Az élvhajhász Károly kezdetben egyáltalán nem tűnt jó uralkodónak, annál inkább egy szórakozott őrültnek, aki puszta szórakozásból veri le a tisztes polgárok fejéről a kalapot, lövi szét a pisztolyával a cserepeket/muskátlikat miközben literszámra issza a vodkát. A mentalitása akkor változott meg, amikor a medvéjét (mert volt neki) annyira leitatták, hogy az kiesett az ablakon és szörnyethalt. E tragikus esemény rádöbbentette az ifjú svéd királyt, hogy az élet milyen értékes, ezért az elkövetkező években szenvedélyesen arra törekedett, hogy megfossza tőle ellenségeit.
A kis Károly, (akit a későbbiekben Észak Oroszlánjának vagy éppen a Svéd Meteornak neveztek) már gyerekkorában is igazi vagány arcnak számított. Szinte minden szabadidejét az erdőkben töltötte, vadászott medvékre-farkasokra és minden veszélyes állatra, amelyet csak egy kicsit is kihívás volt megölni. Előfordult olyan is, hogy egész télen kint kempingezett a vadonban. Természetesen úri fiúként a tanulásban is jeleskedett, amely a későbbiekben, főleg a diplomáciában jól jött még neki.
Az apja halála után egy öt fős régenstanács vette át a hatalmat, akik hamarosan Karcsit segítették a trónra, úgy gondolva, hogy a 15 éves suhancot könnyen lehet befolyásolni. Hát nem! A XII. Károly néven megkoronázott király szerencsére elég csökönyös és vagány volt ahhoz, hogy a saját útját járja.
Az uralkodása kezdetén Svédország elég nehéz helyzetben volt. Az elmúlt évtizedek alatti szívós, kitartó munka következtében az egész térség (Dánia-Norvégia, Szászország-Lengyelország-Litvánia, Oroszország) masszívan gyűlölte a svédeket, részben történelmi okokból, részben területi veszteségek miatt.
Narancssárga: Svédország által elfoglalt terület
Sárga: Vazallusok
Károly fiatalsága és tapasztalatlansága cselekvésre késztette a fentebb említett ellenséges államokat, akik koalíciót alakítva támadást indítottak 1699-ben, hogy megtörjék a svédeket. Minden nekik kedvezett. Elég, ha csak a harcban álló felek területét, népességét megnézzük. Azzal azonban nem számoltak, hogy Károly akkora pofonokat fog nekik lekeverni, hogy még Bud Spencer is megirigyelhetné azokat.
A svédek először Dániára és a vele unióban lévő Norvégiára koncentráltak, aminek az eredménye az lett, hogy pár hét múlva, 1700 augusztusában IV. Ferenc bedobta a törölközőt. Rá egy hónapra Narvánál Károly legyőzte Nagy Péter orosz cár erőit (10 000 svéd vs. 40 000 orosz) és még menetből vazallussá tette Kurlandot, majd fogta magát és behatolt a Lengyel Királyság területére, ahol megint nem tétlenkedett. II. (Erős) Ágostot letaszította a lengyel-litván trónról, és helyére I. Szaniszlót ültette. Ágost ezt természetesen nem ismerte el, ezért továbbra is háborúban állt a svédekkel, akik 1706-ban megunták a töketlenkedést, és bevonultak Szászországba. Ágostra immár hatottak az észérvek, és elismerte az újdonsült lengyel királyt, megszakította az Oroszországgal való szövetségét, valamint átadta tanácsosát, Johann Reinhold von Patkult Károlynak, aki épp nem lehetett jó kedvében, mert kerékbe törette a nyomorultat.
A harcmezőn hihetetlen kegyetlenséget tanúsított. Az öldöklés maradt az egyetlen szórakozása, miután inni nem ivott, nőzni meg egyáltalán nem nőzött. Seregét halált megvető bátorsággal vezette. Mindig az első sorban rohamozott az ellenségre, példát mutatva a saját katonáinak. Szerették is emiatt, akár a világ végébe is követték volna, mint ahogy meg is tették.
Miután rendezte a nézeteltéréseit a dán és a szász királlyal, végre foglalkozhatott a főellenségével, I. (Nagy) Péterrel, aki már a fél karját odaadta volna egy jóféle békéért. Károly konkrétan kiröhögte, és felemlegette hogy nem ő akarta ezt az egész bulit, és csak akkor lesz vége ha jól seggbe rúgott már mindenkit egész Oroszhonban. Az oroszok se örvendtek világraszóló népszerűségnek, ezért a kozák hatmannal szövetségre lépett, majd nekirontott a végtelen orosz pusztáknak. Péter már messze nem tartotta viccesnek a kialakult helyzetet. A felégetett föld taktikáját alkalmazva folyamatosan vonult vissza, ráadásul a kozákokat is elpicsázták, így ellátmány nélkül a svéd sereg nem húzhatta sokáig. Noha az északiak jól bírják a hideget, az orosz tél már nekik is sok volt, ráadásul Károly megsebesült egy ütközetben és éppen azon volt, hogy ne patkoljon el vérmérgezésben. Mindezek együttese a poltavai vereséghez vezetett, ahol az oroszok szétverték a dicső napokat megélt svéd haderőt.
Károlynak sikerült elmenekülnie pár hozzá hű emberrel, és meg sem állt a török udvarig. III. Ahmed barátságosan fogadta, gyakorlatilag egy saját várost építtetett fel neki, ahol jó pár évig raboskodott/vendégeskedett. Az itt eltöltött időt, művelt férfiú révén az oszmán szultán manipulására használta fel, aki meg is indította csapatait 1710-ben az oroszok ellen. A hadjáratot azonban egy év múlva befejezte és innentől már kezdett kitelni az esztendő Karcsinak. Finoman a tudtára adták neki, hogy ideje lenne távozni, azonban a svéd uralkodónak valószínűleg túlságosan tetszhetett a török táj és nyugalom, ezért maradni kívánt, az akkora már bő ezer fősre duzzadt kíséretével. A törökök, hogy nyomatékosítsák mondandójukat küldtek egy rahedli janicsárt, akik a szabályos ostrom után rendesen helyre tették. Ezután egy jó évig fogságba került, majd amint lehetett, sietve távozott. Az Edirne – Stralsund távolságot mindössze 15 nap alatt tette meg.
Mire visszatért a királyságába, addigra már jó sok területet visszaszereztek a szomszédok, és elég szarul álltak a svédek, ráadásul az oroszok már nekiláttak megépíteni Szent Pétervárat is. Az egyedüli hatalom, akivel sikeresen tudott volna szembeszállni, hogy aztán megerősödve odacsapjon a többinek is, Dánia-Norvégia volt. Háborúba is keveredett velük, amelyben végül 1718-ban, 36 évesen lelte halálát, “hála” a bátorságának és a példamutatásnak. Az egész úgy történt, hogy éppen a sáncrendszer építését felügyelte Fredrikshald ostrománál, éjszaka, amikor egy eltévedt lövedék eltalálta a fejét és átlyukasztotta. Egyesek szerint a svéd nemesek tetették el láb alól, mert nem akartak 17% adót fizetni és már amúgyis elegük volt a sikertelen háborúkból.
Mindent összevetve XII. Károly, (aki igazából a VI. volt ezen a néven, csak a mitológiát is belevette a sorszámozásnál) egy igazán jó hadvezér volt (még ha nem is csajozott), aki államfőnek is kiváló lett volna műveltsége révén. Sajnálatos módon a poltavai csata kettétörte a karrierjét.
grani
2015.01.09. at 09:14Ja, azok az orosz sztyeppék meg az orosz hideg…. Kíváncsi vagyok, a NATO hadak meddig jutnak el?
sztrelec
2015.02.03. at 19:20Károly Narvánál lelépte a többszörös túlerôt – az szorosan berendezkedett oroszoknak szembe fújt a hóvihar éppen amikor Károly rohamozott ebbôl az irányból. A cár felajánlotta a béke mellé az örökösen vitatott, kívánatos földdarabot Karéliát, ám Károly azt mondta: “Nem, majd Moszkvában tárgyalunk” – no ezzel le is zárult a sikersorozata, mert ez azért már soknak bizonyult.
sztrelec
2015.02.03. at 19:23Apropo`s Karélia – kicsit off ide, de amikor a második Szovjet-Finn háború végén Karélia szovjet kézre jutott, egy szovjet tábornok keserûen azt mondta: “most nyertünk annyi földet, ahová szûken el tudjuk temetni elesettjeinket”- Utalva az elsô menetre, amikor is a finnek hatalmas veszteségeket okoztak…
sztrelec
2015.06.03. at 13:49@grani: Nem kellene megpróbálni – Don´t even think about this.