Jan Žižka egy tökös, 15. századi cseh lovag volt, aki az első igazi protestáns felkelést vezette Európában. Ez a felkelés később a “Huszita-háborúk” néven vált ismertté. Žižka annyira kemény volt, hogy hadvezéri pályafutása alatt sose szenvedett vereséget. Most mondhatnád, hogy ilyen már azért volt. Rendben van, de Žižka ezt egy szemmel, majd vakon tette, mikor úgy gondolta, hogy már túlságosan is egyoldalúak a küzdelmek. Ehhez még hozzájön az, hogy egy parasztokból álló hordát vezetett a harcedzett lovagokkal szemben.
Rólunk
A „történelem faszagyerekei” 2014-ben indult a
blog.hu oldalon, annak egyik blogoldalaként,
azzal a határozott céllal, hogy a széles közönség
számára is érthető módon mutasson be érdekes
történelmi személyiségeket, történéseket. Az oldal
megszületésével egy időben létrejött egy Facebook
oldal is, ahol a megjelent cikkek mellett
történelmi témájú mémek, hírek, érdekességek,
videók kerültek megosztásra. Az elmúlt 10 év alatt
az oldal sok fejlődésen, változáson ment keresztül,
de ami a legfontosabbnak tartunk, igazán ismertté
is vált a történelmet kedvelők körében. Az oldalon
az alapítás óta közel 300 cikk, novella, interjú
jelent meg különböző szerzők munkája nyomán.
Ezek felölelik a magyar mellett a világtörténelem
minden korszakát, és több tízezres olvasottságot
elért cikkek is találhatóak szép számban az
oldalon. Külön öröm volt számunkra, hogy
vannak olyan cikkek, amelyek esetében a Google
keresőjébe az első helyek egyikén is
megtalálhatóak.