Az utóbbi évek, vagy inkább évtizedben a tanúi lehetünk annak, hogy Oroszországban egyre több történelmi film készül. Szinte minden évben jelenik meg egy-egy újabb darab, amelyek között mindig akad olyan, amely a második világháborúval foglalkozik. Ezen filmek némelyike igen színvonalas, és nemzetközi mércével nézve is megállja a helyét. A sok alkotás közé tartozik a 2019-ben megjelent Podolszki kadétok című film, amely 1941-ben a moszkvai csata időszakában játszódik, és annak egy kis szeletét mutatja be.

Történetünk 1941 nyarán kezdődik, a Barbarossa-hadművelet megindulásával. Európa két nagy diktátora feszült egymásnak és küldte csatasorba csapatait. Hitler és a németek léptek elsőként, Sztálin csak a következő évre tervezte a maga támadását. A diktátorok jelentős részére jellemző, hogy nagyon nem szeretik, ha nem úgy alakul valami ahogy ők szeretnék, és a váratlan helyzetekbe vagy összeomlanak, vagy csak nagyon lassan reagálnak az eseményre. Sztálinnál az utóbbi történt, napokra szinte eltűnt, és helyette a tábornokai próbálták megállítani, vagy legalább lassítani a német inváziót.

A német hadsereg nyáron indult hadművelete a következő hónapokban egy tényleges villámháború képét mutatta. Az oroszok sorba szenvedték el a vereségeket, csak kisebb helyi sikereket tudtak felmutatni. 1941 kora őszre már a németek három nagyváros közelébe kerültek, így északon Leningrád, délen Odessza, míg középen pedig Moszkva került elérhető közelségbe.

Októberben vette kezdetét a második világháború egyik nagyobb csatája, Moszkva ostroma, amit sokan tekintenek a háború egyik fordulópontjának. A német vezérkar Moszkva bevételével szeretett volna egy olyan döntő csapást mérni a Vörös Hadseregre, ami a véleményük szerint eldöntötte volna az oroszországi hadjárat sorsát. Az 1941. október 2-án indított támadás főparancsnoka von Bock tábornagy volt; aminek a része volt a 4. és 9. hadsereg, Kluge és Strauss tábornokok parancsnoksága alatt, azonkívül a 2. és 3. páncélos hadsereg Guderian és Goot tábornokok parancsnoksága alatt; továbbá szinte az utolsó pillanatban Hepner tábornok 4. hadserege is megérkezett Leningrád térségéből. Ezt a hatalmas katonai erőt 14 gyalogos- és két gépesített hadosztály alkotta, amit 1.000 tank és 900 harci repülőgép támogatott. A német hadműveleti terv szerint a támadás fő iránya Vjazma városa volt, amellyel párhuzamosan oldalirányú támadások is indultak, így északkeleti irányban Kalinyin, délkeleten pedig Tula és Orjol irányába, hogy így fogják harapófogóba Moszkvát, az ország fővárosát. Az eredeti német elképzelés szerint legkésőbb október 16-án kellett elesni a nagyvárosnak.

Sztálin számára egyfajta presztízskérdés volt Moszkva védelme, aminek az elvesztésének a veszélye megrémítette a diktátort. Moszkva védelmére szeptember végén papíron közel 1,2 millió katona állt rendelkezésre, amihez jött még a polgári lakosság is, akik esetében az erődítések, a védelmi létesítmények építése kapcsán számítottak. Ez az erő viszont október elején a Wehrmacht támadása nyomán szinte napok alatt olyan súlyos veszteségeket szenvedett, ami kétségesé tette Moszkva védelmét. Október 3-án elesett Orjol, 6-á Brjanszk, ami következtében három orosz hadsereg került bekerítésbe. Ezekben a napokban majdnem 700 ezer orosz katona került fogságba, köztük sok főtiszt is, ami már érzékenyen érintette a védelmet is. A bekerítésből alig 85 ezer katona tudott megmenekülni. A szovjet tábori hadseregek élőereje ekkorra 800.000 főre apadt, akik kilencven hadosztályban szolgáltak, 770 harckocsi és 364 harci repülőgép támogatásával. A hadosztályok közül kilenc lovashadosztály volt, és mindössze egyetlenegy – továbbá tizenhárom önálló dandár – volt harckocsizó. A védekező oroszok csak kisebb sikereket tudtak felmutatni, ami közé tartozik pl. Ivan Starchak kapitány bő 400 ejtőernyős katonája, akik a német 10. páncéloshadosztály támadását tudtak megállítani pár napra.

A főváros védelmére maradt erőkre óriási nyomás nehezedett, és sürgősen tenni kellett valamit. A legfontosabb az időnyerés volt, amíg az erősítés meg nem érkezik. Más lehetőség nem lévén olyan erőkhöz kellett nyúlni, amelyek helyben voltak, és itt kerültek képbe a podolszki katonai iskolai kadétjai, tanulói. A Moszkvától délre lévő városban egy gyalogos és egy tüzérségi iskola is működött, amelyeket 1938-1940 folyamán hoztak létre. A tüzérségi iskola jött létre hamarabb, még 1938 őszén, és a páncéltörő tüzérség számára tisztek kiképzése volt a legfontosabb feladata. A háború kitörése idejére közel 1.500 növendék tanult az intézményben, aminek a vezetője 1941-ben Ivan Semenovich Strelbitsky ezredes (1890-1980) volt. Az ezredes egy tipikus katona volt, aki a ranglétra legaljáról küzdötte fel magát, és már két évtizedes katonai tapasztalat volt a háta mögött. Alig egy évvel a német támadás előtt alapították a gyalogos iskolát is, ahol a gyalogság részére kezdtek tiszteket kiképezni, így négy zászlóalj keretében közel 2.000 fős volt az iskola létszáma. 1940 decemberétől a Podolszki gyalogos iskolát Vaszilij Andreevics Smirnov tábornok (1889-1979) vezette, a cár hadseregének egykori tisztje, az első világháború egyik veteránja, aki a polgárháborúban is harcolt a Vörös Hadsereg oldalán. Közvetlenül az iskola vezetőjévé történő kinevezés után Vaszilij Smirnov egy különleges csoportot vezetett a moszkvai katonai körzet katonai tanácsán belül, és azt megelőzően pedig a Vörös Hadsereg 17. Gorkij hadosztályának volt a parancsnoka. A német támadás idején így 3.500 tanuló volt az iskolákban, mind érettségizett fiatalok, akiket a politikai tisztek válogattak ki arra a kiképzésre, amit követően a Vörös Hadsereg egységeihez szánták őket, hogy tisztként vezessék a rájuk bízott katonákat a németek ellen.

Amikor az október elején megindult német támadás áttörte az orosz védelmi vonalat, a körzet katonai parancsnokai azon kezdtek gondolkozni, hogy a podolszki iskolák növendékeit is csatasorba kellene állítani. A döntés végül a legfelső szinten született meg, maga Sztálin adott parancsot a mozgósításra. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy eleve nem volt nagy az állomány, hiszen a három és félezer növendék egy gyalogoshadosztály létszámához képest is igencsak sovány volt. Másodsorban pedig hiába volt egy tüzérségi kiképző iskola is Podolszkban, gyakorlatilag szinte semmi komoly harcértéke nem volt, mert a modernebb tüzérségi eszközöket már rég a frontra vitték, így csak pár elavult darabbal rendelkeztek. A kadétok elszállítása is egy logisztikai problémát jelentett, mert semmiféle szállító eszközökkel nem rendelkeztek, csak pár lovuk volt. Ezt úgy hidalták át, hogy a környék összes vállalati autóját, szállító eszközét és sofőrét is igénybe vették. Az iskolák növendékeinek jelentős része alig pár hete kezdte meg a kiképzést, így szinte semmiféle katonai tapasztalattal nem rendelkező fiatalemberekre bízták a front egy szakaszának a védelmét.

Közép-Oroszországban a Kaluga régióban található az Izver folyócska, ami csak 72 kilométer hosszú. Ennek a partján húzódott az a frontszakasz, ahova a podolszki kadétokat vezényelték. Azt a parancsot kapták, hogy bármi áron, de tartsák a frontszakaszt pár napig, amíg az erősítés megérkezik. A kadétok éppen, hogy megérkeztek a folyócska partjára, máris szembe kerültek az első németekkel. Egy csoport motoros gyalogság és pár páncélautó jelent meg felderítő céllal, de a kadétok védelméről lepattantak. A kisebb ellenséges erőt sikerült meglepte az erősnek gondolt védelem, és jobbnak látták visszavonulni. A kadétok megszerezték az első harci tapasztalatot, és a kis győzelem pozitívan hatott a morálra is.

Október 6-án a Luzha folyó keleti partjára helyezkedett védelmi pozícióba a kadétok egysége. Minden addig megszerzett tudásukra és bátorságukra szükség volt ahhoz, hogy a velük szemben gyülekező, többszörös túlerőben lévő erőkkel szemben hatékonyan tudjanak védekezni. Ehhez talán még a tanáraik tudtak hozzátenni valamit, mert azoknak legalább volt elegendő tapasztalata meg tudása. A fiatal tisztiiskolások felállították azt a kevés számú löveget, ami rendelkezésre állt, géppuska állásokat telepítettek, és így várták a németek támadását.  Október 6-10 között az 57. motorizált német hadosztály vívott véres harcokat a kadétokkal szemben. A pár napos harc alatt a kadétok elhasználtak minden lőszert, és elvesztették az állomány közel kétharmadát, de így is kitartottak. A németek 20 harckocsi, 10 páncélozott jármű és több száz halott árán tanulták meg tisztelni a velük szemben álló tisztiiskolásokat. A védelmi vonalat hátrahagyva az ideiglenes tisztiiskolás alakulat egy új védelmi állást vette fel október 10-e után. Október 13-án személyesen Adolf Hitler is foglalkozott a podolszki kadétok ügyével, és frontális támadásra adott parancsot a front azon szakaszán, ahol a fiatal tisztjelöltek ásták be magukat. Október 15-én Smirnov tábornok a gyalogos iskola vezetője az összes tartalékot felhasználva, a lőszerhiány miatt bajonett rohammal tudta csak megállítani a német erők támadását. Másnapra alig 5 működőképes löveg maradt alig pár lőszerrel. 

Október 16-án a német Wagner alezredes kiterítette egy kézigránátos ládára a térképét, a XIX. utász zászlóalj tisztjei előtt: „- Itt! – mutatott Wagner egy pontra itt van Malojaroszlavec, 9 kilométer még tőlünk, eddig el kell jussanak páncélosaink. Itt van Podolszki, 34 kilométerre Moszkvától, ez a következő célpont. Ezért át kell törnünk az előtt az átkozott bunkerrendszeren, amely előttünk áll, és föl kell nyissuk az utat. A páncélosok nem mehetnek a mocsaras földeken, és az úttól délre álló gyalogos egységeknek is sürgősen utánpótlásra van szükségük.” A moszkvai védelmi állás ezen súlypontját a podolszki kadétok védelmeztek, míg velük szemben a német 19. páncéloshadosztály lendült támadásba. A bunkerekben lévő fiatal tisztjelöltek fanatikusan védekeztek, és 12 páncélost lőttek ki. Sem a Stukáknak, sem a tüzérségnek nem sikerült a bunkereket elpusztítani. Így aztán Wagner utászainak kellett utat törniük, és ezt meg is tették. Egy rohamcsapat két lángszóróval és üreges robbanótöltetekkel előre szivárgott; a bombatölcsérek jó fedezéket nyújtottak nekik az előrekúszás közben. A tüzérség zárótüzet helyezett a bunkerekre és ennek oltalmában egészen a betontömbökig dolgozták előre magukat az utászok. A német tüzérség egy rakétajelre elhallgatott, és az utászok megrohamozták a bunkereket. A lőréseken át spriccelt be a lángszórók tűznyelve, repültek be az üreges robbanótöltetek, és a bunkerek elhallgattak. A fiatal kadétok maradványai töltötték meg a bunkereket. A tisztiiskolások egy része nem itt teljesített szolgálatot, így a maradék október 17-én visszavonult, de 18-án a németek ezt ez egységet is megtámadták. Smirnov tábornok viszont kitartott, megszervezte Lukyanovo falu védelmét, amelyet két napig tartottak, és csak 20-án kezdtek visszavonulni, majd pedig 25-én kaptak parancsot a front elhagyására, és a teljes visszavonulásra.

Az is csoda lett volna, ha 5 napig tartják a frontot, amiből végül 10 nap lett. Az eredeti 3.500 főből kb. 500 maradt csak életben, de van olyan forrás, ami csak 10 túlélőről beszél. Az mindenesetre tény, hogy alig nagykorú fiatal tisztjelöltek hozzájárultak a németek lassításához, így fontos szerepet játszottak Moszkva védelmében is, ami egy fordulópontnak is bizonyult a háború menetében. A kadétok legalább 5.000 német katonát pusztítottak el, amihez még jött kb. 100 harckocsi és egyéb páncélozott harci jármű. Kitartásuk következtében sikerült a hátuk mögött megerősíteni a főváros védelmét.

Az egyik kadét Mihail Levnek német fogságban került a harcok során, de sikerült megszöknie, ami után csatlakozott a partizánokhoz, ahol később egész magas pozíciót ért el. A háború után író lett, és az önéletrajzi könyvében elsőként számolt be a podolszi kadétok harcairól.  1975-ben Podolszkban emlékművet állítottak fel a kadétok számára, napjainkban pedig több iskolát is a Podolszki kadétok tiszteletére neveztek el.

Felhasznált irodalom:

Chris Mann (szerk.) (2015): A ​második világháború nagy csatái, Alexandra Kiadó, Pécs

Gosztonyi Péter (1993): A Vörös Hadsereg, Európa Kiadó, Budapest

H. S. Commager (1996): A ​második világháború története, Holnap Kiadó, Budapest

https://en.topwar.ru/136141-kak-zaschischali-moskvu-podvig-podolskih-kursantov.html

https://rusmania.com/central/moscow-region/podolsk/history

John Keegan (2003): A második világháború, Európa Könyvkiadó, Budapest

Werth Alexande (1971): Oroszország nagy háborúja. 1941-1945, Kossuth-Zrínyi Kiadó,

Zsukov (1970): Emlékek, gondolatok, Kossuth-Zrínyi Kiadó, Budapest


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.