„…tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük… Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.” Ezeket a sorokat a véreskezű Julius Jacob von Haynau tábornok írta 1849. augusztus 24-én az egyik beosztott tábornokának.
1849. október 6. 5 óra 30 perc, Arad A hajnali ködfátyol mögül négy büszkén lépdelő férfiú alakja tűnik elő. Egy tucatnyi osztrák katona botorkál mögöttük, fehér uniformisukat szorosan összehúzva magukon a csípős októberi hidegben. A…
Lenkey az ágyán fekszik, apatikusan maga elé meredve. Teljesen meztelen, csak
egy tépett és nagyon piszkos durva katonaköpeny van rádobva. Ágyneműje nincs, a
szalmazsák és a párna szakadozott, csomókban lóg ki a lószőr belőle.
Az orvos int a mellette álló, velük együtt jött Knezic tábornoknak. Az közelebb
lép az ágyhoz. Gyöngéd szeretettel Lenkey vállára teszi a kezét.
– Hát hogy vagy, János? Hallom, nyugtalan éjszakád volt. Bántottak téged?