A trianoni békediktátum sok hatásként érte az egész magyar társadalmat. Nem volt olyan ember, vagy olyan réteg, amelyet nem érintett volna valamilyen mértékben. A veszteség okozta fájdalom olyan mélyen beleégett a magyarságba, hogy az napjainkig is ott van a zsigereinkbe. Mindenki halott már Trianonról, van róla véleménye, és sokaknak még valamilyen családi történet is színesíti az eseményről meglévő képet. József Attila 1922-es Nem, nem, soha! című verse találóan mutatta be az akkori emberek lelkiállapotát, és a visszavágás, a bosszú gondolata igenis sokak képzeletét mozgatta meg.

Bosszú, de hogyan?

Az 1920-as években a bosszú gondolatat egészen újszerű módon merült fel. Egy renitens kis csoport, amiben egészen jó politikai kapcsolatokkal rendelkező egyének is jelen voltak, talált ki egy „ördögi tervet”. A Trianonért leginkább felelősnek tartott franciákat szemelték ki célpontnak, és a végzetes csapás, a bosszú eszközének pedig a franciák pénzét, a frankot szemelték ki. Kicsit olyan volt ez, mint a jamaicai bobcsapat esete a téli olimpiával, akik az esélytelenek nyugalmával, a megfelelő felkészültség nélkül vágtak bele a „lehetetlenbe”. Windischgrätz Lajos herceg állt az ügy élére, amelynek a helyszíne a Térképészeti Intézet lett, ami akkoriban a honvédelmi tárcához tartozott.

Pénz, pénz, pénz

Gerő László őrnagy kapta az a hálás feladatot, hogy készítsen hamis francia bankókat. Magyarországon szinte semmilyen technikai feltétel nem volt adott, így minden alapanyagot, gépeket külföldről kellett beszerezni. A célt nem aprózták el, a legnagyobb címletet célozták meg, az 1.000 frankos hamisítását kezdték el.  Hiányzott a megfelelő papír, a megfelelő szakértelem, de mindezek ellenére 1924-25 környékén így is sikerült 30 ezer hamis pénzt nyomtatni. Ezzel csak az volt a baj, hogy ekkora mennyiség közel sem lett volna elég a francia gazdaság bedöntéséhez, nem is beszélve arról, hogy alig hetede volt az elkészült daraboknak tűrhető minőségű, közel fele pedig olyan rossz volt, hogy azok egy részével inkább begyújtottak.

A bosszú

1925 december 14-én Jankovics Arisztid nyugdíjas vezérkari ezredes Hollandiában, Hágában besétált egy helyi pénzváltóba, hogy beváltson némi francia 1.000 frankost. Pedig csak annyi lett volna a dolga, hogy két futár számára adja át a nála lévő pénzt. Ehelyett megpróbált beváltani párat a túlbuzgó ezredes. Az alkalmazottak azt kell mondani, hogy megérték a pénzüket, mert azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a bankókkal. Az ezredes legnagyobb megdöbbenésére rendőrök jelentek meg, és őt és a közben megjelent két társát is bilincsben vitték el. Jankovics diplomáciai mentességét hangoztatta, amivel csak az ellenkezőjét érte el, még gyanúsabb lett. Tagadni kár lett volna bármit is, amikor a csapat bőröndjében 10 millió frankot találtak a nyomozók. A hírt azonnal felkapta a világsajtó, és minden bankban eljutott a hír, így hiába próbálkoztak más európai nagyvárosokban, sehol sem sikerült egy darab hamis frankot sem beváltani.

A lebukás után

A Magyarországon és külföldön is lefolytatott nyomozás során kiderült, hogy a bűncselekményről Gerő Lászlón és Windischgrätz Lajos hercegen kívül még olyan prominens személy is tudomással bírt, mint Teleki Pál, aki ebben az időben a Térképészeti Intézet földrajztudósa is volt. Nádosdy Imre rendőrfőkapitányról is hamar kiderült, hogy az ügy részese volt, de felmerült Bethlen István miniszterelnök felelősége is. A frankhamisítási botrány során 24 vádlott ellen indult eljárás Magyarországon. Az 1926-ban született ítéletben végül csak Windischgrätz Lajos herceget és Nádosy Imre országos főkapitányt ítélték el, 4 és 3,5 évnyi fegyházbüntetést róttak ki rájuk. A kormány nem bukott bele az ügybe, pár szurkoltak ennek az opciónak a franciák, de az ország hírnevén csorba esett. Az, hogy mennyire volt benne a politikai elit, jelezheti, hogy alig két év után kegyelmet kaptak az elítéltek.

Hol hibáztak?

A hamisítók nem bíztak semmit sem a véletlenre, még direkt meg is gyűrtek minden darabot, hogy használtnak tűnjenek. Amire viszont nem gondoltak, vagy inkább nem is tudtak, egy nagyon egyszerű dolog volt. Franciaországban minden 1.000 frankos címletű bankjegyet egy vékony tűre felszúrva „tároltak”, ami miatt a használt bankókon jó pár kis tűszúrás nyomnak kellett volna lenni, és pont ez hiányzott a magyar gyártású frankokról. És ha ez nem lett volna elég, akkor még számos apró dologban is eltérés mutatkozott, így gyakorlatilag egy gyakorlottabb alkalmazott szinte azonnal felismerte a hamis pénzt, amely még a súlyában sem stimmelt, nehezebb volt az eredetinél.

Hogy volt-e értelme? Döntsétek el ti. Szerintem nem.

Felhasznált irodalom:

Windisch-Graetz Lajos (2019): Hősök és csirkefogók – Megélt világtörténelem 1899-1964, Szépmíves Könyvek

https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC16920/17103.htm

Ablonczy Balázs: Összeesküvés a frank ellen. In: Rubicon 2005/9


3 hozzászólás

Banitz Julianna · szeptember 14, 2020 - 7:16 de.

Szerintem igen. Az értelme – a nembelenyugvás, a lázadás az igazságtalanság ellen.

    Danka Balazs · szeptember 14, 2020 - 7:39 de.

    Szerintem nem feltétlen volt jó ötlet, mert pont azokat a nyitási kísérleteket kaszálta el, amiből csak nagyon későn (bécsi döntések) profitáltunk igazán, és amiért Benes köszönte szépen, állva tapsolt körülbelül. A késés egyik jó példája az, hogy csak 1922-ben vettek fel minket a Népszövetségbe (ENSZ jogelőd), tehát ha azt nézem nem igazán érte meg.

Oldman · szeptember 18, 2020 - 11:38 de.

Mindenképpen megéri. Nem így, de megéri. A módszert a németek vitték tökélyre, állítólag volt olyan időszak, hogy több német font volt forgalomban, mint angol. Egyébként az idő megérleli – Franciaország hamarosan megkapja a saját, jól megérdemelt Trianonját. Úgyhogy most csak hátra kell dőlnünk, s zárt határok mögül szemlélni, ahogyan megalakul francia területen az első Európai Kalifátus. És szarják össze magukat.

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.