„Magyar ember létemre a lelkem mélyéig viszolyogtam attól, hogy az olaszok ellen harcoljak, s a viszolygás hamarosan borzadállyá fokozódott, hiszen tanúja lettem az iszonyatos zsarnokságnak, amely a szerencsétlen olasz népet sújtotta, és én kénytelen voltam részt venni benne.”

Thier István 1825. augusztus 11-én látta meg a napvilágot Baján. Később változtatta meg a nevét. Eleinte a császári hadseregben szolgált (1842-1848), majd mikor Olaszországba került rövid időn belül jött a felismerés és az olasz szabadságért kívánt harcolni.

Türr István és Giuseppe Garibaldi neve összeforr az olasz egységesítési törekvésekkel. Garibaldi inkább végrehajtotta, semmint kigondolta a vállalkozásait. Türr István viszont jó taktikai érzékének és helyzetfelismerésének köszönhetően sikerrel vette az akadályokat. Nem véletlenül volt ő Garibaldi szárnysegédje. Elért sikerei révén nevezték Türrt társai „rettenthetetlen magyarnak”.

1848. Önvédelmi harcok dúltak Magyarországon, amikor Türr István az olasz nép elnyomására törő osztrák hadseregben kénytelen harcolni. A sors úgy hozta neki, hogy a kiváló katonai szervező és hadvezető képességét, rettenthetetlen bátorságát nem tudta kamatoztatni hazája szabadságának védelmére, helyette Itáliában szerzett hírnevet és elismerést.

Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy hazatérhessen. A porosz-osztrák háború és az általános amnesztia után tért Magyarországra, ahol 1908. május 3-án hunyt el Budapesten.

A teljesség igénye nélkül jelenleg csak és kizárólag az 1848-1861-ig tartó Olaszországban eltöltött éveiről, illetve egy kis kitérő erejéig a badeni forradalomban betöltött szerepéről kívánok szót ejteni. Az igen színes életútjára való tekintettel szűkítem le az írásom.

Előzmények

Metternich osztrák kancellár még 1847-ben azt jelentette ki, hogy „Itália nem több, mint földrajzi fogalom.”

Velence mozgolódik, 1848. január 1-én vér folyt Milánó utcáin, január 12-én Palermoban kitűzték a háromszínű lobogót, a sziget elszakadt a nápolyi királyságtól. Milanó, Padua, Pavia, Vicenza utcáin vér folyt. Velencében 1848. március 18-án kikiáltják a köztársaságot. Az osztrák uralom már csak erőszakkal volt fenntartható.

Az 1848. január 12-én kitört felkelés a szicíliai fővárosban, Palermoban, egyet jelentett az európai forradalmak kezdetével. Március 23-án a piemonti államfő, Károly Albert az olasz nemzeti mozgalom élére állt, hadat üzent Ausztriának, más itáliai városok is követték példáját. Kitört az ötnapos forradalom Milánóban, ahonnan Radetzky lopva volt kénytelen kivonulni. Olyannyira nagyra nőtt a forradalom, hogy Radetzky 12 ezer katonával nem tudta megfékezni. Egész Itália kiállt a nemes ügy mellett: Károly Albert seregeivel március 24-én átkelt a Ticinon, elfoglalta Peschierát és sikeresen visszaverte Radetzky seregét, aminek köszönhetően Itália királyaként üdvözölték. Velence és Lombardia csatlakozott Piemonthoz, Modenából és Pármából elűzték az osztrákbarát hercegeket, így egész felső Itália egy állammá egyesült.

A felszabadulás vágya és reménye forró hangulatot eredményezett egész Itáliában. Ekkor azonban közbelépett IX. Pius pápa. Április 29-én visszahívta csapatait a frontról és azt tanácsolta, hogy az ő vezetésével hozzanak létre egy ligát. Döntése megtörte az egységet és súlyos következményekkel járt. A piemonti vezetésű hadsereg július 22-én Custozzanál alulmaradt a Radetzky vezette osztrák hadsereggel szemben. Ez az ütközet megpecsételte a kezdeti lelkesedést, és augusztus 8-án véget is ért az első függetlenségi háború.

Türr István itáliai szolgálata

Megpecsételődött Türr István sorsa, hogy Olaszországban rekedt, holott korábban megígérték neki, hogy magyarországi ezredbe helyezik át. Ellenszenves volt számára az olaszok ellen vívott harcok, amikben részt kellett vennie. Súlyos lelki válságon ment keresztül, amikor megtudta, hogy hazája veszélyben, és ő kénytelen fegyvert fogni azok ellen, akik úgyszintén a szabadságukért küzdenek, ráadásul a közös ellenség hadsoraiban.

Sorsfordító év Türr István életében az 1849-es év, ugyanis ebben az évben otthagyta az osztrák hadsereget, s átpártolt az olaszokhoz. Ezt az elhatározását akkor tökélete el, amikor 1849. január 17-én az osztrák előőrs parancsnoka kirendelte a Ticionon levő Buffalora-hídhoz, ahol a túloldalon piemonti katonák tartózkodtak. Ez időben fegyverszünet volt, így az ellenfelek barátságosan fogadták egymást. Amikor megtudták a piemontiak, hogy ő magyar, elárasztották a honvédelmi bizottmány által az olaszországi osztrák hadseregben szolgáló magyar katonákhoz intézett proklamációval. Mikor visszatért társaihoz, felolvasták a proklamációt és megbeszélték, hogyan mehetnének át a piemontiakhoz, hivatkozva a haza iránti szent kötelességre.

Január 19-én a hadnagynak felmutatott egy rendeletet, amely szerint meg van bízva a Buffalora-híd és Magenta közti terület megvizsgálásával. Ezt követően átengedték a hídon és amint megérkezett a piemontiakhoz tudatta velük, hogy a törvényes magyar kormány rendeletére és a haza iránti ellenállhatatlan kötelességérzetből elhagyta ő és társai az osztrák hadsereget. A szökevényeket az osztrákok jelképesen kivégezték: nevüket akasztófára szögezték ki.

Türr Rubiconja a Ticino volt. Amikor átment a Buffalora-hídon 1849. január 19-én, akkor döntötte el, hogy nem akar többé olyan birodalom hadseregének tisztje lenni, amely fegyvert szegez népeire. Örömmel fogadták a magyarokat, és január 24-én megbízták Türrt, hogy alakítson egy külön magyar légiót, aminek a parancsnoka lenne.

Károly Albert ismét vereséget szenvedett Radetzkytől Novara mellett március 23-án. Lemondott a trónról, és Portugáliába menekült a király, ahol néhány hét múlva meg is halt. Fiára, Viktor Emánuelre hagyta az olasz egység megteremtését, aki 1849. augusztus 6-án Milánóban megkötötte a békét Ausztriával. II. Viktor Emánuel Piemont új királya nem tudott mást tenni, minthogy fegyverszünetet kérni Joseph Radetzky osztrák hadvezértől.

Mellékesen megemlítendő, hogy a novarai csatával egy időben lázadás tört ki Bresciában, amit április 1-én vérbe fojtott Haynau. A kegyetlenkedései révén híressé lett táborszernagy ekkor kapta meg gúnynevét: a bresciai hiéna.

A badeni forradalom

Türr István azon fáradozott, hogyan juthatna kis csapatával Magyarországra. Lyonban tartózkodtak, amikor értesültek a Baden és Pfalz fejedelemségek területén kitört forradalomról. 1849. május 13-án a hercegi család elmenekül a szüntelen lázongások elől. Ekkor megcsillant a remény. Megérkezésekor egy zászlóaljat kellett kiképeznie, hármat bíztak rá és ezredessé léptették elő.

A száműzött uralkodó külföldi segítséget vett igénybe. Hesseni és porosz csapatok vonultak elfojtani a forradalmat. Türr egységei Ludwigshafennél vereséget szenvedtek el a Rajnánál, ezért kénytelenek voltak visszavonulni. Június 29-30-án a Murg-vonal védésével volt megbízva Türr és csapata, de a poroszok elől kénytelenek voltak ismét meghátrálni. A felkelés leverésével Türr megbízatásának is vége lett.

Párizsban 1853. október 29-én kelt emlékirataiban Mieroslavski Lajos ezredes, aki szintúgy részt vett, mint a badeni és pfalzi nemzeti hadsereg főparancsnokaként, eképp ír róla: „Igazolom, hogy Türr István úr […] a badeni ügynek megtette mindazokat a szolgálatokat, melyeket bátorságáról odaadásáról és értelmiségétől várni lehetett. Vezényletem alatt több csatában vett részt, új csapatainkat kiképezte és valóban értékes szolgálatokat tett úgyis mint fiatal miliciánk szervezője, úgyis mint harctéri tiszt. Különösen kitüntette magát, mikor a Rajnán való átkelést Ludwigshafen és Mannheim közt kellett védeni, majd a kaferthali össszeütközésnél, aztán pedig a véres waaghauseli csatában, ahol két zászlóaljjal és négy ágyúval két és fél órán át tartotta föl a porosz herceg hadtestének Philippsburgnál veszteglésre kárhoztatott felét.”

Baden után Türr István Bernbe menekült, itt értesült a világosi fegyverletételről.

Ismét Itália földjén

A magyar emigráció már a háború előtt felvette a kapcsolatot Viktor Emánuellel, Cavourral és Napóleonnal. Céljuk az volt, hogy az olasz-osztrák háborúval egyidejűleg Magyarország fegyveres akcióval felszabaduljon. Ezekben a mozgalmakban jelentős szerep jutott Türrnek, aki Giuseppe Garibaldi hadosztályában, mint a vezér bizalmasa, nagy befolyással bírt. A háború túl rövid ideig tartott, így a magyar ügyre nem kerülhetett sor.

Camillo Benso, közismertebb nevén Cavour grófjának célkitűzése az egységes Itália megteremtése volt. Reálisan gondolkodó politikusként tudta, hogy Piemont egyedül képtelen létrehozni mindezt, ezért az európai nagyhatalmak támogatását is meg kell szereznie, hogy Ausztriától függetlenedjenek az északi olasz államok. Így szerezte meg Franciaország támogatottságát.

1859. április 27-én II. Lipót elmenekült Firenzéből, ez lehetőséget adott számos államnak Piemonthoz való csatlakozásuknak – így tett Toscana, Modena és Parma is.

Az egyesült francia-olasz hadsereg döntő csatáit Magentánál – június 4. – és Solferinonál – június 24. – vívták meg. Június 8-án Viktor Emánuel diadalmenetben bevonult Milánóba. Mindkét ütközetben visszavonulásra tudták kényszeríteni az osztrákokat, de egy váratlan esemény megtörte a sikereket. 1859. július 8-án Villafrancaban vette kezdetét III. Napóleon és Ferenc József különalkuja. A francia császár a szövetségese megkérdezése nélkül döntött. 1859. július 11-én megszületett a Villafrancai egyezmény. Ausztria megtarthatta Velencét; Lombardiát átadta Franciaországnak, akik Piemontnak adták végül azzal a feltétellel, hogy a korábban elűzött uralkodókat vissza kell helyezni trónjaikra, ahonnan az olaszok korábban elűzték őket. A békekötés kikötötte, hogy a közép-olaszországi államok nem csatlakozhatnak Piemonthoz. Megállapodtak továbbá abban is, hogy a helyreállított Habsburg és Bourbon fejedelemségek területén a nemzeti felkelésben részt vevők számára általános és teljes amnesztiát hirdessenek meg.

A békekötésről Cavour megvetően vélekedett: „mintha az osztrákok győztek volna.”

Viszont a közép-olaszországi államok a korábbi csatlakozásukat úgy oldották meg, hogy Modena, Parma és Romagna egyesült Emília néven, amely 1860. március 18-án kimondta csatlakozását Piemonthoz, amit követett Toscana is.

Türr ezredes a Garibaldi hadtestben számos magyarral együtt kivette a részét a fentebb említett ütközetekben. A Pesti Napló 1859. évi június 24-én kelt harctéri tudósítása is megemlékezett: „[…] Türr a véres harcban csapatja élén hősileg küzdve, karján súlyosan megsebesült.”

Garibaldi levelet írt a Bresciánál megsebesült Türrnek, akit Carrano, Garibaldi táborkari főnöke a „rettenthetetlen magyar” (l’intrepido Ungherese) jelzővel illetett.

Gonda Béla könyvéből. Garibaldi levele 1859. június 17-én a Bresciánál megsebesült Türrnek.

A szicíliai partraszállás

A Pápai államtól délre szinte az egész Appennini-félsziget és Szicíliát foglalta magába a Nápoly-Szicíliai Kettős Királyság, aminek az élén a Bourbon-dinasztia állt.

1860. április 3-án kitört a forradalom Szicíliában, aminek az élére állott Garibaldi. Viktor Emánuel és Cavour hivatalosan nem vettek róla tudomást, de titokban támogatták a vakmerő vállalkozást, melyhez Türr, mint Garibaldi lelkes híve és kedvelt embere is csatlakozott. Viktor Emánuel kérte Türr Istvánt, hogy részt vegyen  ebben a vállalkozásban, hogy Garibaldi szertelenségeit és vakmerőségét mérsékelje.

Május 5-én késő este Genova kikötővárosában gyülekeztek azok az önkéntesek, akiket vörös ingesekként, vagy más néven az Ezrek – „Mille” – néven ismerünk. Hogy hányan lehettek pontosan nehéz megmondani, mert a számok tekintetében nincs pontos megegyezés, van ahol 1064, de előfordul 1089 fős létszám is, de az megállapítható, hogy valamivel több, mint 1000 fő vett részt. Május 6-án Quartóban szálltak fel két gőzhajóra, hogy eljussanak Szicíliába. Azt a pillanatot örökítette meg Gerolamo Induno, amikor Garibaldi, Türr és Crispi a csónakban éppen útra készen állnak.

Gerolamo Induno: The boarding of the thousand from Quarto, 1860. Forrás: WikiArt.org

Ebben az időszakban nemcsak Caprera szigetével tartotta az összeköttetést, hanem a királlyal, majd a kormány ügyeit újra kézbe vevő Cavourral is. Garibaldi legtöbbször Türr István nevét emlegeti, akinek megannyi lovagi erénye van és első hadsegédévé tette meg.  A kezdetek óta az Ezrek tagja volt. A Garibaldi oldalán harcoló legnagyobb külföldi kontingensben 500 magyar szolgált, akiknek irányítását Türr Istvánra bízták. Vezetése alatt állt a XV. hadosztály, melyhez a nemzetközi dandár tartozott, és ide osztották be az 1860. július 16-án megalakított magyar légiót is. 

A tengeri út hat napig tartott. Az Ezrek már a szicíliai partok felé közeledtek, amikor két Bourbon-hadihajó felfigyelt rájuk, és üldözőbe vette őket. Sikeresen elmenekültek, és a hajók a legközelebbi kikötőbe, Marsalába futottak be május 11-én. A partraszállás lebonyolításával Türrt bízták meg.

Harcok Szicíliában

Az első ütközetre Calatafimi kisvárosa mellett került sor, ahol a vörösingesek legyűrték az erőfölényben lévő Bourbon-hadsereget. A vörösingesek a sziget fővárosa felé, Palermonak tartottak, ahova meg is érkeztek május 26-án.

Első nekifutásra nem sikerült elfoglalni a várost, mert a nemrég hozzájuk csatlakozott, de egyben fegyelmezetlen gerillák meggondolatlanága miatt a helyőrség visszaverte őket. Türr egy zászlóalj élén sikeresen meghátrálásra kényszerítette az ellenséget, majd a vörösingeseknek sikerült behatolni a városba. Három napig ropogtak a fegyverek a városban, de a csata meghozta gyümölcsét: sikerült megkötni a fegyverszünetet.

Palermo bevétele után Garibaldi 1860. május 29-én kelt rendeletével a nemzeti haderők főfelügyelőjévé s tábornokká nevezte ki Türrt, majd június 8-án megbízta egy hadosztály és a nemzetőrség szervezésével. A rengeteg feladattól Türr István teljesen kimerült, ráadásul annyira megromlott az egészége, hogy három napon át vérömlés jött a száján és a karján lévő seb ismét felfakadt. Garibaldi, amint értesült róla, megparancsolta neki, hogy a kontinensre menjen meggyógyulni. Többször is érdeklődött felőle, egyik levelét bemutatom:

Gonda Béla könyvéből.

Megjegyzés: Palermo ostrománál hunyt el Tüköry Lajos. Ő volt az első magyar áldozata az Italia Unitának.

Tüköry Lajos

Vissza a félszigetre

Szicília felszabadítása után 1860. augusztus végén átkeltek a Messinai-szoroson. Garibaldi hadereje meghaladta a 30 ezret, akik töretlenül nyomultak előre a Nápolyi Királyság területén. Ezzel tulajdonképpen meghódították a déli régiót. Szeptember 7-én Türr István Garibaldival egyetemben bevonult Nápoly városába, mivel nem ütköztek ellenállásba. A városban kialakult egy kisebb csetepaté, amit Türr sikeresen levert, az ekkor szerzett ágyúkat a volturnói csatában kamatoztatták.

II. Ferenc nápoly-szicíliai király ugyan elmenekült, de amíg a 45-50 ezer főt számláló hadserege még Capua és Gaeta erődjében tartózkodott, addig még nem szabadult fel Nápoly.

1860. október 1-2. közt lezajlott volturnói csatában Garibaldi csapatai összemérték erejüket a Bourbon-csapatokkal. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy alulmaradnak, ugyanis majdhogynem bekerítették őket, de ekkor Türr a tartalék haderőnek számító magyar légiót odairányította, és ennek a manővernek köszönhető, hogy győzelemmel zárult az összecsapás.

Döntő szerepe volt a messinai ütközetben aratott győzelemben is. Október 5-én kinevezték Türrt Nápoly városa és tartománya katonai parancsnokává. A piemonti sereg bevonult Nápolyba október 7-én. A nápolyi kormány október 8-án elhatározta, amiben Türr Istvánnak igen nagy szerepe volt, hogy Szicília és a Nápolyi Királyság népszavazással csatlakozzon Piemonthoz és megalakítja vele az egységes Olaszországot. A város bevételét követően Garibaldi Nápoly városa polgári és katonai kormányzójává nevezte ki.

Garibaldi teljes mértékben méltányolta Türr szolgálatát az olasz egység megteremtéséért, ezért 1860. október 29-én kinevezte Türrt altábornaggyá. A hadjárat után az olasz kormány megerősítette altábornagyi rangját, és kinevezte őt Viktor Emmanuel szárnysegédjévé, ezáltal sok kényes diplomáciai ügy elintézését bízták rá.

Ilyen volt például, amikor az ő hathatós személyiségének köszönhetően sikeresen lebeszélte Garibaldit a Róma ellen irányuló akciójával. Olyan mérséklő befolyással bírt Türr István Garibaldira, hogy közben már levelezett Cavourral. Cavour féltette az elért eredményeket, ráadásul nem kívánta Olaszországot belesodorni egy nemzetközi konfliktusba, ugyanis Róma III. Napóleon védelme alatt állt. Cavour semmiképpen sem akarta, hogy Garibaldi IX. Pius és a Pápai állam ellen induljon, netalántán alkalmat adjon Ausztriának, Franciaországnak, és az európai reakciós erőknek, hogy a katolikus egyház védelmére keljenek.

Egy 1860. szeptember 9-én kelt üzenetben III. Napóleon felhívta a figyelmét Viktor Emánuelnak, hogy „ha a csapatai törvényes ok nélkül lépnek a Pápai államba, abban az esetben kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni.”

Dél-Olaszország népszavazással csatlakozott az Olasz Királysághoz. 1861. január 27-én megválasztják Olaszország első parlamentjét, február 18-án kikiáltják az Olasz királyságot, majd március 17-én II. Viktor Emánuelt Olaszország királyává nevezik ki. Az egykor széttagolt Itáliában létrejött Cavour mesterműve: A félsziget nagy részét magába foglaló Olasz Királyság, szárd vezetéssel és Firenze fővárossal. Az osztrákok által annektált Velence és a francia katonai védelem alatt álló Róma kivételével megszületett az olasz nemzetállam.

Utószó

Rövid időn belül hatalmas bravúrt voltak képesek elérni az olaszok a függetlenségi, majd az egységesítési törekvéseik tekintetében. Mindezek kedvező irányú kimenetelében, legyen szó katonai vagy diplomáciai, Türr Istvánnak is jelentős szerepe volt, amit megháláltak neki az olasz vezéregyéniségek. Taktikai érzéke és stratégiai felismerőképessége révén a csaták sorsát volt képes megfordítani, nem véletlenül nevezték őt rettenthetetlen magyarnak.

1861. tavaszára II. Viktor Emánuelt az egyesült Olaszország királyává választották meg. Ez az az év, amikor a Szárd-Piemont területek egyesültek a Szicília-Nápolyi területekkel, amihez később sikerül hozzácsatolni a Pápai államot, de a jelenlegi keretbe ez nem tartozik bele.

Türr István és táborkara. Gonda Béla könyvéből.

Bibliográfia:

Bálint László (2000): A szabadság katonája. A szerző saját kiadása. Baja

Dániel Anna (1985): Így élt Türr István. Móra kiadó. Bp.

Diószegi István (1998): Nemzetközi kapcsolatok. A nemzeti államok kialakulása. In: Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem, 1789-1914. Korona Kiadó. Bp.

Frank J. Coppa (1992): The origins of the italian wars of independence. Longman Group. USA

Gonda Béla (1925): Türr tábornok. kiadja Baja város közönsége.

Harsányi Iván (2010): A mediterrán térség története. In: Bebesi György (szerk.): A hosszú 19. század rövid története. Bocz Nyomdaipari Kft. Pécs

Horváth Jenő (1998): Olaszország. Az olasz-osztrák háború. Az Olasz Királyság megszületése (1859-1860) In: Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem, 1789-1914. Korona Kiadó. Bp.

Indro Montanelli – Marco Nozza (1973): Garibaldi. Európa Kiadó. Bp.

Kis Aladár (1975): Olaszország története. Akadémiai Kiadó. Bp.

Lucy Riall (2008): Garibaldi: invention of a hero. Yale University Press. USA

Ron Field (2011): Garibaldi. Osprey Publishing. UK

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/t-ty-780F8/turr-istvan-783F1/

https://www.adontes.hu/alkotasok/magyar-hosok-arckepcsarnoka/turr-istvan


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük