Tegyen egy próbát, biztos talál az érdeklődésének megfelelőt

146 fő vs. 12 000. Több bevezetést nem is szeretnék írni. Szondinak acélból voltak a golyói.

Szondi György származásáról nincs pontos információ. Valószínűleg jobbágy vagy mezővárosi polgár szülőktől származott, majd saját erejéből küzdötte fel magát a várkapitányi tisztségig. A Szondi név is felvett név, amit valószínűleg Szond mezővárosából kreált. Eredetileg Suhó volt a neve.

A kis Szondit Révay Ferenc nádor helyettes karolta fel. Ő tanította az írásra-olvasásra és a harc alapvető fortélyaira is. Az 1526-os mohácsi csatában is részt vett, majd a vereséget követően folyvást azon munkálkodott, hogy visszafizesse a törököknek a kedvességet.

A harcokban mutatott vitézségéért 1540-ben nevezték ki Drégely élére, ami a következő évtől, Buda, Visegrád és Esztergom elestétől kezdve kiemelt fontosságú lett. A fontossága ellenére a vár rosszabb állapotban nem is lehetett volna.

Gyönyörű középkori erődítmény volt, tehát magas, vékony falú, ami a 16. században már konkrétan használhatatlannak számított. Ráadásul a század első felétől kezdve már csak vadászkastélynak használták az érsekek. A vár állapota a folyamatos pénzhiány és a más rendeltetés miatt tovább romlott. Ha ez nem lett volna elég, még egyszer egy villám is belecsapott a lőszerraktárba, felrobbantva azt. A friss kapitány ennek ellenére próbálta a lehetőségeihez képest a legtöbbet kihozni a helyzetből.

Az 1541-es nagy hadjárat után 1547-ben indult meg az újabb török roham. A fényességes padisah csapatai sorra vették be Nógrád várait és már csak Drégely magányos falai álltak közte és a gazdag bányavárosok között. Szondi is felismerte ezt, ezért folyamatosan jelezte a főnökeinek, hogy ebből baj lesz, de csak süket fülekre talált.

1552-ben jött is a következő menetrendszerű támadás. A törökök több irányból is támadták az ország megmaradt részét. Drégely felé Hádim Ali budai pasa vonult a 12 000 fős seregével. Szondi kicsiny várát ekkor mindössze 80 fő védte. 16 lovas, 60 gyalogos, 1 tüzér és 3 várőr. Kétségbeesett levélváltás kezdődött. A környékbeli városok csak néhány katonát tudták küldeni. Selmecbánya adta a legnagyobb segítséget, 26 zsoldost. A felvidék maradékát védő győri főkapitány, Erasmus von Teuffel (akit a magyarok csak Ördög Rézmánnak neveztek) a segítségkérésre még csak meg sem moccant. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem fognak jelentős támogatást kapni.

Az még hagyján, hogy nincs felmentő sereg, de még le is léptek páran. Köztük volt az alkapitánya, Bekefalvy Gergely is, aki arra hivatkozva szívódott fel, hogy sok hónapnyi zsoldot nem kapott meg. Igen ám, csakhogy a többiek is elvoltak már maradva rendesen a fizetésükkel. Csak Szondinak 322 forinttal tartozott a kincstár.

A védők az ostrom kezdete előtt még gyorsan felgyújtották a kinti szénakészletet, majd behúzódtak a várba és készültek az ostromra. 146 fő. Ennyinek kellett ellenállnia a 12 000-nek.

Július 6-án megkezdődött az ostrom. A török tüzérek, a topcsik minden tudásukat bevetették, hogy szétlőjék az ódivatú várat. Egy rövid előkészítést követően Ali rohamot vezényelt. Szerencsére a magyarok vissza tudták verni az első támadást, de visszaszorultak a fellegvárba, a törökök meg felgyújtották a lentebb elhelyezkedő palánkvárat.

A következő két nap megállás nélkül ágyúzták a várat. Szinte semmi nem maradt belőle, mire 8-án rohamra került sor. A védők ezt is visszaverték. Ali alig hitt a szemének, hogy ez a maroknyi, mindenre elszánt magyar képes dacolni az ő világverő seregével. Újra ágyúzást kellett elrendelnie.

Július 9-én este, a pasa a szomszédos Oroszi papját küldte, hogy győzze meg ezt a csökönyös magyart, adja fel a várat és mentse az életét. Szondi azonban nem adta fel, még a biztos halál árnyékában sem. Az megadás ajánlatára csak ezt a választ tudta a pap vinni: “A basa uraság ahhoz későn kelt már, és tőle kegyelmet nem vár soha, mert azt ő Krisztustól fog kérni.”

Szondi, miután megmondta a véleményét a papnak, előhozatott két török foglyot, majd magához hívatta az apródjait. Mind a foglyokat, mind a két apródot drága ruhába öltöztette, teletömte a zsebeiket pénzzel és elküldte a pasához, azt kérve, hogy bánjon velük tisztességgel, neveljen belőlük vitézeket. Szondi saját magára nézve, csak tisztességes temetést kért.

A pap távozása után máglyát rakatott és tűzre vetett minden értéket, leölte a lovait, majd ezt követően gyors meggyónt, felcsatolta szablyáját és várta a rohamot. Nem kellett sokat várnia. A törökök vérgőztől megvadulva rontottak rá a megfáradt védőkre. Maga a kapitány az első sorban osztogatta a csapásokat. Oroszlánként küzdött, noha több sebet is kapott. Az egyik sérüléstől már lábra sem bírt állni, így fél térdre ereszkedve harcolt tovább, egészen addig, amíg egy-egy szerencsés lövés mellen és fejen nem találta. A védők az utolsó emberig harcoltak.

A törökök Szondi fejét levágták, majd díszszemlére vitték, de ezt követően a pasa állta a szavát; rendes temetést biztosított neki, sírjára lobogós lándzsát tűzetett.

Drégely eleste után a szomszéd Ság és Gyarmat védői megfutottak, üresen hagyva a várakat. A gyáva Teuffelt is utolérte a végzete. Egy hónap múlva ütközött meg Ali seregével, ahol ott is maradt a csatatéren.

Szondi György és katonáinak hősies helytállását a két apródja, majd Tinódi Lantos Sebestyén örökítette meg az utókor számára. Később Arany János egy balladában tette halhatatlanná.

 Szondi szarkofágja Drégelypalánkon

Forrás:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1552_julius_9_szondi_gyorgy_hosi_halala/

http://www.szondi-bgy.sulinet.hu/iskolankrol/szondi-gyoergy.html

http://www.fusz.hu/fuszdrupal/?q=content/461-%C3%A9ve-halt-meg-szondi-gy%C3%B6rgy

http://magyarokforrasa.hu/szondy-gyorgy-a-dregelyi-hos.html