Augustus, Claudius, Néró, Antonius Pius neve mindenki számára ismert, a római történelemben a császárkornak hívott időszak legnevesebb szereplői voltak. Híres vagy hírhedt császárok. De egyikük sem volt egyedül, mögöttük olyan nők, feleségek, császárnők voltak a háttérben, akik hatással voltak a birodalom életére is, kisebb-nagyobb mértékben. Ők sem voltak szentek egy cseppet sem, férjeikhez hasonlóan sokat hibáztak, sok rossz dolgot is tettek – tisztelet pár üdítő kivételnek – de ebben nem volt semmi különös, egyszerűen csak esendő emberek voltak ők is.
Minden római császárnő életének egyik legfontosabb eseménye volt a saját esküvője, vagy esküvői. A római házasság során a nő neve nem változott, megmaradt a sajátja. A házasság két személy önálló döntése volt (plusz a szülőké), akik a kellő feltételeknek megfeleltek (pl. korhatár, megfelelő réteghez való tartozás, nem túl közeli rokonság). Hagyományos szertartásokat tartottak, áldozatokat mutattak be az isteneknek, voltak tanúk és persze vendégek. Ha ez bármelyik fél részéről változott a „felállás”, következett a válás. Elégséges volt egy szóbeli vagy írásos nyilatkozat, még válóok sem igazán kellett. A lányok nagyon fiatalon mentek férjhez, fiatalon váltak anyává, fiatalon is haltak meg. A császárhoz hasonlóan a mindenkori császárné is az isteneknek kijáró tiszteletben részesült. Rómában a haláluk után felruházták őket a diva, vagyis isteni jelzővel. Persze nem mindegyiküket. Megtörténhetett az is, hogy haláluk után a szenátus döntése alapján „elfeledésre ítéltetés” lett az osztályrészük. Ez szobraik ledöntését jelentette, illetőleg nevük kitörlését, netán kivésését a feliratokból.
Az első „diva”
Livia Drusilla személyében az első császár Augustus feleségét, és az első császárnőt tisztelhetjük. A fiatal Livia igen fiatalon ment férjhez, és már 16 évesen megszülte első gyermekét, a későbbi Tiberius császárt. Férje a hatalomért folyó harcban a másik oldal híve volt, így menekülniük kellett, de pár év múlva visszatérhettek. Lívia 19 éves volt ekkor, második gyermekével terhes, amikor a fiatal leendő császár, akit ekkor még Octavianusnak hívtak, meglátta, és azonnal meg is akarta „szerezni”. Az, hogy férjnél volt, hogy már volt egy gyermeke, és a másodikat hordta a szíve alatt, semmit nem számított. I.e. 38-ban a hat hónapos terhes Livia feleségül ment Octavianushoz. Három hónappal később megszülte második fiát, aki az elsőhöz hasonlóan ment a hoppon maradt apához „nevelésre”. Meg is született Rómában a mondás, hogy a „szerencséseknél már három hónapra születik a gyermek.” Az ellenség lányából és az ellenség feleségéből az első császárné lett.
A házasság közel fél évszázadon át tartott, ami mind idejét, mind erejét tekintve szinte példa nélküli volt a római császárok történetében. Livia számos alkalommal elkísérte férjét, amikor az a provinciákba utazott, az általános vélekedés szerint tanáccsal és segítséggel szolgálva neki, bár ezt sohasem nyilvánosan tette, arra azért vigyázott. Egyetlen lányát, Juliát férjhez adta saját unokaöcséhez. A fiú 17 éves volt, a lány mindössze 14, és a házasság alig két év után a férj halálával végződött. Az ifjú özvegy második férje a császár közeli barátja Vipsanius Agrippa lett kiszemelve. Az ekkor már ötgyermekes, kétszeres özvegynek, aki a harminchoz közeledett újra oltárhoz kellett állnia, a leendő férjnek pedig válnia kellett. Az idő előrehaladtával Livia jövővel kapcsolatos tervei összedőlni látszódtak. Kisebbik fia meghalt, Júliát a császár száműzte az udvarból, Júlia és Agrippa két fia is korán meghalt. A szóba jöhető örökösök köre leszűkült Lívia egyetlen életben lévő fiára Tiberiusra, és meghalt fia Germanicus nevű fiára. Augustus azt a megoldást választotta, hogy adoptálta, azaz örökbe fogadta Tiberiust, az pedig örökbe fogadta Germanicust. Így Livia fia és unokája lett a hatalom örököse. Augustus halála után felesége felvette elhunyt férje nevét, akit a szenátus istennek nyilvánított, akinek a papnője ő lett, és érdekes módon egymillió sestertiusszal jutalmazta azt a szenátort, aki ünnepélyesen megesküdött, hogy saját szemével látta, amint Augustus a mennybe szállt. Pár év múlva rejtélyes körülmények között meghalt Livia unokája, a nép körében igen közkedvelt Germanicus. Livia és Tiberius még a temetésén sem vettek részt, azzal az indokkal, hogy méltóságukon aluli volna az elhunyt nyilvános megsiratása. Amikor 29-ben Lívia halt meg 86 éves korában visszakapta korábbi „tettét”, szinte senki nem ment el az ő temetésére.
A „sexfüggő”, akit felejtésre ítéltek
Valeria Messalina alig töltötte be a 15. életévét, amikor a kor szokásainak megfelelően férjhez ment a nála 15 évvel idősebb Claudiushoz, akinek előbb egy lányt, aztán pedig egy fiút szült. Amikor férjéből nagy csodálkozással kísérve császár lett, eljött a fiatal császárnő ideje. Egyik alig 20 éves rokonának azért kelet meghalnia, mert túl szép volt és túl gyakran beszélgetett a császárral, de még két „vetélytárs” is hasonlóan járt, köszönhetően a császárnő befolyásának. A férfiak sem voltak biztonságban, de azoknak egészen más ok miatt kellett félniük. Messalina mai szóhasználattal élve „szexfüggő” volt, aki amint meglátott egy neki tetsző férfiút minden áron meg is akarta azonnal kapni, és nem tűrte a visszautasítást. Egyszer az egyik nős consulra vetette szemet, aki elkövette azt a hibát, hogy nemet mondott. Innen már csak egy lépés volt az államcsíny előkészítésének a vádja, amelynek legfőbb bizonyítéka egy álom volt, melyben a consul megölte a császárt. Igen sokan viszont nem mertek ellentmondani, így magas rangú hivatalnokok, gazdag polgárok, gladiátorok, orvosok, színészek fordultak meg szép lassan a császárnő ágyában. A császárné kedvenc szórakozását a közös orgiák jelentették.
Egy alkalommal teherbírási versenyt szervezett, melyben egy ismert prostituálttal „versenyzett”. A császárné győzött: huszonötször közösült egy nap leforgása alatt. Minden ment szépen a maga medrében, a császár nem tudott semmit a császárnő viselt dolgairól, akik meg igen, inkább falaztak, vagy félelmükben nem szóltak semmit. A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor a császárnő „szerelmes” lett Gaius Siliusba aki vállalta, hogy feleségül is veszi, de természetesen csakis a császár halála után, amit el is kezdtek „tervezni”. Pár embernél ekkor már borult a bili, a császárt inkább tájékoztatták mindenről. Rómában a császárnő éppen egy nagy szüreti partit adott, amikor híre jött annak, hogy a császár tud mindent és úton van. A császár helyett az emberei intézkedtek, kiadták parancsba Messalina meggyilkolását. A császárnő önkezével próbált az életének végett vetni mikor rádöbbent helyzetére, de remegő kezével nem tudta leszúrni saját magát, de egy testőrtiszt „besegített”.
A császárnak lakoma közben vitték meg a halálhírt. Claudius nem tett fel kérdéseket, bort töltetett magának, és befejezte az étkezést, mintha mi sem történt volna. A szenátus döntést hozott, amely szerint Messalina nevét és arcképét törölni kellet minden nyilvános és magánfeliratból, így ő volt az első római császárné, akit hivatalosan felejtésre ítéltek.
Az „őrültek” családja
A 13 évesen férjhez ment Julia Agrippina, 9 évvel később szült egy fiút férjének, aki meghalva a hírt csak annyit mondott, hogy „tőlem és Agrippinától csak szörnyszülött telik, aki mindenkinek kárára lesz.” Nagyon igaza lett, mert felnőve ez a gyermek lett az őrült Néró császár. De előtte még 37-ben Julia testvére lett a császár. A Caligula néven ismert császár is egyike lett az „őrült” jelzőkkel ellátottak táborának. Julia és lánytestvérei számára ez volt az „aranykor”.
Testvére bukása nem volt rá nagy hatással, a 25 éves özvegyasszony simán elcsábított egy gazdag előkelő római férfiút, aki örökösövé tette, és ezt követően rejtélyes módon jobb létre is szenderült hamarosan. Az új jelölt a császár Claudius lett, aki már jó pár feleséget elfogyasztott, és még nem oly rég temették el az előzőt, a már említett Messalinát. Még az sem volt akadály, hogy a császár unokahúga volt, addig rágta Claudius fülét Julia amíg a szenátus el nem hárította a jogi akadályt a házasságuk útjából. De nem volt elég az, hogy császárnő lett belőle, saját 12 éves fia eljegyezte a császár 9 éves lányát. Agrippina megkapta az augusta címet, pénzek viselték arcképét és címeit. A kortársak szinte társuralkodónak tekintették. Ilyen pozíciót sem korábban, sem később nem foglalt el egyetlen császárné sem. Fiát Claudius adoptálta, az örökösévé tette. 54. október 14-én Claudius váratlanul meghalt, valamilyen gomba-étel elfogyasztása után. Általános volt erről az a vélemény, hogy Agrippina mérgezte meg. A praetorianusok császárrá kiáltották ki Nérót. A fájdalomtól és gyásztól sújtott özvegy, Agrippina az istenné besorolt Claudius papnője lett. Fia uralkodása idején valóságos uralkodóasszony szerepét töltötte be. A tizenhét éves Néró nem szólt bele a kormányzás dolgaiba, ezért a szenátus üléseit a császári palotában hívták össze, hogy az asszony a függöny mögül hallgatózhasson. Amikor Nérónak megtetszett egy felszabadított rabszolgalány, és elhanyagolta jog szerinti feleségét a feldühödött Agrippina emlékeztette fiát, hogy ő tette császárrá, és le is teheti a trónról. Hamarosan híre ment, hogy Agrippina férjhez óhajt menni Rubelius Plautushoz, aki Augustus császár dédunokája volt. Föltételezték, hogy segítségével akarja Nérót letaszítani a trónról. Agrippinát ezért eltávolították az udvartól, és megfosztották befolyásától. 59 márciusában Nero meghívta Baiaéba, a Nápolyi-öböl partjára. Szívélyes légkörű beszélgetés után éjszaka kis hajóval utazott egy másik villába, amelyben lakott. Útközben a hajó váratlanul szétesett. Agrippina csodával határos módon megmenekült, a katasztrófa után azonban megölték szolgálóját, aki segítséget hívott. Másnap, a Nérónál tartott tanácskozás után gyilkosokat küldtek Agrippina villájába, akik egyszerűen csak botokkal agyonverték az anyacsászárnét.
A legtermékenyebb császárnő
Antonius Pius lányaként jött a világra Faustina, akiből császár lett, de mire eddig felküzdötte magát, addigra csak egy leánygyermeke Faustina maradt életben. A kislány életére nézve ennek az volt a következménye, hogy azonnal eljegyezték Lucius Verusszal, aki mindössze 8 éves fiú volt, vele egykorú. A császár akaratából a fiút adoptálta az apja, így jogi értelemben paradox helyzet állt elő: a jegyesek, a jövőbeli házasok testvérek lettek. A jegyesség azonban csak néhány hónapig tartott. Ugyanis Antoninus Pius már a trónon ülve, megváltoztatta az előd terveit. Az eljegyzést felbontották, az új jegyes Marcus Aurelius lett, akit Antoninus Pius ugyancsak adoptált, és körülbelül 8 évvel volt idősebb a lánynál. Formálisan megismétlődött az előző szituáció: a jegyespár testvérek lettek. A házasságkötésre 145 tavaszán kerül sor, amikor a lány 13 éves lett. 147. november 30-án Faustina megszülte első gyermekét, egy kislányt. Ezután körülbelül 23 éven át másfél évenként szült, így őt tekinthetjük a legtermékenyebb császárnénak. Az egész gyerekseregből, amikor ő maga eltávozott az életből, csak öt leány és egy fiú élt viszont. 175-176 telét a császári pár Alexandriában töltötte, ahonnan a következő évben indultak vissza, ami közben Faustina váratlanul meghalt Kis-Ázsia déli partjainál.
Aki nem is volt római…
Julia Domna úgy lett császárnő, hogy nem is volt római. Családja Szíriában élt, ő is itt született. Apja az egyik helyi istenség papja volt. Itt ismerkedett meg Septimius Severussal, aki a IV. Légió parancsnokaként szolgált egy ideig a provinciában. A benyomás nagyon tartós lehetett mert évekkel később is emlékezett a lányra a parancsnok, és első felesége halála után 187-ben feleségül vette. 188 körül jött világra elsőszülött fiuk, aki a történelembe Caracalla császárként vonult be. A második fiú 189-ben született, melléknévként a Geta nevet kapta. Septimius Severus Szicília provincia helytartója lett, a következő évben consul, 191-ben pedig Pannonia Superior helytartója. Itt történt 193 áprilisában, hogy a katonák császárrá kiáltották ki. Június l-jén a szenátus császárnak ismerte el, ugyanezen hónap 9-én pedig megtörtént fényes bevonulása a fővárosba. Julia Domna császárnő lett. Talán egyetlen római császárnét sem halmoztak el annyi megtisztelő címmel, mint őt. Egynek sem emeltek annyi szobrot és oltárt a birodalom összes tartományában annyi dicsérő felirattal. A család 208-ban Britanniába utazott, ahol három évig maradtak, Septimius Severus haláláig, aki a köszvénye miatt egyre többet szenvedett.
A császár 211. február 4-én hunyt el főhadiszállásán, a mai Yorkban. 65 éves volt, majdnem 18 évig uralkodott, és Julia Domnával több mint negyedszázadot élt együtt. Az asszony férje halála idején 40 év fölött volt már, és annak halálos ágyánál fiával, Getával együtt volt jelen. Az idősebbik, Caracalla akkor éppen hadat viselt. A haldokló utolsó szavaival arra kérte fiait, hogy éljenek egyetértésben, és jutalmazzák a katonákat, rajtuk kívül mindenkit és mindent megvethetnek. Caracalla és Geta hívek maradtak apjuk tanácsaihoz, az elsőt kivéve. Kölcsönös gyűlölködésük nyilvánossá vált, és az államot fenyegette: a kettős hatalom nem volt tartható. Minden közbenjárása és könyörgése, hogy egyetértésre jussanak, hiábavalónak bizonyult. Caracalla előkészítette a saját megoldását. Megkérte anyját, hogy legyen közvetítő közte és Geta között. Mindketten fegyver nélkül léptek a szobájába, de amint megjelent Geta, karddal rontott rá néhány tiszt. Geta az anyjánál keresett menedéket, de az sem mentette meg az életét. A vére az asszony ruhájára fröccsent, s ő maga is megsebesült a kezén.
A szörnyű tragédia után Julia Domna visszavonult a közélettől, és az irodalomnak a filozófiának szentelte magát, és igyekezett korlátozni fia véres ötleteit, költekezését és kiszámíthatatlanságát. Amikor Caracalla 217-ben a parthusok ellen indult, ő Antiochiában maradt. Itt érte áprilisban a hír, hogy fiát megölték, és Macrinust, emelték császárrá. Julia Domna öngyilkosságot kísérelt meg, de nem halt bele a mellkasán ejtett súlyos sebbe. Macrinus levele megnyugtatta, hogy továbbra is használhatja számos előjogát és a testőrségét is. Julia Domna különös módon „hálálta” ezt meg, lázítva a katonákat az új császárral szemben. Miután ezek a próbálkozások hiábavalónak bizonyultak, elhatározta, hogy éhhalállal követ el öngyilkosságot. Valójában így is elkerülhetetlen volt a halála, mert súlyos betegségben szenvedett, ami el is vitte hamarosan.
Az utolsó…
387 őszén a thessalonicai kikötőben kikötött egy hajó. Rajta utazott Justina császárné, I. Valentinianus császár özvegye, 17 éves fia, II. Valentinianus császár, valamint három lánya, Galla, Justa és Grata; egyikük sem volt több 15 évesnél. A császári család Itáliából érkezett, ahol Maximus trónbitorló támadása fenyegette őket. A Konstantinápolyban lévő Theodosius nehéz helyzetbe került. Nem akart háborút Maximus ellen, ám tartott annak növekvő hatalmától. Nem tagadhatta meg nyíltan II. Valentinianustól a segítséget, hiszen formálisan társuralkodók voltak. Nem tudni, hogyan alakultak volna a dolgok, ha nincs Justina kezdeményezése és Galla nevű leányának szépsége. Theodosius, aki már egy éve özvegy volt, megkapta Galla kezét, aki egy császár lánya és egy másik testvére volt. Maximust már a következő évben legyőzték, és becsvágyáért a fejével fizetett. II. Valentinianus anyjával együtt visszatért Itáliába, aki azonban még ugyanebben az évben meghalt. Galla a férjével Konstantinápolyban állapodott meg. Theodosius a fiatal és szép asszony befolyása alá került, ami viszont élénk gyűlöletet keltett Arcadiusban, a császár első házasságából származó idősebb fiában. 390-ben komoly, nyilvános konfliktusra került sor, amikor a császár távollétében Arcadius kiűzte a palotából a mostohaanyját. Két évvel később fájdalmas csapás érte a fiatal nőt, aki már elvesztette apját és anyját. Testvérét, II. Valentinianust meggyilkolták vagy öngyilkosságra kényszerítették Gallia déli részén. Élete során háromszor szült. Az egyik gyermeke meghalt születés közben vagy közvetlenül utána. Egy másik, a leánya, aki a Galla Piacidia nevet viselte, később még komoly szerepet játszott a történelemben. A harmadik szülés 374 májusában a fiatalasszony életébe került. Meghalt ő is, a csecsemő is. A férje őt és a gyermeket csak egy napon át siratta, mert indult, hogy leszámoljon II. Valentinianus gyilkosaival. A 22 vagy 23 éves korában elhunyt Galla volt az egységes Római Birodalom utolsó császárnéja. Halála után hamarosan leáldozott a hajdan erős birodalomnak és római császároknak, császárnőknek egyaránt.
Felhasznált irodalom:
Aleksander Krawczuk: Római császárnék, Lazi Kiadó, Szeged, 2008
Aleksander Krawczuk: Római császárok, Lazi Kiadó, Szeged, 2008
Historia Augusta: Császárok története, Multiplex Media, Debrecen, 2003
Michael Grant: Róma császárai, Corvina, Budapest, 1996
Hérodianosz: A Római birodalom története Marcus Aurelius halálától, Osiris, Budapest, 2005