Rollo (kb. 846 – 931) egy viking vezér volt, aki megalapította Normandiát és annak első vezetője lett. A pogány vallásról a kereszténységre váltott a címért és a hatalomért cserébe. Ábrázolták már vad, kegyetlen vikingnek, és a keresztény erkölcsök és uralkodók példájaként is. Mindenesetre az Angliát meghódító Hódító Vilmos nagyapja volt, és egyben számos európai uralkodó őse is lett a viking vezérből. A nagy sikerű Vikings sorozatban is nagyon sokáig nyomon követhettük az életét, de a valóságban nem volt Ragnar Lothbrok testvére. Pár évtizeddel később élt, de ettől függetlenül akkor is sokakat érdekelt az ő sorsa a filmsorozatban, már csak ezért is érdemes megvizsgálni, hogy ki is volt az igazi Rollo.

A származás

Rollo származását tekintve leginkább feltételezésekre lehet támaszkodni. Életéről egy keresztény krónikás Dudo művéből lehet valamicskét megtudni. A szerzetes szerint Dániából származik, eszerint egy ismeretlen dán király valami oknál fogva ellentmondásba keveredett Rollo családjával. Apja halála és testvére Gurim meggyilkolása után ezért jobbnak látszott inkább másfelé szerencsét próbálni a fiatal vikingnek. A dán vonal mellett szólhat, hogy a legtöbb Normandiába elvetődött viking onnan származott, így ésszerűnek is tűnhet ez az elképzelés. Más 11. századi forrás Norvégiát jelöli meg származási hely gyanánt, itt is kiemelve a nemesi származást. A 13. századi izlandi sagák és ír források szerint fiatal korában Skóciában is megfordult, és még egy lánya is született a kiruccanás emlékeként. Dudo krónikáját csak nagy fenntartásokkal lehet kezelni, de a dán származás mellett tör lándzsát a legtöbb történész. Gyakorlatilag ugyanaz a helyzet Rollóval, mint a legtöbb híres viking személyiséggel, a legenda idővel elhomályosította a valós életét, így a származása és a fiatal kora is a múlt homályába veszett.

A viking vezér

Az első viking támadások a mai Franciaország ellen 820-ban kezdődtek, de ekkor még az első akció sikertelen volt. A vikingek tapasztalatlanok voltak, a terep, meg az ország is ismeretlen volt a számukra, így a helyi frank erők még simán visszakergették a tenger felől érkező támadókat. A vikingek 841-ben tértek vissza nagyobb sereggel, és tanulva a korábbi hibákból, már sokkal jobban felkészültek. A frank belviszályok, a birodalom három részre osztása is kedvezett a külső támadóknak ebben az időben. A vikingek felhajóztak a Szajna folyón, és mélyen behatoltak a frankok területére. Rouen a rómaiak idejében lett a térség egyik központja, tartományi főváros és légiós tábor. A Meroving dinasztia idejében még egy rövid időre főváros is lett a stratégiai helyen lévő folyóparti településből. A vikingek ezt a várost nemcsak elfoglalták, hanem annak rendje módja szerint derekasan ki is fosztották, majd pedig a zsákmánnyal hazahajóztak.

Négy évvel később 845 tavaszán kb. 120 viking hajó hajózott fel a Szajnán. Az eddigi legnagyobb flotta mintegy 5 ezer elszánt harcost szállított az ekkor már szinte legendás Ragnar Lothbrok vezetésével. Korábban nagy valószínűséggel ő volt Rouen elfoglalója is, és most nem kisebb célpontot tűztek ki, mint Párizst. II. Károly nyugati-frank király a hírek hallatán sereget gyűjtött, hogy megállítsa a támadókat. Elkövette viszont azt a hibát, hogy a seregét két részre osztotta a Szajna folyó két partja mentén. Ragnar ezt könyörtelenül ki is használta, és az egyik sereget leamortizálta.

845. március 29-én húsvétkor a vikingek betörtek Párizs városába. II. Károly inkább fizetett 7.000 fontnyi ezüstöt, csak, hogy megszabaduljon a vikingektől. A következő bő évtizedben a frankok elleni támadások annyira jövedelmezőnek bizonyultak, hogy rendszeresen minden ismertebb viking vezér a tiszteletét tette a szárazföldön. Vasbordájú Björn, Ragnar Lothbrok fia is egyike volt ezen viking vezéreknek. A 860-as években legalább három alkalommal támadták meg Párizst a vikingek, és mindegyik alkalommal, csak egy nagyobb összegecske ellenében vonultak vissza a város falai alól. A 860-as években Ermentarius noirmoutier-i szerzetes érzékletesen írta le a vikingek által okozott szerencsétlenségeket: „növekszik a hajók száma, a vikingek véget nem érő áradata sohasem csökken. A keresztények ma mindenütt mészárlás, gyújtogatás, fosztogatás áldozatai. A vikingek mindent meghódítanak, ami az útjukba kerül, és senki sem képes nekik ellenállni.” Szintén a 860-as években történt meg az először, hogy a frankok egy viking törzsfőt béreltek fel, aki egy tetemes összeg fejében vállalta, hogy saját honfitársai ellen harcol. Igaz semmi eredményt nem érte el, mert a másik viking csoport is fizetett a kettős ügynöknek, de az mindenesetre kiderült, hogy a vikingek erkölcsi már nem a régiek, és a bátorságukat, a kardjukat igen képesek valutára váltani saját társaik ellen is. 876-ban egy 100 hajóból álló flotta indult hadjáratra a Szajna menti települések és falvak nagy bánatára, és ebben már ott volt biztosan Rollo is. Azt nem tudni, hogy milyen minőségben vett részt a vállalkozásban, de az bizonyos, hogy ha nem is volt az egész viking sereg vezére, tagja volt a vezetőknek, így jelentős szerepet játszott az eseményekben.

882- ben a frankfurti palotájában jobblétre szenderült Német Lajos, a keleti frank király. Halála ideje alatt a vikingek éppen Maastricht, Köln, Bonn városait égették porrá. A támadók Aachenben felgyújtották a császári palotát, a kápolnát pedig istállónak használták. Még ki se hűlt a király teste, addigra a vikingek már Trier városát is a földel tették egyenlővé. Ezután bőségesen felpakolva a zsákmánnyal visszatértek a hajóikhoz és elindultak haza. 884-ben III „Kövér” Károly kezében egy rövid időre újra egyesült a nyugati és keleti frank királyság, de ettől a korábban széttagolt és polgárháború dúlta Frank Birodalom nem lett erősebb, amit a vikingek is érzékeltek.

Sigfrid, Sinric és Rollo vezetésével az addigi legnagyobb viking flotta és haderő indult el a Szajnán Párizs felé 885-ben. Egyes krónikások egyenesen 700 hajóról és legalább 30-40 ezer harcosról számolnak be, de ezt a történészek nagy túlzónak tekintik, így maximum 300 hajót, és így kb. fele annyi harcost tartanak valószínűnek, ami még így is hatalmas volt. A frankok elsőként a Szajnán próbálták megállítani a támadókat, de nem jártak sikerrel. Odo párizsi gróf mindent megtett a város megvédése érdekében, megerősítette a védelmet két új toronnyal, amelyek a városba vezető két hidat védték. Embere viszont alig 200 katona volt, de szerencséjére Gozlin püspök is fegyvert öltött és sereget kezdett toborozni a város megsegítésére. 885 novemberének végén megérkeztek a vikingek. Rollo és a többi vezér is abban reménykedett, hogy maga a megjelenésük, a létszámuk elég lesz ahhoz, hogy a frankok kedve elmenjen a hősködéstől és inkább fizessenek a béke és az életük fejében. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy eszük ágában sincs a védőknek fizetni a javarészt dán vikingek megtámadták az egyik új tornyot. Ostromgépeket, katapultot is bevetettek, amit követően rohamra indultak. A védők viszont derekasan küzdöttek, és a támadókra öntött forró viasz is segített visszaűzni a dánokat. Másnap a dánok aknásítással, faltörő kosokkal, és tűzzel próbálkoztak, de újfent kudarcot vallottak.

A támadók pár napos szünetet tartottak, ami során újabb ostromgépek készítésébe fogtak, miközben a meglévők derekasan szórták Párizst. Több ezer lövedék zúdult a védőkre, de igazán nagy károkat nem okoztak. A támadók egy újabb rohamot kezdtek az egyik torony ellen, ami a városba vezető hidat őrizte. Ezzel párhuzamosan három irányból is támadást indítottak a falak ellen, de a siker elmaradt. A falak és az elszánt védők is kitartottak. A következő két hónapban a vikingek fenntartották az ostromállapotot, míg nem 886 januárjában elkezdték a Szajna egyik ágának a feltöltését, hogy a hidat védő toronyhoz közelebb jussanak. Felhasználtak mindent, ami csak a kezük ügyébe került, így még az elesettek, a foglyok holttestei is töltésbe kerültek. A munka harmadik napján három égő hajót akartak nekivezetni a fahídnak, de szerencsétlenségükre mire a hajók elérték volna a hidat már el is égtek és elmerültek a habokban. 886. február 6-án az esőzések következtében megáradt folyó elmosta a töltést, de még a fából készült hidat is. Az ostrom folytatódott, és pár hónapos szünet után 886 nyarán egy végső támadással próbálkoztak a vikingek, de megint véres fejjel kellett visszavonulni a táborukba. Októberben megjött a királyi felmentősereg. A vikingek egyik felét szétverték, de a másik felét viszont nem. A vereség véget vetett a viking győzhetetlenség hírének. Az ádáz észak-európai harcosokat nem tekintették többé sebezhetetlennek.

Rollo és serege Montmarten közelében táborozott, így őket nem érintette a vereség. III. Károly nekik mást szánt, üzletet kötött a vezérrel és a csapatával. Elküldte a vikingeket tovább lefelé a Szajnán Burgundia felé, ahol éppen egy ellene folyó lázadás zajlott. Amikor ezzel Rollo becsülettel végzett, a következő évben hazafelé hajózva még kapott a jól végzett munkáért cserébe egy nagyobbacska összeget is. Károly nem sokkal élte túl a vikingek felett aratott sikerét, 888-ban eltávozott az élők közül, és a helyére a Párizst oly sikeresen védő Odo gróf került, akit a nyugati frankok királlyá választottak (888-898). Odo után III. (Együgyű) Károly (898-929) lett a nyugati frankok uralkodója, ami egyben a vikingekkel kapcsolatos politika megváltozását is elhozta. Még Odo királysága idején a viking „nagy hadsereg” jelentős része áttette a székhelyét Angliába. A kontinensen maradtak az Alsó-Szajna-vidékén rendezkedtek be. Egyfajta átmeneti állapot alakult itt ki, mert a vikingek részben rablók, részben pedig, mint telepesek viselkedtek. A környékbeli falvak frank parasztságát adózásra kényszerítették, a foglyaikat pedig munkára fogták, így földműveléssel és állattenyésztéssel kezdtek el foglalkozni.

Normandia alapítója.

Dudo krónikája szerint Együgyű Károly megértette, hogy az állandó viking támadások megállítása a régi módon nem mehet tovább. Vagy harcolni kell velük, vagy sarcot fizetnek, bármelyik megoldást is választják, az csak viszi a pénzt, és hosszú távon semmi eredménnyel nem jár. Károly a Rouen-i érseket küldte el Rollo-hoz, hogy tegyen neki egy ajánlatot. A vikingek számára lehet meglepetés volt a király irányából érkező nyitás, de kapóra jött abban a tekintetben, hogy a korábbi király Odo testvére ekkoriban eléggé helyre tette Rollot és embereit. Az ajánlat nagyon egyszerű volt, hűséget, védelmet és a kereszténység felvételét kérte a viking vezértől, amiért cserébe címet, rangot, és ami a legfontosabb volt, földet ígértek a vikingeknek. Arról tudunk, hogy Rollo elfogadta az ajánlatot, de annak okára nézve csak találgatni tudunk. A viking támadások korszaka ekkor már a végéhez kezdett közeledni, a korábbi győzelmek, a sikeres hadjáratok száma is egyre kevesebb lett már. Az egyszerű katonák, harcosok számára is kecsegtetőbb lehetett egy kiszámíthatóbb jövő, mint az állandó bizonytalanság, a veszélyes élet. Dudo szerint 911-ben Saint-Clair-sur-Epte-ben kötettett meg a megegyezés Rollo és Károly között, és ezt a dátumot tekintik Normandia „születésnapjának”. Meghatározták a dátumot arra nézve, hogy mikor lesz Rollo keresztelője és egyben házassága is Károly király egyik lányával, Gizellával. Ahogy közeledett a kijelölt nap, úgy kezdett elmenni az egésztől Rollo-nak a kedve. Nem igazán akart keresztény lenni, meg a neki juttatni szándékozott földekkel sem volt teljes mértékben megelégedve. A földeket még meg is lehetett érteni, mert pont azt a területet szánták neki a Szajna mentén, amit a korábbi évtizedekben rendszeresen kifosztottak a vikingek, és köztük Rollo is. Mindenesetre Dudo szerint Rollo eleve egy isteni sugallatra indult el Normandia átvételére, amihez egy látomás vezette.  Dudo le is írja ezt a látomást. Rollo a frankok földjén látta magát, egy magas hegy tetején. A csúcson egy csodás forrás fakadt, amelyben megfürdött, hogy enyhülést találjon a lepra okozta viszketegségre. Körültekintve a hegyről azt látta, hogy a hegy lábánál mindenfajta és mindenféle színű madár gyűlt össze, és a bal szárnya mindnek piros volt. A szemhatárig belepték a földet a madarak, majd sorban felrepültek a hegy csúcsára, és megfürödtek a forrás vizében. Amikor mind megfürödtek, szépen békességben minden megkülönböztetés nélkül együtt maradtak, együtt ettek, nem volt közöttük civakodás. Azután ágakat gyűjtöttek, fészket raktak, és Rollo parancsára letelepedtek a fészkekben. Dudo értelmezésében a hegy az egyházat jelenti Rollo fürdője a kereszténység felvételét, míg a fészekrakás a vikingek által elpusztított városfalak újjáépítését jelenti. A madármotívumban a sokféle fajtájú és színű madár arra utal, hogy Rollo alattvalói is több országból érkeztek. A piros balszárny pedig azt a pajzsot jelképezi, amelyet az emberek viseltek Rollo szolgálatában. A szerzetes Rollo ravaszságára is ír példát, amikor elmeséli a megkeresztelkedése történetét: „akkor a püspök ezt mondta: Ha valaki ekkora ajándékot kap, meg kell, hogy hajtsa a térdét és meg kell, hogy csókolja a király lábát. Rollo viszont ezt mondta: Sohasem hajtok térdet más térde előtt, és sohasem fogom megcsókolni senkinek a lábát. A frankok könyörgésére azonban megparancsolta, hogy egy katonája csókolja meg a király lábát: az azután odament, kezébe vette a király lábát, felemelte a szájáig, és úgy, állva, megcsókolta, felborítva e mozdulattal magát a királyt.” A királyt azonban nem zavarta a dolog, Rollo végül is keresztény lett, meg is nősült, és birtokba azokat a földeket, amelyeket a király neki adományozott hűbérbirtokként. Dudo azt is leírja, hogy az új hűbérúr mennyire elkötelezett lett a birtokai ügyében: „örökkévaló kiváltságokat és törvényeket vezetett be az emberek számára, és arra késztette őket, hogy békében együtt lakozzanak. Felemelte a földre lebontott templomokat, újjáépítette a pogányok látogatása által elrontott templomokat, újjáépítette és kibővítette a városok falait és védelmét.”

Normandia grófja

Rollora sokan hivatkoznak úgy, mint Normandia herceg, de a kortársak mind grófként hivatkoznak még rá. Mindent egybevetve viking vezetőként irányította „birodalmát”, törvényeket hozott, és a rablás, a támadás és a gyilkosság is halálos bűnnek számított ekkortól fogva.

Rollo az egyik rendeletében kimondta, hogy az emberek a mezőgazdasági eszközeiket hagyják ki a szántóföldön, és a nap végén ne vigyék be a házaikba. Egyszer az egyik gazda felesége elrejtette férje szántószerszámait, ha úgy tett, mintha ellopták volna. Rollo megtérítette az ember veszteségét, és a lehetséges gyanúsítottak őrizetbe vétele után elrendelte a tárgyalásokat. A középkori szóra bírási módszereket nem kell bemutatni, így a kihallgatások után a feleség bevallotta, hogy ő rejtette el a szerszámokat, de a férj is vallott arról, hogy sejtette a dolgot. Dudo szerint Rollo elítélte mind a kettőt, a feleség a hazugságért, a férj pedig a hallgatásért lakolt, méghozzá halállal. A krónika szerint ez annyira elvette az emberek kedvét, hogy még egy évszázad múlva sem merte még egy apró bűncselekményt sem elkövetni a környéken. Egy másik esetben pletyka és rágalmazás miatt került kivégzésre valaki Rouen főterén.  Ezek az intézkedések szigorúnak tűntek néhány püspöknek, akik tanácshoz fordultak magához a pápához. Azt kapták válaszul, hogy tekintsék Rollo átalakulását és a pogányok megtérését egy folyamatnak, amelynek időbe telik a befejezése.

A gróf igen erős kézzel kormányzott, hiszen a frank királyok számos előjogát is gyakorolta. Amikor Együgyű Károly hűbérbe adta Rollónak a provinciát, a határvidék védelmét is rábízta, és egyben hatalma egy részét is e feladat teljesítőjére ruházta, hogy az hatékonyan működhessen. Katonai értelemben Normandia nyugatról a Szajna-völgy természetes védelmi zónájának tekinthető. Alsó-Normandiából, különösen a Bayeux és Caen körüli vidékről könnyen el lehetett jutni Párizsba, amelyet meg kellett védeni a bretonok és a tenger felől érkező egyéb hódítók ellen. A királynak megérte, hogy valódi királyi hatalommal ruházza fel azt az grófot, aki képes volt ellátni ezt a feladatot.

Amikor Rollo a frankokkal való szövetség fejében címet, rangot kapott, abban az is szerepelt, hogy kiterjesztheti a hatalmát a többi viking telepes felett a Szajna mentén. Amikor III. Károly lemondott a trónról, és 923-ban Rudolf lett a király, Rollo úgy érezte, hogy a hűségesküje, és az ígéretei semmivé lettek, szabad kezet kapott kis birodalmát illetően. Ennek megfelelően nyugati irányban indított támadást. Ennek eredményeképpen 924-ben a kétszeresére növelte grófsága területét.

Rudolf király Bayeux-t és Maine-t, vagyis Közép- és Dél-Normandiát is Rollónak adta inkább egy szerződésben. Bayeux lakói, akik 924-ben Rollo uralma alá kerültek, egy évvel később fellázadtak, amit sikerült leverni. Szintén 924-ben a vikingek, akiket ekkor már kezdtek normannoknak hívni, kifosztották a tőlük észak-keletre fekvő Amiens-t és Arras-t, majd tovább nyomultak keleti irányba. 925-ben viszont Rollo vereséget szenvedett Eu-nál, ott, ahol utóbb a tartomány keleti határa húzódott, így megtorpant a területek növelése. Rollo 931 körül halt meg, és fia, Hosszúkardú Vilmos (931-42) lépett az örökébe. 933-ban Rollo fia, I. Vilmos megkapta „a bretonok tengerparti területeit”, így Normandia területe 933-ra nagyjából elérte a legnagyobb kiterjedését.

Rollo megkeresztelkedése és hűségesküje, néhány kisebb kalózakciótól eltekintve, a nyugat-európai viking támadások végét jelentette. Megbékítő lezárása volt ez annak a kemény évszázadnak, amelyben a vakmerő, földre és zsákmányra éhes északi seregek alapjaiban rendítették meg a hatalmas Karoling Birodalmat. Lezárás és egyúttal újrakezdés, mert egy évszázaddal később ezekből a normandiai viking kolóniákból indultak ki azok az impulzusok, amelyek ismét megrengették egész Európát.

Felhasznált irodalom

Angi János – Bárány Attila – Orosz István – Papp Imre – Pósán László (1999): Európa ​a korai középkorban, 3-11. század, Debrecen University Press / Multiplex Media, Debrecen

Bárány Attila (2018): Britek, ​angolszászok, vikingek, Attraktor Kiadó, Máriabesnyő-Gödöllő

Davis, R. H. C.(2002): A normannok. Mítosz és valóság, Osiris Kiadó, Budapest

Else Roesdahl (2007): A ​vikingek, General Press Kiadó, Budapest

https://www.ancient.eu/Rollo_of_Normandy/

Katus László (2001): A ​középkor története, Pannonica Kiadó, Budapest

Rudolf Pörtner (1983): A ​viking kaland, Kossuth Kiadó, Budapest

Sz. Jónás Ilona: A Francia Királyság. A Nyugati Frank Birodalom utóda, História folyóirat 1999/9-10.

Trevor Rowley (2008): A ​normannok, Hajja & Fiai Kiadó, Debrecen