Tokaj – A borok és a harcok földje
A magyar harcos, katona vagy baka az idők folyamán rengeteg harctéren megfordult már. Hosszú időn keresztül katonanemzet voltunk. Hagyományainkhoz, hősiességünkhöz tartozik valami, amire a következő néhány írásomban szeretnék kitérni. Most nem egy személyt, vagy eseményt vizsgálunk, hanem azt, hogy mi tette még bátrabbá a harcost. A magyar „harci drogról”, a borról esik szó a továbbiakban.
A borok és a háborúk területe.
Képzeletbeli időutazásunkat nem is kezdhetnék impozánsabb és különlegesebb helyen, mint a méltán világhírű Tokaj- Hegyalján.
Hazánk középkori bortérképe teljesen más képet mutatott, mint napjainkban. A királyság borközpontja a déli szerémi vidék volt, amely egészen Mohácsig megtartotta a vezető, minőségi szerepét. Kiváló fekvése, folyók, a Duna, Dráva, Száva, Tisza találkozása, a páratartalom, és a napsütéses órák száma igen kedvezően hatott a minőségi fehérbor előállítására. A XV. századra a Délvidéken kialakult egy borászati termelőág, ami nagy hasznot hozott a benne dolgozóknak, és a megerősített mezővárosoknak is. A legelterjedtebb fajta a furmint volt, amit teljes mértékben királyi borként tartottak számon. A török előretörésével a lakosság, a vidék és a szőlő is pusztult. A gazdáknak, és a lakosságnak menekülnie kellett, így telepedtek meg néhányan többek között Somlón, és Tokaj Hegyalján.
Tokaj
Tokaj fekvése különösen impozáns. A tokaji Nagy-hegy (Nagy-Kopasz) 528 méteres magasságával szinte nekirohan a környező sík területnek. Petőfi azt írta róla, hogy úgy áll, „mint vezér a seregek előtt”. Anonymus legendás gesztájában is leírja milyen regényes kilátóhely a tokaji hegy, bár ő tarcali hegynek nevezte. A Szerencs-patak völgyétől észak-északkeleti irányba hosszan húzódó hegylánc lejtőin található több mint harminc település határa, ahol jellegzetes „hegyaljai” típusú” bort adó szőlő termesztenek több mint fél évezrede. Sőt ide számíthatjuk még a Szerencsi-dombság, szőlőtőkéit, és egyes 16-17.századi feljegyzések szerint a hegyaljaival felérő bor termett a Hernád völgyének mindkét oldalán, egyrészt Szikszó környékén, másrészt Abaújszántótól északra, Boldogkőváralja, Korlát, Fony, Hejce térségében is. A miskolci borok hírneve is vetekedett valaha a Tokaj-Hegyaljáéval.
A vár
Tokaj vára a Bodrog és a Tisza összefolyásánál lévő földnyelvre épült. A földnyelvet árokkal átvágták, így a várat gyakorlatilag minden irányból víz vette körül, ami kiváló védelmet nyújtott. A vártól több száz méterre délebbre volt a tiszai rév. Annak őrzésére a vár alkalmatlan volt, de úgy látszik az építésénél nem is törekedtek rá, hogy Tokaj vára megfeleljen ilyen stratégiai szempontoknak.
Ha fellapozzuk Oláh Miklós Hungaria című munkáját, ami a 16. század első évtizedeinek a Magyarországát mutatja be megrendítő pontossággal, akkor megtudhatjuk hol készültek az akkori kor embere számára a legjobb legkedveltebb borok a Kárpát-medencében. „Borból olyan sok van, hogy Magyarország csaknem minden vidéke (kivéve a sík vidékeket, melyek a Tiszán innen és túl Várad felé vannak, illetve a Bács vidéket és néhány más helyet) terem nemes borokat, édeset és savanykásat, a kettő köztit, erőset, könnyűt, mérsékelten hatót, de fehéret jóval többet, mint vöröset. (…) A borok közül a többinél először is jobb és nemesebb, a Szerémségben, majd amit Somogy, Baranya, Pozsony, Sopron, Eger, Borsod, Abaúj, Veszprém, Zala megyékben, végül Erdélyben és Szlavóniában teremnek”. A szerző felsorolja még, azokat a településeket, amelyek határában kiváló borokat adó szőlők teremnek hegyalján. Gondosan számba vette: Tokajt, Tarcalt, Újhelyt, Sárospatakot, Tállyát, Szántót, Liszkát: „mind kiváló bortermelő hely. Tovább haladva: „Miskolc mezőváros (…) kiváló borokban, és mindenféle élelemben bővelkedik.”
(A miskolci Avas oldalán épült ki évszázadok alatt a terület legnagyobb pincerendszere. Egy 1702-ben készült ingatlanjegyzék több mint kétszáz pincét tüntetett fel.)
Hegyalja, mint háborús terület.
A 16-17.században Magyarország folyamatosan veszítette el a borvidékeit. 1521-ben a szerémségi, az 1540-es években a baranyai, tolnai, budai, majd az esztergomi került török kézre. Az 1550-es években az Arad-hegyaljai, majd az 1560-as években a somogyi, a század végén pedig az egri és a gyöngyösi követte a társaik sorsát. A muzulmánok nem fogyasztottak bort, a szőlőt viszont kedvelték, és megtűrték a keresztény alattvalók bortermelését is. Tokaj nem esett a törökök támadási irányába, legfeljebb néha kellett elszenvednie néhány rablóportyát. Viszont a Habsburg-hatalom és a keleti országrész, az Erdélyi Fejedelemség közötti háborúk egyik állandó helyszínének számított frontvonal, ütközőzóna lett. Itt tartózkodott Szapolyai János és harmincezer fős hada 1526 októberében tisztes távolságra Szulejmán Budát és Esztergomot pusztító seregétől. Tokajban döntöttek úgy az urak, (a hagyomány szerint a mai Rákóczi pince nagytermében) hogy november ötödikére Székesfehérvárott királyválasztó országgyűlést hívnak össze. Itt választották meg Szapolyait magyar királynak János király néven. 1527 szeptemberében a szintén magyar királlyá választott I. Ferdinánd hadai Tokajnál csaptak össze János király csapataival, és a Habsburgok döntő csapást mértek Szapolyaira. A Habsburg párti urak megkapták a jutalmukat. Báthori István lett Tokaj, és Tállya várának az ura, és uradalmának a birtokosa. János király 1540-es halála után 1556-ban visszatért fia János Zsigmond érkezésére több vármegye is szembefordult a Habsburg hatalommal. Hegyalja másfél évtizedre újra hadszíntérré vált. Ferdinánd halála után Miksa uralkodása alatt is folytak a harcok. 1566-ban János Zsigmond megkísérelte visszafoglalni Tokaj várát, de a segítségül küldött szultáni tatár „segédcsapatok” az egész környéket végigdúlták, amíg János Zsigmond szét nem verte őket. Az 1568-ban kötött drinápolyi béke csaknem negyed századra Hegyaljának is békét hozott.
A Bocskai szabadságharcban is súlyos károkat szenvedett a terület, majd Bethlen Gábor, és Rákóczi György idejében is. 1644-ben borzalmas pestisjárvány tört ki, amely Tokaj környékét is megtizedelte. 1685 őszén Thököly Imre „állama” is összeomlott. Egymás után hódoltak meg a Habsburg hatalomnak a környékbeli erősségek: Tokaj, Szerencs, és a Zrínyi Ilona által védett Munkács is utolsóként 1688 januárjában.
A borvidék adottságai
A zárt borvidék csaknem 900 négyzetkilométer területű. A 17-18.századtól így határozták meg latinosan: „incipti in Sátor, definit in Sátor”, azaz az abaújszántói Sátor-hegytől a sátoraljaújhelyi Sátor-hegyig terjed. (Aki eddig a sátor tetején lakott, annak a sátor alja új hely. Ny.Gy.) A tokaji bor egyedülálló különlegessége több összetevőben rejlik. Mindenekelőtt meghatározó a hegyvonulat vulkanikus kőzetein kialakult talajok, a terület fekvése (a lejtő dőlésszöge, az égtáj) a folyóknak is köszönhető páradús mikroklíma, a jellegzetes szőlőfajták, amelyek érési folyamatában sajátos fázist jelent az aszúsodás. A különleges borkezelés, a megfelelő – állandó- hőmérsékletű, változatlan páratartalmú nemes penésszel borított pincék klímája. Nem mellékes az sem, milyen fából készülnek a hordók. S bár a tokaji a szüretet követő év elejétől már fogyasztható mint újbor, a különleges borok többéves érlelést igényelnek. Az aszúborok érlelési ideje ideális esetben 5-6 év. A 17. század közepén az itt megfordult német Daniel Speer Magyar Simplicissimusában leírta hogyan készült akkoriban az aszú: „Csinálnak, különösen az előkelő uraságok, aszúszőlőlevet is a következő módon. A legérettebb fürtöket langymelegben megaszalják. Tavasz felé aztán a leszemelt szőlőbogyóra nemes bort vagy jófajta lőrét töltenek. Néhány napig dagadni hagyják, s akkor kitapossák, mint a közönséges fürtöket, végül lehúzzák. Ez a legeslegjobb bor, meghaladja a spanyol borokat is.” A mintegy 130 évvel ezelőtt elterjedt veszedelmes kártevő a filoxéra előtt Hegyalján meglehetősen sokfajta szőlőt érleltek. 1829-ben 63! fajtát írtak le. Az utóbbi fél évszázadban ezekből lényegében három, a furmint, a hárslevelű, és a sárgamuskotály maradt. Napjainkban többen próbálkoznak rég szőlőfajták újrahonosításával is. A szőlőfajták számának a korlátozása azonban eleve lehetetlenné teszi, hogy a régi borok ízvilágát összehasonlítsuk a maiakéval, csupán találgatásokra vagyunk utalva, milyen lehetett az a fenséges különleges íz, amely gyönyörködtette, és elragadtatásra késztette a 16-17.század emberét.
Tokaj méltán jelképes része a magyar történelemnek. A századok viharaiban mennyi viszontagságot állt ki ez a terület, és az ott élő emberek. Munkájuk gyümölcse, még a Himnusz alkotóját is megihlette. Ezért ha legközelebb tokajit fogyaszt a kedves olvasó, egy gondolattal emlékezzen meg arra a kézre, ami a kapát fogta, hiszen nagyrészt nekik köszönhetjük, hogy a világon mindenhol elismeréssel adóznak e kiváló magyar termék iránt.