„A Rouran Birodalom romokban hever. Keleten lázadás van, hadvezérei elszakadtak tőle, a megmaradt erők egymás ellen harcolnak. Öccse elárulta. Húszezer harcosa és már három fia is fekszik holtan a Szelenge-völgyében. Ki tudná ezt megbocsájtani?”
Idézet a Végtelen sztyepp c. műből.
Pető Zoltán író szenvedélyesen kutatja az íjfeszítő, jurtalakó, lovasnépek történelmét. A most bemutatásra kerülő alkotása, a Végtelen sztyepp egy regénysorozat indító pár fejezetét taglalja. Az írása célja bemutatni a fiatal Bajánt kezdve a belső-ázsiai őshazájából kiindulóan, ahonnét kénytelen népével elmenekülni. Nem kis célt tűzött ki maga elé az író, ugyanis feltett szándéka eljutni egészen a magyar Honfoglalásig, ahogy ő fogalmazott, ez egy sztyeppei sorozat lesz.
A VI. század derekán a Rouran Birodalomban lázadás tört ki. Ez a felkelés megrázta a Rouran Birodalom egységét, – akiket a kínaiak Zsuanzsuanként írtak le – és tette lehetővé a türkök felemelkedését, ami miatt lesznek kénytelenek az avarok elhagyniuk belső-ázsiai őshazájukat. A rouranok törzsszövetségéhez tartozó uar/var-hunok, akiket várkonyokként is ismerhetünk, lesznek a szenvedő alanyai a könyv által is bemutatott időszaknak. Mielőtt folytatnám a történetüket, egy kis ízelítőt mutatok be az alkotásból:
„Yicsen elhúzta a vörös-sárga függönyt és kinézett kényelmes gyaloghintajának ablakán. A göktürk lovas rezzenéstelen szoborként bámult vissza rá nyergéből. A türk a megbeszélt találkozópont, az Törött ujj elnevezésű sziklatömb előtt állt. Mintha időtlen idők óta várna itt, még a lova is olyan mozdulatlan volt, mintha ebből a sziklából faragták volna. A lovas kiugró járomcsontján mély forradás húzódott végig, és Yicsen úgy vélte: szeme sötét és alattomos. De egyébként, aligha tűnt gonoszabb arcúnak azoknál a levert „zsuanzsuan” barbároknál. A félelmetes és dicsőséges var-népet, amely a szövetkezett az ősi ellenség xiongnukkal, hogy együtt fosztogassa a Vej császárságot és kirabolja Kínát, a Nagyfal Vej oldalán zsuanzsuanoknak – vagyis „szüntelenül nyüzsgő férgeknek nevezték.” Habár Yicsen, művelt emberként hallott valamit a másik nevükről is, a „var”-ról ez nem különösebben érdekelte. A barbár az csak barbár.”
A regény az i.sz. 552-557 közötti időszakot mutatja be, Anagui (A-no-kui) avar kagánnal kezdve, aki súlyos vereséget szenvedett el a göktürköktől. Az ő bukása után jön létre az első Türk birodalom Bumin kagánnal az élen.
A mű külön hangsúlyt fektet, hogy bemutassa azon három vallást, amiket Belső-Ázsia népei gyakoroltak: az ősi természeti vallás, a tengrizmus/sámánizmus; a buddhizmus és a konfucianizmus. Mindhárom vallási irányzat remekül be van mutatva. Jól érzékelteti a mű, hogy a népek nem kámforrá változtak, hanem asszimilálódtak, így történt a megmaradt xiongnu nép – ázsiai hunok – esetében. A hatalmi elit, amely a Rouran dinasztia/nemzetség vezető erejét alkotta, egy uar/var és egy hun szövetségből állt, innen ered a „var-hun” megnevezés.
A regény reprezentálja a kínaiak legősibb, legalattomosabb s egyben legkifinomultabb trükkjét, a diplomáciát. Páratlan érzéküknél fogva katonai szövetséget ajánlanak fel a türköknek, hogy északról kiűzhessék a rouranok töredékeit, s egyben ezekkel a csatározásokkal is gyengítve a türkök erejét. Hogy ez milyen formában és egyáltalán sikerül-e, az legyen a regény titka. Baján – aki majd később az ismert kagán lesz, de jelenleg még csak fiatal harcos – felemelkedését olvashatjuk. Mint leendő kagánnak minden erény megmutatkozik benne úgy, mint bátorság, igazságérzet, előrelátás, állhatatosság. Apjával és népével a Heftalita Birodalomban keresnek menedéket az erősödő türkök és kínaiak nyomása miatt.
Állandó feszült izgalom érződik a regény atmoszférájában: rajtaütés, árulás, kivégzés. A mű egyik erénye, hogy az idegen kifejezések lábjegyzet formájában is el vannak magyarázva így, ha valaki nem jártas a témában, ennek segítségével könnyedén tudni fogja értelmezni az olvasottakat. A könyv célja bemutatni a VI. században végbemenő változásokat Belső-Ázsia füves pusztái és hegységei között, ami a történelemben egy olyan katarzist eredményezett, mely alapjaiban megváltoztatta Eurázsia politikai térképét a népek vándorlása, a hatalmi átrendeződések révén. Ez a korszak az iskolában jó, ha említés szintjén jelenik meg, de így most a téma iránt érdeklődőknek lehetősége lesz könnyedebb formájában megismerni.
Ez egy olyan regény, amelynek kiadása még várat magára. Érdemes nyomon követni facebookon az író tevékenységét, az alábbi linkre kattintva megteheted: Pető Zoltán írói oldala
Nem csak azért, mert első kézből tudjuk meg a regény kiadásának pontos idejét, de akit érdekelnek az íjfeszítő lovasnépek, ott bőven kedvét lelheti különböző könyvrészletek, novellák tartalmával velük kapcsolatban. Az író majd’ mindennap frissíti az oldalát és heti két alkalommal mutat be részleteket a már megírt, vagy még kiadás előtt álló alkotásaiból, talán pont belefuthattok az elemzett regény részletébe is. Az író engedélyével megosztok egy újabb részletet a műből:
„–Átjöttetek a folyón.
Taicsar a földre köpött és ujjait keresztezte, hogy elűzze a rontást.
–Nekem nem kell a Vej iga! Tuoba és Jeszügej a türkök kutyái lesznek, ha nem már most is azok!
Baján mereven bólintott.
–Ha visszajövünk, nem lesz számukra irgalom. Az apád számára sem lesz. Jól mondom?
–Jól mondod – bólintott Taicsar, majd egészen váratlanul féltérdre vetette magát Baján előtt.
–Nagyuram! Engedd, hogy felajánljam számodra kardomat és pajzsomat! Engedd, hogy a szolgálatodba lépjek!
Baján kimérten nézte a fiatalembert és görnyedt háta mögött látta, hogy a lány sötét tekintettel néz rá.
–Nanjang jó ember –mondta Höelün kihúzott derékkal. – És nem áruló. Saját lován mentett ki engem, amikor Bumin megtámadta a szállást.
Baján legyintett.
–Gyertek velem! Hamarosan indulnak apám szekerei.”
Zárógondolatként annyit mondanék, csak így tovább Zoli! Az alkotómunkádhoz sok sikert kívánok, várni fogjuk a teljes sztyeppei sorozatot!