Nándorfehérvár 1456 nyarán csodával határos módon, magyar kézen maradt. De az ország másik oszlopa, Hunyadi János bevégezte a küldetését. A holló felemelkedett, kitárta a szárnyát, és útját állta az áradatnak. Bár a szétvert török haderő megfutott, még mindig keselyűk köröztek hazánk felett, és körülötte egyaránt.
„Azt hallottuk, hogy ha a magyarok egységesek lennének, az ország gazdasága lehetővé tenné, hogy megvédjék azt bármilyen ellenségtől. De a magyarok a világon a legrosszabb fajta, mindenki csak a maga hasznát nézi, és ha teheti, a köztulajdon zsírján hízik. Nem becsülik a többi országot.”
„ A harc kitört, a harc lefolyt,
Két bajnok úrfiak
Szilágyi és Hajmás , Sztanbulon
Rabságba juttanak.
„Rabság! nehéz lánc! hős karom,
Miért nem vagy te szabadon!” Vörösmarty Mihály: Szilágyi és Hajmási
A nagy történelmi tetteket valójában olyanok hozzák létre, mint akármelyikünk- az egyetlen különbség az, hogy van bátorságuk kulcsfontosságú döntést hozni egy nehéz pillanatban. Vannak ők az egyik oldalon, és vannak a krónikások, akik lejegyzik ezeket a pillanatokat az utókornak. A mai írásomban Galeotto Marzio és Antonio Bonfini szemén keresztül szeretném bemutatni a tisztelt olvasóknak Hunyadi Mátyás utolsó napjait. Kitérek a talján mesterek életútjára, hogyan kerültek a magyar királyi udvarba, a Mátyás számára végzetes virágvasárnapra, majd hogy ezek után mi lett a tollforgatókkal.
„Ki tudná elsorolni az ágyúknak, puskáknak, hadigépeknek és egyéb hajítógépeknek mérhetetlen tömegét, amelyet a király úr ellenséges erődítmények és várak rontására hadjárataiban magával szokott vinni?”Thuróczy János- A Magyarok Krónikája
1463 forró júliusában a magyar küldöttség hazaindult Bécsújhelyből. Talán a követség vezetője, Vitéz János volt a legelégedettebb, mert volt náluk valami, amit 23 évvel ezelőtt raboltak el Magyarországról. A III. Frigyessel kötött békénél is fontosabb volt, hogy a Szent Korona újra magyar kézbe került, és Hunyadi Mátyás hamarosan a választott királyból törvényes uralkodóvá léphet elő. De tudta Mátyás, hogy a koronázásra még várnia kell, mert a királyság egysége még nem teljes. Bosznia egy része és Jajca vára török kézre került. Előbb ezt kellett a királynak visszaszereznie…
„ Vigyázzatok, virrasszatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő.” Máté 33.
IV. Béla királyunk legszörnyűbb rémalma az lehetett, hogy a tatárok egyszer csak visszatérnek és befejezik azt, amit 1241-ben elkezdtek; a Magyar Királyság elpusztítását.
„ Minden ködszerű volt, és csodálatosan halk és gyors és megfoghatatlan. Az átvilágított párák felett már látszottak a ló homlokán és szügyén a nehéz hadi vértek. Már a lovas sisakos körvonala is látszott. Kesztyűs bal kezét a combjának támasztva ült a nyeregben, kesztyűtlen jobbján gyűrűk fénylettek a kantárszárak között. Egész testtartása olyan volt, mintha az erdei ágak alatt lehajtott fejét elfeledte volna a sűrűből kiérve újra felemelni. Kemény állát páncélinges mellének szegte, és mereven úgy nézett maga elé, mintha egyes-egyedül lenne a világon.
Sokan vannak, de rosszul vezetik őket. Mint a birkák bezárták magukat az akolba. Mi fog történni? Nem tudjuk. Az Isten tudja csak.” Batu kán szavai a katonáihoz 1241. április 10.
„ Ellenállóval szemben nem szűnhetik meg a háború.” Jasza – Dzsingisz kán kódexe.