George Maniakes tábornok

A Vikings: Valhalla sorozat Leif Erikson, Freydis Eriksdotter és Harald Sigurdsson viking kori történeteibe nyújt betekintést. de a közelgő utolsó, azaz a 3. évad kapcsán már azt tudjuk, hogy Leif és Harald Bizánci Birodalomban eltöltött időszaka is látható lesz. Az évaddal kapcsolatos információk mellett megjelent már pár kép is, és azok egyikén feltűnik egy igazán nagydarab bizánci katona, aki nem más, mint George Maniakes tábornok, akinek az élete a viking hősökéhez hasonlóan igencsak regényes, és fordulatokban is gazdag.

Read more

Flavius Aetius – az utolsó római

Flavius Aetius volt az az ember, akinek a halála egy birodalom jövője szempontjából akár sorsdöntőnek is tekinthető. A Nyugatrómai Birodalom bő két évtizeddel későbbi bukása összefügg azokkal az eseményekkel, amelyeknek ő volt a középpontjában. Aetius egyszemélyben volt hadvezér, politikus, államférfi, és nem utolsó sorban egy olyan római, aki minden igyekezetével próbált megőrizni a korábbi dicsfényből és hatalomból legalább valamennyit. Ezért ist tekintik egyesek az utolsó „igazi” rómainak.

Caligula az „őrült” császár

Az időszámításunk kezdete után 41 évvel, majdnem három évtizeddel Augustus, az elsőnek tartott császár halála és 85 évvel Julius Caesar meggyilkolása után Rómában egy újabb történelmi jelentőségű gyilkosság történt. Az áldozat pedig a birodalom harmadik császára Caligula volt, aki az utókortól az „őrült” jelzőt is megkapta. De ez mennyire igaz? Tényleg megbomlott az elméje, vagy inkább a körülmények áldozataként lehet rá tekinteni, akit az utána jövők ruháztak fel olyan történetekkel, amelyeknek a fele sem volt igaz?

Szaigó Takamori

Ha valaki meghallja a szamuráj szót, egyből beindul az emlékezete és a képzelete egyaránt. Bár letűntek már, valamilyen formában mai is velünk vannak.  Gondoljunk a Csillagok háborúja Jedi lovagjára Luke Skywalker személyére, aki amellett, hogy Darth Vader fia, bizonyos szempontból szellemi örököse Szaigó Takamorinak, az igazi „utolsó szamurájnak”.

Augustus II.

Némi félrecsúszott egyezkedést és Scribonia-tól való válást követően végül a triumvirek össztüzet zúdítanak Pompeiusra, minden irányból, ami a vereségével zárul. A triumvirek hatalmára már csupán önmaguk jelentik a veszélyt. Lepidus ismét bepróbálkozik, és megpróbálja Szicíliára rátenni a kezét, ami csúfos véget ér. Csapatai fellázadnak ellene, majd Octavianus „légiókonvertáló” varázserejének köszönhetően átállnak az ő oldalára. Ez volt Lepidus utolsó próbálkozása, provinciáitól megfosztják, ő pedig házi őrizetben éli le hátralevő éveit.

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2024. Minden jog fenntartva