A háborús történetekben nemigen található Erich Hartmannhoz hasonló kaliberű ember, a repülés rövid időt átfogó, de annál mozgalmasabb történetében pedig egyáltalán nem találunk. Hartmann 352 hitelesített légi győzelme minden idők „világrekordja”, melyet megdönteni azóta se, de lehet soha nem is fog már senki.
Adott egy egyszerű, közvetlen, és látszólag teljesen hétköznapi német fiatalember, aki döbbenetes katonai és emberi teljesítményt „tett le” a 20. század szép nagy asztalára. Olyan egyedülálló teljesítményt, amelyhez hasonlót nagyítóval sem igen lehet találni a második világháború vérzivataros történetében. Egy vesztes hadsereg tagjaként a végsőkig harcolt a keleti és nyugati szövetségesek mindent elsöprő rohamával szemben, és nemcsak hogy harcolt, még túl is élte a világégést. Egyike volt a világháború során legjobban kidekorált német katonáknak, megkapott szinte minden megkapható kitüntetést, sőt annál még szinte többet is, ami által a Harmadik Birodalom legjobban kidekorált katonája lett. Ez az „úriember” Hans Ulrich Rudel ezredes volt a híres német stuka pilóta, a „tankgyilkos”.
Egy parányi ország a szabadságáért dacolni mert a hatalmas Szovjetunióval, méghozzá nem is akárhogy!
A kanadai alapvetően egy barátságos, békeszerető népség, azonban ha háborúba megy, ne akarj ellenük harcolni… Léo Major ennek a filozófiának a megtestesítője. Olyan, mintha összegyúrták volna Nick Furyt, Amerika Kapitányt és mondjuk a Hulkot.
Mit lehet olyankor tenni, amikor egyik pillanatról a másikra sok-sok ezer bolsevik jelenik meg a határokon, és harckocsikkal, tüzérséggel meg minden földi jóval kezdik el követelni az ország déli részét? Simo nem volt modern gyerek, ma talán le is gárdistásoznák miatta, de ő nem posztolta ki az üzenőfalára, hogy „Szar az egész, húzok az asszonnyal Londonba, oszt a politikusok meg megoldják egymás közt”, hanem fegyvert ragadott, mert ez egy férfi kötelessége, mikor a nemzet és a haza veszélyben van.
Ha azt mondanám, hogy ezt a srácot simán nevezhették volna a kanadai indián Predatornak, nem is tévednék nagyot. A legtöbb kitüntetéssel rendelkező őslakosként Tommy volt a második világháború egyik legjobb felderítője.
Michael Wittmann a második világháború negyedik legtöbb győzelemmel rendelkező harckocsizója volt. Egyaránt megfordult a keleti- és nyugati-fronton is. A nyomában általában csak több tonnányi füstölgő roncs maradt olyan mennyiségben, amiért bármely méh telep vezető a fél karját is odaadta volna.
Erwin Rommel neve egybecseng az olyan jelzőkkel, mint a bátorság, vagányság, katonai géniusz és még sorolhatnánk. Benne találjuk meg a jó tábornokok esszenciáját, aki mindig az embereivel törődik és sose adja fel a harcot még a legreménytelenebb helyzetekben sem. Még akkor sem ha éppen kifogy a harckocsiból az üzemanyag…
Az angolokról mindenki azt gondolja, hogy békésen elteázgatnak a kis szigetükön, és mélán merengenek a néhai viktoriánus kori dicső napokon, miközben a hintaszékben ülve éppen simogatják a hosszúíjukat. Ha csak futólag áttekintjük Jack Churchill életrajzát, igazolást is nyerünk ennek az elméletnek, hiszen olyan foglalkozásokat űzött, mint színész, író, modell, íjász bajnok. Azonban ha jobban belemélyedünk, az arcunkba kapjuk, hogy kommandós is volt, aki olyan őrültségeket/vagányságokat csinált, hogy mindenki más csak lesett, mint a moziban. Ezekről a kis huncutságairól kapta az „Őrült” becenevet, már ha maga a tény, hogy karddal és íjjal ment harcba, nem lenne elég.