„A birodalom is olyan most, mint egy korhadt fa. Belülről férgek rágják látszólag még egyenes törzsét!”
Előreláthatólag november elején fog megjelenni egy sorozatindító mű, ami az V. század eleji európai Hun Birodalomba kalauzolja el az olvasót. Érezni az alapos kutatómunkát a sorok közt, és az író szenvedélyét a korszak iránt. Bemutatásra kerül benne elsősorban a hun uralkodó dinasztia tagjai. A korábbi nagyfeledelem Uldin fiai: a jelenleg is regnáló Karaton nagyfejedelem (danhu/tanhu); Ajbarsz a keleti gyepű őre; Oktár a római zsoldba fogadott vezér; Mundzuk a keleti-, és Rua a nyugati szárnykirály (tuqi wang, lásd itt bővebben:
https://www.tortenelemutravalo.hu/balamber-hun-fejedelem/).
A Kaszpi-tengertől egészen a Keleti-Kárpátokig, a Kaukázustól egészen az Urál hegység lábáig tart az európai Hun Birodalom. Mindkét Római Birodalom adózik, felfogadja zsoldosnak a hunokat, megszámlálhatatlan nép és törzs felett uralkodnak. Bemutatásra kerülnek többek között az akkori magyarok is, akik a hunokkal inkább egy baráti-szövetséges jellegű viszonyt ápolnak, ahol a magyarok a tágabb hun szövetség részét képezik.
A mű központi mozgatórugója egy testvéri viszályon alapul, a hatalmi érdekekre helyezi a hangsúlyt. Kívülállóként úgy tűnne, hogy minden rendben van, de közelebbről nézve lehet csak észrevenni, hogy ez csupán a felszín. Erre is utal a cikk elején található idézet. Vajon a birodalom népei, törzsei kihasználják a hun-perzsa háborús helyzetet, és fellázadnak az uraik ellen, vagy a közös eredettudat, rokonság egységet teremt köztük? Őseink hogyan viszonyulnak a hun uraikkal szemben? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a könyvben.
„Rosszul tette [ti. Mundzuk], hogy a hunok közötti vérontást elkerülve megalkudott a hadvezér Karatonnal? Hibázott, amikor hallgatott rá, a szent jósra, és nem támadt az apja ágyastól született féltestvére ellen, amikor még megtehette volna? Meggyalázta talán az ősök tüzét, hogy így megalkudva, – ellenségei szerint pedig megijedve – nem lépett a szent pajzsra ő, aki vére szerint tan-hu király lehetett volna?”
Egy kis kitérő erejéig kívánok szólni az alábbiakról. Korábban két cikkemben foglalkoztam a Karaton/Mundzuk és az Edekon gondolatkörrel – ők is megjelennek a műben -, amikben azt a halovány hipotézist vázoltam fel, mely szerint Karaton csak a felvett uralkodói neve lenne Mundzuknak; illetve Edekon nem kizárt, hogy Rua/Ruga hun király leszármazottja lenne. A szerző Karatont és Mundzukot külön-külön személyként, illetve Edekont nem Rua leszármazottjának írja le, amitől véleményem szerint nem veszít a regény a minőségéből semmit. Mindezt azért tartottam érdemesnek megemlíteni, mert ezáltal érzékeltethető, hogy a történettudomány mai napig nehezen tudja megválaszolni ezeket a kérdéseket, az időbeli távolság és a töredékes források miatt, mindez megnehezíti az érdemi választ. Emiatt az egzakt tények helyett a napjainkban is megmaradt hiányos feljegyzésre szorítkozhatunk. Olyan ez, mint egy sötét pincében tapogatózni.
Az említett cikkek itt elolvashatóak:
https://www.tortenelemutravalo.hu/karaton-hun-fejedelem/
https://www.tortenelemutravalo.hu/egy-hun-kiraly-roma-tronjan/
A hun királyi dinasztia a két legismertebb testvére sem hiányozhatott: Buda/Bleda és Attila. Ha már szóba került Attila, akkor az nem titok, hogy a regény középpontjában a fiatal Attila áll, aki ekkor még legfeljebb eljátszik a gondolattal, hogy egy szép napon ő lesz minden hun uralkodója. Attila kezdetben egy lázadószellemű, ellentmondást nem tűrő, dacos kamasz, később korához képest értelmes, talpraesett ifjúvá válik. Nyomon követhetjük születésétől kezdve, de még nem lesz megkoronázva a műben, viszont nagy jövőt jósolnak neki:
„-Vigyázz jól a fiadra, Mundzuk király! – mondta egy szolgálattevő tudományos ember, miután végre előjött a barlangból és Mundzuk elé térdelt.
–Balagaszun szent látója felhágott vele a Kilencágú Világfára. Megérezte a gyermeked kut-ját. Erősen benne van a kut. Kám urunk tüzes folyót látott, amely mindent magával sodor. Olyan volt ez a tüzes folyó, mint a nagy Atil. A jós azt mondja, vigyázz jól a fiadra, hatalmas király.”
„Eljön az idő. Motun lelke újból megszületik, akkor pedig a kőből épített városok falai a porba hullanak. Ellenségeink az istenek rabszolgái lesznek, az idő visszafelé folyik majd és a világ hanyatlása megáll. Leverjük ellenségeinket, ha Motun őslelke újra megszületik köztünk! Meghódítjuk a világot…”
Szintúgy Buda, aki nehezen hozz meg döntéseket, kételkedik a saját szavában, de engedelmes a felsőbb utasításnak, mindez megalapozza a két testvér későbbi ambícióit. Az első csatájuk során átesnek a tűzkeresztségen és ahogy nőnek fel kezdik megérteni a felnőttek gondolkodását, a hatalom szövevényes, ármányokkal és hitszegésekkel kikövezett világát. Ennek hatására a testvérek ígéretet tesznek, hogy támogatni fogják egymást, nincs ínyükre az árulás és a cselszövés. Bár a két testvér közti különbséget a legjobban ez a jelenet fejezi ki:
„Ajbarsz és a szótlan tisztviselő a földig meghajoltak Karaton előtt, majd intett és ők mindketten féltérdre ereszkedtek. Az uralkodó egyetlen szó nélkül, a gazdagon faragott trónemelvényről nézte őket, mintha csak lovakat vezettek volna eléje, hogy termetüket alaposan megfigyelve eldöntse, vérvonaluk alkalmas-e a királyi ménesbe való felvételre. Miközben Buda és Ajbarsz a földet bámulták, Attila bátran felszegte a fejét.”
A regényt teljes mértékben átitatja a misztikum. A kereszténység csupán említve van benne, nagyobb hangsúlyt kap a tengrizmus, a puszták vallásának a részletgazdag bemutatása. Kezdve a kámok/sámánok látásai, révülései során értelmezett gondolatokkal; az istenek kiengesztelésére felajánlott áldozatokon keresztül; egészen a kiválasztottság, és a rejtélyesen felbukkanó álomképek. Nem mellőz a mű olyan vitát sem, ahol egyesek érvelnek a vallásuk mellett, mint az alábbi citált részlet:
„–Csak egyetlen isten van, akit sokféle néven neveznek. Nincs szükség arra, hogy Tengriben vagy Umájban higgyek. Ezek csak nevek. De Istennek nincsen neve. A Biblia a „Seregek urának” és másféle néven is nevezi. De Ő egyszerűen csak Isten. Egyetlen emberi szó sem fejezi ki lényegét.
Aetius nem volt biztos abban, hogy teljesen a katekézis magyarázatai szerint járt volna de Ajhatun szemében, mintha mégis valamilyen megértés fénye csillant volna.
–Azt hiszem értem, Aetius. Mi is úgy hisszük, hogy az igazi Tengri az ég mögött van. De mi az a Krisztus, akit hited szerint megfeszítettek? Ő is csak egy név?
Erre meg mit feleljek?”
Attila és Buda mellett a regény harmadik központi figurája Aetius, aki a regényben Rua ordujában van, mint túsz. Ő lesz az a római hadvezér, aki kezdetben a hunok támogatását élvezi, később Attila méltó ellenfele lesz, harcuk a catalaunumi síkon teljesedik ki 451-ben, de a mű még nem tart ott, hogy hadvezér lenne belőle, ahogy a hun testvérek sem uralkodók még.
Még három idézet részletet mutatnék be, amik sejtetik a regény főszereplőinek a végzetét. Először Aetiusról, amikor megkérdi egy látással bíró nőtől a jövőjét, majd Attila és nagybátyja, Rua párbeszédét. Legvégül Attila és Aetius találkozásáról:
„–Nagy dicsőségben láttalak téged – mondta neki, miután a római átkarolta és hosszú csókot váltottak – Láttam, győzni fogsz. És azok az ellened lázadók, mindannyian az életükért könyörögnek majd hozzád.
–Kik lázadnak majd ellenem?
–Némelyek a te népedből. Mást nem láttam.
–És Rua?
–Apámat is láttam a fényben emelkedni. Ti együtt emelkedtek majd, Aetius.”
„–Én már öreg vagyok, – súgta Rua Attila fülébe, – Attila, bátyám fia, a jövőt csak Tengri ismeri!
Attila a földet nézte.
–Pannóniában, szükségem lesz valakire, aki elég erős és elég fiatal.
Mit akar ezzel Rua?
Felnézett és Rua mosolygott.
–Nagy terveim vannak veled, bátyám fia.”
„–Ha visszatérsz Rómába, Aetius – mondta Attila – a hunok ellen, vagy a hunok mellett fogsz harcolni?
A római merőben nézett rá.
–Honnan tudod Herceg, hogy egyáltalán visszatérek?
–Tudom – bólintott Attila és érezte, hogy Aetius megrezzent.
[…]
A kupa mélyére nézett, amely száraz volt, az összes bort kiitta már.
–Az isteneink Aetius, azok az istenek, akikben nem hiszel, ők mondták el nekem.”
A regényben gondosan, részletgazdagon bemutatásra kerül a hun koronázási- és gyászszertartás is. Ugyanakkor külön hangsúlyt kap a diplomácia a belső- és a külső szövetségesekkel szemben. Árulás és lázadás van a birodalom keleti és nyugati végein, háború lesz. Külön megemlíteném két karizmatikus szereplő találkozását, akiknél már most kiérződik a későbbi ellentét, ők nem mások, mint Attila és Ardarik. Azzal nem mondok semmi újat, hogy jóval később, Attila halála után Ardarik gepida király lesz az, aki a Nedao folyó melletti csatában legyőzi Attila fiait. Viszont most ne ugorjunk ennyire előre, mert jelenleg még reményteli fiatalokról van szó, akiknek a saját népük felemelkedése a célkitűzésük.
A birodalmon belüli népek hogyan fognak reagálni az új hun uralkodó megválasztására? Lesz, amelyik még a régihez húz, vagy elfogadja az újat? A rómaiak mi tévők lesznek? Csendben háttérbe húzódnak vagy aktívan kiveszik a részüket az események alakulásában? Ezekre a kérdésekre is mind választ kapunk a regényből.
Zárógondolatként annyit fűznék hozzá, hogy akit érdekel a hunok történelme, és szereti a regények hangulatvilágát, azoknak mindenképp érdemes lesz elolvasni, mihelyst megjelenik Az Ég árnyéka c. alkotás.
A tőled elvárt formádat hoztad most is, Zoli! A további alkotómunkához kitartást és eredményes kutatást kívánok!