Władyslaw Raginis a lengyel Leónidasz

„Járókelő, mondd el a Hazának, hogy a végsőkig harcoltunk, teljesítettük a kötelességünket”

Wiznai csata emlékművén olvasható idézet

I. Leónidasz spártai király története, de leginkább a hősies halála mindenki számára ismert az iskolai tanulmányaiból. A spártai hadvezér 300 spártaival i.e. 480-ban a thermopülai szorosban több más göröggel együtt szállt szembe a többszörös túlerőben támadó perzsa hadsereggel szembe. Az már szinte az első perctől fogva világos volt, hogy a hatalmas létszámbeli különbség miatt gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával harcolhattak a spártaiak, és ennek a szellemében nem is hátráltak meg, hanem gyakorlatilag az utolsó emberig kitartottak. Többféleképpen is lehet tekinteni az eseményre, így lehet érzelmi, katonai, taktikai oldalról is akár megvizsgálni. Ha viszont hasonló eseteket keresünk a történelembe nem is kell olyan messzire mennünk, sem térben, sem időben. Elég a második világháború első évébe, és Lengyelország területére indulnunk ahhoz, hogy találkozzunk sok tekintetben hasonló történettel. Ezért is foglalkozunk Władyslaw Raginis tettével, akit a lengyelek a saját Leónidaszuknak tekintenek. Az, hogy ebben igazuk van-e, rábízom a tisztelt olvasókra.

Władyslaw Raginis korai élete

Władyslaw Raginis 1908-ban született egy lengyel birtokos család sarjaként. Családjában nagyon erős volt a lengyel öntudat, ami talán érthető is abból a szempontból, hogy lengyel állam ekkoriban nem létezett, és a szülőhelye Kurland kormányzósága is az Orosz Birodalom része volt ebben az időben. Fiatal fiúként kellett megélnie az első világháborút, majd pedig az azt követő változásokat, a lengyel állam újjászületését. 1927-ben a sikeres érettségi után csatlakozott az Ostrów Mazowiecka melletti Komorowo-i gyalogsági altiszt iskolához, ahol közepes tanuló volt, és 1928-ban fejezte be itt a tanulmányait. Ezután rövid katonai gyakorlatot végzett, és ugyanabban az évben beiratkozott az Ostrów Mazowieckai Gyalogtiszti Iskolába. Egyik iskolatársa visszaemlékezése szerint egy csendes félénk fiú volt, aki nem is volt túl magas, és a szőke haja mellett még erősen határvidéki akcentusa is volt. Az iskola befejezése után a Grodnóban állomásozó 76. gyalogezredhez került, ahol szakaszparancsnokként kezdte meg a pályafutását. 1939-ben alig pár hónappal a második világháború kitörése előtt nevezték ki hadnaggyá, és került áthelyezésre a Határvédelmi Hadtesthez.

Władyslaw Raginis

A védelem kiépítése

A második világháború kitörése kapcsán sokan úgy gondolják, hogy a lengyel hadsereget szinte teljesen váratlanul érte a német támadás 1939. szeptember 1-én. Ez viszont nem teljesen igaz. A lengyel katonai vezetők valamilyen mértékben tisztában voltak az erősödő német fenyegetéssel, és számítottak egy esetleges támadásra, és ennek a függvényében meg is kezdődtek az előkészületek a védelem megszervezésére, amire a katonai események kezdetéig már nagyon kevés idő volt, így a tervekben felvázoltakhoz képest csak kevés eleme készült el.

Észak-Lengyelország katonai helyzete 1939. szeptember 1-én

A lengyelek szemszögéből kettős veszély fenyegetett, hiszen az országukba ékelődő Kelet-Poroszországból kiindulva a németek szinte egyenesen a főváros Varsó felé indulhattak meg. Ez a tény arra késztette a lengyel hadvezetést, hogy kettős védelmet próbáljon kialakítani, azaz a német-lengyel határ mentén nyugaton és északon is erőket kellett összpontosítani. A porosz területekkel szemben két nagyobb hadsereg kapta feladatul a főváros és az ország belső területeinek a védelmét, és ebből a keleten elhelyezkedő ún. Narew” Független Műveleti Csoport lesz a fontos a történetünk szempontjából.

Czesław Młot-Fijałkowski tábornok vezette erők a Wizna városára támaszkodó védelmi állás kialakítását kezdték meg 1939 nyarán. A Wizna védelmi szakaszon a háború kitöréséig mindössze alig egy tucat bunkert, komolyabb harci állást sikerült felépíteni. Eredetileg 60 bunker építését tervezték, de ebből csak 16 készült el szeptemberre, amiből alig 6 felelt meg a kor követelményeinek, a többi csak könnyűbetonból készült el. A félig kész erődvonalat így a háború kitörésekor rögtönzött védelmi elemekkel, szögesdrótokkal, gyalogsági állásokkal, aknamezőkkel egészítettek ki. Az elkészült bunkerek nem rendelkeztek szellőző rendszerrel, nem voltak álcázva, és nem voltak bennük megfelelő nehézfegyverek sem. Az egyetlen előnynek a terepviszonyok számítottak, mert a mocsaras terepen gyakorlatilag egy olyan út volt, Wiznán keresztül, ami alkalmas volt páncélosok áthaladására.

Lengyel táj Wizna közelében

Összességében egy 9 kilométer széles védelmi állást építettek ki Wizna városától kelet-délkeletre, ami a hiányosságok dacára is viszonylag erősnek volt mondható. A lengyelek arra is gondoltak, hogy a mocsaras terep mellett a természet pusztító erejét is bevetik, ami jelen esetben a Narew-folyó gátjának a felrobbantásával lehetett volna előidézni. A lengyelek balszerencséjére viszont 1939. nyara igen száraz volt, így alig volt víz a gát mögötti tóban, így nem is került sor a gát elpusztítására. Ez a németeknek viszont előnyt jelentett, mert a nagy szárazság miatt a tankjaik a mocsárvidéken több utat is használni tudtak a későbbi hadműveletek során.

A háború kitöréséig a lengyel 71 gyalogezred egyik zászlóalja látta el Wizna védelmét, és ide vezényelték alig pár nappal a német támadás előtt Władyslaw Raginis frissen előléptetett kapitányt, aki egy géppuskás zászlóalja parancsoka volt ekkor. 1939. szeptember 2-án a 71. gyalogezred katonáit elvezényelték, így Władyslaw Raginis lett a védelem parancsnoka. Abban a tekintetben a források nem tudnak mind a mai napig biztos adattal szolgálni, hogy mekkora erőt is jelentett ez. Így kb. 720-360 fő közötti erő védhette a Wizna védelmi szakaszt. A védelem számára 6 könnyű ágyú, 24 géppuska, 18 könnyű géppuska és 2 páncéltörő puska ált mindössze rendelkezésére.

A Wz. 35-ös páncéltörő puska a lengyel gyalogsági szakaszok egyik fő páncéltörő fegyverének számított 1939-ben. Papíron minden gyalogsági és lovasszázadban háromnak kellett belőle lenni. Minden páncéltörő puskát két katona kezelt. A fegyver létezése hétpecsétes titoknak számított, és a kezelőket is titokban, titoktartásra kötelezve képezték ki a használatára. Az első darabok is a legnagyobb titoktartás mellett érkeztek meg a csapatokhoz 1939 nyarán, lezárt faládákban. A kétfős kezelőcsapat egyik tagja kezelte magát a puskát, míg a másik feladata a megfigyelés, a megfelelő fedezék kialakítása, az újratöltésben való segítés volt. A páncéltörő puska hatótávolság 300 méter volt, és a fegyver a korszak bármely német tankja ellen hatékonynak bizonyult, beleértve a Panzer III-at és a Panzer IV-et is.

Wz. 35-ös páncéltörő puska

A wiznai csata

1939. szeptember 1-jén kezdődött a lengyel hadjárat és vette a kezdetét a második világháború.A német 3. hadseregnek Kelet-Poroszországból Varsó felé kellett támadnia, pont a lengyel Narew hadtest állásain keresztül. Az országhatáron történt kezdeti összecsapások után a térségben működő Podlaska Lovasdandár szeptember 3-4-én éjszaka visszavonulási parancsot kapott, és szeptember 5-én elhagyta a területet. Szeptember 3-án a lengyel állásokat a német felderítő repülőgépek is felmérték, amire a lengyelek géppuskatűzzel válaszoltak.

Władyslaw Raginis kiválasztotta az egyik központi bunkert, ami a parancsnoki állás lett, és felkészült a várható eseményekre. Tisztában volt azzal, hogy alig 6 darab 7,6 cm-es löveggel, pár tucat géppuskával, és az alig 20 tölténnyel rendelkező páncéltörő puskákkal esélye sincs a győzelemre. Miközben a német repülőgépek propagandaszórólapokat dobtak le az égből, amelyekben a lengyeleket megadásra buzdították, a kapitány megfogadta, hogy nem fogja megadni magát, sem feladni a védelmet, inkább meghal, de nem hátrál meg.

A német 10. páncéloshadosztály előőrsei 1939. szeptember 7-én értek Wizna közelébe. A védhetetlen települést a lengyelek harc nélkül feladták, és elkezdtek visszavonulni a Narew-folyón átívelő fahídon át a védelmi állások irányába. A németek ezt látván azt gondolták, hogy a lengyelek menekülnek, ezért szinte menetből üldözni kezdték a visszavonulókat a híd irányába.  A védők viszont aláaknázták a hidat, és amint azt az első német egységek elérték, a levegőbe röpítették. Ezzel párhuzamosan a meglévő kevés löveggel tűz alá vették a híd mögött feltorlódott német oszlopot. A német erők ennek a hatására visszavonultak és újra rendezték a soraikat, valamint erősítést kértek, mert arra gondoltak, hogy nagyszámú lengyel erőkkel állnak szembe.

A német nehéztüzérséget felállították a Narew-folyó partján, és a nap hátralévő részében a lengyel állásokat kezdték lőni. A lengyel tüzérség erre már nem válaszolt, és kénytelen volt visszavonulni, de a lengyel bunkerek kitartottak. A levegőből végrehajtott stukabombázások sem törték meg őket, mivel a bunkerek falai több mint másfél méter vastagok voltak, és acéllemezekkel megerősítették őket korábban.

Lengyel katonák a wizmai csatában (dokumentumfilm részlet)

Szeptember 8-án megérkezett Heinz Guderian tábornok XIX. Páncéloshadteste, ami kettő páncéloshadosztályból, egy motoros gyalogos hadosztályból és egy erőddandárból állt. Mindezek következtében a német erők létszáma meghaladta a 30 ezer főt, és a tankjaik száma is elérte a 350 darabot, amihez erős tüzérség és a német légierő támogatása is jött még pluszban. Ezen a napon a német tüzérség lendült akcióba, de a lengyel állásokra zúduló lövedékek a védelmi rendszerben nem okoztak komoly károkat. A németek egész nap és egész este folytatták a bombázást, amihez a légierő is csatlakozott.

Szeptember 8-án este a német harckocsik megkezdték az átkelést a folyón, amivel szemben a lengyelek nem tehettek semmit sem, a saját tüzérségük csak alig pár ágyúból állt, amelyekhez már lőszer sem volt ekkora. A lengyel gyalogság a folyó közeléből visszavonult a bunkerek biztonságára. A német harckocsik átgördültek a védelmi vonalakon, de a fegyvereik nem tudtak áthatolni a bunkereken, és nem tudtak elegendő fedezetet nyújtani a saját gyalogság számára sem. Ez egy patthelyzetet teremtett egy időre. A lengyel katonák csapdába estek az erősítés vagy bármilyen valódi páncéltörő képesség megléte nélkül. A bunkerrendszer most egy másik hibája is ekkor lett nyilvánvaló. A nagyobb bunkerek olyan távol helyezkedtek el egymástól, hogy nem tudtak megfelelő támogatást nyújtani egymásnak, és nem tudták lefedni egymás vakfoltjait, így a németek egymás után tudták megtámadni, elszigetelni, majd pedig elfoglalni azokat.

Lengyel tüzérség a wiznai csatában

Szeptember 9-én reggel megérkezett Guderian tábornok Wiznába és átvette a teljes támadó német erők parancsnokságát. Délután támadásba küldte a páncélosait, amelyek fedezékében a gyalogság is megindult. A németek mélyen benyomultak a lengyel védelembe, a harckocsik pedig körbevették a bunkereket, így blokkolva azokat, egészen addig amíg a felzárkózó gyalogság egyenként nem kezdte felszámolni azokat. Az esti órákra sikerült a lengyel védelmi bunkerek jelentős részét elfoglalni. A lengyel védelem egyik kulcsfiguráját Brykalski hadnagyot megölte egy tüzérségi lövedék, miközben Władyslaw Raginis kapitány pedig súlyosan megsérült.Mire a nap lement az össze lengyel bunkert bekerítették a németek. A központi bunkerben már csak három nehézpuska volt üzemképes, páncéltörő fegyver pedig semmilyen sem állt rendelkezésre. A német tankok így közvetlen közelről tudtak lőni már. A visszaemlékezések szerint a még harcoló bunkerekben alig egy két tucat ember tartott már csak ki, tele sebesültekkel, koromsötétben. De a lengyel védők még ekkor sem adták fel. A németek szinte centiről centire tudtak csak előre nyomulni, mert a nagyobb lengyel bunkerek szinte sértetlenek voltak, és a védők géppuskával, puskákkal tűz alatt tartották a német gyalogságot. Csak jól irányzott kézigránátdobásokkal sikerült apránként megtörni az ellenállást. Az elfoglalt bunkerek nagy részében csak holtesteket találtak a németek, mert a lengyelek az utolsó emberig harcoltak.

Wiznai csata emlékmű az egyik egykori bunker maradványán

1939. szeptember 10-én reggelre már csak kettő bunker maradt lengyel kézen, de ezek még kitartottak rendületlenül. A védelem központjában, a kelet felé haladó főút mellett helyezkedett el a központi Góra Strękowa bunker Władyslaw Raginis kapitány embereivel és egy másik pedig nem messze tőle. Délelőtt 10 órakor egy német parlamenter közeledett a központi bunkerhez, három tüzelésre kész harckocsival támogatva, és ultimátumot adott a lengyel parancsnoknak, hogy ha nem adja fel az állást, minden lengyel foglyot lelőnek Guderian tábornok parancsára. Ezen fenyegetőzés csak a lengyel forrásokban maradt fent, a német oldalon semmi nyoma nincs, hogy létezett volna Guderian tábornoknak ilyen utasítása. Az események utáni történések függvényében is nagyon valószínű, hogy nem létezett ilyen közvetlen parancs, így a vagy a német parlamenter vitte túlzásba a fenyegetődzést, vagy a lengyelek akartak utólag így szépíteni az eseményeken. Mindenesetre napjainkra már nincs olyan nagy jelentősége, az eseményeken nem változat semmit se. A lengyel katonák kimerültek voltak, sok volt a sebesült, és már lőszerük is alig volt eddigre. A kapitány gondolkodási időt kért, ami több mint egy órát jelentett. Ezalatt a bunkerben lévő lengyel katonáknak megköszönte, hogy teljesítették a kötelességüket, majd pedig arra kérte őket, hogy hagyják el a bunkert, és adják meg magukat. Seweryn Biegański, aki utolsóként hagyta el a menhelyet, így írta le ezt a pillanatot:

„A kapitány melegen nézett rám, és gyengéden biztatott. Amikor kilépni készültem, egy erős széllökés érte a hátam, és robbanást hallottam.”

Raginis százados felrobbantotta magát egy gránáttal, ezzel teljesítve korábbi esküjét.

A harcok eredménye már az első perctől fogva nem volt kétséges, de Wizna három védelme legalább két nappal késleltetett jelentős német erőket, ami nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a lengyelek Varsó védelmét megerősítsék, valamint egyes erők és a kormány visszavonulását is támogatta az ún. román hídfőhöz. A két fél veszteségei kapcsán különböző becslések ismertek. Guderian legalább 900 német katona haláláról írt a visszaemlékezéseiben, de egyesek ezt túl kevésnek, míg mások túl soknak tartják. Az mindenesetre biztos, hogy vagy tucat harckocsi és jóval több páncélozott jármű is megsemmisült a harcokban. A lengyel katonák közül csak körülbelül 70 maradt életben, de néhánynak sikerült visszavonulni a saját csapataikhoz, míg mások fogságba estek. A foglyok egy részét ezt követően a németek megölték, másokat megvertek és bántalmaztak, de túlélték, és végül hadifogolytáborokba szállították őket.

Wizna jelentősége

A wizna-i csata az egyik legjobb példa arra, hogy a németek lengyelországi hadjárata nem volt az sétagalopp, mint aminek sokan, és maguk a németek is gondolták. A mindenre elszánt lengyel védők számos helyen nyújtottak emberfeletti teljesítményt. Ilyen volt pl. bzurai csata, a Hel-félsziget védelme, a kormány evakuálása, vagy több százezer katona sikeres visszavonulása nyugatra. Adolf Hitler tábornokai Lengyelország megszállása után fel is emelték a szavukat Nyugat-Európa megtámadásának az elhalasztását kérve, mert a lengyel hadjárat veszteségeinek a pótlása nem volt lehetséges pár hét alatt, ahhoz hónapok kellettek. A wiznai csata a témája a svéd Sabaton együttes „40:1” című dalának is, amely a metal banda The Art of War című albumán hallható. A cím az erők eltérő arányára utal, és a dalszöveg a lengyel erőket a thermopülai csatában harcoló 300 spártai harcossal hasonlítja össze.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

https://www.warhistoryonline.com/instant-articles/battle-of-wizna.html

https://www.wizna1939.eu/index.php/bitwa-pod-wizna

Kupidura, P. és Zahor, M. (1999). „Wizna”. Wojskowy Przegląd Technicznyi Logistyczny

Moorhouse Roger (2019): First to Fight: The Polish War 1939, Bodley Head

Leave a comment

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.

AncoraThemes © | Mészáros Martin 2024. Minden jog fenntartva