Shaka Zuluról valószínűleg mindenki hallott már, legalább annyit, hogy Afrikában létrehozta a Zulu Birodalmat. Azt a Zulu Birodalmat, amelyet (ha Afrikát nézzük) menőségben és népességben csak az ősi Egyiptom tudott lepipálni. Shaka mindezt úgy hozta össze, hogy gyerekkorában egy kitagadott, mindenki által megvetett fattyú volt, de hála a testi erejének és az eszének, felülemelkedett ezen, és pár év alatt gyökeresen megváltoztatta a térség hatalmi egyensúlyát, és úgy egyáltalán a háború megvívásának módját.
Shaka 1787-ben született egy kevésbé jelentős törzsfőnök “fiaként”, akinek 16 felesége volt. Ennyi nővel még a legkanosabb törzsfő sem bírhat, így hát valaki felpukkantotta az egyik nejét. A nő persze bevetett minden trükköt, hivatkozott szellemekre, istenekre, de a törzsfő sem ma jött le a falvédőről. Utána jött a hihetőbb sztori, hogy ugyan miért is késik a menstruáció. Kitalálta, hogy egy parazita okozza a vérzés hiányát. Ennek örömére, amikor a kis zulu világra jött, (és még a leghülyébbeknek is nyilvánvaló volt, hogy ez egy baba) elnevezték Shakának, ami zuluul férget,parazitát jelent. Ilyen névvel, mondani se kell, hogy állandó atrocitásoknak volt kitéve szerencsétlen, na meg az apai szeretetben sem dúskált. A kis Shaka tehát megtűrt vendég volt a törzsnél. A helyzet akkor változott meg, amikor a felügyeletére bízott birkák közül az egyiket megette egy kutya. Az apja kapva kapott az alkalmon, hogy végre kiteheti a szűrét. Az anyja természetesen próbálta megvédeni, ami nem jött össze, mert mindkettejüket száműzték.
Pár éves bolyongás és nélkülözés után találtak egy törzset, ami befogadta őket. Shaka itt már nem etette meg a nyájat kutyákkal, ezért 16 évesen már ő volt a rangidős pásztor. Annyira megszerette az állatokat, hogy amikor rátámadt a birkákra egy leopárd, puszta kézzel megölte azt. A helyi törzsfőnök ekkor figyelt fel a jó két méteressé cseperedett Shakára. Elismerése jeléül megajándékozta egy marhával, valamint bevette a harcosok közé is.
Azt tudni kell, hogy ekkoriban Afrika ezen tájain a harc kimerült egy kis erőfitogtatásban és az utána következő buliban. Az egész lényege az volt, hogy megbeszélték a helyet, kiment a falu 50-200 kemény csávója, marhákkal, asszonyokkal együtt. A harcosok felálltak 1-5 sorban 30-50 méter távolságra az ellenségtől, és elkezdték egymást dobálni a lándzsáikkal. Természetesen igazi ritkaság volt, ha eltaláltak valakit. Amelyik csapat ezt megunta, az nekiszaladt az ellenségnek. Itt bunyóztak kicsit, majd a vesztes fél elfutott. Akit elkaptak, az letette a lándzsát és szabadon elmehetett. Utána meg jött a mulatság.
Shaka elég hamar rájött hogy ez mekkora baromság, mert így nem lehet koponyákat bezúzni. Először is eldobta a gagyi fegyvereket, amit eddig használtak, és kifejlesztett sajátokat. A hajítódárdákat (assagai) lecserélte egy rövid közelharcira (iklwa), valamint megnövelte a pajzsok méreteit és jobb anyagból gyártotta le azokat. A reformja az eszközök lecserélésében nem állt meg. A térségben egyedülálló módon rendszerezte, alegységekbe szervezte az embereit és igyekezett edzeni/kiképezni őket. Naponta 50 mérföld futást követelt tőlük, mezítláb. Aki ezt nem bírta, azt gyávának nevezték és megölték. Igazi természetes kiválasztódás. Ha a harc közben valaki a hátán sérült meg, azt is megölték, mert biztos menekülés közben, a hátát mutatva sebesült meg.
A “motivált”, jól kiképzett pajtásainak hála hamarosan már ő vezette a győzelmi táncokat.
Shaka karrierje akkor lendült be igazán, amikor a butelezi törzs felvonult Dingiswayo, a zuluk királya ellen. A törzsek ekkor még mindig bulinak fogták fel a háborút. Hogy elkerüljék a fárasztó harcot, két bajnok közötti párbajjal kívánták eldönteni a csata kimenetelét. Dingiswayo Shakát nevezte meg harcosának, aki másodpercek alatt beaprította az ellenség legjobbját. Ekkor történt a váratlan fordulat. A vértől megvadult Shaka egyedül nekirontott a zulukkal szemben álló katonáknak. Az emberei pillanatok alatt kapcsoltak, és rohantak is segíteni neki. A buteleziek köpni-nyelni nem tudtak. Már épp a hűtött söröket kezdték volna kibontani, ha lett volna akkoriban hűtő meg dobozos sör. Így történt, hogy hősünk tucatnyi embere futásra késztette a mini-fesztiválhoz készülődőket. Annyira gyorsan futottak, hogy mindenüket hátra hagyták, majd küldtek egy levelet, hogy ők akkor csatlakoznának Dingiswayo királyságához. Az uralkodó fülig érő szájjal nevezte ki 100 katona parancsokának, valamint levágtak neki tíz marhát.
A 100 új csatlósa kiképzése után, hamarosan úgy döntött hogy folytatni kéne a nyerő szériáját és nekiment a szomszédos Ndwandwe törzsnek, amely egy 500 főből álló szövetséges haderőt tudott felmutatni. Shaka a saját 100 emberével megnyerte a harcot. Előbb a szövetségesek erőit gyalázta meg, majd miután azok elfutottak, a pont beérkező ndwandwei csapatok felé fordult. Ekkor érkeztek meg Dingiswayo katonái, akikkel így betudták keríteni a maradék ellenséget. A csata után a király kinevezi legfőbb tábornokává és visszafogattatta az apjával, aki megígérte, hogy halála után ő örökli majd a törzs földjét. Ez 1816-ban be is következik.
Shaka, frissen kinevezett törzsfőként első dolga volt, hogy kinyírt mindenkit aki valaha is beszólt neki vagy az anyjának. A megkímélt embereket meg besorozta és kiképezte őket is a saját új módszereire. Pár héten belül megindult az anyja törzse ellen, akik szintén megalázták őket párszor. Természetesen győzelmet aratott, és miután megszabadult a nemkívánatos elemektől, a saját törzséhez csapta őket, így megduplázva harcosainak számát.
Ezt követően soha nem látott vadsággal kezdett hódítani. Úriember módjára két lehetőséget kínált a vele szemben állóknak. Csatlakozás vagy halál. Ezzel a hozzáállással egyike lett azon kevés hadvezéreknek, akik több emberrel fejezték be a hadjáratot, mint ahogy elkezdték. A remek modoron kívül a személyes példamutatást tartotta a legfontosabbnak. Igazi, bevállalós vezetőként mindig emberei élén rohant a csatába, halomra gyilkolva az ellenséget. Megkülönböztető jelzésként egy menő majomprémet viselt, amit kékre festett. Ezek után merje azt mondani bárki, hogy nem volt stílusa…
1818 elején meghalt a zulu király is egy félreértés következtében. A húgának férjét kinyírta egy Zwide nevezetű törzsfő, amit nem lehet megtorlás nélkül hagyni. Annyira jól sikerült, hogy el is fogták Dingiswayot és megszabadítják a fejétől. Zwide, a Ndwandes törzs vezére ezután létrehozott egy jóféle kis szövetséget, azzal a közös céllal, hogy kiirtsák a zulukat, meggyalázzák a marháikat és igába hajtsák asszonyaikat. Egyetlen dologgal nem számolt, hogy van arrafelé egy tökös hadúr, aki esténként az ellenség vérében vesz szépítő fürdőt.
Shaka tehát felvette a királyi titulust. Csórikám azonban még királyként is kevesebb, mint 4000 harcossal rendelkezett, szemben az ellenség 10 000 főjével. Miután számba vette a lehetőséget, a védelem mellett döntött. Ki is szemelt egy remek kis helyet, a Qokli-dombot, ami egy jelentős folyó gázlójától nem messze fekszik. A stratégiailag megkerülhetetlen helyen körkörös védelemre rendezkedett be a rendíthetetlen harcosaival, középen az ellátmánnyal.
Az ellenség 10 000 katonája hamarosan meg is érkezett, és körülzárta a dombot. Az éjszaka alatt további 2000 ember erősítés jött, így már háromszoros túlerőben vannak. Erre bármely tábornok elismerően füttyentene; ez már aztán kihívás a javából. Shakát is csak azért bosszantotta a dolog, mert a csata után bizonyára meg kell majd éleztetnie kedvenc fegyverét.
A következő nap a ndwandesi felderítők észrevettek egy vonuló marhacsordát a folyón túl, és naivan azt feltételezték, hogy ott menekül a teljes zulu törzs. Zwide eltelve magától 4000 embert küldött el, hogy címkézzék át az ő nevére a vonuló kincseket. Másnap, miután a balgák azt hitték, hogy csak 1500 ember védi a dombot, támadást rendeltek el. Közben a dicső vezér egy árnyékos helyről, italozva figyelte a csata kimenetlét. Persze azzal nem számoltak, hogyha rohamoznak, szűkül a kör és egyre kevesebb hely jut egy embernek. A végeredmény az volt, hogy már moccanni sem tudtak egymástól a ndwandesi katonák. Shakáék röhögve összedörzsölték a tenyerüket, és szépen aprították az ellenséget. A gyors reagálás nem tartozott a rohamozó tábornokok erősségei közé. A zuluk jó tíz percig mészárolták az ellenük felvonulókat, mikor azok visszavonulást rendeltek el. Ezt megismételték még kétszer.
A harmadik rohamból visszatérve a tábornokok gyorsan megegyeztek abban, hogy mindannyian gyökerek voltak és újra támadást rendeltek el, fele olyan sűrűn állítva az embereiket. A további újítás az volt, hogy az első sor teljes gőzzel belerongyol a zulu sorfalba, miközben a második sor a roham alatt lándzsákat hajigál Shakáékra. Persze a “Féreg” se volt hülye. Amint megneszelte, hogy mire készül az ellenség, utasította az embereit, hogy támadjanak. Annyira jól sikerült, hogy az első két sort beletolták a harmadikba, totális káoszt teremtve, ami ideális terep egy kis mészárláshoz. A ndwandesiek negyedjére is visszavonultak.
A kis véleménycserék alatt közben eléggé meleg lett. Zwide, (Akinek annyi esze volt, hogy nem visz vizet egy hadseregnek, nyáron, Afrikában) úgy döntött, hogy a serege felét, az eddig harcolókat elküldi a folyóhoz, hogy igyanak egy jót. A maradék, 3000 emberével pedig megtámadta a zulukat, csak a nyers erőre bízva a döntést. Minden taktika nélkül, egy az egyben ráküldte a dombon lévőkre a katonáit. Shaka persze jót röhögött ezen, majd utasította az embereit, hogy az általa kifejlesztett és szeretett taktika szerint álljanak fel. A kétezer emberéből kiválogatta az 500 legkeményebbet, és középre helyezte őket, míg a maradék 1500-at megfelezte és az oldalakra rakta. Az így keletkezett fal sikeresen felfogta az ellenség rohamát, majd a két szárny elkezdte körülfogni őket. A sikeres bekerítést követően aztán kezdődhetett a buli. Az ötödik csúfos roham során a teljes rohamozó ndwandesi erő megsemmisült, beleértve Nomahlanjanát (ő volt a trónörökös) és négy testvérét is, mindössze 500 zulu árán.
Mikor a hátrahagyott ndwandwesi csapatok rangidőse megtudta a hírt, visszavonult és egyesült az elküldött , marhákra vadászó négyezer emberrel. Közben Shaka rárontott az épp szomjukat oltó harcosokra, akiknek ez volt az utolsó ivászatuk az életükben.
Az utolsó 5000 emberével Zwide egy végső, mindent eldöntő rohamra utasította a frissen kinevezett tábornokát. Shaka ugyanazt a taktikát alkalmazta, mint az előző támadás visszaverése során. Az elit alakulatával oda-vissza rohangált a sorok között, mindig ott erősítve meg azokat, ahol éppen megtörnének. Közben a két szárny újfent végrehajtotta az átkarolást, körülzárva a ndwandesieket. A nap végére a zuluk totális győzelmet arattak. Kevesebb mint 1000 ellenséges harcos élte túl az egész mókát, míg Shakáéknak csak 1500 emberük veszett oda, 500 pedig megsebesült. Bátran kijelenthetjük, hogy Shaka Zulu vérszomja 2-3 napra alábbhagyott a túlvilágra küldött lelkek mennyiségének okán.
A hatalmas győzelmet követően a környékbeli kisebb törzsek felismerték, hogy Shakával nem érdemes baszakodni meg úgy egyáltalán ellenállni neki, és sokan közülük önként hódoltak be a zuluknak.
Zwide persze bosszút akart állni, ezért jövőre újra támadott. Megint sikerült pár törzset meggyőznie, és 18 000 embert összekaparnia. Shaka, félve az esetlegesen kialakuló izomláztól, nem kívánt szemtől szembe kiállni ekkora túlerő ellen, így hát maradt a felégetett föld taktikánál és a rajtaütéseknél. Az előbbi már csak azért is bevált,mert a bölcs Zwide serege mindössze 3 napi ellátmányt vitt magával. Hamarosan korgó gyomorral, sok embert veszítve, demoralizálva fordultak vissza. A gond ott kezdődött nekik, hogy Shaka még mindig nem csak poénnak fogta fel a háborúzást, ezért követte őket a fővárosukig. Itt a zulu hadfiak teljesen szétverték az egész Zwide-féle sereget. Ezt követően felégették/elrabolták/megerőszakolták és aztán égették fel a kunyhókat, asszonyokat, marhákat, stb. A háború végeztével már gyakorlatilag nem akadt olyan erő a környéken, ami megfékezhette volna. Ha egy törzs nem hódolt be neki, akkor nem elégedett meg annyival hogy kitépte a lelküket aztán sárba tiporta az üres torzót, hanem még a földjeiket is felégette, nehogy bármilyen életnek otthont adjon.
Miután Zwide-ot legyőzték, egyre inkább kezdett kiteljesedni a pszichopata diktátor oldala. Valahogy rájött, hogy ő bizony ki tudja szagolni a boszorkányokat. Ezt a képességét aktívan gyakorolta, sok nőt küldve a másvilágra. A boszorkányos cuccon kívül elüldözött minden esőcsináló sámánt is, mivel csak a király képes esőt fakasztani.
1827-ben meghalt az anyja, aminek hatására három hónapos gyászt rendelt el, éheztetéssel egybekötve. Legyilkolt egy csomó marhát is, csak hogy tudják, milyen érzés elveszíteni valakit. Még így is akadt 7000 ember, akik nem bizonyultak elég szomorúnak. Őket természetesen legyilkoltatta.
Shaka olyannyira pszichopatává vált, hogy azt bármelyik 20. századi és mai diktátor is megirigyelte volna. 1828-ban a féltestvére, Dingawe ölte meg, aki át is vette a hatalmat, mivel “A kedves vezető”-nek nem volt gyereke (félt hogy a trónjára törnének).
Halálakor 40 000 harcossal rendelkezett és 250 000 lélek felett uralkodott mintegy 2 millió km2-en. A soron következő királyok egy az egyben folytatták Shaka katonai stílusát, tovább növelve a Zulu Birodalmat. 50 év múlva még a brit csapatokat is megverték párszor.
Mindent összevetve Shaka amennyire kemény, tökös legény volt, legalább annyira pszichopata mészáros is. Teljesen átformálta a térség hadviselését és szinte a semmiből létrehozott egy birodalmat, ami azért elég nagy teljesítmény.
Majdénmegmondom
2014.10.13. at 14:31Az “assagais” és a “i-klwas” végére nem kell “s”, simán assagai és iklwa.
Gregoory
2014.10.14. at 12:33@Majdénmegmondom: Javítva, köszönöm