Béri Balogh Ádám brigadéros

Több, mint 300 év is eltelt már a Rákóczi-szabadságharc eseményei óta, de azok a magyar nemzet emlékezetében a mai napig nagyon élénken élnek. Rengeteg vers, nóta, irodalmi alkotás, utcák, terek, iskolák, intézmények viselik valamely fontos „szereplő” nevét. Az egyik legismertebb „mű” a szabadságharccal kapcsolatban a Tenkes kapitánya sorozat, melyen egész generációk nőttek fel. Bár egy kitalált személyről, és eseményekről szól, sokszor keveredik benne a fikció a valósággal. A főszereplő szervez a nép körében egy lázadást, és a végére ez meg is valósul, a lázadók elfoglalják Siklós várát, ahova aztán bevonul a nép által várva várt Béri Balogh Ádám a seregével. Ki is volt a dunántúli harcok e legendás vezetője? Hol van vége a legendának, és hol kezdődik a valóság? Kibogozzuk a csomókat melyeket a nép rakott rá a múlt történéseire.

A Béri Balogh család egyike volt a Vas megyei ismert köznemesi családoknak, aminek a tagjai több településen rendelkeztek kisebb-nagyobb birtokokkal, és közhivatalokat is viseltek. Az egyik korai családtag, Béri Balogh Péter a tatai várkapitányságig vitte, egy másik ős egy grófi család jószágkormányzója volt több évtizeden keresztül. Béri Balogh Ádám édesapja Balogh István Zrínyi Miklós udvarában nevelkedett, mint apród és itt tanulta ki a katonamesterséget. Fia Balogh Ádám esetében a születés ideje a múlt homályába burkolódzik. Valamikor 1665 körülire datálják, a helye pedig a mai Bérbaltavár község Vas megye déli részén, amely falu Bérbaltavár és Hegyhátkisbér összeolvadásából jött létre a XX. században. Születését követően őseihez hasonlóan végigjárta a felnőtté válás rögös útját, iskolába is járt, ahol latinul elég tűrhetően megtanult, és valamennyi jogi ismeretet is szerzett. Mégis a legfontosabb ebben az időben a katonai „képzés” volt, amiben szintén részesült. Felnőve a katonai pálya és a közhivatal viselés lett a fiatalember „foglalkozása”. Csobánc várában volt a gyalogság kapitánya a törökellenes háború idején, az 1680-as években, de a harcokban való szerepéről nem sokat lehet tudni, több a feltételezés, mint a tény.

Még a háború vége előtt szögre akasztotta a fegyvert, aminek oka egy nő volt. Megismerte az alig 17 éves Festetics Juliannát, aki a 25 év körüli fiatalember szívét elrabolta. 1690 körül kötöttek házasságot, amiből 8 gyermek született aztán az évek előrehaladtával. A házasság révén került kapcsolatba a Festetics családdal, aminek a szerencsecsillaga ebben az időben kezdett egyre fényesebben ragyogni. Mivel egyre növekvő családról kellett gondoskodni, közhivatalt vállalt, így lett járási főszolgabíró több helyen is a következő években. A Rákóczi-szabadságharc kitörése előtt már Tolna megyében élt és dolgozott, a hivatal mellett gazdálkodással is próbálkozott, de ebben nem volt túlságosan sikeres, nem az ő világa volt. Ekkora már az egész Dunántúl a Magyar Királyság kezében volt, vége lett a törökellenes felszabadító háborúnak, de a következményei a török hódoltságnak még igencsak kézzel foghatóak voltak. Tolna, Somogy és Baranya megyében összesen kb. 3.200 lakos élt, ennek fele Pécs városában. Szinte kihalt vidék volt a Dunántúl nagy része, amely az évszázados harcok után még ekkor kezdett magához térni.

1703. májusában II. Rákóczi Ferenc kibontotta a szabadság zászlóját, és ezzel kezdetét vette a szabadságharc a Bécsben székelő Habsburgok ellen. A háború kirobbanásában szerepet játszott az a tény, hogy a Habsburgok le voltak kötve a spanyol örökösödési háború miatt, amiben a franciákkal vetélkedtek a spanyol trónért. Így kevés katona volt a Magyar Királyság területén, többségük nyugaton harcolt. Ez a tény a háború korai szakaszában elősegítette a felkelést, főleg, hogy pénzbeli segítség is érkezett a franciáktól, de jöttek francia tisztek is, akik a hadsereg kiképzésében, felépítésében próbáltak segítséget nyújtani a magyarok ügyének. De persze nem önzetlenül. A világpolitika sakkjátszmájában lettünk egy gyalog, akit a király ellen küldtek a franciák. A szabadságharc nehezen indult, csak pár száz rosszul felfegyverzett paraszt, meg francia pénzen felfogadott lengyel zsoldosok, mintegy 3.000 ember jelentette a kezdetet. Többször is egy-egy hajszálon függött a felkelés sorsa, de pár ember hőstette, kisebb győzelmek elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a parasztság jelentős része, hajdúk, és a nemesség közül is igen sokan az ügy mellé álljanak. Az év végére így a kurucok kezére került a Dunáig az ország középső része.

1704. január első napjaiban Károlyi Sándor egy kuruc sereggel a Duna mentén állomásozott, várva a kedvező alkalmat, a Duna befagyását, hogy átkeljen a Dunántúlra. Ide szöktek a Dunántúli nemesek közül páran, hogy csatlakozzanak, és hozták a hírt, hogy a helyi nemesek titokban összegyűltek és hitet tettek Rákóczi ügye mellett, és nagyon is várják, hogy minél hamarabb eljusson Rákóczi zászlója a Dunántúlra. Ezen a gyűlésen, ebben az „összeesküvésben” már részt vett Balogh Ádám is. Ezek a hírek is hatással voltak a hangulatra, így Károlyi seregével átkelt a Dunán télvíz idején. A kurucokat mindenhol nagy lelkesedéssel fogadták a helyiek, a felkelők alig pár hét alatt szinte az országhatárig meghódoltatták a területet. Veszprém, Székesfehérvár, Simontornya, Siklós, Pécs is kuruc lett. Ezekben a hetekben csatlakozott a felkeléshez Balogh Ádám, aki tekintettel katonai és közéleti múltjára, nemesei származására ezredesi rangot kapott a hadseregben. A Kemenesalja vidékét jelölték ki számára toborzási körzetnek, ahonnan a csatlakozni kívánó emberekből kellett villámgyorsan egy hadrafogható csapatot kiállítani. Februárban a kurucok már az országhatár is átlépték, és Ausztriában portyáztak, de egy hónappal később a lelkesedés alábbhagyott amikor Károlyi csapatai elhagyták a Dunántúlt. Balogh Ádám katonáinak jó része is elpárolgott, így ez nagyon lehangolta, amit ki is használt apósa Festetics Pál, aki császárpárti volt, és vejét igyekezett visszacsábítani a másik oldalra. Balogh Ádám a nagy befolyású apóssal szemben nem mert ellenkezni, főleg, hogy látta, tapasztalta a kurucok ügyének ingatag voltát. Lelkében, szívében bizonyára nagy vihar dúlhatott, ami abban is megnyilvánult, hogy nem siette el az átállást, csak ígérte, hogy majd mikor fog megjelenni a császár hűségére térni. Végül az ígéretével ellentétben nem jelent meg, de a kuruc vezérkar tudomására jutott szándéka, ami következtében 1704. május végén Forgács Simon vasra verette elpártolási szándéka miatt. De nem volt sokáig őrizetben, maga Rákóczi is fogadta kihallgatáson, Forgács pedig visszatérítette Balogh Ádámot a fejedelem hűségére. Ezekben a hónapokban lett kuruc Bottyán János is, szintén Forgácsnak köszönhetően. Bottyán 1704. november 16-án éjjel alig 1.000 hajdúval elfoglalta Érsekújvárat, ami fontos lépcsőfok volt a Dunántúlért vívott küzdelemben. Alig egy hónappal később már Bottyán lett a dunántúli hadsereg parancsnoka. Nagy szükség volt egy tapasztalt tisztre mert pár hónappal korábban a Forgács Simon által vezetett ötszörös túlerőben lévő kuruc sereg vereséget szenvedett Koroncónál június 13-án Heister császári tábornoktól, ami a katonai helyzetet nézve elég nagy kudarcnak minősült. Ennek a hatására Bottyán egyenlőre több ezredet átküldött a Dunán, hogy zaklassák Heistert, ezek között volt Balogh Ádám is az ezredével. A lovasezredek megpróbálkoztak a feladattal, de hamarosan kiszorultak a Dunántúlról, immár másodszor.

Károlyi 1705 elején tett újabb kísérletet az országrész meghódítására. Kezdeti sikerek után, 1705. március 31-én Balatonkilitinél ismét vereséget szenvedett Heistertől, s újra elhagyta a Dunántúlt. Károlyi seregében találjuk Balogh Ádámot is, aki alig 6-800 főre apadt ezredével kel át a Dunán biztonságos területre. 1705 tavaszán a dunántúli átkelés biztosítására Dunakömlőd vidékén felépítették Bottyán várát, valamint hidat vertek a Dunán. Mindezzel Dunaföldvár ostromát készítették elő. Az ostromzár elkészülte után a lovassággal Tolna, Baranya megye irányába indítottak portyát, egészen a Száva folyóig elkalandoztak a kurucok, köztük Balogh Ádám is. A jó kezdet után, mely keretében Dunaföldvár körül egyre inkább kezdett szorulni a hurok, aggasztó hírek érkeznek. Glöckelsberg, a budai császári hadak parancsnoka, több nagyobb várból összeszedve a katonákat, és elindult Dunaföldvár felmentésére. Bottyán abbahagyta az ostromot, gyalogsága védekező állásba vonult, a lovasság pedig elindult feltartóztatni a felmentő sereget. Több összecsapás is történt, amelyben Bottyán tábornok is megsebesült, ezért visszahúzódtak saját állásaikba a felkelők. Most a kurucok lettek az ostromlottak. 1705. június 23-án este inkább kitörtek a sáncokból, átkeltek a Dunán és felégették maguk mögött a hidat. De a lovasság nagy része nem kelt át. Balog Ádám ezrede két másikkal karöltve betört Ausztriába, majd Sopron környékén okozott nagyobb kárt az ellenségnek. A túlerő idővel megtette a hatását, a lovasezredek visszatértek Bottyán táborába, aki augusztus folyamán összegyűjtötte hadait. Az Erdély visszafoglalására induló Herbeville tábornok ellen indul, akivel szemben csatát nem tudott vállalni, az erőviszonyok nem kedveztek seregének, de 6.000 lovasával Pesttől le egészen Szegedig bele-belekapott a császári csapatokba. Bottyán óriási hasznát vette ezen az útján Béri Balogh Ádámnak. Tetszett neki a bátor, de megfontolt tiszt, aki mestere volt a vízi átkeléseknek és rajtaütéseknek. Már visszaindult Balogh Ádám a Duna vonalához, mikor hírt kapott arról, hogy vagy 400 szerb lovas meg gyalogos katona foglalt állást Soltnál a Duna bal partján. Nem törődött azzal, hogy neki alig 100 lovasa volt, megtámadta és szétverte a „rácokat” 1705 augusztus 6-án, ezrede beérkeztével kihasználta a helyzetet és újra Dunántúli portyára indult a következő hetekben, ezzel mintegy előkészítve Bottyán nagyobb szabású támadását. 1705. november 4-én a kurucok átkeltek a Dunán, és Dunaföldvárat másnap pár órás ostrom után rohammal bevették, amivel megnyílt az út újra a Dunántúlra. Bottyán a seregét még aznap három részre osztotta. Létrejött egy felső hadoszlop, egy alsó oszlop (ebben került Balogh Ádám), míg a középső hadoszlop vezetését magának tartotta fenn a tábornok. Terve az volt, hogy amíg ő Simontornyát, Palotát, Tatát, Pápát beveszi, a felső oszlop vegye blokád alá Tatát, hagyjon Komáromnál figyelőt, törjön át a Rába vonalon, hódítsa meg a Rábaközt s ostromolja meg Kőszeget. Az alsó oszlop pedig vegye be Bottyán várát, majd Tolnán, Baranyán át induljon Pécs és Siklós ellen. Bottyán 1705 november 11-én, éppen azon a napon, amikor Rákóczi főerejét Zsibónál Herbeville megverte, Simontornyát 3 napi ostrom után elfoglalta.

Simontornyát őrséggel biztosították, majd Cseszneket, Tatát is elfoglalták. Balogh Ádám más ezredekkel együtt Dunaföldvárról elindulva, Bottyánvárát foglalta el, majd következett Pécs, Siklós (lásd Tenkes kapitánya sorozat), és bekalandoztak a kurucok Szlavóniába is. Hatalmas teljesítménye volt ez Balogh Ádámnak s a többi vele együtt működő tiszteknek. A november 5-ki átkeléstől kezdve 400 kilométernyi utat tettek meg s a délvidék nagy részét megszerezték. Rákóczi mellé állították, megszervezték az összes dunántúli vármegyét, a Székesfehérváron és Pápán át támadó Bottyánnak pedig lehetősége nyílt arra, hogy az elindulásakor alig hét-nyolc ezer emberből álló seregét 30 ezerre növelje. Bottyán benyomult Vas vármegyébe és Sárvárnál Balogh Ádám ezredével megfutamította gróf Pálffy Jánost, akit Szombathelyig űzött. December 10-én Kőszeg is megadta magát, s ekkor Bottyán elkerülve Szombathelyt, délnek Szentgotthárd irányába vonult, ahol Heister táborozott. A kurucok Nagyfalva (ma Mogersdorf, Ausztria) és Szentgotthárd között ütöttek rajta a császáriakon 1705. december 13-án, aminek a meglepett Heister nem bírt ellenállni. A csatába beavatkozott a Kőszegről leszáguldott Bezerédj Imre lovasezrede is, amely alaposan megtépázta az osztrákok egyik szárnyát képező vajdasági szerbeket és kiszorította őket Stájerországba. A győzelemmel betetőzték a sikeres dunántúli hadjáratot, s az országrész felszabadult. Ez ugyanakkor helyreállította a Rákóczi zsibói veresége okozta katonai válságot is.

1706. augusztus 3-án a kurucok bevették Esztergomot is, amit viszont októberben Guido von Starhemberg tábornagy visszafoglalt. Esztergom várának a császári csapatok által történő gyors visszafoglalása után a kuruc hadvezetés legfontosabb célja az lett, hogy megakadályozza Heister Hannibál altábornagy Horvátország felől betörő csapatainak és Starhemberg Esztergom alól érkező csapatainak egyesülését. Ha ez sikerült volna, gyakorlatilag elveszett volna a Dunántúl. November elején Heister felperzselte Zalaegerszeget, és tovább indult északi irányba. A kuruc csapatok Kőszeg alól indultak el Béri Balogh Ádám és Bezerédi Imre vezetésével. A két sereg Győrvárnál találkozott. Császári részről kb. ötezer, míg magyar oldalról mintegy négyezer katona vett részt az ütközetben. November 6-án délután öt óra körül megindult a kuruc támadás, a nehéz, de a mocsaras terepen egyik fél sem tudott számottevő előnyre szert tenni, de több császári ágyú is elsüllyedt. A császári had a sötétedés beálltával visszavonult Egervár várába. A kurucok az éj leple alatt bekerítő hadműveletet hajtottak végre, hogy másnap két irányból is támadhassák a németeket. A 7-ei döntő kuruc rohamot maga Balogh Ádám vezette .A császári sereg, miután mindkét irányból támadás érte, a mocsár felé szorult. Aki nem a kuruc kardok áldozata lett, a lápban lelte halálát. Béri Balogh Ádám is súlyos sérüléseket szenvedett (három kardcsapás is érte a fején), de emberei kimentették, és Vasvárra, a domonkosokhoz szállították ápolásra. A maradék császári katonaság menekülni próbált, de ekkor érkezett meg Andrássy István is seregével. Maga Heister is fogságba esett, egy 17 éves zászlótartó ejtette foglyul. A kurucok mintegy 100-150 fős vesztesége mellett a császári had körülbelül háromezer embert vesztett. II. Rákóczi Ferenc saját kezűleg írt levelet a tiszteknek, amelyben méltatta hősiességüket, és követendő példaként állította őket a kurucok számára.

A sikeres ütközet lehetővé tette a Dunántúl további kuruc birtoklását, és megakadályozta a két császári sereg egyesülését. Rákóczitól birtokot kapott jutalmul, és szerette volna a fejedelem kinevezni brigadérossá, magyarán tábornokká, de több főtiszt, és köztük Bercsényi is, megvétózta a döntést, mert nem bízott annyira a hűségében, a múltban történtek miatt.

Bottyán 1706 november táján, Komárom és Esztergom közt táborozott, védve a Csenkevárnak elnevezett sáncokat, amely a Dunántúllal való összeköttetést fenntartotta. Bottyánnak az volt a feladata, hogy az ellenséget folyton nyugtalanítsa, a Dunán közlekedő hajóit elfogdossa, megakadályozva a Bécsből táplált Dunamenti várőrségek élelmezését. A Béri Balogh Ádám-féle hadsereg áttört a Rábán, a tervszerű csatlakozás után egyesült a Bercsényi által küldött ezredekkel, és december 8-án megkezdték Kőszeg ostromát. Mivel Toppelstein várparancsnok a hadi szokás ellenére a kuruc követekre lőtt, akik erre azonnal rohamot indítottak s maguk az ezredesek álltak a lovaikról leszállított ezredeik élére, s a várost bevették. Ezt látva a fellegvárba menekült Toppelstein parancsnok, december 10-én feladta a várat is.

1707 elején gróf Rabutin császári altábornagy több ezres seregével, amely keleten összegyűjtött egységekből állt, átkelt a Dunántúlra azzal a céllal, hogy Székesfehérvár és Simontornya között állást foglaljon. Innen kiindulva indított támadást Simontornya felé, hogy aztán egyesülve Starhemberg gróf hadtestével, a Pápa környékén lévő Bottyánt tönkreverje. Bottyán tisztában volt azzal, hogy saját 10 ezer főnyi serege a császáriak 22-25 ezer emberével szemben igen kevés, nyílt csatában kevés eséllyel szálltak volna szembe ekkora erővel. Ezért inkább szétbontotta seregét ezredekre, hogy azok egyenként támadják meg, zaklassák az ellenséget, így fárasztva azt. Balogh Ádám ezrede más egységekkel kiegészülve Székesfehérvárat vette ostrom alá, hogy így annak megsegítésére ösztönözze Rabutint, aki meg is indul seregével. De a kurucok éjjel nappal zaklatni kezdték amerre csak vonult, nem hagyták, hogy élelmet szerezzen útközben. Próbálkozott Simontornya ostromával, de az állandó zaklatás miatt inkább jobbnak látta, ha békét hagy a várnak. Balogh Ádám Kenesénél is rajtacsapott a császári csapaton, 300 katonát levágtak, és ott volt a foglyok közt a neuburgi herceg, a császár sógora is. Rabutin a minimum napi két támadás, és az élelemhiány miatt lemondott Veszprém megtámadásáról és inkább a Balaton felé vette az irányt. Két csoportra bontotta seregét. Egyiket Vázsonykőnél fordították vissza a kurucok, a másikat pedig megállította a mindössze két ágyúval rendelkező Csobánc vára. A Béri Balogh Ádám egyik hadnagyával odaszorult 30 főnyi őrség, az odamenekült ugyanennyi nemes emberrel, a vizet forraló és köveket görgető asszonyokkal oly hősies ellenállást fejtett ki, hogy az ostromot vezető Kreuz tábornok maga is elesett s rajta kívül Rabutinnak négyszáz legjobb katonája veszett ott úgy, hogy a csobánci kudarc után Sümeget meg sem merte már támadni. 1707 március elején Rabutin és Starhamberg csapatai között már csak Balogh Ádám és Bezerédi ezredei álltak Sárvár és Sitke térségében. Március 3-án Rabutin megindult seregével, amire a kurucok 1.200 lovassal megtámadták a sokszoros túlerőt. Két órája tombolt a harc, mire a császáriak észrevették, hogy milyen kis erővel állnak szemben valójában. Rabutin 1.500 pihent lovast küldött harcba ami eldöntötte az összecsapást. A kurucok visszavonultak, de elérték a céljukat. Balog Ádám 3.000 fős serege a 12 ezres császári hadnak az elmúlt hetekben 1.500 fős veszteséget okozott, ami elég volt ahhoz hogy, Rabutin seregével a Rába vonalra vonuljon vissza. Balogh Ádám így a Szeremségben gyülekező rácok ellen fordulhatott, és Péterváradig űzte őket. 1707 végén Béri Balogh Ádám a horvátok ellen fordult, a legnagyobb téli fagy idején átkelt a Rábcán egy rögtönzött hídon, és Draskovics János horvát csapatait szétverte. Karácsony másnapján vonult győztes seregével be Sümegre, Draskovics tábornok lobogóival, és előkelő foglyokkal karöltve. Az újabb dicső tett miatt Eszterházy Antal brigadérossá léptette volna elő, ami most a fejedelem ellenkezése miatt hiúsult meg.

Az 1708-as év legfontosabb eseménye volt a trencséni csatavesztés, amely fordulópontot hozott a szabadságharc történetébe. A jóval nagyobb kuruc sereg, a legjobb ezredek szenvedtek vereséget, aminek komoly morális és politikai hatása lett. A vereség után Bottyán tábornok feladata volt a hadsereg rendbe szedése, a visszavonulás fedezése. A vereség kompenzálására egy Bécs irányú portyára küldtek csapatokat, köztük Balogh Ádám ezredét is, amit az becsülettel végre is hajtott. 1708. szeptember 2-án Balogh Ádám a Simontornyát ostrom alatt tartó Heister tábornokhoz Tolna megyén keresztül vonuló rác/szerb erősítés ellen fordította csapatát, és Kölesdnél szétverte az erősítést. Az 5.700 emberből 3.000 elesett a harcokban. A császáriak a környező mocsaras tájon át próbáltak menekülni, de vadászat indult ellenük, így nagyon kevesen tudtak ténylegesen elmenekülni. Óriási hatása volt ennek a kis győzelemnek a trencséni csatavesztés után. Heister annyira megijed, hogy inkább felhagyott az ostrommal és seregével együtt a Bakony felé visszavonult. Útközben legalább egy apró kis sikert el akart érni, ezért megtámadta az apró Cseszneki várat, de az alig maroknyi védőcsapat keményen ellenállt, így ezzel is felhagyott a tábornok, és inkább Komárom felé vette az útját. Ezek az események új erőt adtak a katonáknak, és ebben az időben Béri Balogh Ádámot is utolérte a régen esedékes kinevezés, brigadéros lesz belőle. Rákóczi, az általa XIV. Lajos, francia királytól kapott pompás diszkarddal is megajándékozta Béri Balogh Ádámot. A kard egy gyönyörű ötvös munka volt, s a markolat alatt négy szögletes mezőben a kivetkező felirat díszelgett: „Ne vonj ki ok nélkül és ne tégy vissza becsület nélkül. „

Az 1709. év sikerrel indul Balogh Ádám brigadérosnak. Eszterházy Antal január 3-án 3.000 lovassal Bécs felé küldte portyázni. Oly észrevétlen gyorsasággal történt ez a támadás, hogy a vadászgató császár testőreinek egy részét is elfogta. Sőt megtámadta a gyanútlanul Laxenburgba kimenő császárt is, aki pedig lelkére kötötte az általa Magyarországra küldött fővezérnek, Starhemberg grófnak, „kövessen el mindent, hogy vadászatomat ne rontsák a zsiványok!” Balogh Ádám azonban többeket levágott a testőrök közül. S maga a császár is alig tudott csak elmenekülni.

Heister tábornok nagyszabású támadó hadműveleteket tervezett erre az évre, de ez nem maradt sokáig titokban, a kurucok előtt. 1709 júniusában Balogh Ádám azt a parancsot kapta, hogy három ezredével ékkelje be magát a császári csapatok közé, így akadályozza meg azok egyesülését. Június 26-án egy császári egységet sikerült meghátrálásra bírni, de Heister már más tészta volt. Sokkal nagyobb seregével Balogh Ádám ellen fordult, aki vereséget szenvedett, és kénytelen volt visszavonulni. A veszteség nem volt nagy, alig 2-300 ember, így folytatódott a macska egér párharc váltakozó sikerrel. Három hónapon át bele-belecsapot Balogh Ádám a csapataival a császáriak seregébe, portyákkal próbálta lassítani az ellenség hadműveleteit. Eszterházy parancsára 2.000 emberből álló seregével Ausztriába is betört, ás megverte Savoyai Eugen határőrző dragonyosait. Lassanként azonban kezdtek a kurucok a Dunántúlról kiszorulni. Nagy segítségére jött a császáriaknak a még 1707-ben megjelent, de most még inkább dühöngő pestisjárvány. Balogh Ádámot Bottyán Rákóczihoz küldte, hogy több embert kérjen. Ekkor már hanyatlóban volt Rákóczi szerencsecsillaga, ezért csak biztatásra futotta, katonára és fegyverre már nem.1709 szeptember 25—28. között agyvérzésben váratlanul meghal Bottyán János. A Rákóczi szabadságharc legjobb katonája, mondhatni — lelke szállott vele sírba. Az ő katonai zsenije pótolhatatlannak bizonyult. Amik ezután történnek, az már a vég kezdetét jelentik. Eszterházy Dániel ugyan még sikerrel élelmezi Érsekújvárt, Eszterházy Antal és Balogh Ádám még hónapokon át küzdenek megmaradt csapataikkal, de decemberre ki kell üríteni a Dunántúlt.

1710 január 22-én zajlott a szabadságharc utolsó nagy csatája, a romhányi, ami döntetlennel zárult ugyan, de ez felért egy vereséggel is hatását tekintve. Balogh Ádám nem vett részt az ütközetben, csapatával Érsekújváron tartózkodott. Éppen a csata napján tört ki az ostrom alatt lévő várból és sikeres portyát vezetett, ami során egészen Pozsonyig eljutottak, és bevették a császáriak egyik erődített táborát is. Többen javasolták, hogy Bottyán tábornok helyére őt nevezzék ki a megmaradt dunántúli hadak élére, de a főtisztek jó része nem szívlelte, ezért megakasztották a kinevezést. Inkább Báró Palocsay Györgyöt bízták meg a vezénylettel. Júniusban a kurucok immár sokadszor újra a Dunántúlon próbálkoztak. De hiába voltak jelen, már más volt a helyzet mint korábban. A több éve tartó harcok, az állandó háború a népnek már sok volt, nem akartak ők háborúzni senkivel se, belefáradtak. Nem volt elég élelmiszer, és csatlakozni se akart már senki a felkelőkhöz. Palocsay sem bírta idegekkel, és egyszerű parasztgunyába öltözve megpattant a saját seregétől, betegségre hivatkozva. Ezzel Balogh Ádám lett a dunántúli erők utolsó parancsnoka, már ami maradt belőlük ekkora. Érsekújvár szeptemberi elvesztése csak még tovább rontotta a helyzetet. Balogh Ádám minden további segítségtől elvágva, teljesen magára maradt. Nádasdy gróf császári altábornagy visszaszorította a Bakonyig, de már itt sem lehetet sokáig maradása. A dunántúli lakosság kimerült volt, nem szívesen fogadta a kurucokat s kezdett hangulatának kifejezést adni. Balogh Ádám keresztülverekedte magát a császári hadseregen, az ellenséges érzelmű falvakon, és Mohács mellett akart átjutni az Alföldre. Már alig 150 embere volt amikor elérte Bátaszék, Szekszárd környékét, ahol 1710. október 28-án 500 főnyi rác csapattal találták szembe magukat. Ekkora erővel szemben kevés esély volt, de mégis vállalták a harcot. A másfél órás harc után a túlerő leteperte a kis csapatot, így a menekülés lett az egyetlen ésszerű cselekedet. Megkezdődött az üldözés. A szekszárdi határban Balogh Ádám híres Murza nevű lova a kimerültségtől összerogyott egy megáradt patak iszapjában és maga alá temette gazdáját. A beérkező rácok onnan szedték ki Balogh Ádámot aki fogságba került. Ekkora már Pálffy János volt a császári hadak magyarországi fővezére, aki hajlott a békére. Ezt kihasználva Rákóczi puhatolózott Balogh Ádám ügyében, egy fogolycserével szerette volna kiváltani, de a császáriak nemet mondtak rá. Lehet a császár még mindig emlékezett arra a bizonyos vadászatra. Férje elfogatása után a családi hagyomány szerint Balogh Ádámné is Bécsbe akart menni, hogy kegyelmet kérjen. Egyes anekdoták szerint aranyláncot, tábornoki rangot, 30.000 hold földet ígértek a fogolynak, csak álljon át a másik oldalra. Tény, hogy ennek óriási hatása lett volna a kuruc főtisztek moráljára, de Balogh Ádám nem adta be a derekát, kitartott Rákóczi hűsége mellett, és ezzel megpecsételte saját sorsát. 1711. február 6-án Budán kivégezték a brigadérost. A kincstár hűtlenségi pert is indított a kivégzett Béri Balogh Ádám és fia, a Franciaországba távozott Balogh Boldizsár ellen, aki Rákóczi apródja volt, s megszerezte a családi birtokokat. Ezzel véget ért Béri Balogh Ádám története, és kezdetét vette a legenda születése.