Tag Archives: viking

Igor fejedelem

A Kijevi Rusz történetével már foglalkoztunk korábban, ahol a vikingek kapcsán az alapító Rurik vezér, majd pedig az azt követő Oleg fejedelem életében nyertünk egy kis bepillantást. A Viking sorozat hívei számára viszont ismerős lehet az Igor név, aki a sorozatban egy gyermeket jelentett, aki Oleg udvarában, annak mintegy a börtönében élt egészen addig amíg nem sikerült onnan megszöknie Csonttalan Ivar segítségével. A valóság persze egészen más, de a legfontosabb mégis az, hogy Oleg egy létező személy volt, és nem is akárki, hanem Rurik fia, aki fiatal kora miatt nem lehetett fejedelem egészen addig, amíg Oleg el nem tűnt a színről.

A vikingek utolsó háborúja

A viking történelem kezdetéről, és dicső korszakáról igen sokat lehet olvasni, hallani. Elég, ha Vikingek, vagy az Utolsó királyság sorozatokra gondolunk, amik igen nagy rajongótábort gyűjtöttek maguk köré az évek alatt. A rajongók nagy örömére lesz a Vikingeknek egyfajta folytatása, ami egy évszázaddal később veszi fel a vonalakat, és még ebben az évben ki fog jönni az Utolsó királyság utolsó évada is. Ezek egyike se fogja viszont érinteni azt az eseményt, amiről most szó lesz, az utolsó viking háborút és csatát, ami végérvényesen lezárt egy több évszázados korszakot.

Középkori legendák nyomában I. Berserkerek, a viking halálosztók

A vikingek a középkor rettegett harcosai voltak közel két évszázadon keresztül, és sokak képzeletében ott is vannak a vastag fapajzzsal, éles fejszékkel vagy kardokkal hadakozó portyázó hajósok. A rettegget harcosok sem voltak viszont egységesek, voltak olyanok közöttük, akiktől még a sajátjaik is tartottak, és ezek közé tartoznak az ún. berserkerek (berszerkerek), akik irányíthatatlan, dühös, vérszomjas harcosok voltak, akik szinte valamiféle transzban harcoltak a csatákban

We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies.
CiyaShop

Join Our Newsletter

Subscribe to the CiyaShop mailing list to receive updates on new arrivals, special offers and other discount information.
Product added!
The product is already in the wishlist!
Removed from Wishlist

Shopping cart

close