberek voltak, így amikor látták, hogy a mögöttük rendezett sorokban várakozó második és harmadik vonal katonái csak nézik az ő küzdelmüket, egyszerűen megfordultak és saját „társaikat” a második vonalat támadták meg. A karthágói sereg így a rómaiak mellett saját egységeik támadása alá került. Hannibál terve összeomlott.

A zamai csata  fázisai

A harmadik sor elit veteránjait is harcba küldve sikerült az arcvonalat tartani és megállítani a rómaiak támadását. Újra nyílttá vált a küzdelem, némely pillanatban úgy tűnt, hogy mégiscsak felragyog Hannibál csillaga, egységei nagyon közel jártak ahhoz, hogy áttörjék a légiósok masszív arcvonalát. Ekkor viszont megjött Masszinissza a saját lovasaival és a szövetséges római lovassággal. Hannibál saját lovas egységei órákon át becsülettel küzdöttek, de a túlerő legyűrte őket. Hannibál szemszögéből a legrosszabbkor történt ez, míg Scipió oldaláról nézve pont a legjobbkor. A numida-római lovasság mindent elsöprő támadást indított Hannibál serege ellen, azt bekerítve. A karthágói katonák két tűz közé kerültek, amiből a menekülésre alig volt esélyük. Hannibál nagyon kevés katonájával tudott csak visszavonulni a csatatérről, amelyen legalább 20 ezer katonája feküdt holtan, és vagy 15 ezer került fogságba. Karthágóban mindenki tisztában volt a csata következményével, a háborút elvesztették, és már semmi esélyük sem volt annak megfordítására. I.e. 201-ben meg is született a második pun háborút lezáró békeszerződés, amely egy nagyhatalmat eltörölt, egy másikat pedig felemelt. Karthágó minden Afrikán kívüli birtokát, flottáját is elvesztette, amihez óriási hadisarc fizetése is társult. El kellett ismerniük Masszinissza király címét és uralmát minden numida terület felett, amelyeket jelentősen bővített is Scipió Karthágó rovására.

Masszinissza elérte élete csúcspontját. Az egységes numida állam egyedüli királya lett, úgy hogy semmiféle számonkéréssel nem tartozott most már senki felé. Eddig Karthágó befolyása döntötte el mindig a királyok sorsát, de ennek vége lett. Észak Afrika karthágói egyeduralma megszűnt, helyette egy vele szinte azonos erejű numida királyság jött létre. Masszinissza bírta Scipió támogatását, ami leginkább a békeszerződés némely homályos pontjában nyilvánult meg. Ugyanis kimondta a szerződés, hogy Karthágónak át kell adnia minden olyan területet ami egykor valamelyik numida állam része volt. Igen ám de soha nem létezett egységes határ, soha nem volt egy kijelölt vonal a két állam között, így bármire rá lehetett szinte fogni, hogy valamikor a numida állam részét képezte. Eleve Karthágó alapítása előtt minden Észak-Afrikai terület Masszinissza őseié volt, így gyakorlatilag bármit kérhettek. Karthágó meg semmit sem tehetett ha egy települését a numidák megszállták, mert azok hivatkozhattak a békeszerződésre, a punok meg római jóváhagyás nélkül semmiféle háborút nem indíthattak, így olyan szinten meg volt kötve a kezük, hogy csak tehetetlenül szemlélhették a dolgokat. I.e. 195-193 között Masszinissza elfoglalta Leptiszt és környékét, amivel elvágta Karthágót az egyik leggazdagabb területétől. I.e. 174-ben egy újabb numida terjeszkedés keretében számos karthágói város cserélt gazdát. A döntőbírónak felkért római szenátus pedig egyszerűen nem akart foglalkozni az üggyel. Egy évtizeddel később Emporia városa, és a maradék karthágói állam egyik leggazdagabb területét kebelezte be Masszinissza. Nem volt véletlen ez az időpont sem, mindig akkor léptek akcióba a numidák amikor Róma éppen le volt kötve keleten valami más háborúval, így nem volt nagy kedve foglalkozni két afrikai állam viszálykodásával. Róma figyelme akkor fordult újra a terület felé amikor aggasztó hírek érkeztek el Itáliába. Hannibál régi megmaradt zsoldosait letelepítette saját birtokain, így munkát adva nekik, de ezt bármikor újra fel lehetett cserélni a korábbi foglalkozásukra. A karthágói állam túlélte a hatalmas hadisarcot és ez elvesztett területek gazdaságból való kiesését is, és szép lassan a fellendülés útjára lépett. A pun kereskedők befolyása sem szűnt meg teljesen, áruikkal továbbra is üzleteltek Itália szerte. A második makedón háború idején a római hadsereg táplálására Masszinissza jószándéka jeléül hatalmas gabona szállítmányt küldött ingyen szövetségese számára. Erre válaszul Karthágó is küldött egy nagyobb szállítmányt. A következő évben még nagyobb szállítmányt küldött Masszinissza, amit túllicitálva Karthágó még nagyobb mennyiség küldésével fejelt meg. Rómának nem volt nagy szüksége ezekre a szállítmányokra, a nélkül is meg tudta oldani a katonái élelmezését, és a küldött mennyiségek eltörpültek az igények mellett. Így a római szenátus szépen megköszönte mindkét állam figyelmességét, de inkább kifizette a szállítmányokat. Masszinissza sikeres gazdaságpolitikáját bizonyította a gabonaszállítmányok ügye. A mezőgazdaság nagy fejlődésen ment át az idejében, a karthágói tapasztalatok átvételével sikerült növelni a szántók mennyiségét, és elérni, hogy gabonaexportáló ország váljon a királyságból.

Masszinissza ábrázolása egy szuveníren

Masszinissza és Karthágó is a Rómával való minél jobb viszonyra törekedett, ezt kívánta a túlélésük az egyre csak erősödő hatalommal szemben. Masszinissza i.e. 168-ban egyik fiát csak azért elküldte Rómába, hogy azt tolmácsolja gratulációját a rómaiak makedónok felett aratott győzeleméért. A fiú Maszgaba arra kérte a szenátorokat, hogy apja elzarándokolhasson Rómába, hogy áldozatot mutathasson be Jupiter isten templomában. A szenátusnak viszont már egy kicsit sok volt a „nyalás” ezért tiszteletteljes nemet mondtak a kérésre. Masszinissza gondolva a jövőre előre elrendezte királysága sorsát. Korábbi harcostársa Scipió ekkor már nem volt az élők sorában, fogadott fia P.Cornelius Scipio Aemillianus volt a család feje, és a római politika egyik fő mozgatója, akihez azzal a kéréssel fordult, hogy támogassa végrendeletét, ami szerint halála esetén támogassa fiait, akik között felosztotta királyságát, és meghagyta, hogy hűen szolgálják Rómát.

Masszinissza a Civilization V. játékban

A harmadik pun háború előestéjén a már idős Masszinissza és Karthágó viszonya egyre rosszabb irányba fordult. A korábbi évtizedekbe a numida király elég sok karthágói városra tette rá a kezét, ami egyértelműen rombolta a viszonyt. Ehhez jött még az, hogy egyre több figyelmeztetést kapott Róma az idős numida királytól. Mindegyik üzenet ugyanarról szólt, hogy Karthágó megszegi a békét, és titokban fegyverkezik, háborúra készül. Az, hogy ez nemcsak Masszinissza fejében létezett, több akkori forrás is alátámasztja. Még Livius is számot ad arról, hogy az egyik római követség nagy mennyiségű hadihajó építéséhez használható faanyagot talált Karthágóban. Amikor i.e. 149-ben a consulok követelésére átadták a város fegyverkészletét, az 200 ezer teljes fegyverzetet, 2.000 kőhajító és nyílvetőgépet jelentett. Ez már Róma számára is veszélyes volt, ezért szándékosan olyan követelésekkel álltak elő amelyek Karthágó számára teljesíthetetlennek voltak. Így le kellett volna rombolniuk a teljes fővárosukat, hogy aztán 10 km-el beljebb a szárazföldön építsek újjá. Ez egyet jelentett volna a gazdaság, a kereskedelem az ország végével, így más választás nem lévén a háború maradt az egyedüli út. Róma hadüzenetét követően a punok hatalmas élni akarásról tettek tanúbizonyságot. Városszerte minden iparos valamilyen fegyver készítésébe fogott bele, így rekordidő alatt elegendő számú fegyver készült el mire a római légiók megjelentek Afrika partjainál. Masszinissza elérte célját, legnagyobb, legerősebb szomszédja olyan támadással nézett szembe, amellyel szemben szinte magától értetődő volt a bukás. Azzal, hogy a harmadik pun háborúban (i.e.149-146) megsemmisítették Észak-Afrika legerősebb hatalmát Róma egyik oldalról győzelmet aratott, de másik oldalról szemlélve a dolgokat egy olyan hatalmi vákumot hozott létre, amelyet senki nem tudott kitölteni.

Scipio Aemilianus a Masszinissza halálos ágyánál.

Masszinissza i.e. 148-ban (kb. 90 évesen!) meghalt így már nem érte meg Karthágó pusztulását, fiai fejezték be művét Róma támogatásával. A nagy király halála után fiai Róma beleegyezésével tovább növelték a numidák által uralt területeket, ami működött is addig a pontig amíg egy olyan személy nem került az állam élére aki a további növekedés érdekében a Rómával való szembenállást is vállalta. Jugurtha király Masszinissza unokájaként szállt szembe a római légiókkal, és eleinte sikereket is ért el, de i.e. 106-ban vereséget szenvedett, amivel véget is ért királyi pályafutása. A nagyapja által több évtized alatt szívós munkával létrehozott egységes királyság nagyon rövid idő alatt darabjaira hullott, idővel Róma befolyása alá került. A sors utolérte a numida királyokat, de Masszinissza példája mutatja nekünk, hogy bizony néha igen kis pontok, kis államok uralkodói is beleszólhatnak a nagyok dolgába, és döntő szerepet játszhatnak a világtörténelemben is.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Castiglione László: Az ​ókor nagyjai, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984

Takács Levente: Karthágó, Numidia és a mezőgazdaság, Ókor folyóirat, 2004/3. sz.

Forisek Péter: Masszinissza numida királysága, Karthagó és Róma, Ókor folyóirat, 2002/1. szám

Hahn István – Máté György: Karthágó, Corvina, Budapest, 1974

John Warry: A ​klasszikus világ hadművészete, Gemini, Budapest, 1995

Wilhelm Hoffmann: Hannibal, Gondolat, Budapest, 1971

Polübiosz történeti könyvei I-II, Attraktor, Gödöllő, 2002

Titus Livius: A ​római nép története a város alapításától, Európa, Budapest, 1982

Kertész István: A ​hódító Róma, Kossuth Kiadó, Budapest, 1983