Site icon www.tortenelemutravalo.hu

“Paddy” Mayne

Az ír “oroszlán”

Az ír származású Paddy Mayne alezredes az angol különleges erők történetének legendás alakja volt a második világháborúban. Egy ünnepelt, de viharos karakterű sportember, aki létfontosságú szerepet játszott a Különleges Légi Szolgálat (SAS) korai sikereiben, majd pedig az egyik legfontosabb parancsnokává vált. Ben Macintyre Legendás hősök című könyve alapján a BBC készített belőle sorozatot, aminek az első évada, ami 6 részből áll, Magyarországon az HBO Maxon tekinthető meg.

A második világháborúban, azon belül is Észak-Afrikában kezdődik a történet, amikor is pár tökös brit katonának elege lesz a  hadszínteret eluraló töketlenkedésből és káoszból, ezért gyakorlatilag úgy döntenek, hogy a maguk kezébe veszik a sorsukat abban a tekintetben, hogy egy új alakulatot hoznak létre a semmiből, ami majd egészen új módszerekkel fog szembeszállni Rommel német-olasz seregével. Stirling százados, egy az apja árnyékából kilépni próbáló angol úrigyerek  találkozik a nem kevésbé kreatív és szabad gondolkodású Lewes hadnaggyal, és csatlakozik hozzájuk egy részeges-verekedős ír pszichopata, „Paddy” Mayne. Ez a trió kiegészülve csupa olyanokkal, akik a hadsereg kötelékében valahogy kilógnak az átlagból, elkezd mindenkitől minden lopni, csak azért, hogy a víziójuk megvalósuljon. Az angol titkosszolgálat (Dudley Clark ezredes)  is lehetőséget lát bennük, bár arra senki, egy vezető sem számít, hogy a csapat valójában is működőképes lesz valaha. Innen indult a filmsorozat cselekménye, és Paddy Mayne története is. A BBC nagyon jó munkát végzett, mert a cselekmények teljesen hihetőek, ami főleg annak a függvényében nagy szó, hogy mindent, amit látunk kb. 90%-ban igaz is! A szereplők között is csak egy fiktív van mindössze, az a francia kémnő, akivel Stirling százados közelebbi viszonyba kerül. Ez pedig megbocsájtható, hiszen minden valamire való filmbe vagy sorozatba kell valami kis romantika is, ez az elvárás, vagy ha szabad úgy fogalmazni, akkor a mai trend.

Az ír oroszlán korai élete

Hét testvér egyikeként látta meg a napvilágot Robert Blair „Paddy” Mayne (1915-55) az észak-írországi Newtownardsban. Már fiatal korától kezdve kiváló és sokoldalú sportolónak számított, aki Írországot és a Brit Oroszlánokat képviselte a rögbiben. Mayne egy igen összetett és rejtélyes karakter volt. Nagy intelligenciájú embernek számított, aki fiatal korában ügyvédnek tanult, ami közben viszont kibontakozott belőle az irodalom iránti szeretete. Mindezek mellett viszont igencsak zaklatott és viharos életet élt. Az alkoholt túlzottan is kedvelő, és sokakat megbotránkoztató humorérzékkel rendelkező Mayne heves viselkedése gyakran csapott át erőszakba.

A brit rögbiválogatott 1938-as dél-afrikai turnéja során végzett bohóckodásai szinte legendává váltak. Rendszeresen felverte a szállodai szobákat hajnalban, részegen verekedett helyi dokkmunkásokkal, az egyik alkalommal pedig még ki is szabadított egy elítéletet, akivel összebarátkozott. Az egyik este elment a haverjával vadászni, aminek az eredménye egy antilop elejtése lett, aminek a véres tetemét a szálloda padlójára terítette ki a jól sikerült kaland után a csapattagjain szeme láttára.

A második világháború 1939-1941

A háború elején Mayne csatlakozott a Royal Ulster Rifleshez, ami a brit hadsereg gyalogsági lövészezrede volt ebben az időben. Ezzel kezdődött meg a brit hadsereg egyik legtöbb kitüntetést kapott katonájának a katonai pályafutása. Amíg ügyvédnek készült és jogot hallgatott a belfasti egyetemen, a tagja volt a tartalékos tisztképzőnek, ezért is nem közlegényként került felvételre.

A gyalogsági ezrednél nem maradt sokáig, mert a kalandvágya sokkal nagyobb volt, mint az egysége a többi tagjának. Önként jelentkezzen a Kommandóhoz, Nagy-Britannia új speciális rohamcsapataihoz. Ezeket az angolok 1940 nyarán, Franciaország eleste után kezdték el szervezni. Az  alapkoncepció szerint egy  kicsi, de jól képzett erőt akartak így kialakítani, ami alkalmas gyors rajtaütésekre, felderítő akciókra. Az első újoncok mind önkéntesek voltak, akiket a Nagy-Britanniában létező ezredekből választottak ki. A kommandósokat speciális skóciai központokban képezték ki hat hét alatt, ahol megtanulták a túlélést, a tájékozódást, a közelharcot, de kaptak kiképzést kétéltű műveletekre is, ami mellett megtanultak használni számos járművet, és különböző fegyverek kezelését is.

„Paddy” Mayne első harci bevetésére 1941-ben került sor a 11. skót Kommandó keretén belül. Az egység kb. 500 emberből állt, és az első akciójukat nem is a németek, hanem a Vichy franciák ellen zajlott. A Szíria–Libanon hadjárat, vagy más néven az Exporter hadművelet, a szövetségesek inváziója volt Szíriában és Libanonban a helyi francia erők ellen. A helyi erők a kollaboráns Vichy francia kormányhoz hűséges maradt, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy az angolok hátában egyszer csak megjelenhetnek a németek, akik így Egyiptomot két tűz közé szorítva, harapófogóba zárva szétzúzhatják a földközi-tengeri angol uralmat. Ebben a hadműveletben jutott fontos szerep a Kommandónak is, a Litani folyó menti csatában (1941. június).

1941.június 8-án  a támadás ékét jelentő ausztrál erők Észak-Palesztinában átlépték a dél-libanoni határt. A Vichy erők kezdeti ellenállása a Litani folyótól délre szétszórt és szervezetlen volt.  A 21. ausztrál dandár a tengerparti úton haladt előre Bejrút felé, és megpróbálta átkelni a Litani folyón. A brit 11. (skót) kommandó Pedder alezredes parancsnoksága alatt meglepetésszerű éjszakai partraszállást kísérelt meg, hogy elfoglalja a folyó torkolatához közeli hidat, de a támadás elég lassan haladt, ami viszont elegendő időt hagyott a Vichy francia védőknek a híd lerombolására. Amikor a kommandósok végül nappal, három különböző helyen szálltak partra, azok szinte nem is találkoztak ellenállással, mert a védők az ausztrál csapatok ellen harcoltak. A kommandósok így sem tudtak tovább nyomulni, de igen derekasan harcoltak, amire szükség is volt, mert a franciák sem adták olcsón az életüket. A folyón való átkelés végül úgy tudott megvalósulni, hogy az ausztrál csapatok egy részének segítségével vászoncsónakokon keltek át a folyón az angolok.

„Paddy” Mayne hadnagyi rangban harcolt a Litani folyónál, és a bátorságáról még a csata után a feljebbvaló is megemlékeztek. A csapásmérő erők körülbelül egyharmadát, több mint 130 tiszt és katona került fogságba, vagy ölték meg, de a sérültek száma is magas volt. Mayne a nagy veszteség okának a parancsnoka alkalmatlanságát tartotta, és egyes elbeszélések szerint ezért emelt kezet a parancsnokára, és e miatt került katonai börtönbe. „Paddy” Mayne haragját az is növelte, hogy amíg ő harcolt, addig a felettese meg sem jelent a csatatéren, és a táborban várakozva pedig egyszerűen agyonlőtte Mayne kutyáját is.

A SAS „leszál”

Az ezredhagyomány szerint Mayne-t a börtöncellából toborozták be a SAS-ba. Stirling századás figyelmében az egyik társa ajánlotta, a százados pedig felismerte Mayne képességeit, így mindenképpen az alakulóban lévő csapatában akarta tudni a rakoncátlan, de nagyon is bátor hadnagyot. 1941 novemberében egy kísérletet hajtottak végre, ami során ejtőernyős ugrással akartak az ellenség hátába való érkezést szimulálni a sivatagban. Egy váratlan homokvihar, majd pedig a németek is hozzájárultak ahhoz, hogy katasztrófa lett a vége. A küldetés teljes kudarcot vallott, és 22 ember halálával végződött.

Második küldetésük azonban ennek teljesen az ellenkezője lett. Jeepeket használva a gyorsaság érdekében a SAS egyszerre három repülőtéren hajtott végre rajtaütést, és így 60 repülőgépet semmisítettek meg két ember elvesztése árán. Ez az SAS-t komoly erővé tette, amellyel számolni kell, és meggyőzte a parancsnokságot is a szükségességéről.

December 14-én éjszaka „Paddy” Mayne egy kis csoportot vezetett a líbiai Tamet repülőtér elleni támadásban. Mayne csapata szinte berobbant a főleg olaszok által őrzött repülőtérre, ahol az itt lévő német-olasz legénységnek egyáltalán nem volt az eszébe a hely őrzése, vagy valamilyen fokú védelme. Az angolok a náluk lévő robbanóanyagokat rögzítették a földön álló repülőgépekhez, ami után elszabadult a pokol.  Összesen 24 repülőgép semmisült meg, az üzemanyagtartályokkal egyetemben, valamint egy lőszerraktár és egy távíróoszlopsor is megsemmisült. A Tamet-i rajtaütésben való részvételéért Mayne megkapta a Distinguished Service Order (DSO) – Kiemelkedő Szolgálati Rend kitüntetést.

Mayne részt vett a sivatagi háború legsikeresebb SAS rajtaütésében is. Stirling ekkor már őrnagy volt, és egysége is hivatalos ezrednek számított. Ilyen minőségben Stirling már jó ideje tervezte a Sidi Haneish repülőtér elleni támadást. A célpont 378 km-re feküdt Kairótól, mélyen a német vonalak háta mögött, és ezúttal Stirling egészen másféle támadást eszelt ki a korábbiakhoz képest. Az első támadások még csendben, lopakodva történtek, de a németek és az olaszok ezek után megerősítették a repülőterek védelmét, így a meglepetés ereje már nem segítette az angolokat. A SAS a Long Range Desert Groupot (Hosszú távú sivatagi csoport) is bevonta a hadműveleteibe, mert a sivatagi csoport feladata volt a felderítés, a szállítás, a navigálás a sivatagban.

Stirling úgy tervezte, hogy a sivatagi csoport járműveivel tör be a repülőtérre, kihasználva azok sebességét, gyorsaságát és nem utolsó sorban a tűzerejét. A támadók kb. 80 km-t hajtottak át a sivatagon keresztül egy Bir el Quseir -i búvóhelyről a repülőtérre. Mindegyik dzsipben négy Vickers K géppuska volt, amelyeket eredetileg a Royal Air Force (RAF) repülőgépeihez terveztek.  A rajtaütés 1942. július 26-ról 27-ére virradó éjjel kezdődött, a tizennyolc dzsip, egyenként 3-4 brit vagy francia kommandóssal, fényszórók nélkül navigált a sivatagban a célponthoz. Az idő ideális volt, telihold volt, felhők nélkül.

Amikor a támadók a repülőtérhez közeledtek, a kifutópályát szegélyező lámpák felgyulladtak, ami némi pánikot keltett a kommandósokban, akik attól tartottak, hogy észlelték őket, de a lámpákat egy Luftwaffe bombázó leszállása miatt kapcsolták csak fel egy időre. Stirling zöld fáklyát lőtt, és előreparancsolta a terepjárókat a repülőtérre„V” alakzatban. A SAS nyomjelző lőszerrel megtöltött géppuskáikkal megrohamozta a repülőteret, és elkezdtek mindenre lőni, ami csak az útjukba került. Junkers Ju-87 Stuka bombázok, Ju-52 szállító gépek és Messerschmitt Bf 109 vadászrepülőgépek sorakoztak a kifutópálya mentén, amelyek most mind sorba robbantak fel a golyózáporban.

A német védelem géppuskákkal és légelhárító fegyverekkel válaszolt, ami csak arra volt elég, hogy kilőjék az egyik dzsipet. Az autó elvesztése mellett egy fiatal 21 éves SAS kommandós halt meg mindössze a rajtaütés során. A támadók a lőszerük nagy részét elhasználták amikor „Paddy” Mayne kiugrott az egyik dzsipből, hogy még  bombát helyezzen egy parkoló bombázó motorjába, mielőtt visszavonult volna.  A támadók körülbelül negyven repülőgépet pusztított el a repülőtéren mielőtt kiadták a visszavonulási parancsot.

A SAS emberei a sivatagba indultak vissza. A visszafelé úton 3-5 dzsipből álló csoportokra osztottak, hogy elkerüljék a német felderítő repülőgépeket. A SAS napközben elrejtőzött, álcázta a járműveit, és egy kivételével mindenki elérte Bir el Quseirt. A francia SAS által üzemeltetett dzsipcsoportot defektek és meghibásodások lassították le, így négy Stuka bombázó észrevette őket, majd pedig kilenc támadást hajtottak végre, halálosan megsebesítve André Zirnheld ejtőernyőst. Miután a Stukákból kifogyott a lőszer, a kommandósok felszálltak az utolsó működő dzsipre és biztonságba hazaértek a támaszpontjukra.

1941-1942 folyamán, 15 hónap alatt a SAS rajtaütések nyomán kb. 250 repülőgépet semmisítettek meg Egyiptomban és Líbiában, amivel hozzájárultak a szövetségesek afrikai győzelméhez. A 250 gép felét pedig Mayne számlájára írják, ami jelzi a hatékonyságát.

Már egyáltalán nem állt jól Afrikában a németek szénája, amikor a SAS elvesztette a parancsnokát. Stirlinget elfogták 1943 januárjában a németek. Stirling viszont becsületére legyen mondva, ekkor sem adta fel. Megszökött a fogságból, de az olaszok újra elkapták, és ezután is vagy négyszer próbálkozott, míg végül a németek inkább a híres Colditz kastélyban berendezett börtönbe szállították, ahol a szövetségesek igen magas rangú, és a leginkább szökni próbáló tagjait őrizték. Stirling egészen  a háború végéig, a kastély 1945 áprilisi elfoglalásáig volt fogoly.

Az olasz fronton

Az alezredesük elvesztése után a SAS ezredet átszervezték, és két teljesen különálló egységet hoztak létre. A Special Raiding Squadron (SRS) jelentette a korábbi ezredet, és ennek lett a parancsnoka „Paddy” Mayne őrnagyi rangban 1943 végéig. Parancsnoksága alatt a SAS tökéletesítette taktikáját, és a háború végéig folytatta a sikeres hadműveleteket Európa-szerte. Mayne következő nagyszabású akciója Olaszországban, a szicíliai partraszállásban zajlott le 1943. július 10-én. A 13. Hadtest biztonságos partraszállásához szükség volt egy ellenséges szikla tetején lévő ágyúállás kiiktatására Capo Murro di Porcóban. Az SRS elfoglalta az ütegeket, és estére három további üteget elfoglaltak, ejtettek 450 foglyot, valamint kb. 2-300 olasz katonával végeztek. Pá nappal később Augusta városánál fényes nappal szálltak partra Mayne emberei, amit szinté siker koronázott. A merész támadás nyomán az olaszok kiszorultak a városból, ahol számos raktárban nagy mennyiségű hadfelszerelés került így a szövetségesek kezére. Mayne őrnagy mindkét támadásban ott volt, és személyesen vezette az embereit. Szinte elsőként szállt ki a partaszálló hajóról, nem törődve a védők heves géppuskatüzével. 

Franciaországban

1944-ben Mayne egysége visszakapta a korábbi nevét, és a 1. SAS ezred lett az elnevezés, és már ilyen néven vettek részt a szövetségesek hadműveletiben. A normandiai partraszállás után 1944 június-szeptembere között az ellenséges vonalak mögött tevékenykedtek a francia partizánokkal együttműködve. Ennek során a közlekedési és ipari infrastruktúra szabotálása mellett, az ellenséges hadoszlopok elleni támadásokat és a légicsapások számára célpontok kijelölését végezték a SAS katonái. Ezt a hadjáratot fokozott vadság jellemezte. Az SAS súlyosan megszenvedte a német brutális biztonsági szolgálatokat, és több tucat elfogott SAS embert gyilkoltak meg Hitler hírhedt „kommandós” parancsának a következtében.

A háború utolsó hónapjai

1945 áprilisában a németországi Oldenburgban vezette Mayne az embereit a dzsipjeikkel, hogy segítséget nyújtsanak a 4. kanadai páncéloshadosztály embereinek, amelyeknek a német csapatok csapdát állítottak. Mayne a dzsipjével fel-alá hajtott egy hosszú úton, miközben egy 50-es kaliberű géppuskával lőtte a német állásokat. A német katonák közül jó párral végzett, a többit pedig sikerült elűzni.

Az Oldenburgban tanúsított vitézsége miatt, amellyel megmentette az embereket, több tiszt javasolta a Viktória-keresztre, ami az angol hadsereg legnagyobb kitüntetésének számít mind a mai napig. Még Montgomery tábornagy is jóváhagyta ezt az ajánlást, de mégsem kapta meg. Inkább visszaminősítették egy alacsonyabb kitüntetésre, aminek az oka nagy valószínűséggel a múltja, a vezetési stílusa, meg egyes nagy befolyású tisztek közreműködése lehetett. 2006-ban a brit parlament viszont felülbírálta a döntést, és posztumusz odaítélte a Viktória keresztet.

A háború után

1945-ben Mayne – t beszervezték a British Antarctic Survey (BAS) szervezetéhez, aminek az előzményei egészen 1943-ig, az ún. Tabarin-hadműveletig nyúltak vissza. Ez egy szigorúan titkos angol antarktiszi expedíció kódneve volt a második világháború alatt. A gyarmati hivatal megbízásából az Admiralitás vezette, és elsődleges célja az volt, hogy megerősítse a britek szuverenitását a Falkland-szigetek területén, amellyel szemben Argentína és Chile a háború kitörése óta ellenigényeket támasztott.

A 3. expedícióban vett részt Mayne az expedícióvezető helyetteseként. Meglátogatta a Falkland-szigeteke , a Deception-szigetet és Port Lockroy -t, de szolgálatát 1946 elején megszakította a hátfájása miatt, ami ekkora már komoly egészségügyi probléma lett.  Mayne visszatért Newtownardsba, ahol először ügyvédként, majd az Észak-Írországi Jogi Társaság titkáraként dolgozott. Súlyosbodott a hátfájása, ami miatt még a szeretett rögbimeccseit sem tudta megnézni. 1955. december 13-án, kedden este egy italozással egybekötött baráti összejövetel után a hajnali órákban hazaindult, ami közben összeütközött egy farmer járművel és az életét vesztette. Temetésén gyászolók százai jelentek meg, hogy tiszteletüket fejezzék ki, és láthassák eltemetve őt egy családi telken a város régi movillai apátsági temetőjében. Halálával az egyik legtöbb kitüntetést kapó és az egyik leghíresebb kommandós katonáját és parancsnokot vesztette el az angol hadsereg.  

Felhasznált irodalom:

https://www.belfasttelegraph.co.uk/entertainment/film-tv/sas-rogue-heroes-who-was-the-real-co-down-war-hero-blair-paddy-mayne-played-by-jack-oconnell-42115649.html

https://www.nam.ac.uk/explore/commandos-WW2

https://www.nam.ac.uk/explore/paddy-mayne

https://www.nam.ac.uk/explore/royal-irish-rifles

https://www.scottishdailyexpress.co.uk/tv/sas-rogue-heroes-what-happened-28479638

https://www.warhistoryonline.com/world-war-ii/sas-2.html

Ross, Hamish (2004): Paddy Mayne: Lt Col Blair ‘Paddy’ Mayne, 1 SAS Regiment, The History Press Ltd

Exit mobile version