A Plantagenetek (1154-ben Blois-i István halála okán II. Henrik ül Anglia trónjára, mint első Plantagenet uralkodó) leghíresebb férfialakjáról, a középkor legismertebb lovagjáról már sok jó film, történelmi munka készült. Én most egy olyan aspektusát akarom bemutatni a Száz Éves háború (1337-1453) legismertebb alakjának, mely kecsegtet egyéb érdekességekkel a téma iránt érdeklődők számára is. Mai cikkem alanya nem más, mint Edward, III. Edward fia, ismertebb nevén a „Fekete Herceg”.
De vajon mit tudunk a középkori Lovagi kultúráról? Joggal tehetitek fel a kérdést. A legtöbb ember emlékezetében a klasszikus apród, fegyverhordozó, lovag kép alakult ki, de a folyamat ennél jóval bonyolultabb volt. Ahogy egykori szaktársam, kiváló barátom fogalmazott szakdolgozatában:
„Maga a lovaggá nevelés kezdőpontját a fiúgyermekek 6-7 éves kora jelentette. Az előkelő nemesi családok utódai ekkor lettek apródok. Hivatásukat otthonukban vagy más nemesi udvarban
kezdték. Az apródok itt elsajátították a kardforgatást és az udvari etikettet.” … „Az apródok fizikai oktatását is a fegyvernökök végezték. Mindenekelőtt mászásra, ugrásra, futásra nyíllövésre, birkózásra, dárdavetésre és lovaglásra tanították őket, később pedig a vívásra.
Eleinte csak fakarddal vagy botokkal edzettek. Oszlopokon vagy farönkökön gyakorolták a helyes vágásokat és a szúrásokat.” … „Különösen fontos volt még a pajzs és a lándzsa használata lóháton. A gyakorlását tompa fegyverekkel végezték élő ellenfél vagy az úgynevezett quintaine ellen.” … „Az apródok hét év szolgálat után a lovaggá válás következő lépcsőfokára léphettek. Minimum hét esztendőig fegyvernökként szolgálta tovább az urát.”
III. Plantagenet Edward (1327-1377) angol király legidősebb fia a keresztségben az Edward nevet kapta, aki mint legidősebb fiú trónörökös, Walest kapta hercegi örökségként, és egyben rex iuniorként.
1356 szeptember 19.-nek délutánján, az angol trónörökös, Edward, a Fekete Herceg, a francia királyt szórakoztatta, nem messze Poitierstől, Franciaországban. Azonban ez nem valami diplomáciai est, ünnepi társalgás, bájcsevegés volt. A francia királyt, II. Jánost tartották fogva, egyedül azért maradhatott életben, mert a Fekete herceg kegyesen megkímélte életét. Edward, gyakorlatilag sihedernek számított, körülbelül a 20-as évei közepén járt, s ez a csata volt a katonai előmenetelének a koronája.
Edward 1330-ban született, apja, III. Edward gyakorlatilag gyerekkorától fogva katonának neveltette. Már 16 éves korától jelen volt a százéves háború csatáiban. 1346-ban III. Edward serege partra szállt La Houge-nél, melynek során a franciák hamar bekerítették az angolokat, és csatára kellett sort keríteni. Ez volt a Crécy csata. Az angol erők valahol 9-12 ezer közt számolhatóak, míg a franciák gyakorlatilag háromszoros túlerőben, 30.000 katonával álltak fel a százéves háború talán leghíresebb csatamezején.
III. Edward gyorsan ki is adta a parancsot: íjászait deffenzív módon kell védeni, két szárnyat tolt az íjászok elé csatasorban, a király a hátsó csatarendben volt tartalékosaival. Ennek a királyi védelemnek alkotta központi elemét Edward, a Fekete herceg, középen, talpig páncélban.
A csatáról
Sok mindent írtam már én is a csatáról, most egy kicsit érdekesebb askeptusát szeretném nektek bemutatni. A genovai zsoldosok, akik a francia király szolgáltatában álltak, azt a feladatot kapták, a francia katonákkal együtt, hogy az angol hosszúíjasokat igyekezzenek likvidálni, mindenféle zavaró akciókkal, akiket amúgy a Fekete herceg védett csapataival. A védelem annyira jól sikerült, hogy Alençon hercege is megpróbálkozott az íjászok megölésével, élükön Edwarddal, a Fekete herceggel, mielőtt kiadta élete utolsó jelentését a francia királynak.
A második roham azonban korán lerohasztotta az angol örömöket. Maga a herceg is veszélybe került, egyes állítások szerint térdre kényszerítették, sőt még Hainault ura is elfogta kis híján, de kardhordozója, Sir Richard Fitz-Simon kihúzta a franciák karmai közül. Mikor később keresték Edward emberei a fiatal herceget, épp azt látta a király által küldött 20 lovag, hogy az ifjonc pihen, támaszkodva a kardján, mivel már visszaverte a támadást, körülötte halottak tömkelege feküdt, mert kardjától úgy potyogtak az ellenfelek, mint a legyek. Olyannyira felülkerekedett a csatában, hogy később alakja összefonódott a vérengzés szinonimájával. Sőt, állítólag a vak király, János személyes jelvényeit is magához vette, mint „hadi zsákmányt”.
A csata után, melyet végül a franciák súlyosan elvesztettek, a Fekete Herceg csillaga is emelkedni kezdett. 1350-re a háború ismét megújult. Az angol király a kasztíliai király lányával kívánt frigyre lépni, de Edward lánytetvére, Joan, út közben betegségben elhalálozott. Más se kellett a francia udvarnak, mint ez a lehetőség, mégpedig, hogy a „Csatornán” átkelő hajósokat folyamatosan megtámadták. 1350 júliusára, az angolok egy hatalmas flottát állítottak fel, a kasztíliaiak megállítására, akik amiatt voltak mérgesek, hogy a házassági szerződés meghiúsult. Az angol király 1350 augusztus 28-án hajózott ki, másnap pedig sor került a csatára, Winchelsea-nél, a kasztíliaiakkal. Azt kell mondjam a csata kevésbé híres mint a Sluys-beli, de van annyira fontos – már csak azért is, mert Sluys-ről volt egy elég gonosz vicc a maga korában:
„A francia udvarban tanakodnak, hogy ki mondja el a királynak a súlyos vereség hírét. Végül úgy döntenek, a legalkalmasabb személy az udvari bolond, mert talán rá a király nem fog olyan súlyos büntetést kimérni, mint rájuk, a nemesekre. Be is küldik a bolondot a királyhoz, aki azt mondja:
– Felség, mi a különbség az angol és a francia hadsereg között?
– Nem tudom, mi? Kérdezte a francia király.
– Hát az, hogy az angol katonák nem ugráltak a vízbe az égő hajókról, páncélostul…….”
A csatáról.
Az angol hajók faltörő kos módjára rohamozták meg a kasztíliai hajókat, legénység nélkül. Mindeközben, III. Edward zászlóshajója léket kapott, így a testvérének, Jánosnak kellett, hogy a segítségére siessen, hogy a király nehogy életét veszítse a habok között. Bár a csata kegyetlenül erőszakos volt, végül a kasztíliaiak visszavonulásához vezetett, a maradék egységeket elfogták az angolok, így belőlük hadifoglyok lettek. A csata angol sikerrel végződött, mellyel az angol korona propagandát is sikeresen tudott alkalmazni. Az újonnan vert pénzérméken feltűnt a „Tengerek királya” megnevezés, már 1351-től.
Az 1350-es évekre végre béke köszöntött Angliára, melynek egyik következménye, hogy az ifjú herceg, Edward, Gascony-ban találta magát, kifejezve igényét a területekre, miközben továbbra is hadi szolgálatokat teljesített, például elfogta a francia Connétable-t, azaz az istállómestert, aki a legfőbb hadúr volt a francia király szolgálatában, mindezt úgy, hogy a környékbeli parasztokat folyamatosan terrorizálta különböző gerillaakcióival. Edward 1355. Szeptember 20-indult el közel 6-8 ezres seregével, melyek főleg Gascony-akból állt, s céljuk nem más volt, mint gyengíteni az ellenséges utánpótlás vonalait, melynek fő célpontja Jean d’Armagnac központja volt, aki bár a francia király hűbérura volt, bizony igyekezett az angol koronához tartozó területeket kifosztani. Október 10-én három hadoszlopra osztódtak, s céljuk az angoloknak az volt, hogy gyakorlatilag fokozzák a guerilla a franciák ellen. Végül a seregek egyesültek, s bevették a középkor méltán híres városát, Carcassonne-t, melyet aztán porig is égettek és ki is fosztottak. November 8-án már olyan messze járt csapataival, hogy Narbonnes város közelében tartózkodott, és 27-ére vissza is tért területeire. Egyedül a Narbonnes-i kastély tartott ki, minden mást elfoglalt.
1356-ban Edward újabb gerillaháborút indított a belső-francia területek felé Aquitániából kiindulva. A felperzselt föld taktikáját alkalmazta, de Tours környékén meg kellett álljon, mivel nem tudta elfoglalni a várat. Nem is tehette, mivel délről a király, II. János közelített nagyszámú francia sereggel, így a hercegnek sürgősen vissza kellett vonulnia, de így is megtalálták őket seregével Poitiers közelében. Miután nem maradt más választása, a 6 ezres seregével felállt a 20 ezres francia erőkkel szemben. Mivel a csatáról fentebb írtam, így nem ismételném magam. Legyen annyi elég, hogy a végkifejletben 2000 franciát öltek meg, közel ugyanennyi foglyot ejtettek az angolok, köztük a francia királyt is, akit később hadifogolyként elvittek magukkal. A korabeli történetek szerint azt gondolták a franciák, hogy a király nagyon gyorsan elhalálozott, mivel alig kaptak róla hírt.
Egy új lovagrend felemelkedése
1348-ban a herceg aktív résztvevőjévé vált annak a parlamenti kezdeményezésnek, mely létre hívta a történelem legismertebb lovagrendjét, a Térdszalagrendet, avagy angolul: „The order of the Garter”-t. Eredetileg azért hozták létre a lovagrendet, hogy III. Edward Franciaország-i parancsnokait egy belső körré gyúrják, azaz, hogy irányításukat megkönnyítsék, akikről azt tudjuk, hogy 1348-ban Edward már vásárolt 24 darab térdszalagot (feltehetőleg lovagjainak). A lovagok otthona a Szent György kápolna volt, Windsorban.
Az utolsó évek
Poitiers volt a herceg katonai életének a csúcspontja. Úgy tűnt már-már, hogy készen áll apja örökébe lépni, s megkoronázzák, IV. Edward néven. A fekete hercegnek viszont volt még dolga, mielőtt örökre lehunyta volna a szemét. 1360-67 között számos csatát vívott még meg, többek között Nájerában, Spanyolországban. Végülis az egészségi állapota gyors romlásnak indult, és 46 évesen, 1376-ban örökre lehunyta szemét, pont egy évvel az előtt, hogy az apja is elhalálozott volna, így a herceg sose lehetett Anglia uralkodója. Ezt a szerepet a tragikus sorsú II. Richárd öltötte magára, akiről Shakespeare remekművében olvashattok többet.
Edwardot 1376-ban a Canterbury székesegyházba temették, nem messze Szent Beckett Tamás kápolnájától, s egyben attól a helyszíntől ahol egykor a klerikust meggyilkolták. A temetési ceremónia sajátossága, hogy egyes elemei, mint a herceg fegyverzete, vagy páncélja, sírja mellett a falon függött, melyre pajzsot és kesztyűket festettek. Ugyanezek a tárgyak valójukban ma Kentben találhatóak, üvegfal mögött az utókor számára megtekinthetően, ami tanúskodik arról, hogy a fekete herceg pajzsa és kesztyűi hogy is nézhettek ki a Száz éves háború vérzivataros és legizgalmasabb évtizedeiben.
Remélem tetszett a cikk!
Források:
Garner, Tom: The Black prince revisited. In: https://www.academia.edu/39511014/The_Black_Prince_Revisited
Bőcs Ferenc: Lovaggá válás útja a középkori nyugat Európában. BA szakdolgozat, 2017.
Rázsó Gyula (1987): A lovagkor csatái, Tankönyvkiadó, Budapest
Szántó György Tibor (2007): Anglia története, Akkord Kiadó
