Padlástakarítás közepette egy összegyűrt papírfecnire akadtam. Első ránézésre nem is tűnt érdekesnek, gondolnák egyesek ez csak szemét, kukába vele. Azonban jobban szemügyre vettem és észrevettem, hogy ez nem egy hétköznapi, napjainkban ismeretes reklámújság. Elkezdtem lassan, óvatosan széthajtogatni a megsárgult lapot, ügyelve arra, nehogy jobban sérüljön. Eltartott egy darabig, de végül siker koronázta erőfeszítésemet. Egy régi újságcikk maradványára bukkantam, igaz néhol az idő vasfoga kifogott rajta. Kisebb szakadások, elmosódások tarkították, de a java része szó mi szó, de ép maradt. Amikor az évszámot néztem a fejlécen, nagyon megdöbbentem: 1944. április 29.
80 éven át megmaradt és mit ad isten, pont hozzám került. Hihetetlen, hogy egy régi újság darabkája ilyen állapotban fennmaradjon, ráadásul egy korabeli beszámolót is tartalmazott a belgrádi húsvéti bombázásról, így elkezdtem kutakodni a téma kapcsán.
Röviden, nagy vonalakban fogom vázolni az eseményt, végül maga az újságcikk is bemutatásra kerül. A gördülékeny olvashatóság kedvéért legépeltem és ahol lehetett, ott a szövegkörnyezetből kiindulva bátorkodtam értelemszerűen kiegészíteni a szavakat. A budapesti bombázásról ugyan nem tesz említést, de néhány szó erejéig meg fogom említeni. Ez idáig nem sikerült rálelnem melyik újságban közölhették a cikkeket, hiába keresgéltem. Nem szaporítom tovább a szót, lássuk, mit tudunk.
Forrás: britannica.com
Jugoszlávia 1941 és 1944 között
Az 1940. november 20-án Magyarország megkötötte a háromhatalmi egyezményt, ebben hazánk vállalta, hogy segíti Németországot és Olaszországot, ha egy új belépő fél támadná meg őket. Így 1940 őszétől hazánk számára Jugoszlávia maradt az egyetlen olyan szomszédos ország, amelyre még számíthatott. 1940. december 12-én megszületett a magyar–jugoszláv egyezmény, amely kimondta: „A Magyar Királyság és a Jugoszláv Királyság között állandó béke és örökös barátság fog fennállni.”
Az 1941. márciusi németellenes belgrádi politikai fordulat után Hitler erélyes fellépést szorgalmazott. Döntése értelmében Jugoszláviát le kellett rohanni. Ismeretes, hogy ebben az időben Teleki Pál miniszterelnökre óriási nyomás nehezedett, aki próbálta elkerülni hazánk fegyveres konfliktusban való részvételét. Április 3-án hajnalban öngyilkosságot követett el. Teleki halála után Horthy Bárdossy Lászlót nevezte ki kormányfőnek, akinek utasítására április 11-én a Magyar Honvédség csatlakozott a Jugoszláviát megszállókhoz.
forrás: zlocininadsrbima.com
1941. április 6-án kezdődött el a Jugoszláv Királyság megszállása a náci Németország vezetésével, amihez a fasiszta Olaszország és a tengelyhatalmakhoz tartozó szövetségesek – Bulgária, Albánia, Románia és Magyarország – is részt vett. Az invázió déli szomszédunk összeomlásához és felosztásához vezetett. A megszállást követően ellenállási mozgalmak alakultak meg – a királypárti Dragoljub ’Draža’ Mihailović tábornok vezette csetnikek és a Josip Broz Tito vezette kommunista partizánok. Ránki György említi, hogy „Jugoszláviában az ellenállási mozgalom nemcsak méretei, hatékonysága miatt tekinthető a szovjet partizánmozgalom után a legjelentősebbnek, hanem azért is, mivel itt már a német-szovjet háborút megelőzően tömegméretű népi mozgalom bontakozott ki.”
1943. november 28-a és december 1-e között Irán fővárosában, a teheráni konferencián döntés született arról többek között, hogy a második front Franciaországban nyíljon meg, ezáltal lemondtak a korábbi balkáni partaszállás gondolatáról. Ez azt jelentette, hogy a kelet-európai térség Sztálin érdekszférájába tartozott, köztük Jugoszlávia is. Megállapodtak arról is, hogy támogatják Titot és a kommunista partizánokat, a csetnikekkel szemben. A kommunista vezetéstől származott az az előterjesztés, miszerint a szövetségesek bombázzák Szerbiában azokat a városokat, ahol német erők állomásoznak, mivel az ország felszabadítását 1944 nyarára tervezték délről.
Véres Húsvét – Belgrád bombázása
1944-ben tizenegyszer bombázták Belgrádot – áprilisban három, május kettő, június és július egy és szeptember hónapban összesen négy alkalommal. Azonban az 1944. április 16-án és 17-én volt a legnagyobb áldozatokkal járó támadás, ami azért jelentős, mert akkor volt az ortodox húsvét, a katolikus egy héttel korábban, április 9-én és 10-én.
forrás: reddit.com
1944. április 16-án, vasárnap volt. Belgrád ünnepi hangulatban, az ortodox húsvétra készült, ám váratlanul számos bombázó jelent meg az égen – főleg B-17-esek és B-24-esek -, amelyek az amerikai és a brit légierőhöz tartoztak.
Megjegyzés: Az 1943. november 1-én alapították az Egyesült Államokhoz tartozó 15. légi hadsereget. A dél-olaszországi Foggia bázisairól indulva bombázták Európát. Az amerikai 15. és 8. légi hadsereggel együtt 1944. április 14-én Eisenhower alárendeltségébe helyezték. Így a szövetséges főparancsnokság 12000 repülőgéppel rendelkezett, amelyek közül 3500 nehéz-, és 1600 közepes bombázó volt.
Belgrád volt a Balkán legfontosabb vasúti csomópontja, a jugoszláv repülőgépgyárak pedig a Messerschmitt repülőgépekhez gyártottak alkatrészeket. A dunai kikötője pedig azért volt jelentős célpont, mert a folyón szállították Romániából az olajat Németországba.1944. április 16-17-én több, mint 360 szövetséges bombázó jelent meg Belgrád felett – másutt 600 bombázóról tesznek említést.
forrás: zlocininadsrbima.com
Bár hivatalosan csak a katonai és ipari célpontokat választották ki – gyárakat, hidakat, repülőteret, lőszerraktárakat, német laktanyákat és helyőrségeket –, a bombázás pontossága meglehetősen rossz volt. Április 16-án bombatalálat érte az Albán Palotát, a belgrádi Nemzeti Színházat, a Terazije teret, a Bajloni piacot és környékét, a belgrádi főpályaudvar környékét, a Krunska utcai szülészeti kórházat, a jogi és a műszaki egyetemet, de több kórház, iskola, óvoda és templom is megsínylette. Belgrád egy tágabb központjának bombázott területei közé tartozott a súlyosan elpusztult Dorćol, Vračar és Pašino Brdo és Dušanovac részei, az akkori külvárosok, ahol nem voltak gyárak vagy katonai célpontok.
forrás: wikipedia.org
A bombázások többnyire a város külvárosára összpontosultak, beleértve a Sajmište-i koncentrációs tábort is. Egyes forrás 60 fogoly haláláról ad hírt, másik 100-at említ. A bombázáshoz mintegy 1000 –1500 tonna bombát használtak fel. A város valamennyi hídja megsérült, a vasútállomások Topčiderben és Rakovicában, Vlada Ilić szövetgyára Karaburmában, és a Vajfert sörfőzde is.
Belgrád annyira súlyosan megszenvedte a szövetségesek április 16-i bombázását, hogy mintegy 1200 ember halt meg (a szeptember 6-ig tartó bombázások során becslések alapján 4000-ren, vagy akár még többen is ott lelhették halálukat), becslések alapján legalább ugyanennyien megsebesültek, ráadásképpen a város döntő zöme megsemmisült. Állítólag Gavrilo Dožić szerb pátriárka úgy nyilatkozott róla, hogy a bombázások sivataggá változtatták Belgrádot.
Bombázások Budapesten
Mint már említettem, a talált újságdarabon ugyan nem szerepel Budapest bombázása, de a teljesség igénye nélkül nagy vonalakban leírom erről is a tudnivalókat.
Az ortodox húsvét napján nemcsak Belgrádot, de Budapestet is megtámadta a 15. amerikai légi hadsereg. Hazánkat 1944. április 3-án támadták meg először az amerikai bombázók. 450 B-17-es és B-24-es gép indult Budapestnek. Nemcsak Belgrád, de Budapest is fontos vasúti csomópont volt, emiatt a szövetségeseknek potenciális célponttá vált. Ungváry Krisztián írja, hogy „a vasúthálózat bénítása és a magyar repülőgépgyártás szétzúzása volt” a kitűzött céljuk. Ungváry Krisztián szerint az április óta egészen az utolsó, szeptember 20-án ért amerikai bombázások halálos áldozatainak száma elérhette a 3000-et.
Változatlan formában adom közre azokat a sorokat az Arcanumból, amik ekkor történtek Magyarországon:
„Április 16-án délelőtt a 15 AAF Belgrád és Brassó célpontjait bombázta. Ferihegyről ekkor felszállt a 2/1. vadászszázad és a repülőtéren lévő összes bevethető Me–109-es vadászrepülőgép. A 2/1. század Baja, majd Szolnok légterében várakozott, az RKI Me–109-esei Kecskemét–Szolnok–Jászberény útvonalon 7000 méter magasságban őrjáratoztak. Ellenséggel nem találkoztak. A 2/1. század Szolnok felett tartózkodott, amikor hazatérési parancsot kapott. A légvédelmi tüzérek türelme e pillanatban fogyott el, és tüzet nyitottak a vékony felhőréteg felett köröző magyar vadászokra. Egy Me–109-es megsérült és Szolnokon leszállásra kényszerült. Április 17-én, Belgrád bombázásakor a magyar vadászgépek Mohács légterében várakoztak 3500 méter magasságban, amerikai repülőgépekkel nem találkoztak.
Április 16-ról 17-re forduló éjszaka a RAF 205. Bomber Group kötelékei éjszakai támadást hajtottak végre a főváros IX. és XIV. kerülete ipartelepei, a Ferencvárosi rendező pályaudvar, továbbá Pestszenterzsébet, Kispest városok és Soroksár, Csepel községek ellen. A meglehetősen nagy területen szétszórt, és pontatlanul vetett bombák sem a lakosság soraiban, sem az ipartelepeken nem okoztak jelentősebb károkat. A Soroksári Textilipari Rt. és a Kispesti Gránit Porcelángyárat találatok érték, de a károk nem voltak súlyosak.”
forrás: arcanum.com
A korabeli beszámoló
fotó: Boriszov Csaba
Szombat, 1944 április 29.
Hóry László riportja: Belgrád az angolsz[ász] … a szerb húsvét két…
„Csodálatos tavaszi napra ébredt Belgrád a paroszláv (sic!) húsvét vasárnapjára. A rügyező fák vígan fürödtek a meleg napfényben, a gyümölcsfák kibontották virágköntösüket és az emberek tárt ajtókkal, ablakokkal üdvözölték a legnagyobb szerb ünnep verőfényes reggelét. A Topčider (Belgrád városnegyede – a szerk.) felől beszökött a tavasz, Dedinjét már a kora reggeli órákban ellepték a vidám kirándulók, a német autók garázsaikban pihentek, a mély csend, fény, meleg és tarka színek örvendeztették a kettős ünnepre készülő lakosságot.
Ebbe a hangulatba
féltízkor belesüvített az első sziréna.
Senki sem vette komolyan. Hisz’ oly sokszor történt már meg az utolsó hetekben, hogy az átrepülő angolszász gépek miatt riadót rendeltek el Belgrádban. Eddig azonban tartózkodtak a bombázástól igaz, hogy sokan az ijedős[ebbek] közül már korábban em[lege]tték titkos rádió hírekre [hivatkozva], hogy az ünnepek után az angolszászok Belgrád német katona célpontjait is bombázni fogják, de azt senki sem hitte a szerbek közül, hogy a legszentebb ünnepi hangulatot bárki is megzavarni merészelje.
Én sem hittem, hogy baj lesz, autómra ültem és kényelmes tempóban bekocsiztam a 6 kilométerre fekvő városi irodába. Többen megígérték, hogy az ünnep első napján fel fognak keresni. Úgy is történt. Vígan füstöltünk, amikor
vészjóslóan, vijjogva újra megszólalt a sziréna.
Fél tizenke[ttő] volt. A jelenlévők egyike, meglehetősen id[ős] ember, azt tanácsola, hogy üljünk autóba és kocsizzunk ki a városból. A többiek, mint egy jó kirándulási alkalmat, felkapták az ötletet és csatlakoztak a javaslathoz. Én igyekeztem a társaságot eltéríteni, mert ebédre voltam hivatalos és tudtam, hogy … vissza. … egyhamar nem kerülünk vissza. A többiek azonban oly kedvesen erőszakoskodtak, hogy kénytelen voltam engedni.”
„Ellenséges gépek a főváros felett
Az Alexandrán robogtunk Smederevo [a szerb Szendrő, nem összetévesztendő a magyar Szendrővel - a szerk.] felé.
A széles aszfaltúton az emberek ezrei sétáltak gondtalanul, időnként az égre pillantottak, majd …
A város szélén, ah[ol] a dombra épült főváros, mint egy … távoli fán.
Vissza akartunk térni a városba, amikor
az előbbinél sokkal fenyegetőbb gépzúgásra lettünk figyelmesek.
Mindenki megfeledkezett a tizenhárom gépről, amely bomba ledobása nélkül hagyta el…”A többi része nincs meg, a pontozott részek már korábban megsérültek.
Utószó
A bombázások célja többnyire az ellenséges katonai létesítmények, gyárak, kikötők, vasútállomások elpusztítása szokott lenni, azonban a morális hatásairól sem szabad megfeledkezni. H. G. Wells 1908-ban megjelent Háború a levegőben c. alkotásában figyelemre méltó prófétai gondolatairól írt a repülőgépek hadi célokra való felhasználásáról. Giulio Douhet olasz tábornok szerint, aki uralja a légteret, az eldöntheti a háború kimenetelét. Stanley Baldwin brit politikus az alábbi kifejezést használta a Jövő félelme c. beszédében: „A bombázó mindig átjut!”
Való igaz, hogy légierő hiányában, ha nincs kellő felkészültség a légvédelem terén, akkor az adott ország kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetett egyhamar. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a szövetségesek a háború második felétől egyértelműen uralták a levegőt. Ezzel kapcsolatban van egy filmes utalás, ami eszembe jutott. Ha valaki látta már A halál ötven órája c. filmet, akkor valószínűleg emlékszik arra a jelenetre, amikor a német ezredest számon kéri a felettese miért állt meg a precízen kidolgozott terv, miért nem folytatja tovább a támadást, mire az ezredes mutat egy csokoládétortát, amit egy amerikai fogolytól szereztek és így szól:
„Tudja mit jelent ez, tábornok úr? Hogy annyi légterük és benzinjük van, hogy tortákat küldözgetnek az óceánon át! Eszükbe se jut, hogy veszíthetnek.”
Felhasznált források:
Horváth Csaba (2002): Bombázások és rombolások a második világháborúban. Puedlo kiadó.
Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett.
Péterfi Gábor: 1941. április 3. – Teleki Pál miniszterelnök halála.
Ránki György (1973): A második világháború története. Gondolat. Bp.
Tarján M. Tamás: Megkezdődik a teheráni konferencia.
Ungváry Krisztián (2008): Bombázók a főváros felett. In: Budapest folyóirat 31. évf. 11. szám