A magyar harcos, katona vagy baka az idők folyamán rengeteg harctéren megfordult már. Hosszú időn keresztül katonanemzet voltunk. Hagyományainkhoz, hősiességünkhöz tartozik valami, amire a következő néhány írásomban szeretnék kitérni. Most nem egy személyt, vagy eseményt vizsgálunk, hanem azt, hogy mi tette még bátrabbá a harcost. A magyar „harci drogról”, a borról esik szó a továbbiakban.
Pontos adat nem áll rendelkezésünkre, hogy mikor született, így marad a feltételezés -1508 körül. Édesapja Zrínyi III. Miklós, édesanyja Karlovics Ilona volt. A Subic nemzetség jeles tagja, akik már IV. Béla királyunknak is segítséget nyújtottak a tatárjárás alatt. 1347-től a zrini kastély után Zrínyinek kezdték hívni őket.
„Szemem fénye, szívem vére kedves fiam! Amit írtál tudomásul vettem, és megértettem. Te tudod azonban, hogy a mi családunk a bátorság szilárd talaján áll, s nekünk nem illik senkinek beszélni gyengeségről, és tehetetlenségről, mert ez gyávaság lenne tőlünk. Ilyen élet nekem nem kell. Amíg élek a pasa a várat nem kaphatja meg tőlem.” Zrínyi Miklós levele fiának, Györgynek. 1566 szeptember 5.
„Ki tudná elsorolni az ágyúknak, puskáknak, hadigépeknek és egyéb hajítógépeknek mérhetetlen tömegét, amelyet a király úr ellenséges erődítmények és várak rontására hadjárataiban magával szokott vinni?”Thuróczy János- A Magyarok Krónikája
„ Ha nem kínálnak békét méltányos feltételek mellett, akkor erős lélekkel kell elviselnünk a ránk nehezedő külső és belső bajokat, és ezerszer inkább vállalni kell a külső veszélyt, minthogy az ország méltatlan békefeltételekkel megcsonkíttassék, kisebbíttessék. Sem örökre, sem átmenetileg a haza testéből elszakítani egy darabot sem engedünk. Nem tűrjük, hogy az az ország, amelyet meglehetős hatalomban vettünk át dicső őseinktől, méltánytalan békefeltételek miatt csonkíttatást szenvedjék. Nem létezik nagyobb gyalázat számunkra, mintha azt az országot, amelyet elődeink példája szerint gyarapítanunk kellene, nemtörődömségből és kishitűségből napról napra gyengítünk. A háború folytatása tehát a békének több reményével biztat, mint az olyan béke melyet ilyen drágán, az ország részeinek elszakítása árán kellene megvásárolnunk. Ilyen béke nekünk nem kell! Erőnk, fegyvereink, és minden tudásunk révén igazságosabb, méltányosabb békét fogunk kiharcolni magunknak. „ Hunyadi János leve Ulászló magyar királynak 1442 Kisasszony (augusztus) havában
Egy várkapitány, aki méltatlanul feledésbe merült. Egy várkapitány, aki harcolt Szigetvár és Gyula kapitányaként. Egy várkapitá… A fenébe is, Kerecsényi 60 napon keresztül tartotta magát 15-szörös túlerővel szemben. Ha ez nem győz meg titeket, hogy elolvassátok a róla szóló cikket, akkor semmi. Nem fogtok csalódni.
Egy ütközetet vagy csatát sose lehet egyedül megvívni, és megnyerni. De vannak olyan hősök, akik bátorságukkal, leleményességükkel és példamutató áldozatvállalásukkal eldönthetnek egy csatát. Ilyen volt a vészterhes 1442-es év tavaszán az Erdélybe betörő török csapatokkal megvívó Hunyadi seregének egyik vitéze Kemény Simon is.
A 1440-es év nyár eleje ismét rosszul kezdődött a déli határra rendelt magyar csapatoknak, akik a várakban, erődökben teljesítettek szolgálatot. II. Murád szultán immáron a magyar végeket vette támadás alá világhódító seregével. A török csapatok az év tavaszán meg is érkeztek egy város alá, amit ők úgy neveztek: a mennydörgés kapuja.
Az elkövetkező néhány cikkemben a magyar határvédelem egyik legdrámaibb, és egyben egyik legdicsőségesebb fejezetét szeretném bemutatni a kedves olvasóknak. Az 1439-1443-as időszak a magyar történelem páratlan fejezete, amikor a holló felemelkedett, kitárta a szárnyát, és megállította az Oszmán áradatot.
„Tizennyolc alkalommal mérkőzött meg a törökkel, és mindannyiszor győzött. Oly nagy dicsőséggel végezte a dolgát, hogy a törököt már a neve hallatán rémület szállta meg, és hosszú idő kellett ahhoz, hogy elfelejtse ki volt Pipo.” Poggio Engel