1162-ben járunk, amikor meghal a középkori magyar királyság egyik legjelesebb hadvezére, és kiváló uralkodója, II. Géza, akinek a halála meglehetősen sok problémát okozott a magyar történelem amúgy sem viharmentes középkori történetében. Gézának két fia is volt ugyanis: a rangidős III. István, de ott volt a fiatal öcs, III. Béla is. Azonban bonyolította a helyzetet, hogy Gézának két testvére is élt még: II. László, és IV. István.

Mi történt az 1162-72 közötti időszakban?

Bár tíz évről tárgyalunk, de azt gondolom a magyar középkori történelemnek kevés olyan izgalmas aspektusa volt, mint ez a tíz év. Volt ebben az időszakban minden: gyilkosságok, intrikák, sőt még egyházi átkok és kiátkozások is.

Géza halála után III. Istvánt (1162-1172) választották meg először. Azonban nem mindenki gondolta úgy, hogy elfogadja őt királyként. István azért sem lényegtelen, mert az az időszak, amikor ismét felelevenedik a dukátus, avagy hercegség kérdése, melyet II. László igyekezett feleleveníteni úgy, hogy öccse, IV. István megkapta az ország egyharmadát.

De hogyan kerülhetett a trónra egyáltalán II. László?

Mindenkit megnyugtatok, nem az esztergomi érsek által. Az 1160-70-es évek időszaka ugyanis vallásilag igencsak gondterhelt volt, ez a második invesztitúra kora. Hogy ez miben tükröződik? Számos olyan európai uralkodót ismerünk, aki az egyházi tisztség betöltését nem a pápának hagyta elintézésre, hanem azt saját maga döntötte el. Ilyen volt többek között Barbarossa Frigyes is, akinek még egy német ellenpápát is sikerült állítania. Nem mindenki hódolt be azonban az uralkodóknak. Két jeles egyházi képviselő is volt, aki nemet mondott a makacs királyoknak. Az egyik Canetrbury Szent Beckett Tamás, a másik pedig Bánffy Lukács esztergomi érsek.

Utóbbi jóval különlegesebb a történet szempontjából, mivel egy királyt kent fel, az pedig III. István volt. Azt ugyebár nem szabad elfelejteni, hogy a magyar királlyá koronázáshoz három „szokás” társult: Székesfehérváron kellett, hogy történjen a koronázás, a Szent Korona által, illetve azt a koronát senki más nem tehette a frissen felkelt király fejére, mint az esztergomi érsek. Ez a jog sérült meg akkor, amikor erősen bizánci benyomásra ellenkirályként II. Lászlót is megkoronázták.

Joggal vetődhet fel bennetek a kérdés: miért akart Bizánc a „rossz zsaru” lenni ebben a szerepkörben? A kérdés megválaszolása igen egyszerű: nehezteltek II. Gézára, aki úgy megverte őket hadjáratai során, hogy azokat a sebeket a bizánciak igen sokáig fájlalták. Így lehetett az, hogy a kalocsai érsek, Mikó, megkoronázhatta II. Lászlót, akit tegyük hozzá számos nemes is támogatott – akik időközben elpártoltak III. Istvántól.

Lászlót azonban Lukács érsek nem megdorgálta, ennél sokkal rosszabb dolgot tett vele: egyházi átkot mondott rá. Arra a kérdésre, hogy ez valójában anathema, tehát tényleges átok (pl. megátkozzák és a feloldozásért vezekelni kellett), vagy pedig excommunicatio, sose kapunk igazából választ. Az bizonyos, hogy László esetében kevésbé beszélhetünk az utóbbiról, mint inkább IV. István esetében – a szintén ellenkirályt kétszer is megátkozta az érsek. Ami még ennél is furcsább, hogy László mérgezés áldozatává vált, ami mögött talán nem is sejthetnénk mást, mint III. Istvánt.

Mi történik ez után? László temetése és IV. István koronázása között két hét sem telik el, amiből arra következtethetünk, hogy a kalocsai érsek valószínűleg nem tért vissza egyházi ügyeit és kötelességeit ellátni.

Ha a képlet viszont nem lenne elég bonyolult, közben III. István is összeveszett Lukács érsekkel, aki őt is megátkozta, és a magyar történelemben páratlan esemény bontakozott ki: a magyar király ment vezeklésért az esztergomi érsekhez – ez bő egy évvel a halála előtt tehát 1172 előtt következhetett be, mivel a külföldi forrásaink alapján (Walter Map és Lübecki Arnold) arra következtetünk, hogy Lukács átka után állítólag megjósolta a király halálát. Ami bizonyos, hogy az 1172-ben Szentföldre tartó Oroszlán Henrik, valamint II. Henrik arról meséltek, hogy Esztergomban éppen akkor értek oda, mikor a király elhalálozott.

IV. István kálváriája

Ami talán még III. István halálánál is érdekesebb (szintén megmérgezték), az azt gondolom IV. István kálváriája. Véleményem szerint Béla macsói bán meggyilkolása után az egyik legbrutálisabb haláltusája volt. Istvánt 1163-ben Mikó kalocsai érsek koronázta meg, amivel csak egy újabb ellenkirálya lett az országnak, immár sokadszor. Egyedül a bizánciak segítségére számíthatott, de a magyar trónért való harcokból azért inkább kimaradtak a görögök, ami következtében a Székesfehérvár környékén zajló döntő csatában IV. István alulmaradt a törvényes királlyal, III. Istvánnal szemben. Ebben az ütközetben vesztette életét a 12. századi magyar történelem egy emblematikus figurája Belos bán is. IV. István egy rövid időre fogságba került, de a származása ezúttal mentőkötélnek bizonyult, így hamarosan elengedték azzal a feltétellel, hogy elhagyja az országot.

IV. István Zimony várába kötött ki, és még ezek után sem hagyott fel a trónért való küzdelemmel, amihez a bizánci külpolitika is hathatós segítséget igyekezett nyújtani. 1165-ben mindezek miatt a magyar király döntő lépésre szánta el magát, és csapataival ostrom alá fogta Zimony várát. A védők egy darabig kitartottak, de a túlerő és az éhség elhatározásra sarkalta a vár őrségét. IV. Istvánt megmérgezték , amivel viszont a görög krónikások szerint még nem ért véget a szenvedése. Kezén eret vágtak, majd a friss sebbe is mérget kevertek, és így varrták össze. Sőt! Annyira utálták a királyt, II. Lászlóval ellentétben, hogy a holttestét még egy ideig nem is temették el, hanem a várkapu elé dobták. Ezután vitték a holttestét először a helyi vértanúról elnevezett Szent István templomába, majd onnét később Fehérvárra.

Joggal tehetünk fel két kérdést, amit a fentebb elmondott történetek alapján körvonalazhatunk: az első: ugyan hogyan kerül két megátkozott (ráadásul IV. István esetében két átok is volt) a fehérvári bazilikába, Szent István temetkezőhelyére? A másik kérdés: miért átkozta meg Lukács érsek kétszer Istvánt? Kezdjük az elsővel: II. László esetében Fehérváron érte a halál, így aligha adódhatott más temetkezési helyszín, míg Istvánt ténylegesen a végtisztességből vitték a királyok városába végső nyughelyére.

A másik kérdésre a válasz kicsit komplexebb: Egyrészt ahogy említettem az invesztitúra-harc miatt egy kiéleződött vita folyt az érsekek és királyok között. Így nem lehet véletlen, hogy Lukács mindhárom uralkodót megátkozza, de csak III. Istvánt oldja fel az átok alól – akit végül nagy kegyesen el is temettet saját egyházi intézményében. A másik problematika IV. István „hanyagságában” keresendő. Bodri Ferenc Lukács érsek és kora című könyvében megjegyzi, hogy annyira rossz volt a helyzet Délvidéken, hogy állítólag már ortodox nyelven miséztek a bizánci hatásnak köszönhetően.

Érdemes azonban Lukács személyiségét is jobban figyelembe venni. Bár szigorú államférfi volt, az egyértelmű hiba, hogy a még felette álló Szentszéknek se engedelmeskedik, amikor felszólítja, hogy koronázza meg III. Bélát. Lukács félelme abban indokolhat, hogy véleménye szerint Béla egy bizánci ellenkirály, ezért vehemensen tiltakozik a felkenés és koronázás helyett. Slusszpoén, és spoiler, hogy így nem ő, hanem az a kalocsai érsek, Mikó koronázza meg Bélát, aki a két ellenkirályt is felkente. S még ennél is érdekesebb, hogy itt egy időre el is tűnik Esztergom elsőbbsége, mivel például későbbiekben is koronáztak királyt, például II. Andrást.

Felhasznált források:

Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora. Kossuth Kiadó, Budapest, 2003.

Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpádok – fejedelmek és királyok, Szukits Könyvkiadó – 2003, Szeged.