A középkorban nem szokatlan a népnek az a fajta babonássága, hogy az uralkodó esetlegesen túlélhet egy csatát. Ahogy korábban írtam egy cikket Ulászlóról, hogy már a korszakban kialakult arról a monda, hogy túlélte a várnai csatát, mely szájról-szájra járt, úgy igaz ez II. Lajosra is.

II. Lajos mondhatni fiatal uralkodó volt. 1506-ban született, 1516-ban koronázták, tehát a mohácsi csatakor legfeljebb 20 éves lehetett. Lajos, korának egy igen művelt, kiváló hadvezére volt (itt szeretném azonban leszögezni, hogy a király döntése volt a mohácsi offenzíva, mivel Szapolyai Szeged környékén állomásozott, hiszen ezt a régiót kellett tartania, mivel még egyáltalán nem volt biztos, merre is indul a török haderő), diplomáciailag is tekintélyes uralkodójának számított. Egy olyan királyról beszélünk, aki úszhatott, ami jelentős tény a mohácsi csatáról kialakult mítoszok sorába véve.

Bár a mohácsi csatáról rendkívül sok jó videó, tanulmány született, én nem a csatával szeretnék foglalkozni, sem annak időpontjával, ami most éppen elég nagy vihart kavar, hogy mikor is lehetett a csata napra pontosan.

Ami talán jelentősebb az a király halála. A király haláláról megannyi érdekes információ, ránk maradt töredék tanúskodik. Az egyik ilyen jelentés Antonio Giovanni da Burgio pápai követ levele Jacopo Sadoleto pápai titkárnak. Ebben Giovanni arról ír, hogy a király túl is élhette a csatát, de meg is fulladhatott, mondván „a csata napja óta már egy hét telt el, s Őfelségéről még mindig nem hallani semmit.” Ennél is furcsább, hogy VIII. Henrik udvartartása előbb tudta meg, hogy a király elhalálozott, mint a magyar udvartartás, melynek élén ekkor a király özvegye állt, Habsburg Mária királyné.

A királyné parancsára Győr várkapitányának parancsnoka, Sárffy Ferenc, és Czettrich Ulrich királyi kamarás indult a király holttestének felkutatására. Czettrich azért is különleges személy a történetben, mivel ő volt, aki utoljára élve láthatta a királyt, és azon a helyen kezdik keresni majd, ahol látta is.

Mikor az ominózus helyszínre értek, valaki, vagy valakik elhantolhatták a holttestet, melyről a földet gyorsan letakarítják, ekkor felordít Czettrich, hogy az uralkodó biztosan akit megtaláltak, mivel: „Odasiettünk valamennyien, s Czettrich rögtön elkezdte a földet lekaparni … Czettrich megragadta a holttest jobb lábát, gondosan lemosta kétkalapnyi vízzel, s ekkor felfedezte azt a jegyet, mely őfelsége jobb lábán volt … felismertük azokról a jegyekről, melyek őfelsége fogain voltak … sohasem láttam emberi holttestet, mely ennyire épen megmaradt volna.”

A jó kérdés, hogy mik voltak ezek a bizonyos jegyek, s honnét ismerhette fel ezt egy udvari kamarás? Érdekesebb talán a test romlatlanságára utaló jel. Ha valóban Augusztus hónapban halálozott el, úgy aligha lehetett a holttest érintetlen. Sárffy levele a legújabb történeti kutatások szerint 1526. október 19-én kelt.

A holttest érintetlenségére igyekszik Szerémi György (aki nem mellesleg a mohácsi fennsíkon is ott volt) a Levél Magyarország Romlásáról című munkájában választ adni, mivel szerinte az uralkodót meggyilkolták. A gyilkosság apropója, egy birtokper, melynek a károsultja Szepesi György (Szapolyai rokona). Mikor az uralkodó összeveszik Szepesivel, a feldühödött nemes kardot rántott, és hidegvérrel megölte a királyt. Ekkor lépett a színre a király hadvezére, Tomori Pál, aki a dulakodásra beérkezvén a halott királyt látta, valamint a körülötte lévő vérben úszó nemeseket. Mivel a király hithű szolgálója volt, ezért ő is kardot rántott, és meggyilkolta a király gyilkosait. De itt a történet még mindig nem ér véget, mivel a káoszra megérkeztek a király emberei is, akik azt látták, hogy Tomori megölt mindenkit, amire ők megölték Tomori Pált.

Bár a történet 1545 körül keletkezett, jól mutatja, hogy mennyire nem bíztak a kortársak a király természetes halálában. Az bizonyos, hogy Tomori nem lehetett jelen a tömeggyilkosságkor, mivel a szulejmáni naplók (amik szintén ugyanarra a napra, 1526. augusztus 29-re teszik – megjegyzés: erről most tényleg érdekes vita van kibontakozóban, hogy valóban ezen a napon lehetett-e a csata) megemlítik, hogy Tomorit nemcsak, hogy kivégezték a török hadak, de karóba húzták a fejét. Megvizsgálva az is kiderül, hogy a csata után a szultán engedte a keresztényeknek, hogy a holtakat eltemethessék.

Van azonban itt még pár résztvevő, akiket érdemes megemlíteni. A király holttestének megtalálásakor megemlítik a források, hogy gyakorlatilag meztelen volt. Páncélzata, kardja, de a gyűrűi nem; a folyómederben voltak valamerre elásva. Ebből következtetnek egyesek arra, hogy a jobbágyok ölhették meg a királyt, melynek nem igazán ismerhetjük indíttatásait. Az bizonyos, hogy Lajosból nem kívántak szentet csinálni.

Erről tanúskodik az a szívmedál, amit az uralkodón találtak, és a másik fele Mária királyné tulajdonában volt. A szívamulettet, miután visszaadták a királynőnek, Németalföldre visszatértekor beolvasztatott, tehát aligha kívánta a fiatalon elhunyt uralkodót szenté avattatni.

Mik a tények? A kutatók abban egyetértenek, hogy a holttest aligha lehetett az uralkodóé, ha valóban romlatlan lenne: „A Czettritzék által fellelt halott férfi véleményük szerint-amennyiben Sárffy szavai megfelelnek a valóságnak- nem 1526. augusztus 29-én, hanem a megtalálását [október közepét] megelőzően legfeljebb néhány nappal vesztette életét” … „Véleményünk szerint egyszerűen nem II. Lajos holttestét találták meg és későbbiek során Szapolyai János által Székesfehérváron eltemetett tetem nem is volt a királyé!”. Tehát kérdéses erősen, hogy kit is temethetett el Szapolyai. Leginkább arról lehet szó, hogy Szapolyai csak síremléket állíttatott az elhunyt uralkodónak, semmint hogy ténylegesen eltemettesse ismét Lajos királyt.

Mi a véleményetek? Kommentben jelezzétek!

Források:

„Nekünk mégis Mohács kell”: Antonio Giovanni da Burgio pápai követ levele Jacopo Sadoleto pápai titkárnak Pozsony, 1526. szeptember 7.

„Nekünk mégis Mohács kell”: Sárffy Ferenc győri várparancsnok jelentése II. Lajos holtteste megtalálásáról Brodarics István kancellárnak és szerémi püspöknek Győr, 1526. október 1.

Botlik Richárd: 1526. október 19. (Adalékok Sárffy Ferenc győri várparancsnok jelentéséhez): Századok, 136 (2002) 1.szám

„Nekünk mégis Mohács kell”: Szerémi György: Levél Magyarország romlásáról 1545 körül.
„Nekünk mégis Mohács kell”: Farkas Gábor Farkas: II. Lajos király temetései

Kolozsvári Grandpierre Endre: Lajos király három halála és négy temetése: történelmi oknyomozás. Bp, 1989.

Thúry József. Török történetírók. I. kötet. Budapest.

https://24.hu/kultura/2015/11/11/valoban-elarulta-hazajat-az-utolso-magyar-kiraly/