Az első keresztes háború sikere után a Szentföldön jó pár lovagrendet alapítottak, melyek sok célja közül az elért „sikerek” megőrzése, a Szentföld védelme, a betegek gyógyítása is megtalálható volt.
Aki nem ismerné, az jegyezze meg, hogy a normann szó „északi embert” jelent, és eredetileg a mai Dánia, Norvégia és Svédország lakóit jelölte, más néven a vikingeket, akiket azért nem kell annyira bemutatni senkinek se. Ezek az úriemberek jelentős szerepet játszottak Európa 10–13. századi történelmének alakulásában, rövid, felívelő korszakuk folyamán elfoglalták Angliát, Dél-Itáliát és Szicíliát, de Észak-Afrikába és a Közel-Keletre is eljutottak, és ha már ott jártak, akkor foglaltak, raboltak, uralkodtak is egy kicsit. „Jöttek, láttak, hódítottak, uralkodtak”
A keresztes vitézek között rengeteg kemény arcot találhatunk, de az első – és messze legsikeresebb – keresztes hadjárat egyik legfőbb katonai vezetőjének és legvakmerőbb harcosának lenni még e dicsőséges társaságban is kiemelt helyet jelent.
I. Bohemund tarantói herceg és Antiochia fejedelme az első keresztes hadjárat egyik kiemelkedő alakja volt.
Mai francia helyesírással Renaud de Châtillon, a középkori langue d’oil írásmóddal Reynald de Chastillon, az arab források szerint „Arnát”, magyarosan Châtilloni Rajnáld, az egyik leghíresebb keresztes lovag élete több szempontból is érdekes lehet. Egyrészt ő volt az, aki az európai kereszténység képviselői közül a legközelebb hadakozott Mekkához, másrészt rokonságba került az Árpád-házzal, harmadrészt pedig kalandos élete során talán ő volt a muszlimok által leginkább gyűlölt személy a XII. században.
„Mi – úgymond – ma Isten segítségével a Duna révén Bolgárországba átkeltünk és Görögország legszélső határáig nyomulunk elő. Isten segítségével kísérletet teszünk, hogy a keresztény népeket a török járom alól felszabadítsuk, és a törököket Európából kiűzzük. Reméljük, hogy ez sikerülni fog nékünk; mert a pogányok kiűzésére számos keresztény király és fejedelem tetemes segítséget ajánlott föl. Ti pedig imádságaitokkal kérjétek Istent, hogy nevének dicsőségére és a kereszténység vigasztalására nekünk diadalt engedjen.”
A mai cikkemben a történelmünk egyik elfeledett, és lebecsült fejezetét boncolgatom újra, méghozzá a II. András királyunk által vezetett ötödik keresztes hadjáratot, és ennek a fejleményeit.
I. Balduin, a Jeruzsálemi Királyság második uralkodója tetőtől talpig keresztes vitéz volt, akit már éltében is a kereszténység fáradhatatlan lovagjának tartottak. Politikai érzéke mellett a harcban is jeleskedett. A nehézlovas rohamok élére állva még a legreménytelenebb helyzetekből is győztesen került ki.
146 fő vs. 12 000. Több bevezetést nem is szeretnék írni. Szondinak acélból voltak a golyói.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az igazán tökös keresztesek csak a templomosok és a teutonok soraiból kerültek ki. Ezt az elméletet egy, a Johannita Lovagrendet erősítő úriember cáfolja meg egy visszakezes pofonnal. La Valettet bárhová sodorta a sors, mindig keményen helyt állt. Málta megvédéséből is ugyanúgy kivette a részét, mint az evezésből a török gályán.
I. Bajbarsz élete a meredeken felfele ívelő karrier iskolapéldája. Az egyszerű, szegény, nélkülöző parasztgyerekből kitartásának és tehetségének hála először testőrparancsnok, majd a Közel-Kelet egyik legnagyobb államának szultánja lett. Igazi tündérmese. A Hódítás Atyján kívül szó esik még ugyanennek az államnak a legmenőbb katonáiról, a mamelukokról is.