Az Afrika Oroszlánjaként számon tartott von Lettowot méltán tartják a gerilla-hadviselés egyik nagymesterének. Ezen kívül még Hitlernek is beszólt, elég durván.
Paul Emil von Lettow-Vorbeck 1870-ben született egy pomerániai nemesi családba. Felmenői között szinte mindenki katona volt, ezért kézenfekvő volt, hogy ő is erre a pályára lép. Egyenesen a tiszti iskolába ment, ahonnan 1890-ben szabadult.
Az avatást követően tevékenyen részt vett a boxerlázadás leverésében. Annyira jól szerepelt, hogy át is dobták Afrikába, hogy ott is helyre tegye a lázadókat. Ezúttal nem úszta meg sérülés nélkül; a bal szemét és a mellkasát eltalálta pár repeszdarab. Ennek annyira nem örült, de végül túltette magát a dolgon.
1914-ben, 6 hónappal a háború előtt alezredesként a német erők kelet-afrikai parancsnoka lett. Itt mindenki csettinthet egyet, hogy most aztán világrengető seregnek parancsolhatott von Lettow. Hát, nem egészen. 250 német katonája és 2500 askarija (az askari azokat a helybélieket jelenti, akik a gyarmatosító hatalmak seregében szolgálatak) volt egy durván 10x magyarországnyi területtel rendelkező 8 000 000 lakossal rendelkező államban. Később kiderült, hogy egy olyan tökös vezér kezében, mint von Lettow, még sok is az a 2750 ember.
Egyetlen gond volt az afrikai szerepvállalásával. Létezett egy egyezség a nagyhatalmak között, hogy bármilyen háború is tör ki Európában, az afrikai gyarmatokat békén hagyják. Hát, Paul magasról tett erre az egyezségre.
Az I. világháború kirobbanását követően egyből rávetette magát a kenyai brit vasútra és módszeresen elkezdte pusztítani. A briteknek ez nem annyira tetszett. Három hónappal később, 1914. november 3-án szálltak partra Német Kelet-Afrika (ma Tanzánia) északi részén, a Tanga-öbölnél. Nem bízták a véletlenre. Nyolcszoros túlerőt hoztak.
Paul von Lettow meg sem próbálta megakadályozni a partraszállást, helyette a szárazföld belseje felé vonult, hogy a dzsungel jótékony rejtésében vívja meg a harcot. Ez olyan jól sikerült, hogy a zömében indiaiakkal feltöltött brit sereg hanyatt-homlok menekült vissza a partra, és azt követően a hajóikra. A sietős visszavonulás miatt a németek rengeteg lőszert és fegyvert szereztek. Kellett is később, mert már az első perctől kezdve világos volt, hogy utánpótlásra nem számíthatnak az anyaországtól, egy esetet leszámítva. 1915 nyarán egy „szerencsés” véletlennek köszönhetően az SMS Königsberget a britek elsüllyesztették közvetlenül a partnál. A legénység meg jobb dolguk nem lévén, csatlakoztak hozzá, jó pár ágyúval együtt.
Az első brit csapatot legyőzve folytatta az infrastruktúra pusztítását. A Viktória-tó és a Kilimandzsáró környékén Kenyában és Rhodesiában randalírozott, magyarul gyújtogatott, robbantott és szekált mindenkit. Több mint egy évig folytatta zavartalanul a tevékenységét. Ilyen kevés emberrel hogyan volt ez lehetséges? Főként az afrikaiak kétes harcértékével számolva?
A 19.század elején von Lettow egyedülálló módon (de lehet még ma is az) egyenrangú félként kezelte a néger katonáit. Megbecsülte őket, ráadásul a nyelvüket is beszélte. Sőt, több askari tisztje is volt! Az askarik igazi poroszos kiképzést kaptak. Nagy volt a szigor, mégis szinte ismeretlen fogalom volt a seregében a dezertálás fogalma, ellentétben a többi gyarmattartónál.
1916. márciusára a britek felszívták magukat, mint egy kommersz akciófilmben a főhős. Az egyik korábbi ellenségüket felbérelve Dél-Afrika felől indítottak támadást, 45 000 emberrel. Jobban jártak volna, ha inkább otthon maradnak. Von Lettow zseniális gerilla taktikáján kívül a betegségek sem kímélték az ellenséget. Minden egyes csatában elhunytra 30, betegségben meghalt brit katona jutott, míg Lettow askari serege immunis volt a helyi vírusokra.
A sorozatos vereségek és az elpusztított vasutakkal arányosan az angolok egyre idegesebbek lettek. 1917-ben már egyszerre 4 irányból, Kenyából, Rhodesiából, Kongóból és Mozambikból támadtak. Von Lettownak a bekerítés elkerülése érdekében sajnálatos módon, az időközben 15 000 emberre felduzzadt seregét három részre kellett osztania, és az egyik 5 000-es csapatot el is kapták. Viszont a maradék 10 000 emberrel elverte a briteket. Sok brit lelövéséhez sok lőszer kell, ezért felütötte a fejét a hadianyag hiánya. Kínjukban már ósdi, feketelőporos puskákkal kezdtek el lövöldözni, amíg be nem hatoltak a délen elhelyezkedő portugál gyarmatra, hogy kölcsönözzenek egy kis muníciót.
1918-ban feltöltött készletekkel és megújult harci kedvvel lendült támadásba a rhodesiai erődök ellen. Egymás után vette be őket, majd egy brit fogolytól megtudta, hogy már véget ért a háború. Kár, pedig éppen nyerőszériában volt. November 25-én rakta le a fegyvert úgy, hogy egyszer sem győzték le, és a háború alatt végig 8-10x-es túlerőt fogott le.
Németországban hazaérve nemzeti hőssé vált. Még az ellenségei is rokonszenveztek vele. Hazaérve sem tudott megpihenni. Gyorsan leverte a kommunistákat (ha már hazajött), majd aktívan támogatta a jobboldalt, de a nácikkal közel sem szimpatizált. Amikor Hitler a hatalomra kerülése után felkérte Németország angliai nagykövetének, a mi Paulunk csak ennyit mondott: „Menj, és baszd meg magad!”. Gondolom kitaláltátok, hogy ezt követően nem vált a rendszer kegyeltjévé. Szerencsére a hírneve megvédte a nagyobb retorzióktól.
A 2. világháború után 1953-ban még visszatért a hű askarijaihoz, majd azon ügyködött, hogy kicsit jobban éljenek egykori katonái. Sajnos ezt már nem élte meg. Az 1964-es halála után pár héttel a Bundestag megszavazta, hogy az askarik visszamenőlegesen is kapjanak pénzt a szolgálataikért. A temetésére a Bundeswehr két korábbi harcosát is elutaztatta.
A fegyverszünet napja
2022.11.11. at 09:02