A magyar történelemnek számtalan viharos esztendeje van. A trianoni békediktátum aláírását megelőző időszak is ebbe tartozik bele, és ezt szeretném bemutatni. Rendhagyó módon nem saját írással készültem, mert arra nálam érdemesebbek már megtették több ízben is előttem. Az alábbi szövegrészleteket kortársak tollából valók. Általuk rekonstruálható a kor hangulata, de a félelmet és bizonytalanságot, amit átéltek, azt a lelki megrázkódtatást, nehezen lehet visszaadni, bár érezni igen.
Nagyon sokat köszönhetek a Trianon arcai c. műnek, amiből kivonatoltam naplók, visszaemlékezések és levelek részleteit. E részleteken keresztül érződik íróik aggodalma a jövőt illetően. Az 1918-tól 1920-ig tartó időszakból fennmaradt, s szemelvényezett idézetrészleteket a társadalom különböző csoportjaitól olvashatunk tapasztalatokat. A kisembertől kezdve, egészen a békedelegáción résztvevőkig megtalálhatók feljegyzések. Nem teljes körű az alábbi írás, mert nem tartalmazza a nemzetiségek eufórikus hangulatát az impériumváltást követően, vagy a hazájukból elutasított vagonlakók keserű mindennapjait. Mindenre kiterjedően nem kívántam kitérni, terjedelmére való tekintettel.
1920. június 4.-én a Nagy-Trianon palotában megtörtént az aláírás. A Kárpát-medencében egy nemzet gyászolt. A területek elcsatolásával honfitársaink millióit vesztettük el. Új államok alárendelt polgáraivá váltak, családok ezreit szakították el egymástól egy tollvonással. Nem létezik gyógyír a megcsonkított lélekre. Ezen a napon az ő tiszteletükre emlékezzünk, Trianon valódi veszteseire.
Emléktöredékek
Ferencz József unitárius püspök; Kolozsvár
1918. december 24.
„Karácson napján angyalok járása helyett kucsmás oláh katonák. Bizony szomorú Karácson. […] ez a megszállás csak az első lépés az elfoglalásra, ha csak a jó Isten valami csudát nem tesz. Mi lesz velünk s egyházunkkal, ha Erdélyt hivatalosan is Romániához csatolják? […] Könnyeimmel írtam e sorokat is, s valószínűleg azok már nem apadnak el, amíg én még élek.”
Tarcay Gizella végzett egyetemi hallgató; Zágráb
1918. október 21.
„Milliók boldogok. Diadalmámorban úsznak. Mi pedig sírunk. […] Úgy érzem, mintha mély szakadék szélére értem volna. És feltartóztathatatlanul bukik belé minden, minden, amit eddig olyan sziklaszilárdan hittem. […] Kint azt kiáltják: Zivila sloboda! Éljen a szabadság! Diákok mennek erre föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az egyiknek szabadság, az a másiknak rabságot jelent. Ami az egyiknek öröm, a másiknak keserű bánat. Ami az egyiknek élet, a másiknak halál.”
Visy László volt főispán; Pécs
1918. november 26.
„Az ország állapota kétségbeejtő. Ránk törtek az összes szomszédok. A csehek, a lengyelek, a rutének, a románok, a szerbek, a horvátok, sőt még az osztrák németek is – területet követelnek a hazából. Utóbbiak Moson, Sopron és Vas vármegyékre áhítoznak. A románok egész haderejüket mozgósítják, meg akarják szállni Erdélyt s Magyarországot egész a Dunáig, Tiszáig. A szerbek elfoglalták a volt Bánságot. […] Szóval rettentő az ország állapota. Nem tudom, mit tegyek.”
Kainz György hivatalnok; Budapest
1920. január 5.
„Ma különben nagy nap van. Ma utazott el Apponyi a békedelegáció élén Párizsba. Ideges remegéssel várjuk őket vissza, vajon mit hoznak, jót-e avagy csak rosszat? Nincs nagy reményünk, hisz előttünk van a német meg az osztrák békeszerződés, éppen a miénk lenne jobb? Mégis megvan az a megnyugvásunk, hogy ha egyáltalán el lehet valamit érni Párizsban, úgy azt Apponyi gróf tüneményes egyénisége, világraszóló tekintélye el fogja érni. Ebben szerencsések vagyunk, hogy ily nagy ember állt e hálátlan, tövises vállalkozás élére. Isten áldása kísérje őket!”
1920. január 6.
„Mai misémet a békedelegáció működésének szenteltem, az ő eredményes ténykedésük érdekében imádkoztam. Holnap délben már ott lesznek, és talán már látják is azt a vérszopó tigrist, azt a nyomorult Clemenceaut-t!”
1920. január 17.
„Amitől tartottunk – bekövetkezett! Még mindig reméltünk, hisz a halálraítélt is bízik az utolsó pillanatig, de hiába! Tegnap ünnepélyes formák között Apponyinak átadták a békefeltételeket. Nem feltételek ezek, nem, ez egy nemzet halálra ítélése. […] Van ember ma, aki elhiszi, hogy a magyar Komárom meg Érsekújvár, Kassa stb. stb. fogja tűrni, hogy idegen nép uralkodjon felette? És ezt nevezik a népek önrendelkezési jogának? […] Hát ezt úgy hívják ott a Szajna partján, hogy béke? Ez nem béke, ez a harc – mindörökre!”
1920. május 25.
„Tehát aláírjuk a békeszerződést! Apponyi jegyzéket intézett a legfelsőbb tanács elnökéhez, melyben közli, hogy a békedelegáció elfogadhatatlannak tartja a feltételeket, és ezért lemond megbízatásáról. […] De nem volt más megoldás. Szomszédaink már mozgósítottak újabb területi rablásra. […] …szívünkben a békeszerződés fogadalma nem lesz szentség, a béke aláírása csak kizsarolt ígéret.”
1920. június 4.
„A magyar ezeréves történelem legszomorúbb napja… Még az idő is olyan borongós, hűvös, őszi nap; az embert oly lehangolttá teszi. […] Nem emlékszem, mikor voltam oly áhítattal áthatva, mint ma a mise alatt, melyet imádott, szerencsétlen hazám sorsának javulására áldoztam fel. Még mindig esett, amikor kijöttem a templomból. Éppen 10 óra volt… A villamosok ott helyben, ahol éppen voltak, 10 percre megállottak, úgyszintén a vasutak és hajók is. Az összes templomok harangjai megkondultak… A járókelők láthatólag meghatottan állottak, és gondolataik Párizsba repültek.”
Lowetinszky János József hivatalnok; Budapest
1920. június 4.
„Aláírják Versailles-ban d.e. 10-kor a reánk, szegény magyarokra oly gyászos békét. Péntek. […] D.e. 10 órakor panaszosan felsírt a még működésében levő néhány sziréna, s utána bánatosan csendült fel a templom megmaradt kis harangjának szava, jelezve nekünk, szegény magyaroknak, hogy most írják alá megbízottjaink a versailles-i Nagy Trianonban a reánk nézve oly gyászos és megalázó békét. Fohásszal fordultam a Mindenhatóhoz, venné már le nehéz kezét e sokat szenvedett és jobb sorsra érdemes Nemzetről és Országról.”
Faragó Ödön színházigazgató; Kassa
1918.
„Október 18-án valami kísérteties csend uralkodott Kassán. Valamire vártunk. Aki ezeket az érzéseket sohasem érezte, nem tudja mi az, várni valamire, amiről tudjuk, hogy jön… háborúveszteség, fájdalmas összetörtség… bukás… az első napokban megmagyarázhatatlan érzések… üresek az utcák, […] halotti csend. Ebben a csendben kísérteties, ütemes, nehéz kopogások hallatszanak, mintha ezer nagytalpú vészes visszhangú vascsizmás lábak ütnék az utca üres kövezetét. […] Az év utolsó napján a csehszlovák hadsereg két tisztje keresett fel […] Megadták azt a tiszteletet, ami kijár a vendéglátó gazdának, de finoman értésemre adták, hogy ez már nem Magyarország… vesztett háború, és itt már minden a csehszlovákoké.”
1919.
„Lelkemben zűrzavar volt. Magyar érzésem mély fájdalommal töltött el. Szegény magyar nép sehogy sem talál utat a kibontakozásra. Minden oldalról acsarkodó véres ellenség feszíti ezeréves korlátait. Mivel érdemelte ez az ország ezt a sorsot?”
Páldi Vilmos felvidéki tanító; Nyitra
„1918. december 10-ike után […] befészkelték magukat, kíméletlen ütemben kezdődött a szlovákosítás. Nyitva város és környéke valóságos haditábornak rendeztetett be, s a tollas kalapú cseh legionáriusok vandál módon viselkedtek a magyarul beszélőkkel szemben.” 319.o.„1919. február 18-án […] nagy áldozattal megszerzett csehszlovák útlevéllel indultam útra Mária III. éves képzős lányommal, hogy tanulmányát folytathassa. […] a (párkányi) híd 2-ik íve felé […] cseh őrségbe botlottunk. Itt brutális szidalmazásban részesültünk […] Némán tűrtük a csehek fenyegetését, hogy mindkettőnket a Dunába löknek. Útlevelemben ugyanis utazásom célja be volt vezetve: leányomat iskolába viszem. Ezen bőszültek föl a csehek, hogy tanító létemre Magyarországba, magyar iskolába viszem leányomat! Nagy bűn volt ez a szemükben.”
Budapesten elhangzott gondolatok az aláírás napján
Rakovszky István, a Nemzetgyűlés házelnöke
„Ezer évi együttlét után válunk el, de nem örökre! E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük. És mikor őket a búcsúnál még egyszer szívünkhöz szorítjuk, szíveink úgy egybeforrnak, hogy azokat semmi ármány, semmiféle erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja!”
Barabás Samu kolozsvári református esperes
„Senki még gondolatban se mondjon le azokról a területekről, amelyeket az egységes és oszthatatlan Magyarország testéről ez a béke akar leszakítani.”
Wolkenberg Alajos hittudós, egyetemi tanár
„Consumatum est. Befejeződött a tragédia, kezdődik számunkra az új élet. Ezt az új életet kezdjük becsületes munkával, s az úrnak igéjével, aki azt mondja: legyen hitetek Istenben. Az Istenben való feltétlen hit az, amivel valamit elérhetünk. Másban nem bízhatunk, hiszen történelmünk jogát megtagadták, határinkon ellenség áll lesben, javainkból kifosztottak.”
Akik az Apponyi vezette békedelegációban részt vettek
Barkóczy György diplomata
„Megkaptuk a leendő békeszerződés szövegét, utána egyetlenegy ülés volt, ahol Apponyi Albert kifejthette a magyar álláspontot. Apponyi előadásánál Csáky Isti, az akkor ifjú óriás is jelen volt, a hazajövet odaült Apponyi Albert mellé, megveregetette a vállát és azt mondta: Öregem, ezt jól csináltad. Egy idő múlva aztán megkaptuk a békeszerződés végleges szövegét azzal, hogy azt vagy aláírjuk, vagy nem, de azon változtatni az antant már nem hajlandó.”
Teleki Pál leveléből részlet Lóczy Lajosnak, 1920. március 24.
„… És talán mégis alá fog kelleni a kormánynak ezt írni, mert éhen vész Pest, és az oláhok a Tiszáig bejönnek újra. Én ugyan ezen áldozatokat is meghoznám, de a legtöbben nem.”
Németh László – egy író gondolata
Erdélyben nem sikerült a magyar kultúra meggyökeresedése, az együttélési modell megbukott, összegezve nem volt eredményes a magyar hatás tartóssága a régióban. Németh László kritikai megítélése Erdéllyel kapcsolatban 1935-ből, amit tulajdonképpen az egész Kárpát-medencére érvényesnek mondható:
„Mialatt Erdélyt jártam, egyre jobban kivilágosodott, hogy az elveszett Erdély nem csak terület. Erdély vizsga volt s az, hogy nem tudtuk megtartani: levizsgázás, mert Erdélyt nem úgy vették el tőlünk. Mi nem fejeztük be a meghódítását s mi eresztettük ki a kezünkből, amit meghódítottunk belőle.”
Összegzés
“Elszakadt magyarságnak nevezzük a magyarságnak a határokon túl szorult részét. Jogosan. Az erdélyiekkel, felvidékiekkel, vajdaságbeliekkel lassan alig lesz összeköttetésünk; újságunkat, folyóiratunkat nem engedik be. A különféle sorsokba szakadt magyar elem, mely innen alig kap támogatást, alkalmazkodni kénytelen feltételekhez, melyek közt életéért küzd; úgyhogy vitatkozni lehet, mi következik be elébb, a határokkal lezsinegelt tagok elüszkösödése vagy a magyarság szétesése négy töredék magyarságra. De nemcsak az idegenben élő magyarság szakadt el.”
Németh László gondolatai 1934-ből valók, most 2021-et írunk. Érdemes elgondolkodni, azon a tényen, – különösképpen az idézet utolsó mondatán – hogy az elmúlt 87 év során, amikor megfogalmazódott az író idézett gondolata, változott-e érdemben bármi is a közgondolkodásban? Képes a magyarság összefogni, nem pedig több részre szakadni? Nem kívánok senkit sem befolyásolni, ezért választ sem adok a feltett kérdésekre. Mindenki maga döntse el.
Bibliográfia:
Bödök Gergely (2021): Békétlen nap. A trianoni békeszerződés aláírásának napja Budapesten. In: Rubicon Történelmi Magazin XXXII. Évfolyam 362-363. Szám, 4-18. Birodalmak, 2021/5-6.
Németh László (1992): Magyarok Romániában. In: Németh László: A minőség forradalma – Kisebbségben. II. kötet, Püski Kiadó, Bp. 771-772.o.
Németh László (1934): A magyar rádió feladatai. In: Tanú. Kecskemét. Sorskérdések, 126-152. old. (Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989)
Trianon arcai. Naplók, visszaemlékezések, levelek. szerk: Kunt Gergely – L. Balogh Béni – Schmidt Anikó. Libri Kiadó. 2018. Bp.