„S Johanna követi jöttek is valóban,
Háromezer aranyt hozva foglalóban:
„Se háromszázezer aranya, se három
Nem kell: öcsém vérét nem adom el áron!”

Arany János: Toldi szerelme 12. ének

A téma nagysága, és az érdeklődés miatt egy bocsánatkéréssel kezdem az írást. Az eredetileg három részre tervezett írás, egy újabb résszel bővül. Már szó esett Lajos király első nápolyi hadjáratát megelőző eseményekről, az első hadjáratról, a capuai csatáról, most pedig lássuk az 1348-1350 közötti történéseket.

Események Nagy Lajos király két nápolyi hadjárata között. 1348-1350.

A halálos kór. Isten lesújtó haragja a pestis. Ennek a kirobbanása és elterjedése teljes mértékben rányomta a sötét, halálos pecsétjét Lajos király első nápolyi hadjáratára, sőt az egész kontinens sorsára. A genovai kereskedőhajók patkányainak a bolhái magát a fekete halált terjesztették szerte Európában. A Capuánál megvert sereg vezére, Tarantói Lajos és felesége, a ledér Johanna egérutat nyertek. Tarantói Itáliában szervezte az ellenállást, míg Johanna egyenesen Avignonba futott, hogy a pápától kérjen segítséget. Ebben a helyzetben a király a lehető legjobban döntött. A járvány miatt szinte lehetetlen volt nagyobb seregeket egyben tartani, ezért a fontosabb erődöket megszállták a magyar katonák, német és itáliai zsoldosok. Lajos parancsnoknak a becsületes Ulrich Wolfhardtot jelölte ki, akinek rendelkezésére bocsátott 1200 zsoldost Nápoly Castel Nuovo erődjében, élelmiszerrel és arannyal bőven ellátva. A király maga 1348 májusában a Barletta-Zára tengeri úton távozott a Nápolyi Királyságból.

Gravinai Domokos forrásaira hagyatkozva láthatjuk a különbséget a magyar katona, és a zsoldos között. A magyar szigorú fegyelem alatt állt, míg a zsoldos garázda és fosztogató. A magyar harcban bátor, a legyőzött ellenséggel kíméletes. A pénzen fogadott harcos rabol, gyilkol, és nőket becstelenít meg és arra törekszik, hogy az elfogott ellenségtől a legnagyobb váltságdíjat zsarolja ki. A későbbiekben láthatjuk majd, hogy a zsoldosok mennyit is ártottak a magyar ügynek. Ulrich és emberei nem ilyenek voltak. 1348 nyarán a nápolyiak nagy ünnepség keretei között köszöntötték a visszatérő Johannát és férjét Tarantói Lajost (is). Visszatértek drága aranyakon fogadott másfélezer zsoldossal, akiket Werner (szintén német zsoldosvezér) „nagy compagniajának” hívtak.  De mivel az erődök magyar kézben voltak, a királyi pár kénytelen volt egy magánházban megszállni. Ulrich az árulástól és a túlerőtől tartva az erők összegyűjtését tartotta célszerűnek, ezért embereivel visszahúzódott. A Castel deli’ Uovot, a Castel Capuanot, kiürítve a Castel Nuovóba vonult vissza. (Ha a kedves olvasó Nápolyban jár, látogasson el ide! Valóban impozáns látvány. Ny.Gy.) Az ostromlók a sikereken felbuzdulva megostromolták a fellegvárat is, de a védők keményen visszaverték őket. Ha nem megy erővel, megy arannyal. Tarantói Lajos személyesen találkozott Ulrichal, és megpróbálta megvesztegetni. 6000 aranyforintot és grófi rangot ígért neki, ha átadja az erődöt. A parancsnok viszont hű maradt a magyar királyhoz! Az ostromlók a „biológiai hadviseléshez „nyúltak”. Pestisben elhunytak hulláit dobálták be a várba, de Ulrich ezeket összegyűjtötte, és a tengerbe dobatta. Nagyobb baj volt, hogy a gabonahiány kezdte éreztetni a hatását. A német parancsnok tudta, hogy Lajos királynak nincs tengeri ereje, és felmentésre se számíthat így 1349. január 11-én a legnagyobb titokban védőivel elvonult a várból. Az ostromlók csak hat nap múlva! vették észre, hogy szokatlan a csend, és a kapuk nyitva vannak. Ulrich Wolfhardt Nápolyt elhagyva Magyarországra sietett és személyesen tette jelentést a királynak, aki nyilván meg volt elégedve a szolgálataival, ugyanis neki adományozta Óvár várát a hozzá tartozó birtokokkal. Nápoly után elesett a magyar kézen lévő Accera, Aversa, és Capua és Lucera is. Azonban a foggiai magyar erőd szilárdan tartotta magát.

A Lackfi család nagy szerepet játszott Lajos uralkodása alatt, és híres volt a királyhoz való hűségükről. Az első hadjáratba hárman is elkísérték az uralkodót. István erdélyi vajda, Miklós zempléni főispán, és Endre székely ispán. (Vele már találkozunk a tatárok ellen Moldovában. Ny. Gy.) István vajda valószínűleg a fogoly nápolyi rokonokkal tért haza Magyarországra. Amint hírét vette szorongatott magyarjai sorsáról azonnal útnak indult a megsegítésükre. Lackfi István Manfredoniában szállt partra a csapataival 1348 őszén, és a megjelenésük nagy hatással volt a hadihelyzet alakulására. Ettől kezdve, Foggianál egyesülve a hű zsoldosokkal a magyarok vígan kalandoztak Itália szerte, vitéz tettekkel vívták ki Lajos király és az ellenség elismerését is. A már említett Gravinai Domokos elmeséli, hogy egy erdős úton 100 magyar lovas 500 német és olasz zsoldossal találkozott össze. A zsoldosok a számbéli túlsúly ellenére annyira megrémültek a bátran és vitézen támadó magyar csapattól, hogy sok sebesült és fogoly hátrahagyásával egyszerűen futásnak eredtek. Tarantói Lajos sok tétlenség után szinte futva menekült Lucerából, a vajda azonban értesülve a futásról utánuk eredt, és ha Lajos el nem érte volna Tróiát, bizonyosan magyar fogságba kerül. A magyarok a kézenfekvő legjobb taktikát választották, amit idegenben lehet. Gyors lovaikon váratlanul csaptak le az otthon lévő ellenségre. A zsoldosok miatt nincs pontos adat arra vonatkozóan, hogy mennyi lehetett a magyar sereg létszáma, de az biztos, hogy Lackfi István vezetése alatt a legváratlanabb helyen, és időben ütöttek rajta az ellenségen. Aversát is sikerült visszahódítani, de a hadműveletek ezen idején is látszott a magyarok és a zsoldosok eltérő viselkedése. A zsoldos katonák fosztogatása és rablása gyűlöltté tette a magyar jelenlétet is. A vajda hiába tartott rendet az övéi között, bőrsisakos atrocitások szinte mindenhol előfordultak. A helyi lakosság nem egyszer élve nyúzta meg a kezükre került magyarokat…

Lackfi István vajda, ahogy jött, úgy távozott Itáliából 1349 őszén. Belátta, hogy a Nápolyi Királyság rendbetételéhez nem elég a vitézség. Magasabb irányítás és anyagi források is kellenek. Hajóra szállt Manfredoniában, de előtte megígérte a magyar király híveinek, hogy a következő év Szent György napjáig magával az uralkodóval fog visszatérni, akin ekkor már a pestis szörnyű tünetei jelentkeztek…

Forrás:

 Bánlaky József: A nápolyi királyságban maradt magyarok, majd utóbb  oda visszaküldött Lackfi István küzdelmei 1348-49.

Kiss-Béry Miklós: Magyar Királyok és Uralkodók 10. rész. Károly Róbert és Nagy Lajos.

Ny.Gy.