Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova

Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova 1937. március 6-án született az oroszországi Maszlennyikovóban, egy Moszkvától 277 km-re lévő kis faluban. Aki kicsit is kinyitotta a föci atlaszt az tudja, hogy az már erősen a vadkelet, tele medvékkel,farkasokkal és az azokat puszta kézzel széttépő asszonyokkal.

show.jpg

Valentyina paraszti családban nevelkedett. Az apja a 2. világháborúban halt hősi halált. Az anyja egyedül nevelte, így nem volt könnyű a helyzetük. 18 évesen már a textilgyárban dolgozott főállásban, de ez nem akadályozta meg abban, hogy egy igazán menő hobbit válasszon: az ejtőernyőzést. Most a híres mondás elemzésébe az „Ép ember, ép gépből, ép ésszel ki nem ugrik” nem mennénk bele.

22 évesen volt az első ejtőernyős ugrása a helyi repülőklubb jóvoltából. Ekkor figyelt fel rá a Szovjet Űrprogram. A szovjetek mindenben meg akarták előzni az amcsikat, így tehát ebben is. Ők akartak először kijuttatni egy nőt az űrbe, és megvizsgálni azt, hogy hogyan hat a női testre az űrutazás és annak viszontagságai. Igazi szexisták voltak.

Tyereskova 1962 februárjában került be a programba 3 másik női ejtőernyős és egy női pilóta mellett. Több mint 400 jelentkezőből válogatták ki őket. Na de Valentyinának háborús hős a papa? Proletár is? Mi kellhet meg?

onzjq4skq6plp6i94c8.jpg

18 hónap kiképzés után hősnőnket választották ki a Vosztok – 6 kabinjába. A kilövés 1963. június 16. 9:29:52-kor indult el, de mint kiderült, nem zökkenőmentesen. Szinte rögtön utána Tyereskova felfedezte, hogy szar az előre megírt program. Nem hogy nem tudna vele visszatérni, sőt! Magabiztosan távolodna a Földtől. Szerencsére jól kitanították, így gyorsan betáplálta az új adatokat. A programozó is túlélte az esetet.

A nehézségek ezzel nem múltak el. Tyereskova az utazás alatt szinte végig émelygett és rosszul volt. A gondokra fittyet hányva végrehajtotta a feladatokat. Semmi pénzért nem ment volna vissza előbb a Földre, noha többször is megadták neki a lehetőséget, hogy abbahagyhatja a kirándulást.

250px-rian_archive_612748_valentina_tereshkova.jpg

Azon kívül, hogy a Vosztok – 6 vitte fel az első nőt az űrbe, részese volt még egy páratlan teljesítménynek. A 2 nappal előtte fellőtt Vosztok – 5 –öt a két pilótának 5 km-re sikerült egymáshoz kormányoznia.

Tyereskova 2 nap, 22 óra és 50 perccel a kilövés után ért újra szilárd talajt, 48x kerülve meg a Földet. Dátum szerint ez június 19. 8:20-kor történt. A történet pikantériája, hogy nem az űrhajóval ért célba. Kazahsztán felett, 20 000 láb (6600m) magasan ugrott ki az űrhajóból. A helyiek, akik ráleltek, meg is hívták vacsorára.

6c49f82f48e61028252aedc354c6ab3c.jpg

Oroszországba visszatérve egyből nemzeti hős lett, mi több, megkapta a Szovjetunió Hőse érdemrendet és tábornokká léptették elő. A határokon kívül is népszerű lett. Beutazta az egész világot, és mindenhol felszólalt a női egyenjogúság mellett.

„Ha nők lehetnek vasúti munkások Oroszországban, miért ne repülhetnének a világűrben”

8 évig volt a Legfelsőbb Tanács tagja, bezsebelve számtalan kitüntetést. Érdekesség, hogy az amcsik csak 13 évvel Tyereskova fellövése után küldtek fel fehérnépet a világűrbe.

87a751af9844d8edd39c6a304242e32f_cropped.jpg

Egy pár éve történt interjún megkérdezték tőle, hogy mit szólna a Mars utazáshoz. Azt felelte, hogy ő nagyon szívesen benne lenne, de belátja, hogy csak öregedett pár évet…

Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova jelenleg 79 éves.

Forrás:
http://www.ma.hu/tudomany/176708/Latta_mar_Tyereskovat_urhajos_ruha_nelkul_is__kepek
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1963_junius_16_az_elso_noi_urhajos_kilep_a_kozmoszba/
http://www.space.com/21571-valentina-tereshkova.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 
 
 

We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies.
CiyaShop

Join Our Newsletter

Subscribe to the CiyaShop mailing list to receive updates on new arrivals, special offers and other discount information.
Product added!
The product is already in the wishlist!
Removed from Wishlist

Shopping cart

close