Precíz tervezés – tökéletes végrehajtás. Így lehetne tömören jellemezni Mackensen tábornagyot, az I. világháború legyőzhetetlen hadvezérét, az egyik utolsó huszárt, akinek mi magyarok igen sokat köszönhetünk.
A török elleni küzdelmek oroszlánrészét Hunyadi János vállalta magára, azonban az 1456-os nándorfehévári diadalt egyedül még ő sem lett volna képes kivívni. Segítségére egy olyan művelt és a végletekig elkötelezett férfi jött, akit a pápa a legjobb emberének tartott, miközben a keresztény világban igazi szupersztárnak számított. Ez a férfi Kapisztrán János, akit érdemei elismeréseként később szentté is avattak.
Amennyiben úgy gondoljátok, hogy a 1848-49-es szabadságharccal kifogytak a magyar keménylegények a csataterekről, alaposan tévedtek. Ugyanis a számunkra dicstelen XX. században is akadtak honfitársaink, akik szinte igényelték az ellenség vérében való gázolást. Ilyen csúcsragadozó volt gróf Maderspach Viktor őrnagy is, akit kortársai és ellenségei „a vadmagyar” és „oláhölő” jelzőkkel illettek…
Annak ellenére, hogy soha nem tartoztunk a nagy gyarmatosító nemzetek közé, mégis létezett egy igazi magyar kalandor, akinek kedvenc elfoglaltsága volt orosz börtönökből szabadulni, beutazni a világot, ugyanakkor mindig talált időt egy jó kis háborúzáshoz, valamint egy addig kevésbé ismert sziget, Madagaszkár birtokba vételéhez is.
Kevés olyan tizenéves akadt a világon, aki hadseregeket vezetett. Még kevesebb, akik paraszti sorból pár év alatt felemelkedve tette ezt, ráadásul nőként. Jeanne remek példája annak, hogy ahhoz, hogy tökösnek nevezhessünk valakit, nem muszáj rendelkezni is velük.
A törökellenes küzdelmek szinte kimeríthetetlen forrás a magyar hősöket keresők számára. Itt van rögtön Zrínyi Miklós, aki amellett, hogy utálta a képmutatást, legalább ennyire gyűlölte az akkori, turbános, déli szomszédunkat. Azt már mondani sem kell, hogy a „megadás” még csak a szótárában sem szerepelt.
„Szép Herkules termetű ember vala, jó eszű és felettébb nagy erejű. A malomban egyedől felemelte a malomkövet. Egy egész hordó bort felemelt, jeles hamarfutó vala.” Heltai Gáspár szavainál jobb bevezetőt keresve sem találnánk Kinizsi Pálnak, a magyar terminátornak, aki olyan mennyiségben teremtette az árvákat, mint ahogy ma a kínai munkások az új telefonokat. Az erejéhez még annyit (a malomköven, boroshordón kívül), hogy egy szóbeszéd szerint a budai Mátyás-templom tornyára a keresztrózsát olyan erővel ütötte le, hogy az épület öt lábnyit megsüllyedt. Még ha a sztori nem teljesen igaz is, azért el lehet képzelni, milyen erő lakozott a mi Palkónkban.
Történelmünk bővelkedik igazi kemény csávókban, akik imádták szeretett országunk mezőit áztatni a betörő ellenség vérével. Köztük is előkelő helyen szerepel Hunyadi János, aki egyszerű köznemesből lett egy egész kor példaképe. Kedvenc foglalatossága volt a hatalmas Oszmán Birodalmat nevetség/szégyen tárgyává tenni, és úgymond egyedül útját állni a betörő török hordáknak.