Közeleg az ősz, hidegebbek az éjszakák, kárognak a varjak. Nézzük meg, hogy mit csinált a hollós királyunk és a serege, 1475 őszi-téli napjaiban!
„De az fejől mondott Pál Kenezsi,
Ároknak mélységét igen nézi;
Ki Szabács erős voltát elméllé;
Honnég minemő álgyú kell mellé.”
Ismeretlen szerző. Szabács viadala. 1476-nál nem korábban.
Szabács ostroma
Előzmények: 1474 korai napjaiban Ali szendrői bég behatolt Magyarországra, végigpusztítva seregével a Temes mentét, majd február nyolcadikán a vár sikertelen ostroma után felgyújtotta Nagyváradot és visszavonult. Hunyadi Mátyás magyar király ekkor Sziléziában hadakozott. A következő év elején, Boroszló ( Wroclaw) város sikeres megtartása után, hároméves fegyverszünetet kötött a Jagelló IV. Kázmér lengyel királlyal. Kinevezvén Szilézia kormányzójává Szapolyai Jánost márciusban országgyűlést hirdetett Szent György napra Budára. Mátyás az általános politikai és hadi helyzetről eképpen számolt be a rendek előtt: „ A csehországi háborút, amelyet akaratunk ellen azok tanácsára és akaratából, akik akkor tanácsunkban és intézkedéseinkben részt vettek, úgyszintén a császár felszólítására a vele fennálló szerződések kötelező erejénél fogva és az apostoli szentszék parancsának engedelmeskedve, a mai napig végtelen fáradsággal viseltünk és amelyből, ha becsületünk sérelme és országunk veszélyeztetése nélkül tehetjük, szívesen szívesen már korábban kibontakoztunk volna,- immár hosszú fegyverszünet megkötésével befejeztük és reméljük, hogy attól végleges béke megkötésével végképp megszabadulunk. Ezek után arra határoztuk el magunkat, hogy országunk óhajtására és a mi saját régi vágyunkra hallgatva, mi és országunk természetes ellensége, a török ellen fogunk fegyvert és Isten segítségével rajtuk oly módon állunk bosszút, hogy azok többé a nekünk okozott károkon ne örvendezhessenek.” – Igazán királyi megfogalmazás. Május 26-án az országgyűlés megszavazta az éves rendkívüli hadiadót, azzal a feltétellel, hogy a király azt csak és kizárólag az oszmánok elleni hadakozásra használhatja fel. A király tekintete leginkább Szabács felé irányult, amely erősség körzetéből a törökök rendszeresen prédálták a Szerémséget, és szerzett foglyok és zsákmány tetemes tárházává is vált. E várat akarta Mátyás a török kezéből kiragadni. Ennek érdekében 1475 október 19-én egy tízezer fős remekül kiképzett és felszerelt haddal, a dunai magyar flotta kíséretében Péterváradra, Nándorfehérvárra, majd a következő év január közepén Szabács alá érkezett.
Mátyás célpontját a szabácsi várat a törökök építették 1470-ben külön e céllal odaszállított faanyagból. Azóta a szultán a vár védelmének erősítésére különösen nagy gondot fordított. Szabács falai hatalmas tölgyfagerendákhoz erősített, földdel bélelt vesszőfonatokból állott. Közvetlen támadás illetve roham ellen a sáncokat vízszintesen egymás mellé fektetett kihegyezett cölöpök védték. A falak felső részén fából mesterien készült védmű, a vár négy sarkán pedig egy-egy vastag tölgyfagerendákból összerótt, és lőrésekkel bőven ellátott torony emelkedett. A vár magvát Castellum képezte ami köré a Száva vizét vezették az árkokba. (Schedel: Világkrónika)
A vár őrsége az ostrom idején 1200-1500 janicsárból állhatott, akik bőven el voltak látva ágyúkkal, puskákkal, nyilakkal, és élelmiszerrel.
Miután a magyar sereg gyülekezése, és az ostromhoz való előkészületek befejeződtek a Száva bal partján, a csapatok megkezdték az átkelést a folyón, és azonnal hozzáláttak az vár lövetéséhez is. Nagy valószínűséggel a magyar hadigályák is elkezdték a folyó felöli oldalak tűz alá vételét. Mátyás közben az ostrom és sereg biztonsága érdekében további sáncokat emeltetett, és a magyar tábort további vizes árkokkal vették körül, védve azt az esetlegese külső támadásoktól. Nagyon hátráltatta az ostromot a Száva nagyméretű áradása. A vetőgépek és a tizennyolc nagy ostromágyú is hatástalannak bizonyult a puha földfalak ellen. Mátyás annyit viszont mindenképpen elért, hogy a vár immár a szárazföldön, és a vízen is el volt vágva a külvilágtól. Az eredménytelennek mutatkozó ágyúzások után 1476 február másodikán érkezett a hír a magyar táborba, hogy Ali és Saki bégek vezetése alatt egy tetemes török felmentő sereg érkezett Szabácstól mintegy három mérföldnyi távolságra, és táborba szállt. Erre a király a vár szemmel és körülzárva tartására a kellő erőket és a hajóhadat hátrahagyván ő maga gyorsan felvonult és megalkotta a csatarendjét bevárva az ellenséget. Ámde valószínűleg a nyílt összecsapáshoz túl gyengének érezte magát, így erőit visszavonta az ostromsáncok közé. Az ágyúkat és vetőgépeket is felsorakoztatták és a nyílt összecsapás helyett sziklákkal és ágyúgolyókkal törték meg a közeledő ellenséget. A török nem merte megkísérelni a magyar tábor megtámadását, így a tüzérség „munkájának” köszönhetően, dolgavégezetlenül, óriási veszteségeket szenvedve elvonult.
Erre Mátyás tovább folytatta az ostromot, melynek hatására egymás után omlottak össze a vár falai, tornyai és egyéb védőberendezései. Mátyás az evezősön kívül másodmagával indult szemrevételező útra egy csónakban. Segítségére volt ebben egy Hamza nevű török renegát, aki nem felejtette el, hogy magyarnak született, aki kiszökött a várból és megmutatta a királynak az erősség leggyengébb pontját. Ámde a törökök észrevették a közeledő csónakot és feléjük összpontosították a tüzüket. Egy jól célzott lövés leterítette a fent említett Hamzát, de ez nem tántorította el a bátor szívű uralkodót, mert csak kémszemléje sikeres befejezése után tért vissza a táborba. Itt királyunk cselhez folyamodott. A következő napon parancsot adott az elhúzódó ostrom beszüntetésére és az elvonulásra. Az eddig egyébként hősiesen és kitartóan védekező török védőcsapat itt már győztesnek érezte magát. A hajnali ködöt kihasználva egy magyar rohamcsapat támadta meg a vár ágyúk által kevésbé rombolt folyóhoz közeli oldalát, és sikerült is bejutnia, de az őrséget riadóztatták. A török minden erejével a támadás visszaverésén volt, ekkor a király maga vezette a rohamot a vár rombolt másik oldalán. Ebből rövid ideig tartó, de nagyon heves összecsapás támadt, mely a törökök leverésével végződött. Szabács így az egyik verzió szerint az ostrom huszonnyolcadik, a másik szerint annak harmincadik, és egy másik szerint annak harminc negyedik napján, azaz február 15. vagy 16-án magyar kézre került. A védősereg nagy részét lekaszabolták, és néhány forrás szerint mintegy hétszázat Mátyás a saját seregébe osztott be. A király nem romboltatta le a várat, hanem rendbe hozatta, megszerezve ezzel egy évekig megtartható erősséget a déli végeken, ami Nándorfehérvár biztonságához nagymértékben hozzájárult.
A magyarok vesztesége több mint kétszázra rúgott, ezek nagy részét nyíllövés érte, sokan mások pedig vízbe fulladtak. Tekintélyes volt a sebesültek száma is. Szabács ostrománál többen tüntették ki magukat, akik közül elsősorban Báthori István országbíró nevét említhetjük, de a legnagyobb dicséret Mátyás királyunkat illeti, aki fáradhatatlan munkájával, rettenthetetlen bátorságával és igazi vezéri rátermettségével az egész hadműveletnek a kulcsává vált.
Ny.Gy.
Robiekin
2015.10.06. at 09:25Király a blog címe 🙂
szemtanú
2015.10.06. at 15:27Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedűl.